Krónika, 1959 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1959-11-15 / 11. szám
VOLUME XVI. ÉVFOLYAM NEW YORK. N. Y. 1959 NOVEMBER No. 11. szám KRÓNIKA AMERICAN HUNGARIAN MONTHLY — 20 c A COPY — AMERIKAI MAGYAR HAVI-SZEMLE Igazi orosz kivonulást Nagyon szelíd húrokat pengetett KRUSCSEV az ú.n. legfelsőbb szovjetben október végén mondott beszédében. Csaknem udvarolt benne Amerikának. “Camp David szellemét” emlegette és szinte ujjongott,, hogy “enyhült a hidegháborús feszültség”. Galambszelíd lélek szólt belőle, de ki hinné, hogy ez az igazi hangja, igazabb természete? Éveken át hideget és meleget fújt egyszerre; hol hidrogénbombás távrakétát csörtetett, hol meg békeszere tétéről fuvolázott. Ez mind komédia. Célja a régi: a Nyugat önvédelmi ösztönének elaltatása, a kommunista erőszakuralom alatti országok sorsának véglegesítése és a kommunista világuralmi tervek előbbrevitele. A kruscsevi színváltozás nyugtalanítóbb, mintha őszintén beszélne. Éppen ez a fene nagy nyájasság az, amely a legnagyobb éberségre int. Egyes amerikai magyar lapokban cikk jelent meg- amely az oroszok közeli, magyarországi kivonulását emlegeti és ily eshetőség felett elmélkedik. A híresztelés alapja a United Press International amerikai hírügynökség Bécsből kelt tudósítása, melyet talán nem véletlenül a két newyorki világlap, a Times és a Herald Tribune nem méltatott közlésre, s mely szerint Kádár János a november 30.-án összeülő magyarországi kommunista pártkongresszuson az orosz csapatok kivonulását fogja bejelenteni. A tudósítás ezt nem mint biztosra várható tényt közli, hanem mint valamit, amiről azt hiszik, hogy kilátásban van. így kissé korai kommentárokat fűzni hozzá. A hírügynökség tudósítója talán arra gondolt, hogy Kádár a Szent István-napi (Most az alkotmány ünnepe) győri beszédében említést tett arról, hogy az orosz kivonulás is be fog következni. Hogy pontosan mit mondott, nem állapítható meg, mert a beszéd hivatalos szövegéből ezt a mondatot jónak látták törölni. De a külföldi rádió leadásokból ( és külföldi lapokból) nylvánosságra jutott, hogy Kádár a kivonulást emlegette, s lehet, hogy így került össze egy kombinációban a kivonulás kérdése .s a pártkongresszus. De az sincs kizárva, hogy bizonyos kruscsevi feltételek teljesítése esetére szó lehet a kivonulásról, ha nem is a legközelebbi időre. Emlékezetes, hogy Kruscsev már tavaly az Ed. Murrownak Moszkvában adott interjúban azt állította, hogy eljön az ideje a magyarországi kivonulásnak is és nem fél, hogy akkor a kommunista rendszer összeomlana Magyarországon. Persze ezt elsősorban propaganda céljából mondotta és ismeretes ;az is, hogy ismételten felajánlotta a kölcsönös kivonulást a megszállt országokból. őszintén gondolja-e ezt, vagy ez is egy nagy csapda-tervének egyik része, ravasz fogás? Nem nehéz eldönteni ezt a kérdést, hiszen biztos, hogy Kruscsev spekulálni akar a kivonulások dolgával is, ellenértéket, nyilván nagy árat akar kapni érte. Vérmes fantáziája egészen a NATO és a nyugati atom-repülőbázisok megszüntetéséig terjed, de úgy, hogy — Magyarországon a kommunista rendszer ne legyen megdönthető a kivonulás után sem. A kecske is jóllakjék, az ellenszolgáltatás meglegyen, de a káposzta is megmaradjon. Sajnos, a Szovjet hatalom aligha fog önként úgy kivonulni, hogy a nemzetközi osztály szolidaritása gyengülésének, vagy pláne megszegésének csak látszatába is kerüljön. A meglévőből semmit sem akar kiengedni a kommunista front karmaiból és a további terjeszkedést is a meglévők kockáztatása nélkül törekszik elérni. ★ Amíg a varsói egyezmény fennáll és annak értelmében a szovjet katonaság, sőt netán hadi bázisok Magyarország és a többi kommunista rabországok földjén lehetnek, csak becsapás lehet minden olyan alku. amelyben a Szovjet kivonulást igér. Kruscsev mostani szirénhangjainak egyik célja egy kölcsönös biztonsági szerződés, amelyben Nyugat és Kelet garantálnák egymás (területi és belpolitikai) érinthetetlenségét. integritását. Ez többé-kevésbbé a NATO-nak, az Atlanti Országok Szövetsége haderejének feloszlatását, szétlazulását jelentené, míg a keleten, a szovjet blokkban érdemben nem változna semmi, a Szovjet katonái továbbra is ki- és bejárnának a blokkba erőszakolt országokban s köztudomású, hogy a kommunista uralom alatti kormányzatokat szorosabban tartja össze a közös világnézeti uralmi érdek, mint az egyéni "abadság világának kormányait. (Az egyetlen kivétellel. Titoval Kruscsev mindjárt a hatalomrajutása elején önmegalázó módon igyekezett rendbejönni, s bár Tito már az amerikai segítség érdekében is nagyon vigyáz önállóságára, minden jel arra mutat, hogy harci heve Moszkvával szemben jelentékenyen csökkent.) Amíg Eisenhower az Egyesült Államok elnöke, Moszkva aligha számíthat ily kölcsönös garancia-szerződésre, semmi olyan egyezményre, amely megerősítené, vagy meghosszabbítaná a kommunista erőszakuralom alatti európai országok balsorsát. Enélkül pedig Kruscsevnek aligha sürgős a magyarországi kivonulás. München emléke a hitlerivel ellenkező előjellel is élő memento és appeasementre Amerika nem lesz kapható. S úgylehet, Kruscsev még hosszú ideig próbál majd taktikázni, üzérkedni a magyarországi kivonulás blöffjével, anélkül, hogy komolyan kivonulnának. Felesleges hangsúlyozni, hogy a NATO, a varsói paktum és a hidegháború is továbbmegy és béke és nyugodt együttélés nem lesz, hiszen a Moszkva-Peiping tengelynek, ép úgy, mint a szovjet blokk kis országainak kommunistái a legnagyobb árulóknak kellene tartsák magukat, ha ebbe őszintén belemennének. Kruscsev talán azt hiszi, hogy ámítani tudja a Nyugatot az alattomos, hirtelen galamblelkőségével, (s ki tudja miféle elterelő manőver van mögötte, mint volt 1948-49-ben a berlini légi híd izgalmai idején, amelyekkel elterelték Amerika figyelmét Kína kommunista megkaparintásától), de a kommunista osztályharcos nemzetközi front világuralmi céljait többé nem lehet csábdalokkal feledtetni: a világ immár túlsókat látott és tud, többi közt magának Kruscsevnek fecsegéseiből ahhoz, hogy Kruscsev komolyan remélhetné mostani kolosszálisán ármányos tőr becsaló játékának sikerét, a játéknak, amelyben a Nyugat tétje óriási, míg Kruscsev tét nélkül akarja azt megnyerni! ★ Az orosz kivonulás 1956. október-november tragikus tapasztalatai után nem volna elég, mégha meg is valósulna. A Kárpátalján, a nagy alföldi síkság bejáratánál álló orosz haderők a kommunista erőszak-rendszer veszélye esetén újból vissza özönlenének, repülőik egy óránál kevesebb időn belül bombával fenyegethetnék a fővárost, nem is szólva a varsói egyezmény által legalizált, visszamaradt, vagy be-bejáró orosz katonák ötödik hadoszlopáról, vagy magyarországi szovjet-atombázisokról. Lehetne-e garanciaszerződést kapni a Szovjettől, — amennyiben ily garanciaszerződés ezúttal többet érne, mint a papír, amelyre írták, — hogy ha a nép Bjra talpra áll szabadságáért, önrendelkezéséért, a szabad pártalakításokért és szabad választásért, az orosz haderő nem fog visszatérni, nem fogja megismételni 1956 október-novembert?! December 19-én a nyugati szövetségesek csúcskonferenciája lesz Párisban. s utána, az új év tavaszán talán megvalósul a nyugat-keleti csúcskonferencia is. A Kruscsev által mesterségesen teremtett berlini kérdésen kívül más, sürgősebb kérdéseket is napirendre kellene venniük. A rabországok népei szenvednek, ügyük égető! A negatívum, hogy a Nyugat nem ír alá semmit, ami helyzetüket rószszabbítaná, kevés, nem lehet örök álláspont! Belülről, a magyar nép maga, nem képes egyedül elérni felszabadulását, ez már sok ezernyi életáldozatial igazolódott be. Végre határozott fellépésre van szükség. A Nyugatot becsülete is erre sürgeti. Állítsa végre élére Magyarország ügyét, ragadja meg a Kruscsevtől taktikai játékból felvetett kivonulás kérdését és a Szovjettől KIVONULÁST és KIVONULÁS UTÁNI VISSZATÉRÉS ELLENI, az EGYESÜLT NEMZETEK ÁLTAL SZANKCIONÁLANDÓ GARANCIA - SZERZŐI)ÉST KÖVETELVE, álljon a sarkára! Ne mindig a Szovjeté legyen a kezdeményezés, a diplomáciai offenzíva! A passzivitás félszivűségével, a defenzíva negatívumával győzni sohasem lehet és a határidő nélküli passzivitás felér az APPEASEMENTNEK, a meghátrálásnak csak az ellenfél vérsze* mét növelő hatásával!
