Lapok Pápa Történetéből, 2000
2000 / Különszám - A Szent Jobb 2000. május 13-i pápai látogatása emlékére
keresztény egyház kebelébe vezette s ezzel nemcsak nemzete lelkét emelte fel és mentette meg, hanem nemzetünk évezredes fennmaradását is biztosította. Mindenki látni akarta azt a Szent Jobbot, mely több mint 900 esztendeje annak, hogy kihasította a nagy magyar haza testéből Veszprém vármegyénket s telepítette erre földre őseinket. Ép A délutáni Az aranyvonat érkezését este fél 8 órára jelezték, azonban délután 6 órakor már megkezdődött a plébánia-templomban az előkészítő ünnepség. A templom erre az alkalomra zsúfolásig megtelt. Németh József apátplébános magas röptű szentbeszédben idézte meg a nagy Király szellemét s magasztos szavakkal méltatta a jubileumi ünnepségek jelentőségét. Majd rövid könyörgés következett s ezután megindult a körmenet. Valóságos embererdő állott fel sorokba. Közel tízezer ember vett részt a körmeneten, mely Az á ezért minden hívő és igaz magyar polgára városunknak mélységes alattvalói hódolattal és fiúi ragaszkodással s tisztelettel sietett a diadalútját járó Szent Jobb elé, hogy bemutassa hűségét első Szent Királyunk itt maradt emléke előtt s egyben Szent István országteremtő, nemzetalkotó, hatalmas munkáját dicsőítse. ünnepség az állomás felé indult. Csak úgy özönlött a nép, mint egy megáradt folyam, úgy hömpölygött végig az utcákon. Elöl a leventék diszszakasza, az intézetek iíjúsága, a zárdái leányiskolák, cserkészek, egyesületek mind-mind zászlók alatt. Végig az útvonalon egymásután hangzottak fel a régi egyházi énekeink: „Boldogasszony anyánk”, „Ahol vagy magyarok”, „Cristus vincit” stb. A körmenet eleje már az állomáson volt, de csak nem szűntek a sorok, mert a templom előtti tér még mindig ontotta az embereket. épülete erre az alakalomra díszben öltözött. Bár még tatarozzák az épületet, hisz a külső front még álványokkal borított, azonban a belső épület tele zászlóval. Mindenhol lobogó leng. Végig az egész perronon zöld virágfüzérek. Az ablakokban gyertyák égtek. Szőnyegeket terítettek a síneken keresztül egészen az aranyvonatig, s mindent virágszirmokkal hintettek tele. Óriási gondott okozott a rendezőségnek ilyen hatalmas tömeg nyugodt és zavartalan elhelyezése. Allamrendőrségünk pompásan oldotta meg ezt a nehéz feladatot, mert vitéz Vida Elemér tanácsos, a kapitányság vezetőjének kiváló irányítása mellett udvariasan, de mindenre kiterjedő figyelemmel biztosította a zavartalan elhelyezkedést. Az aranyvonat fogadására megjelent a hivatalos város is. Az összes hivatalok vezetői és az iskolák igazgatói tanári karral, a katonaság, szerzetesrendek és az egyházközség vezetősége teljes számban jelentek meg. A megyésfőpásztor képviseletében erre az alakalomra Veszprémből megérkezett dr. Simon György prelátus-kanonok, aki teljes egyházi díszben várta a vonat megérkezését. Az aranyvonat megérkezik Már jóval elmúlt fél 8 óra, amikor csendes izgatottság vett erőt az áhítatos csendben várakozó tömegen. Egyszercsak a messze távolból kibontakozott az aranyvonat körvonala. Tüneményes látvány a szürkületben kivilágított apostoli kettős kereszttel közeledő vonat. Ragyog a kereszt. Egyre fényesebben tündöklik, mintha azt hirdetné, hogy csak a kereszt, Szent István király keresztje tarthatja fenn a magyart! Felhangzanak a vezényszavak. A katonai díszszázad feszes vigyázba merevedik. Az iíjúság éneke egyre erősebb lesz: „Rólad emlékezvén csordulnak könnyeink”, s mindenki könnyes meghatottsága közben lassan megáll az aranyvonat. Ott áll előttünk. Lenyűgöző látvány. A kocsiban kigyulladnak a fényforrások, tündéri fénnyel borítva a Szent Jobb ereklyetartóját. Ott áll a Szent Jobb őre, Mészáros János érseki helytartó, a díszes dalmatikákba öltözött irgalmasrendi szerzetesekkel és a 16 koronaőrrel, akik festői díszruháival a közönség alig tudott betelni. A vonathoz még négy elsőosztályú pullmann kocsi csatlakozott a kiséret számára, akik közül megjelent a perronon Huszár Károly volt miniszterelnök, az Akció Katonlika képviseletében, dr. Saly Lászó győri kanonok s sokan mások. Ugyanitt szállt az aranyvonatra vasvármegye népes küldöttsége is, akik Szombathelyre kisérték a Szent Jobbot. Amikor az ének elhangzott, a város nevében Hamuth János polgármester a következő beszédben köszöntötte a Szent Jobbot: 232