Lapok Pápa Történetéből, 2000
2000 / Különszám - A Szent Jobb 2000. május 13-i pápai látogatása emlékére
LAPOK PÁPA TÖRTÉNETÉBŐL KÜLÖNSZÁM PANNICULUS SER.C. NO. 106. 2000. Megjelent a Szent Jobb 2000. május 13-i pápai látogatása emlékére A Szent Jobb fogadása Pápán Vasárnap este 7 óra 33 perckor a pápai állomásra is begördül az aranyvonat, mely a magyar nemzet legszentebb klenódiumát, első szent királyunk országépítő, el nem porladó jobbját hozza. Ez a ritka esemény biztosan megmozdítja Pápa társadalmát is, s aki teheti igyekszik ott lenni az ünneplő állomáson. A vidék érdeklődése is nagy, onnan is több ezres zarándok sereget jelentettek. Méltó és illő azonban, hogy ez a pályaudvarra sereglés ne üres kíváncsiskodók szenzációhajszolása legyen, hanem egy hazafias és vallásos érzéseiben mélyen meghatott tömeg zarándoklása. Vasárnap este 6 órakor a nagytemplomban rövid szentbeszéd és ájtatosság lesz, amely után körmenet megy a pályaudvarra. A körmenetben részt vesz a papság, a hatóságok, az iskolák, a leventék, az összes testületek, egyesületek zászlókkal, a hívők serege abban a sorrendben, amint az Űrnapján szokásos. A körmenet a Vasút utcára nyíló kapun, a vasúti posta mellett vonul a pályaudvarra. Az ifjúság a sínek úrdombi oldalán, a tömeg a déli oldalon helyezkedik el hosszú sorban. Azok, akik a körmeitől függetlenül korábban sereglenek ki, a vasúti raktártól, illetőleg postaépülettől kifelé, Gyimót, illetőleg Cell felé húzódnak, hogy helyet hagyjanak a körmenetben menőknek. Erről különben a rendőrség gondoskodik. Az aranyvonat már a győri úttól egész lassan, szinte lépésben gördül be az állomásra, úgyhogy a Szent Jobbot mindenki, mindkét oldalról szépen láthatja a kocsi üveg, esetleg nyitott falán keresztül. A vonatot az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga” énekkel fogadjuk. Az alatt a néhány perc alatt, míg a vonat a síneken pihen, városunk nevében Hamulh János polgármester köszönti a dicsőséges Jobbot. Majd Németh József apátplébános mond imát a szent Királyhoz. Azután néhány vallásos és hazafias ének után a magyar himnusz hangjaitól kisérve hagyja el a ritka, s minden magyar számára felejthetetlen emlékű vonat Pápa öreg, első szent királyának emlékéhez hű városát, hogy folytassa tovább országjáró útját Szombathely felé. Pápa és vidéke, 1938. június 19. A Szent Jobb diadalútja Közel tízezer ember méltó fénnyel és emelkedett lélekkel hódolt a városunkba érkezett Szent Jobb előtt — A szomszédos községekből is nagy tömegekben zarándokolt a nép Szent István ereklyéje elé — Az ünnepség megmozgatta az egész város társadalmát Az aranyvonat országjáró útjában az elmúlt vasárnap hozta el nemzetünk féltve őrzött kincsét, a Szent Jobbot városunkba. A drága ereklye méltó fogadására alakult bizottság mindent elkövetett, hogy a Szent Jobb ittartózkodásátt hosszabb időre kieszközölje, azonban a túlzsúfolt programm miatt az országos rendező-bizottság csak tíz percet tudott adni városunknak. Erre a tíz percre is ujjongó lelkesedéssel készült fel városunk közönsége. Szinte az egész város megmozdult. Mindenki látni akart azt a csodálatosan épségben maradt Kezet, mely őseinket a 231