Krónika, 1960 (17. évfolyam, 2-6. szám)
1960-04-15 / 4. szám
I960. ÁPRILIS KRÓNIKA 3. A Holnap társadalmi ren ,lje t Állam és társadalom as atom-korban Otto örökös-király e címen magyar és német nyelven megjelent, nagy., fel tűnést keltő könyve a mai társadalom alapkérdéseivel foglalkozik. Megvilágítja az összefüggéseket, amelyek az osztályharchoz vezettek s megállapítja, hogy Európa fejlődése soha nem sejtett nagyságot érhetett volna el, ha az iparosodást a szociális méltányosság jegyében valósították volna meg. Azóta a dolgozóknak az államhoz és a társadalomhoz való viszonyában haladás állt be, de még sok teendő van hátra, hogy ez a közeledés erkölcsileg teljesen alátámasztott legyen. Az atomerő értékesítése gazdasági életünk mélyreható átalakulására fog vezetni. Ezzel az átalakulással messzemenő társadalmi átrétegeződés fog együttjárni; ez a folyamat már megkezdődött és nemzedékekig fog eltartani. — Az örökös-király behatóan foglalkozik az európai gondolattal és bírálat tárgyává teszi az európai egység megteremtésére irányuló eddigi megoldási kísérleteket. Az Egyesült Európa, állapítja meg, csak a Keresztény Európa lehet. A frappáns államférfim éleslátással, szociális igazságérzettel és a dolgozó nép iránti igaz szeretettel megirt, bátor és szókimondó mű legfontosabb részei közlését e számunkban megkezdjük. A magyar kiadás megrendelhető az American Hungarian Publishing Co., c. o. Péchy Sándor, 3118 N. Blair Avenue, Royal Oak, Detroit, Mich. USA címen. Ára postai szállítással együtt egy dollár 75 cent. Európában megrendelhető az Amerikai Magyar Könyvkiadónál (Amerikanisch Ungarischer Verlag, Köln, Apostelgasse 9. Németország). A GAZDASÁGI HELYZET: KAPITALIZMUS ÉS MARXIZMUS » A világ gazdasági élete döntő fordulat előtt áll. Természetes, hogy a jelen nem ismeri fel olyan könnyen ezt a tényt, mint ahogyan az majd a történelem távlatából lehetséges less. A múlt és a jövő formái egyelőre természetszerűleg összefonódnak. Mines köztük éles választóvonal. Ez a szimbósis hosszabb ideig eltarthat és túlélhet egy egész nemzedéket. A változás jelei azonban nemcsak a régi rend lassú pusztulásából ismerhetők fel, hanem az uj rend körvonalainak a kibontakozásából is. Éppen Európában játszódott le egy lényeges kristályosodási folyamat a második vüághábaru óta. Tanúi vagyunk ugyanis, miként veszti el lényegét a múlt két nagy gazdasági rendszere: a kapitalizmus és a marxizmus. Sokan szeretik a kapitalizmust a magántulajdonnal összetéveszteni. Ez a fogalomzavar veszélyes. Ariiig az utóbbi az ember életében mint állandó elv szerepel, az előbbiről nem lehet ugyanezt állítani. A kapitalizmus újkeletű. A középkori rendszer szétesésekor keletkezett és virágkorát a francia forradalom után, főleg a XIX. század gazdasági liberalizmusa idején élte. A kapitalizmusnak, mint gazdasági filozófiának, — mondhatnák “államtudománynak” — az a lényege, hogy a termelést állítja az élet középpontjába. A társadalom első alaptörvényének a magántulajdon jogát tekinti, ha ezt nem is hangsúlyozza külön. Ennek korlátlan növeléséből reméli a tartós haladást, amely szerinte csupán az erőtényezök szabad versenye révén valósulhat meg. A kapitalizmus tehát lényegében véve gazdasági alapokon nyugvó társadalmi rend, melyben az anyagi szempontok játszók az elsőrendű szerepet. Minden egyéb érték csupán alárendelt jellegű. Elismerem, hogy ez az állítás tudatosan kiélezett fogalom meghatározás, melyet, ebben a formájában a kapitalista rendszer legtöbb híve nem fog aláírni. A vele szemben felhozható érvek ellenére, felfogásunk szerint, mégis ez a legvilágosabb meghatározás, mely epnen a kapitalizmus lényegére világit rá. Különben is ez a gondolatmenet irányitolta a politikát a XIX. század államaiban. Igaz, hogy a kapitalizmus gyakran szociális felemelkedéssel is párosult. Különösen r>onatkozik ez a megállapítás a fiatal, újonnan alapított, nagy területekkel és kevés lakossággal rendelkező országokra, mint pl. az Amerikai Egyesült Államokra, Kanadára vagy Délafrikára. Ezekben az államokban átmenetileg áldásos kihatásai voltak a kapitalista rendszernek, mivel a vállalkozó szellem korlátlan szabadsága révén, minden réteg szociális jólétre emelkedett. — Mein mondhatjuk azonban ugyanezt azokról az országokról, ahol a nagy népsűrűség szükségszerűen határt szab a térbeli leli. tőségeknek. Ma a kapitalizmus sídyos válságban — hogy ne mondjuk: hanyatlásban — van. Alapköve, a magánvagyon fogalma, mélyreható iníltozásokon ment át s eddigi jelentőségét elvesztette. Fokozott mértékben lejáratták, sőt lenézett elvvé vált. Ez a jelenség azonban nem csupán korunk sajátja. Már a középkorban is volt olyan időszak, amikor a magántulajdon felhasználásának jogát nagymértékben korlátozták, — amely törtéelmi tény felett a közelmúlt eseményeinek hatására gyakran átsiklottunk. Emlékezzünk vissza pl. arra, hogy éppen a hűbéri korszakban mészszemenően elismerték a Korona, tehát az állam főtulajdonjogának elvét. Helyére csak később, a reneszánsz idején, lépett újból a “jus utendi et abutendi”, a régi rómaiak korlátlan tulajdonjogi fogalma. Manapság a tulajdonos szabad rendelkezési jogát ismét a legélesebben megnyirbálják. A modern adórendszer következtében az állam kockázatot nem viselő társtulajdonossá vált. — Európa sok országában törvény vagy állami irányítás következtében a gazdasági élet egyes fontos ágai gyakorlatilag köztulajdonba mentek át. Ezek a változások igen sokszor az érdekeltek legcsekélyebb ellenállása nélkül következtek be. Olyan állami beavatkozások, melyeket két nemzedékkel ezelőtt még a legnagyobb jogtalanságnak tekintették volna, ma mindennapos jelenségekké váltak. A korlátlan magánvagyon hívei többnyire védállásba szorultak. Ma már klasszikus értelemben vett kapitalizmusról még az úgynevezett kapitalista államokban sem beszélhetünk. Ha helyenként külső formáival még találkozunk, lényege annyira eltörpült, hogy ténylegesen a múlténak tekinthetjük, — feltéve, ha nem tévesztjük össze a magántulajdonnal. A magántulajdon ugyanis, gyakran u j (dákot öltve, túlélte a kapitalizmus őszszeomlását és még azokban az országokban is megtalálható, ahol időlegesen eltörölték. Példa erre a Szovjeunió, ahol a hatalmon lévők a marxistaleninista tanok ellenére, a közvélemény nyomására, fokozatosan engedni és a magántulajdont részben visszaállítani, vagy hallgatólagosan eltűrni kénytelenek. Ettől a természetes fejlődési tünettől eltekintve a Szovjenunió vezető rétege is igyekszik a maga számára kiváltságos tulajdonjogokat biztosítani. Azt reméli, hogy ilymódon —— mint a bolsevista rendszer uj nemessége — tartós és örökölhető kiváltságokkal erősítheti meg előnyös helyzetét. Ezek a Szovjetunióban tapasztalható jelenségek azt bizonyítják, hogy a kapitalizmussal egyidejűleg, ennek állítólagos ellensége, a marxizmus is ludálos kórral küzködik. Az “állítólagos” szót tudatosan használjuk, habár egyesek állandóan és előszeretettel beszélnek a kapitalizmus és maxizmus ellentétéről. A két rendszer közti meglepő hasonlóságok azonban túlszárnyalják a különbségek méreteit. Igaz, a tulajdonjog gyakorlását különböző kezekre bízzák, de alapvető filozófiájuk azonos. Mindkét rendszer középpontjában ugyanis rí gazdasági élet, a termelés áll. f égső fokon mindkét rendszer materialista és a termelés törvnyeit minden egyéb fölé helyezi. Igazi lényegében egyik sem “szociális”, bár a marxizmus n “szocialista” kifejezés használatával gyakran visszaélt a maga javára. Mindaz ugyanis, ami szociális — és ez a szó elemzéséből is kitűnik — az embernek, nem pedig az anyagnak tulajdonítja as elsőbbséget. A marxizmust és a kapitalizmust azonban főleg anyagi szempontok irányit jók. Elvégre nem jelent különbséget a munkás számára, hogy a vállalkozó és a termelőeszközök tulajdonosa magánszemély-e rogy pedig az állam. A bérmunkás szempontjából csak a vállalkozó magatartása lehet döntő. Sőt, sokkal nagyobb veszély fenyegeti a munkást a névtelen bürokrácia, mint a felelősségre vonható személy részéről. Ha azonban a magánvállalkozó helyébe banktröszlök vagy személytelen részvénytársaságok lépnek, akkor nagy lesz az államosított üzemekkel való hasonlóság. Ha lényegben csekély is a különbség a marxista és kapitalista rendszerek között, mégsem tagadható, hogy a marxizmus n kapitalizmus hibáinak köszönheti diadalmenetét. Marx Károly tanítványainak sikerült rendszerüknek a kapitalizmussal való közösségét elrejteni és és azt szembenálló megoldásnak álcázni. A régebbi rendszer hi-
