Lapok Pápa Történetéből, 2001

2001 / 3-4. szám - Huszár János: Bevezető Dr. Tóth Endre ipartörténeti tanulmányához

ácsok, kőmívesek, kőfaragók, aranymívesek, molnárok, lakatgyártók vagyis újabb 22 céh, - Majd a 18. sz.-ban még újabb céheket találunk éspedig: a kádárok, harisnyakötők, kalaposok, festők, üvegesek, cipészek, fazekasok, szemétszedők, zubbonyosok, szappanosok, szitakötők, sírásók, kéményseprők, cserepesek, szegcsinálók, puskaagykészítők, rézművesek, kolompárosok, esztergályosok, kesztyükészítők, rézművesek, kolompárosok, esztergályosok, kesztyükészítők, kötélgyártók, ötvösök, pékek, késesek, zablacsinálók - s a 19. sz.-ban bádogosok, kapcakötők, szerszámkészítők, csutora csinálok, irhások, pipagyártók - vagyis összesen aló. sz. óta 58 féle céh volt itt ellátva időnként megújított céh levelekkel!

Bizony lehetetlen volna mindezeken rendszeresen végighaladni, bármilyen érdekes és tanulságos lenne is az egyes iparágak szabályozott életét a céhleveleken keresztül megnézni! - Bizony lehetetlen volna mindezeken rendszeresen végighaladni, bármilyen érdekes és tanulságos lenne is az egyes iparágak szabályozott életét a céhleveleken keresztül megnézni! - Ehelyett csak általánosságban vessünk pillantást a céhek életére:

A céhek élén az un. céhmesterek állottak, akiket a céh tagjai, tehát az azonos foglalkozást űző iparos mesterek maguk közül évenként választottak. A választás valamely nevezetes ünnepnek, vagy a céh védőszentjének az ünnepén történt. A megválasztott céhmester a város főbírája és tanácsa előtt esküdött fel! - A céhmester volt a céh gondviselője, vezetője, érdekeinek védője, pénztárnoka, a gyűlések és céhlakomák elnöke, a mesterek ellenőrzője, a készített munkák bírálója, a törvények védője, az ellene vétők bírája, a céhnek minden irányban hivatalos képviselője.

Tartozott évenként legalább négyszer saját lakásán céhgyűlést tartani a mesterekkel, ahol a céh ügyeit tárgyalták és a panaszokat elintézték. - A gyűlések után pedig tartozott mindig a mesterek részére nagy ebédeket adni. - A céhmester kéthetenként 2-3 vén mesterrel együtt tartozott végiglátogatni a mesterek műhelyeit, - ellenőrizte a munkát, és a rosszul dolgozókat megbüntette. Különösen vásárok előtt volt ez szoros kötelessége a céhmestereknek. Egy mester sem indulhatott el addig, míg a vásárra előkészített portát a céhmester, vagy a külön erre a célra beállított két műlátó mester át nem vizsgálta. Az ötvösök által készített arany s ezüst munkákra szintén a céhmester ütötte rá vizsgálat után a próbát. A mesterek egymás közötti peres ügyeiben az elsőfokú bíró a céhmester volt, akinek ítélete ellen lehetett - bár nem volt ajánlatos - a városi tanácshoz fellebbezni. - A céhmester ügyelt fel arra is, hogy a város területén ne dolgozzanak kontárok, vagy amint akkor nevezték németes szóval: himpellérek, - Az ilyeneknek, ha voltak, szerszámait és műveit elkobozták. A céhmester előtt történt az inasok félfogadása, felszabadítása. O őrizte a céh ládáját, amelyikben állott a céhlevél, a jegyzőkönyvek, számadások a mestereknek és a legényeknek az okiratai, s a céhnek a pénztára. A ládának viszont több kulcsa is volt, s ezek közül csak egy volt a céhmesternél. Végül előírás volt, hogy a céhmester csak feleséges ember lehetett.

A céh egyéb tisztviselői voltak: az atyamester, a dékán, a bejáró mesterek, a mülátó mesterek, azután a szolgáló mester s végül - nem minden céhnél volt deák vagy nótárius - jegyző. Az atyamester = vagy atyáskodó mester a legények társaságának volt az elnöke. Minden hónapban egyszer meg kellett jelenni az atyamester házánál az összes legényeknek, amikor is az új legények előtt felolvasta a szabályokat - de persze a többiek jelenlétében, hogy így se mondhassa, hogy nem ismeri azt. Ez alkalommal fizették be a legények ládájába a havonkénti járandóságot, amely pénzből a beteg legényeket segélyezték. Az atyamesternél szállottak meg a vándorló legények, akiket - a közös kassza terhére három napig az atyamester látta vendégül. A hely nélkül levő, vagy másunnan jött elhelyezkedni akaró legény részére az atyamester kerestetett munkát a legények dékánjával. Megjegyzendő, hogy első sorban mindig az özvegyen maradt mestereket látták el legényekkel, azután az olyan öreg mestereket, akik maguk már nem tudtak dolgozni. A hely-