Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1957-05-15 / 5. szám
2 ‘•K R Ó N I K A” 1957 május. amiben mi magyarok beszorultunk a Benes-Jeftics-Titulescu manőverezésben, csak a megszakittatott magyar apostoli királyság menthet meg bennünket! Ezerév történelmi kohézióját érezzük még a hontalanságban is: öntudatos ruszin, horvát, szlovák és vend politikusok részéről! Most már eliminálódott a trianoni-basáktól ránkerőszakolt “királytalan királyság”, amelynek uralmát nem kritizáljuk, mert mi, sose fogadtuk el jogosnak és alkotmányosnak! Szerintünk és ezerév szent hagyományai szerint is a jogos trónörökös, az apostoli Királyunk halálával, törvényes Király, amig nem koronáztatik meg, de attól kezdve: apostoli Király! Itt tehát nem is lehet vita, mert az integer nemzetet az Alkotmányunk megváltoztatására, soha és senki nem szavaztatta meg s igy az intéger nemzet előtt, nincs vita! Az Alkotmányunk trianoni kijátszói, mégha pártjaik szabadválasztók, avagy királyellenesek is, csak a pártjuk névé ben beszélhetnek, de sose az egye temes és intéger magyar nemzet akaratából! Kijött komoly Szabad ságharcosok vallották, hogy ha választásra kerülne a sor, II. Ottó király közismert szociális és demokratikus lelkisége, intakt jelleme, diplomáciai nagyvonalúsága minden pártot elsöprő győzelmet aratna! Tisztában van a nemzet, a mélységes élettapasztalattal, hogy a sokat szenvedett és a világot ismerő Királya, régesrégen túl van a feudális és kapitalista gyárak, bankok harácsoló világán! A magyar nemzet életértékei nemes lélekre és elszánt alkotóra bízatnak, II. Ottó Királyunkban! A nemzet otthon, ezt várja a nagy virradatra és igy, már most, vegye át az egységes vezetést és közösen dolgozzuk ki a reánkváró feladatokat! Elég volt a próbálkozásokból és forrjunk eggyé, mert, akiknek nincs jogos, törvényes vezetőjük, elkallódnak! “Verd el a pásztort, széthullik - a nyáj!” Már is eléggé szét vagyunk! Letiporták és kiütötték a fegyvert kezéből, az erősből, a tisztából, mely az igazság ügyét kívánta diadalra vinni. Ki a hibás, hogy a szent ügy — az egész emberiség szent ügye — elbukott? Ezt csak az utókor állapíthatja meg objektiven, ha módja lesz hozzá ... — Ha módja lesz még hozzá — ismétlem, mert ez komoly megállapítás. A szörnyeteg csak alszik, illetve teteti az alvást. Félszemét lehunyja, de a másik nyitva és élesen figyeli, mérlegeli a helyzetet, Tekintsetek a vérző Magyarország felé... Ha valaki sötét börtön mélyéről, melyben huzamosan tartózkodni kényszerült, a világosságba lép, először hunyorgat a szeme, meg kell szokni a fényt, hogy tisztán lásson és megkülönböztesse a dolgokat. így vagyunk mi is, az uj magyar menekültek. .. Börtönből ..jöttünk, vasrácsok mögül. Sötétség birodalmából. Le kell szögezni a tényt és köszönetét mondani mindenkinek, akit illet, a szeretet és megértés hullámaiért, ami fogadott és magához ölelt. A nagylelkű segítő készségért, mely felénk nyúlt. így érezheti magát a lélek, ha megengedtetik neki, hogy a menny küszöbét átléphesse. A keserű, sebzett szív egy önfeledt pillanatig átadta magát a szeretethullám áradásának. Fürdött benne. Mikor a világosság már nem kápráztatta, körül-szemlélődött, a világ másik pontján, hová a vihar sodorta. Egyéni szabadságot kaptunk Isten és ember előtt. Testünk szabad, de a lélek magával hordozza és egyre csörgeti a rabláncokat. Nem tudja egy percre sem feledni a haza szencsétlenségét, letiprását. ... Örök Mementó. Bár a szabad világ felfigyelne erre az intő hangra! A remény csillaga egyelőre leszaladt az égről. Megtettük, ami korlátozott emberi erőnktől tellett. Nagyot akartunk! Puszta kézzel bilincseket törni, nagy teljesítmény. Hogy nem egészen sikerült, az nem rajtunk múlott. Valahogy, valahonnan elgáncsolták a szent magyar ügyet. Csak szép, dicsőítő szavak voltak, egyébb semmi. Hiába volt a naláltmegvető bátorság, ha a puskában nem volt golyó. Szavakkal meg nem lehet hatásosan az orosz hordára lövöldözni. így volt! Szomorú, hogy igy romba dőlnek, a munka gyümölcse szétszóródik. Szegénységet ad, nyomort és üldöztetést, elveszi a gyermekeket, soha viszontnemlátásra. Ezt a poklot megjártuk és szegény, árva otthonlévő véreink tovább járják. Magyarország szenved — még életében a poklokra taszittatott. Ha nem lesz iránta könyörület, úgy hal meg, mint Krisztus a kereszten. De jaj azoknak, kik közönyösen pihennek mig a farkas vérfürdőt rendez bárányok között. — Vi-Jelenleg nyert, ezt elégedetten gyázzatok, mert ide ér! Mi lesz, állapítja meg. Időt és tapasztalato- ha mindenkit álomban talál? A kellett lenni! Fájó volt a csalódás. Bíztunk, mert évek óta nyíltan, burkoltan, de biztattak és mi kik jóformán elfelejtettünk már hinni — hittünk a nyugati szavaknak. Az egy más világ — szabad világ — gondoltuk — ott nem cél a felelőtlen Ígérgetés, áltatás. Hittünk és megpróbáltuk a lehetetlent é testet-lelket bénító bolsevista terror lezárását. Nem sikerült, pedig életünket, vérünket nem sajnáltuk. Soha szentebb ügyért még nem fogtak fegyvert. Nem csak a magunk, hanem az egész világ érdekeiért ömlött a magyar vér, hunyt ki az élet. Mert mi tudjuk, hogy mit jelent a Szovjet-iga, a bolsevizmus. Alvilági rém, mely felbukkant és elnyeléssel fenyegeti a világot. Modern özönvíz, az atombomba cimborája. Hazánkban nem sikerült letörni, mert a tétova nyugati politika visszalökött a rabság börtön ráncsai mögé, de itt, a szabad világban sikerült egy kicsit letörni méregfogát. Az, amit a szent, magyar forradalom után láttak, ellenszenvvel töltötte el a szabad országok népét. Az orosz csizmák kíméletlen taposása, a vérbenfürdő veszett terror, az égbekiáltó bűnök tivornyája, mely újból megindult. Jóérzésü szabadságszerető ember undorral fordul el az ilyesmitől, feladva előbbi nézeteit, melyekért talán itt-ott lelkesedett. Az orosz barbárság látható jele kissé lekötötte. Félő, hogy csak ideigóráig. Tizenkét év a kommunista világnézet rabságában az emberi történelem egy kegyetlenül sötét fejezete és szégyen, hogy egy ártatlan, jobb sorsra méltó nemzetet ráhagynak a barbárok önkényének. Most mit tehet, ismét bilincsbe verve, az orosz csizmák talpa alatt? kát. Részére kedvező tapasztalatokat. Nyugat enged, passzív és — ez a Szovjet erőssége. Mert, ha tárgyilagosan nézzük a helyzetet, tulajdonképen félt először. Sok minden forgott kockán, mikor a magyar forradalom kirobbant. Nagy volt a tét, komoly lehetőség a vesztésre. Ha egy szál megbomlik, könynyen utána pereg az egész. A szál megbomlott, a csomó meglazult. Laza kötést könnyebb lerázni, elszakítani. A köteléket a nyugati világ szemeláttára újból megerősítették. A magyar hősiességnek kijáró taps, egy kissé elhalkult. A hős elbukott — és a függöny legördült a nézőközönség előtt. Segítettünk hozzá? Ezt mindenki intézze el saját lelkiismeretével. Az örök Biró valószínűleg feleletet kér egyszer erre. Ami most történt, holnap újra megtörténhetik. A szabad világ fiai egy percre se ámítsák magukat, hogy ez kizárólag csak a magyar és a többi, úgynevezett “csatlós” kisállamok végzete. Az orosz moloch felemelte szöges bakancsát és nem fog tétovázni, hogy kellő pillanatban ismét lépjen egyet előre. Meggyőződött, hogy bátran teheti. Ki tilthatja meg? Nyugat erői gyengék, hogy vele mérkőzzenek. Nagy előnye —mint a sátáni erőnek általában — hogy őt nem gátolják, holmi a civilizáció földjén szokásos lelkiismereti kérdések. Ezt a terhes lomot már rég kidobta hátizsákjából, az erkölccsel és vallással egyetemben. De ezt elmondták már százszor is, bár soha nem lehet eleget ismételni. A magyar szabadság ügyével könnyen elbukik a világ szabadságának eszméje is. Kisebb dolgok sokszor szoros összefüggésben vannak a nagy dolgokkal. Az óriási bilincset már kovácsolják Keleten a nyugati világ számára. Ne aludjatok! Ide hallatszik a szorgalmas pörölycsapás és idáig csillog a vér . . . Piros .. . vörös .. . annyi, hogy képes egy nagy zászlót befesteni és betakarni vele a világot. De az akkor már halotti lepel lesz, mely alól nincs feltámadás. Ne higyjetek a vörös ármány békét hirdető, mosolygó arcának! Hová lép, börtön nyílik, halálsikoly terheli a levegőt. Az otthonok közönnyel nem lehet büntetlenül játszani, megfordul és megbosszulja magát. Tekintsetek vérző Magyarország felé! Intő jel. A véres kéz már irja a komor szavakat: — “Mene . . . tekel . . . Fogjátok le, nehogy befejezze a borzalmas jóslást. Fogjátok le . . . mig nem késő.... Itt kint fényesen ragyog a nap, de messziről mintha villámmal, viharral terhes, nehéz felhők közelednének. Ki látja meg? Csak az a szem, mely sokáig nézett a sötét éjszakába, az veszi észre a fenyegető veszélyt és figyelmeztetésül megcsenditi a lélek -harangot. . . . Franciaország. BÁN ZELLA. * * * (A szerző az 1956 októberi szabadságharc után hagyta el Magyarországot.) LEVELEKBŐL Többen vagyunk itt Belgiumban, Namur környékén magyar fiatalok, akik résztvettünk hazánk újabb szabadságharcában, de miután láttuk, hogy minden elveszett s hazánk még szomorúbb elnyomásba fog visszasüllyedni, mint eddig volt, inkább elhagytuk hazánkat, mintsem továbbra is elnyomatásban éljünk. Idekint jó sorunk van, de mégis úgy éreztük, hogy nagyon elszakadtunk otthonról, a hazai eseményektől. S elcsüggedésünkben láttuk meg lapjukat, mely mintegy erőt öntött belénk. Láttuk, hogy nem egyedül vagyuk itt külföldön, hanem még számtalan honfitársunk van, kik mind egy célért élnek, óhajtják leginkább a magyar feltámadást. . . Ezért nagyon szeretnénk, ha Önök rendszeresen küldenék nekünk lapjukat s esetleg még régebbi példányokat is eljuttatnának nekünk.... Erpent, Belgium, 1957 március. V-A F -C LAPUNK New Yorkban a yorkvillei újságárusoknál, az East 79-ik és 86-ik uccákban és környékükön lévő ujságstandeken, valamint a Kerekes-féle könyvkereskedésben (208 E. 86th St.) és Kosmos könyvboltban, 1582 First Ave. is kapható. Kérjük, elolvasás után adja tovább a lapot ismerőseinek.
