Krónika, 1958 (15. évfolyam, 3-10. szám)
1958-05-15 / 5. szám
"K R ó N I K A" 1958 május Magyarország történelme 1929-1945-ig C. A. MACARTNEY KÖNYVÉNEK ISMERTETÉSE Irta: SOM&SICH LÁSZLÓ (Hatodik rész.) Pr. Eckhardt Tibor a Macartney-könyvben ismertetett különbéke tárgyalásokról, melyeket OTTO trónörökössel együtt Roosevelt elnökkel folytattak. A KRÓNIKA márciusi számában, Macartney professzor könyve nyomán, nagy vonalakban ismertettük a Trónörökösnek és dr. Eckhardt Tibornak 1943-ban és 1944-ben folytatott különbéke tárgyalásait az Egyesült Államok akkori elnökével, Franklin Delano Roosevelt-tel. Lapunk ugyanezen számában kilátásba helyeztük olvasóinknak, hogy Eckhardt Tibor szerepével a különbéke tárgyalásokban külön fogunk foglalkozni. A KRÓNIKA munkatársa, a sorok írója, ezért nemrég felkereste dr. Eckhardt Tibort new yorki lakásán és megkérte, számoljon be lapunk olvasóinak azokról a megbeszélésekről, melyeket Roosevelt elnökkel a magyar különbéke megteremtése érdekében folytatott. Dr. Eckhardt Tibor válaszait szószerint idézve közöljük. KÉRDÉS: Milyen körülmények késztették arra, hogy 1941- ben, mint országgyűlési képviselő, a Kisgazda Párt vezetője az Egyesült Államokba jöjjön, hogy az ország ügyét az Egyesült Államok közvéleménye előtt védelmébe vegye? Kérjük, mondjon néhány szót amerikai útjának előzményeiről és Teleki Pál megbízásáról. VÁLASZ: Elutazásomat az Egyesült Államokba két körülmény következtében határoztam el. Egyik Roosevelt elnök személyes meghívása volt, melyet 1940-ben, nála tett látogatáson! során intézett hozzám. A másik körülmény a közvetlenül fenyegető német háború volt Jugoszlávia és a Balkán ellen,, amit a német csapatoknak az Aldunán át Bulgáriába való bevonulása, mint közeli valószínűséget mutatott meg. Nyomban egy memorandumot küldtem akkor a Kormányzó úrnak, István fián keresztül, figyelmeztetve ős arra, hogy a közeli német-jugoszláv háború esetén Magyarország belekerül a német hadsereg hadtápvonalába és ez esetben Hitler olyan követeléseket fog támasztani Magyarországgal szemben, melyek semlegességre való törekvéseinkkel, a nemzet függetlenségével és létérdekeivel nem egyeztethetők össze. “Magyarország, — írtam a Kormányzónak — nem állhat fegyveresen ellent a németeknek, de nem szabad felelősséget vállalnia a világháborúba való beavatkozásáért. Az országnak nyugaton szószólókra lesz szüksége, akik az előrelátható német yereség idején a nyugati hatalmakkal felvehetik a tárgyalások fonalát. Amerikában él a legtöbb magyar; ezért elhatároztam, hogy néhány héten belül odaúta- . zom.” A Kormányzó úr másnap magáKbz hivatott és közölte, hogy nem ért egyet az okfejtésemmel. “A német-jugoszláv háború csak néhány napig fog tartani, — mondta a kormányzó — és a háborús veszély már elmúlt Magyarország feje felől. Évek múlva persze a németek el fogják veszíteni a háborút, de időközben itthon szükség van minden józan férfire." Válaszomra, mely szerint én sajnos sokkal sötétebbnek látom helyzetünket és attól tartok, hogy a vesztett háború döntő ütközete éppen itt a budai várban fog lezajlani, a Kormányzó azt mondotta: “Ám jó, menj Amerikába, de én ezzel nem értek egyet.*’ Elutazásom előtti napon, 1941. március 6.-án, éjféltől reggel négyig Teleki Pállal tanácskoztam a miniszterelnökségen, amely akkor már szoros náci megfigyelés alatt állott. Teleki nemcsak, hogy' egyet értett elutazásommal, de hangsúlyozta, hogy mennyire irigyel engem azért, hogy szabad földön fogom leélni a nehéz háborús éveket. Az eljövendő békekötés idejére nyugaton előterjesztendő ma gyár békecélokat beszéltük meg hosszasabban, melyekben teljesen egyetértettünk. Teleki a saját szerepét abban jelölte meg, hogy mindent el fog követni, hogy a magyar nemzet ne sodortassák bele a háborúba. Távozásakor az ajtóban megkérdeztem tőle, mit gondol, minő esélyei vannak arra, hogy ezt sikerül megvalósítania. “Remélem, van 80 százalék esélyem” mondotta. Nem akartam őt lehangolni, de magamban húsz percent esélyt sem adtam neki. KÉRDÉS: Macartney profeszszor könyve nyomán (II. kötet 191. old.) arról értesülünk, hogy tárgyalásai az Egyesült Államok elnökével, a Trónörökös megbeszéléseivel párhuzamosan és vele egyidejűleg folytak le. Kérjük, hogy a tárgyalások anyagáról és az elért eredményről a KRÓNIKA útján tájékoztassa a magyar közvéleményt. VÁLASZ: Amerikában 1941 augusztus elején érkeztem meg és nyomban Ottó trónörökössel felvettem a személyes kapcsolatot. Mindketten Washingtonban töltöttük a háborús éveket, ahol a Trónörökös és Roosevelt elnök között személyes jó viszony és időnkénti megbeszéléték tették lehetővé azt, hogy a nemzet sorsát érdeklő lényeges kérdésekről és Roosevelt szándékairól mindenkor első kézből legyünk értesülve. Persze Amerikába érkezésemkor a magyar helyzet már lényegesen rosszabb volt, mint amikor ide elútaztam. Nmcsak azért, mert Magyarország részt vett bizonyos mértékig Jugoszlávia megszállásában, de főleg azért, mert időközben, akaratuk ellenére, az oroszok is belekerültek a háborúba Hitler ellen, és ez már 1941 augusztusában az angol külpolitikát erősen befolyásolta Magyarország rovására. A pánszláv-barát hivatalos britt külpolitika már akkor rálépett volt a lejtőre, amely 1942 május 26.-án egy angolorosz szövetségre vezetett, amely a háború befejezése után húsz évre angol-orosz ellenőrzés alá helyezte volna az egész európai kontinenst. Európának e megfelezése és két ellenséges táborra való felbontása akkor még nem volt Amerika által elfogadva. Amikor Anglia *egy nappal PEARL HARBOUR ELŐTT minden ok nélkül megüzente Magyarországnak a háborút, ezt a lépést Amerika nem követte, PEARL HARBOUR UTÁN mikor Magyarország megszakította a diplomáciai viszonyt az Egyesült Államokkal, Roosevelt elnök nem volt hajlandó hadüzenetként elfogadni és csak 1942 júniusában ismerte el a hadiállapot fennállását Magyarországgal szemben, amikor az orosz befolyás Anglia támogatásával Washingtonban is nagy jelentőségre tett szert. KÉRDÉS: Mennyire volt lehetőség arra, hogy Magyarország az adott körülmények között, 1943-ban és 1944-ben különbékét kössön a szövetséges hatalmakkal? VÁLASZ: Két olyan amerikai részről kezdeményezett akcióban vettem részt, melynek célja a különbéke megkötése lett volna. Az egyik 1943 nyarán indult el, azután, hogy az olasz király Mussolinit elmozdította a vezetéstől. Abban az időben Roosevelt elnök meghívta Ottó Trónörököst és azt a kérdést intézte hozzá, vájjon nem lehetne-e Horthy kormányzót meggyőzni arról, hogy a különbéke megkötésének az ideje Magyarország számára elérkezett. Roosevelt elnök utalt arra is, hogy most módja volna arra. hogy Magyarországnak Erdélyre vonatkozó igényeit kielégítse. A Trónörökössel teljes egyetértésben részletes levelet írtam akkor Kállay Miklós miniszterelnöknek, melyet eljuttattam Wodianer Andor lisszaboni követünkhöz, hogy a magyar futárposta útján küldje el azonnal Budapestre. A Trónörökös és én is küldöttünk ezen kívül egv-egy személyes megbízottat is Portugáliába, hogy kéznél legyenek, ha sürgős összeköttetést kellene teremteni 3 Budapest és Washington közölt a megejtendő tárgyalások céljából. Ennek a levelemnek a másolatát Ottó Trónörökös átadta Roosevelt elnöknek, aki az ellen nem emelt kifogást. Ez a döntő fontosságú levél több hónapos késedelemmel jutott csak el Budapestre. A technikai okát ennek a késésnek ismerem. Sölborg ezredes, a liszaboni amerikai katanai attaché levelem megérkezésével egyidejűleg felkereste Wodianer magyar követet, hivatalos utasításra való hivatkozással arra kérte meg, hogy a levelemet ne továbbítsa Kállayhoz. Hosszas huzavona után Wodianer mégis elküldte levelemet Pestre, de persze beszámolt Solborg ezredes közbelépéséről is. Ilyen körülmények között Kállay csak nagysokára határozta el magát a válaszadásra, mely tartalmilag sem felelt meg mindenben Roosevelt kívánságainak. Hogy a liszaboni káros intervenció milyen amerikai befolyásra történt, azt a mai napig sem tudom, de feltételezem, hogy a Fehér Házban, vagy a .State Departmentben már akkor igen erős orosz-barát befolyás idézte elő, valószínűleg Roosevelt elnök háta megett. A második különbéke kísérlet 1944 nyarán indult el, a második Quebec-i konferencia alkalmától, amikor Ottó Trónörökös váratlanul meghívást kapott Roosevelt elnöktől Quebec-ből, hogy nyomban repüljön Kanadába a konferenciára. Roosevelt és Churchill közölték a Trónörökössel, hogy az oroszok a Bulgáriába való bevonulásuk során megszegték a velük, Bulgáriát illető megegyezést és Musanov-ot, kinek személyében, mint miniszterelnökben megegyeztek volt, az oroszok letartóztatták. Ezért úgy Roosevelt, mint Churchill úgy érezték, hogy fel vannak mentve a Szovjetnek tett Magyarországot illető ígéretük betartása alól. Közölték a Trónörökössel azt is, hogy azonnali, feltétel nélküli megadás esetén Magyarországnak módja van elkerülni az orosz megszállást és kérték a Thónörököst, hogy keressen öszszeköttetést Horthy kormányzóval. A Trónörökös vállalkozott erre és közölte, hogy a Kormányzó leginkább énreáni hallgat. Roosevelt elnök kívánságára nyomban megszövegeztem egy táviratot, melyet Hennvey Gusztávnak, az akkori külügyminiszternek címeztem, kinek diszkréciójában feltétlenül megbíztam, közölve vele a történteket. Ezt a táviratot Roosevelt elnök személyesen vállalta, hogy azonnal eljuttatja Budapestre. Erre a táviratra válasz nem érkezett, és mint Hennvey vezérezredestől a háború után megtudtam, az sohasem érkezett meg hozzá. Ezúttal valószínűleg azért nem, mert időközben az oroszokkal való konfliktus elsimult és az 1944 tavaszán kötött megállapodás, a megszállási zónákat illetően, mely szerint egész Magyarország
