Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)
1958-05-15 / 5. szám
2 "K R Ó N I K A" 1958 má{us világi magyar lapokban is időről-időre megjelent hírekre, hogy a Szovjet Magyarországot, Bulgáriát és Romániát federációba akarja egyesíteni Tito vezérlete alatt. A Szovjetnek legkevésbbé van eszében, hogy a nemzetközi osztályharcos proletárfronttal szemben magát önállósított Titonak még nagyobbra növelje a mellbőségét és abból, amit a hatalmában tud, semmit sem hajlandó másra bízni, pláne nem egy ilyen “cigány-kommunistára”. Kruscsev a fogait csikorgatja, hiszen Gomulka lengyelországi ura lomra jutása és a magyar szabadságharc is aligha következett volna be Tito fenegyerekeskedése és “nemzeti kommunista” elhajlása nélkül. Jó képet vág a keserves játékhoz, nehogy Tito és a politikai és katonai földrajzi okokból fontos fekvésű Jugoszlávia még közelebb kerüljön a Nyugathoz. llv aggodalmai azonban csak napi politikai érvényűek. Nem igaz, amit hírforrások megítélésében kevésbbé jártas lapok írlak nemrég t.i., hogy Tito politikai végrendeletet csinált és Jugoszláviát rátestálta a Szovjet re csatlósul. Ez érettebb gondolkodók számára első látásra lehetetlennek tűnt, mert Tito abból támogatja meg rezsimjét, hogy hol az egyik, hol a másik oldalról, sajnos legtöbbször az amerikai oldalról kap és kap. Nem csinálna olyan testamentumot, pláne nem olyant amelynek tartalma nyilvánosságra kerülhet, amellyel aláásná e manipulációit és önmaga megtagadná azt az irányzatot, amelynek kreálásával történelmileg nevezetessé tette magát. Tito sohasem fogja a Szovjetre testálni Jugoszláviát, noha szívében rendületlen kommunistának érzi magát. ★ ALKALMASINT ezzel nagyon is összefüggő dologban rejlik a mostani újabb rátartiságának oka. Amerika az utóbbi időben nem volt megelégedve vele és nagyon leszorította a hadianyag segélyét. Állítólag újabban csak túlhaladott szerkezetű hadigépeket szállított neki. Az utóbbi időben pedig még azt sem, hanem csak gazdasági segélyt folyósított. A Szovjettel való ellentét tehát kapóra jön Titonak, hogy újabb amerikai hadianyag segítségre tegye érdemessé magát. Csakhogy: ki tudja nem e arra spekulál Tito, hogy nukleáris fegyvereket, talán a hozzávaló távrakétákkal kapjon Amerikától? Biztos,- hogy e fegyverekről álmodik és Kruscsev habozik adni neki behódolás nélkül. Adhat-e Amerika? Ha adna, még nagyobb legény lenne belőle, most lenne csak igazán fenegyerek, hiszen nukleáris fegyverek birtokában kisországi jellege és hatalmi korlátoltsága úgyszólván megszűnne, még többet zsarolna Amerikától és még több beleszólást követelne magának Európa népei ügyeibe, sorsába. Tito 1956 novem herében megmutatta igazi színét, szívében hol áll. Csak azoknak, akik rózsás illúziókat tápláltak felőle, volt meglepetés, hogy helyeselte november negyedikét. És kevés a kétség, hogy tudta, mi sors vár Nagy Imrére és társaira, ha kiengedi őket a budapesti jugoszláv követség kapuján a politikai menedékjog biztonságából ,,. Titonak amerikai nukleáris fegyvereket juttatni nem kalkulált kockázat, hanem ön-árulás volna, hiszen nem kétséges, hogy ha egyszer kitör a nagy konfliktus Kelet és Nyugat között, biztosan nem harcolna a Nyugat oldalán „.. * * * KÜLFÖLDÖN elterjedt híresztelések szerint Tito rakoncátlankodása miatt Iírucsev helyzete megnehezült a pártban és Kruscsev “ultimátumot” küldött a jugoszláviai pártnak, hogy megvonják az eddigi segélyeket, többi közt a 175 millió dolláros hitelt a montenegrói nagy acélgyári építőtervhez. Állítólag Suslov, a Polit Büro fiatal, de megcsontosodott sztálinista tagja (Rákosi jelenlegi protektora) és Pospilov híres pártideologus szorongatják Kruscsevet és Molotov, Malenkov és a többi sztálinista öreg mohikán áll mögöttük, ők kezdettől bakklövésnek tartották Kruscsev appeasement-politikáját a “javíthatatlan” Titoval szemben. A kínai kommunisták keményen elítélik, hogy Tito nem veti alá magát a kommunista tábor Moszkvából irányított fegyelmi egységének s Kruscsev a Pravdában önigazolásul közli a kínai lapok támadását Tito ellen, önigazoló kísérlete azonban egyben vád önmaga ellen is hiszen 1955- ös belgrádi Canossa-járásával és az azt követő ‘liberális” magatartásával maga adott lovat Tito függetlenkedése alá. Tito aligha fog meghátrálni, hiszen a Saturday Evening Post megbízható adatai szerint a nyugati kapitalizmus 1945 óta nem kevesebb, mint 1,600.000.009 dollár gazdasági és katonai segéllyel támasztotta alá a jugoszláviai kommunizmus létét. Difficile est satiram non scribere... Sajnos, kevés a reális kilátás, hogy a Tito ügy a közeljövőben nyakát szegje Kruscsev rendszerének. Nem volna segítség, ha Suslovnak sikerülne megdöntenie, mert, ha lehetséges, Kruscsevnél is elvakultabb sztalinis-. ták kerülnének hatalomra. Segítség csak a Szovjet-kommunizmus összeomlása volna. De erre számítani ma ábrándhajszolás. Kockázat nélkül nincs semmi és nagy naivitás azt hinni, hogy a moszkvai kommunista birodalom összeomlása önmagától bekövetkezhetik. MÉG A KIÜRÍTÉS UTÁN IS... Az egylistás magyar álpariament április 16.-án hosszabb szünet után új fejbólintó gyakorlatokra ült össze a költségvetés jóváhagyása ügyében, amelynél formai okokból, de alapjában feleslegesen szükségesnek látják, hogy megkapják a “parlamenti hozzájárulást.” Münnich Ferenc miniszterelnök mindjárt az első napon felszólalt és harcias beszédet eresztett meg. Megvádolta a Nyugatot, persze főleg Amerikát, hogy halogatni akarja az államfői csúcsértekezletet, amíg Németországot atomfegyverekkel fel nem szerelték. Beszélt Kruscsev legutóbbi magyarországi látogatásáról is és hangoztatta, hogy az figyelmeztetés akart lenni a Nyugat számára, hogy a “szocialista országok tábora”, még a katonai kivonulás utáni idők esetében is, egységes minden kísérlettel szemben, amely politikai halmazállapotukat meg akarná változtatni. “Minden nyugati kísérlet, — mondotta, — amely új nyugtalanságot szítana a keleleurópai országokban, e szocialista tábor teljes erejével találná magát szemközt.” Ami azt illeti, a Szovjeten kívül más kommunista uralom alatti ország aligha küldene haderőt valamely rabország társának forradalma ellen, sőt bizonyára nem egy rabország népe csak azért nem gondolt a magyar forradalom melletti beavatkozásra, mert azt Amerika megmozdulása nélkül eleve reménytelennek látta. Maguk a magyar szabadságharc legázolására küldött orosz katonák is köztudomas szerint kedvetlenül, kényszeredetten engedtek a parancsoknak és szívükben sokan a szabadságvágyó magyarsággal rokonszenveztek. Furcsálni kell Münnich legénykedését, hiszen még a magyar hadsereget sem találták maguk mellett a kritikus órán és ha nincsenek a megszálló oroszok, sehol sem lett volna “a szocialista tábor teljes ereje”, mellyel Münnich fenyegetőzik. Hetvenkedése csak utóhang Kruscsev azon, magyar földön nem csak Magyarország, de a többi rabország ellen is elhangzott fenyegetéséhez, hogy a Szovjet nem csupán minden újabb forradalmi kísérletet leverne, de egy esetleges kiürítés után újból bevonulna ugyanazon rabországba, ha ott a kommunizmus megdöntésére irányuló kísérlet törne ki. Ily helyzet persze messze van, maga Kruscsev sem gondol komolyan Magyarország vagy^niás megszállt rabország kiürítésére. De e kijelentése illuzóriussá teszi a szabadvilági magyarság azon sürgető reményét, hogy orosz kivonulás után, szabad választások útján demokratikus# rendszer jöhetne létre és állandósulhatna Magyarországon, hacsak a Nyugat ki nem kötné, hogy újabb bevonulás, háborús ok, casus belli. De kikötné-e? Nincs tehát sok értelme az orosz kivonulásra várni és nincs sok értelme csúcskonferenciázni, hanem Amerikának bele kell feküdnie, hogy a Szovjet mai katonai fölényét mielőbb túlszárnyalja és ily erőhelyzetben aztán ne azon múljék a rabországok ügye, van-e a Szovjetnek kedve róla tárgyalni! GOMULKA VISSZATÁNCOL ... Vorosilov Szovjet elnök és Furtseva, az orosz pártvezetőség női tagja Varsóban legutóbb tartózkodtak. A Szovjet követségen nagy fogadóestély volt, amelyen Gomulka első párttitkár a legteljesebb együttműködést ígérte a Szovjetnek, mert, úgymond, erre elengedhetetlen szükség yan, amikor a Nyugat atomfegyverekkel látja el Lengyelország ősellenségét, a németeket (Nyugat- Németországot). Gomulka az utóbbi időben egymás után csinálta vissza a hatalomra jutásakor tett engedményeket. A szakszervezetek ismét teljesen állami irányítás alá kerültek és a Munkástanácsokat feloszlatták. A helyükre jött alakulatoknak semmi hatalmuk nincs többé. (Gomulka továbbra is nagy amerikai hitelt kap Moszkvával összeölelkező rendszere fenntartására!) ★ Gomulka május elején több napot töltött Budapesten, nyilván Moszkva kívánságára. Kádár és bitorló társai nagy fogadást rendeztek számára. A Sportcsarnokban négyezer főnyi hallgatóság előtt helyeselte a Szovjet legázoló beavatkozását a magyar szabadságharcba, mint amire “szükség” volt a magyar nép, a béke és a szocialista építés érdekében”. Hasonló értelemben szól a szokásos közös nyilatkozat is, amelyet Gomulka és Kádár a látogatás végén kiadtak. A Tito-ügyről nincs szó az óvatos hangú nyilatkozatban... Gomulka úgy kezdte pályája mostani fejezetét, mint aki a szabadságért harcol. Ma egy gyékényen árul a szabadságharc leverése mellé állott Kádárral, gyakorlatilag minden lényegi kérdésben éppúgy kiszolgálja Moszkvát. De legalább nem lövette össze népét a Szovjet tankjaival és hordáival, mint Kádár...
