Lapok Pápa Történetéből, 2001

2001 / 2. szám - Ágotha Tivadar: Három állomás

A Mária-kongregációs összejövetelek, az önképzőköri találkozók és egyéb munkásságok ugyancsak zajlottak. Aztán megint megérkezett május I, a kivonulás és a nyomor. A következmények ezúttal még súlyosabbak lettek.

Házibácsiék és rokonságuk nagy része ugyancsak nevettek rajtunk, hogy tüntetni megyünk. mikor méla undorral beszéltünk az egész felhajtásról.

— Sajnos el kell menni — erősködtem — tavaly is az elmaradásom miatt kaptam magaviseletből kettest.

— Ki kell vonulni — mondta Rácz Jenő is.

— Hát csak menjenek — mondta házibácsi és néni.

— Nézzék, én megyek, de hirdető- vagy tüntetőtáblát nem fognak rám kényszeríteni.

Pápán már akkoriban is sok diák volt. Minden iskola kiterelte tanulóit. A látvány nem is volt rossz. A mi iskolánk egy jó 200-220 főnyi egységet képviselt. A város szélétől vagy 3 kilométert lépkedtünk, ha nem csalódom ötös sorokban a Fő tér felé. Néhány táblánk is volt. Szerencsém van. gondoltam, nekem ilyet nem kell vinnem.

Egyszeresük hallom ám Tölgyes László hangját:

— Kovács, az előtte haladótól vegye át a táblát?

Nagyon jól tudtam, hogy a felszólítás nekem szólt, de mivel engem soha Kovácsnak nem hívtak, úgy tettem mintha nem tudnám miről

van szó.

— Kovács, nem érti? — hallottam ismét a tornatanár hangját.

— Hogy hívják a táblavivő mögötti diákot?

— Agothának! —- reagáltak többen is.

— No Agotha, vegye át a táblát, mert aki maga előtt megy, nem jól tartja.

— Nem veszem át — jelentettem ki teljes határozottsággal.

— Mi-i-i? — szisszent fel Tölgyes. Ez még soha nem fordult elő, hogy valaki ellentmond- jon neki. Azt hitte, rosszul hall és a felhívást megismételte.

— Vegye át a táblát.

— Nem veszem át — mondtam még határozottabban.

Tölgyes néhány pillanatig habozott, aztán ingerülten rámförmedt

— Agotha. álljon ki a sorból a járdára.

Kiálltam. A menetet a tanárok is a járdán követték.

— Agotha, vigye a táblát — szólt most Biczók Ferenc osztályfőnök barátságosan hozzám.

— Nem viszem.

— Vigye a táblát — lépett most az igazgató, dr. Csoknyai József is közbe.

— Nem viszem.

Egy darabig a tanárok mögött kullogtam. Tölgyes hátrafordult és barátságtalanul utasított:

— Agotha, menjen haza!

A diáksereg közben elérte a Fő teret. Itt többek között Kerekes .János polgármester mondott ünnepi beszédet. Ez a kerekes már 1919-ben is valami kommunista vezér volt Pápán. Roppant ostoba ember. Nem tudom, ez alkalommal vagy máskor mondta el azt a beszédét, melyből a hallgató csak a megszólítást és a hihetetlen melléfogást jegyezte meg:

— Pápai polgárok, elvtársak, ma olyan ünnep van itt, amilyen Pápa városában még országszerte nem volt.

Közben én a Barátok utcájába hazaértem.

— Mi van Tibor — nézett rám csodálkozva a házi-bácsi — már vége van az ünnepségnek?

— Nekem igen, a többieknek még tart.

Miután a történteket elmeséltem, egyre jobban csodálkoztak és meg is jegyezték:

— Ennek bizonyára folytatása lesz.

— Nagyon valószínű — válaszoltam.

A május l-jei ünnepség utáni első tanítási nap még el sem kezdődött, máris értem jöttek.

— Tivadar, menjen az igazgató úrhoz!

Kopogtam és beléptem. Semmiféle izgalom

vagy félelem nem kerített hatalmába. Az igazgatói irodában Csoknyain kívül még Biczók Ferenc osztályfőnök, Varga Dezső mennyiség- tan tanár és Tölgyes László fogadtak. Valamennyien álltak, én is. A kérdéseket felváltva tették fel. Csak Tölgyes hallgatott. Az egész kihallgatás alatt egyetlen szót nem szólt, csak hihetetlen figyelemmel követte a számonkérés menetét.

— Agotha, miért nem vitte a felvonuláson a táblát? — kérdezte az igazgató.

— Azzal, hogy a tüntetésen részt vettem — válaszoltam — már eléggé támogattam a kommunizmust. Egy tábla vitelével nem akartam ég jobban feltűnni.

— Miért, mi volt a táblán?

284