Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)
1958-03-15 / 3. szám
8 KRÓNIKA" 1958 március “POLITIKÁN FELÜLALLÓ NEMZETI ÖSSZEFOGÁST’’ Az Amerikai Magyar Egyetemisták Szövetsége (New York-i irodája, 22 East 38th St. New York 16, N.Y.) márciusi deklarációt adott ki, amely lényegében ezt mondja: “Magyarnak lenni nemrégen még mérhetetlen dicsőséget jelentett, a haladás élén állást jelentett, kérlelhetetlenséget jelentett, becsületet jelentett — ma egyre inkább civakodást, önérdeket, haladásellenességet ellenforradalmat, szégyent jelent. Kádárok, Münnichek Magyarországon, mások, ugyanennyire jellemtelenek és gátlástalanok, az ország határain kívül elvégezték munkájukat. Most újra itt állunk egy március 15.-e előtt. Számszerint száztizedszer. Szívesen kínálnánk szívünk vérét cserébe, ha ezzel március 15,-éhez méltóvá tehetnénk ezt az ünnepet. Sajnos, itt nincs már mód nagyszerű áldozatokra, nehéz, verejtékes, mindennap névtelenül hősöket kívánó munkára van szükség. Egy dologban azonban nem alkudhatunk meg semmiképpen. A napi feladatok elvégzésének szelleme, felfogása, gondolatmenete és megfogalmazása nem jelenthet mást, mint ami március 15,-ének, vagy ha úgy tetszik, október 23.-ának a szelleme volt. Ez politikán felül álló nemzeti összefogást jelent. Ne tévesszük el, nem pártok koalícióját, nem megalkuvások sorozatával létrehozandó kompromisszumot, hanem kristálytiszta nemzeti érdeket, ezek becsületes szolgálatát, az egyéni érdek háttérbeszorítását, tisztességet. Számunkra ez március 15, ugyanez október 23, és egyedül ez az emigráció sokat hangoztatott “nehézségeinek” megoldása is.” a cikkíró úr álláspontomat nem ismerte. A német megszállást éppen oly jogosnak, vagy nem jogosnak tartom, amennyiben Magyarországnak joga volt, vagy nem volt joga kijelenteni, hogy egyik, vagy másik országgal hadi állapotban lévőnek tekinti magát. A megszállás alatti belkormányzati ügyekbe nézve pedig az a véleményem, hogy azok sem alkotmányosak, sem jogosak nem voltak. 12. ) Nem vagyok tisztában azzal, hogy mit ért a cikkíró úr intéger nemzet alatt. A májusi vezércikk szerint ez alatt határozottan csak a csonka országi nemzet értendő, a ‘Válasz”-ban ugyancsak használt eme kifejezés Nagymagyarországra is vonatkoztatható. A nagymagyarországi intéger nemzetet soha senki meg nem szavaztatta. És sajnos, nem hiszem, hogy ennek a lehetősége valamikor még bekövetkeznék. A csonkaországi nemzetet azonban alkotmánykérdésekben megszavazt atták (hogy ki és mikor, arra már pontosan nem emlékszem). De a szavaztatás alapján létre jött a nemzetgyűlés, amely úgy az alkotmánymódosítás tárgyában, mint a trianoni béke elfogadásában a nemzet nevében határozatot hozott. Felmerülhet az a kérdés, hogy jogos, vagy jogtalan volt-e a trianoni békekötés, jobban mondva, annak határozmányai. Minden békét, mindenkor a győző diktált, akkor is, ha a béketárgyalások azt a látszatot keltették, mintha a legyőzött önkéntesen fogadta volna el a győző követeléseit. Tisztán a nemzetközi jogot tekintve a Trianonban ránkerőszakolt békét érvényesnek kell tekinteni. Más kérdés az, hogy a győző ántánt net mártotta be azokat a feltételeket, amelyeket mi a fegyverek nyugvási alapjául elfogadtunk, amikor a fegyvert letettük. “Akit Isten el akar vészé jteni, annak előbb elveszi az eszét", mondja a magyar közmondás. így tett Isten az ántánttal is. Mint fentebb már mondtam, minden békekötés a győző erőszakoskodása szerint jön létre. De béketárgyalások folytatásával mindig annak a látszatát keltették, mintha a legyőzött önként fogadta volna el a győző feltételeit. így a legyőzött sem tekintette az eredményt zsarolásnak és a “kialkudott” feltételeket magára nézve is kötelezőnek tartotta. A Páris-kömyéki béketárgyalásoknál a gőgös és bosszúálló győzők megfeledkeztek arról, hogy ezt a látszatot keltsék és — Isten elvette az eszüket — látszólagos tárgyalás helyett diktáltak, úgy hogy a zsarolás kendőzetlen maradt. Zsarolás pedig jogforrás nem lehet. Sajnos, nekünk magyaroknak ez csak elméleti vigaszunk lehet. 13. ) A történések és változások — ha azokat a legdurvább önkény idézte is fel — oly helyzetet teremtettek, hogy rendet, megnyugvást, szerény véleményem szerint csak úgy teremthetünk, ha nem lovagolunk a foi'mai jogon — miként ezt Ottó örökös király sem teszi •— ha.nem ha mindent újból kezdünk. Újból kell megállapítani, királyságot akar-e a magyar nemzet, és ha igen, akarja-e a Habsburgházat vissza, vagy mást. Hogy a királyság a jövőben csak oly királyság lehet, ahol nem a király, hanem a nép, a nemzet határozza meg a követendő politikai irányzatot, az azt hiszem ma már magától értetődő dolog. A király majd uralkodik a nemzeti akarat végrehajtása érdekében. Vezetni azonban a kormányfő fog, aki a nemzet döntése következtében a korn&ny élére fog kerülni! Az 1956. évi szabadságharcban, az “egyetemes nemzeti harcban” a “jóllátó öntudatos magyarok” semmit vissza nem változtattak. Csak elcsapták a hazafiatlan, istentelen és nem demokratikus kormányt és egyöntetűen abban állapodtak meg, hogy legelső sorban demokratikus választásokat fognak tartani és ezután fogják a végleges magyarországi államrendet megállapítani, nem pedig “mindent vissza változtatni”. A tekintetben pedig, hogy mi az érték és mi a magyar erő, azt minden egyes magyar lelkiismerete szerint állapítja meg a maga részére — és nem “kólikás” az, aki esetleg a cikkíró úrtól ezt eltérően állapítja meg — a nemzeti vélemény pedig csak szavazás útján fürkészhető ki. Éppen mert a józan magyar véres tapasztalat alapján átlát a szitán, nem kell félni a nemzet határozatától. Csak annak kell félnie, aki nem bízik a nemzet tiszta látásában. 14. ) Igen, mi individualisták vagyunk, kollektív járom nem kell nekünk! De éppen azért kell módot nyújtani minden honfitársnak, hogy egyéni elgondolását szabad választások alkalmával kinyilatkoztathassa, függetlenül attól, hogy mit szavalt neki dr. Bácsy Pál, vagy a legitimisták más embere, vagy egyéb pártoké. “Sötét párturalom” nem kell, éppen azért kell a véleménynyilvánítási szabadság, szabad pártképzési lehetőség — ami mint láttuk, nem más, mint szabad magyarok egyesülése a célból, hogy individualista politikai elgondolásukat könnyebben érvényesíthessék — és a nemzeti akarat megállapítása céljából a szabad, titkos választás. 15. ) Osztom én is azt a nézetet, hogy múltúnkat és hősi szellemünket nem visszük vitába. A jövőnket azonban mi, magyar nemzet magunk akarjuk kialakítani. És ha ezt akarjuk, akkor ez nem jelenti azt, hogy mi az ellenségeink szekerét akarjuk tolni, hogy nekik jogot akarnánk adni ahhoz, hogy a magyar belügyekbe beleavatkozzanak. Én azt tartom furcsának, hogy magyar ember más magyart az ellenség szekerének a tolásával meggyanúsítson, mert azért kardoskodik, hogy a nemzet szabad döntése biztosíttassák. 16. ) Azt mondja a cikkíró úr, hogy “Mi magyar nemzet igenis követeljük és visszavisszük a mi törvényes és jogos királyunkat... és demokratikus igazságérzettel”. Igen, mi, Iegimisták, visszavinnénk királyunkat mindjárt, ha ezt nem tennénk függővé a nemzeti akarattól és másodszor, ha a király maga nem csak a nemzet akaratával akarná a trónt elfoglalni. De a cikkíró úr azt mondja: “Mi nemzet.” Vájjon ki az a ‘ mi”, akivel a cikkíró úr a nemzetet azonosítja? Talán önmaga és legközelebbi elvbarátai? önök a nemzet? Nem, nemzet a magyarok összessége! Azt, hogy a nemzet majd vissza akarja-e vinni Ottó királyt, nem a cikkíró úr ez iránti kijelentésével, hanem a nemzet szabad döntésével fog eldőlni. Én azt hiszem, hogy a király maga sem elégednék meg azzal, ha csak a cikkíró úr és elvbarátai jelentenék ki, hogy a nemzet az ő trónralépését kívánja. Érdekesnek tartom azt is, hogy a cikkíró úr előbb a “demokrácia” ellen foglalt állást, hátulról számított második bekezdésben mégis “demokratikus igazságérzet”-ről beszél. 17. ) Végül pedig a magyar nemzet szavazása szerintem nem lenne sértő és erkölcstelen a nemzeti öntudatra, hanem — ha Ottó király mellett döntene, amit remélek és kívánok, — újabb bizonyság a nemzet törvénytiszteletére, ha pedig ellene döntene, akkor világos választ adna Ottó őfensége azon kérdésére, kívánja-e őt a nemzet vagy sem. Ottó őfensége ez iránti óhaja máskép, mint választás útján nem teljesíthető. 18. ) Befejezésül még azt kívánom megállapítani, hogy mire nem válaszolt a cikkíró úr, ami pedig lényeges lett volna: Nem válaszolt arra, hogy én azért is a szavazás mellett vagyok, mert Ottó őfensége maga is ezt kívánja. Nem válaszolt arra, hogy én a nemzet végleges döntése esetén a nemzet döntését elfogadnám, úgy mint Ottó őfensége is. Mit tenne vájjon a cikkíró úr? Nem válaszolt azon kijelentésemre, hogy én csak demokratikus királyságot tudok a jövőben elképzelni, amelyben nem a király vezet, hanem a nemzet által bizalommal megtisztelt párt vezére, ha a kinevezést a király intézné is. Nem válaszolt azon megállapításomra, hogy arra nézve, hogy mi a nemzet érdeke igen eltérőek a nemzet tagjainak a nézetei és hogy csak a nemzet maga döntheti el. hogy mit akar. Egyénnek csak elgondolása lehet. Tisztán csak az Úristen látja a jövőt. Nem válaszolt azon megállapításomra, hogy a szabadságharc folyamán a szabadságharcosok csak abban egyeztek meg, hogy a terrorkormányt elkergetik és hogy minden jövőbeli kérdést szabad választások útján fognak elintézni, a királykérdést is beleértve. Nem válaszolt azon felhívásomra, hogy tömörülj ütik egységbe már itt az emigrációban, úgy, ahogy majd a nemzet demokratikus egységét fogjuk kialakítani, vagyis: az emigráció egységét, amelyben teljes véleménynyilvánítási szabadság,szabad pártképzési lehetőség van, és amelyben nem széthúzó, vagy egységbontó az. akinek más politikai felfogása van, mint nekünk. mert hiszen majd a nemzet döntése után lehet megállapítani, ki a széthúzó, ki az egységbontó u.i. az, aki a nemzet szabad döntésében megnyugodni nem akar. Nem válaszolt azon álláspontomra, hogy a “turáni átok” nem abban rejlik, hogy disputálunk, hanem abban, hogy más jogát véleményének kinyilvánításához
