Krónika, 1957 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1957-03-15 / 3. szám
1957 március. "KRÓNIKA" ILLYÉS GYULA: EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL Hol zsarnokság van ott zsarnokság van, nemcsak a puskacsőben nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallató szobákban, nemcsak az északában kiáltó őr szavában, ott zsarnokság van nemcsak a füst-sötéten lobogó vádbeszédben, beismerésben, rabok fal-morse-jében nemcsak a biró hűvös itelétében; bűnös! ott zsarnokság van nemcsak a katonásan pattogatott vigyázz!-ban tüzbben, a doboíásban, s abban, ahogy a hullát gödörbe húzzák nemcsak a titkon félig nyílt ajtón ijedten besuttogott hírekben, a száj elé hulltan pisszt jelző ujjban, ott zsarnokság van nemcsak a rács-szilárdan felrakott arcvonásban s e rácsban már szótlan vergődő jajsikolybap a csöndet növelő néma könnyek zuhatagában, kimeredt szembogárban ott zsarnokság van nemcsak a talpraálltan harsogott éljenekben, hurrákban, énekekben, hol zsarnokság van, ott zsarnokság van nemcsak az ernyedetlen tapsoló tenyerekben, kürtben, az operában épp oly hazug harsányan zengő szoborkövekben, színekben, képteremben külön minden keretben, már az ecsetben, nemcsak az éjben halkan sikló gépkocsizajban s abban, megállt a kapualjban; hol zsarnokság van, ott van jelenvalóan mindenekben ahogy régi Istened sem; ott zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában, abban, ahogy a gyermek idegennek felelget; nemcsak a szögesdrótban nemcsak a könyvsorokban szögesdrótnál jobban butitó szólamokban; az ott van a bucsucsókban, ahogy igy szól a hitves, mikor jössz haza, kedves, az utcán oly szokottan ismételt hogy-vagy-okban a hirtelen puhábban szorított kézfogásban ahogy egyszer csak szerelmed arca megfagy, mert ott van a légyottban, nemcsak a vallásban, ott van a vallomásban, az édes szó-mámorban mint légy a borban, mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban előtte már a vágyban mert szépnek csak azt véled mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél tányérban és pohárban az van orrban, szájban, hidegben és homályban szabadban és szobában mintha nyitva az ablak s bedől a dögszag mintha a házban valahol gázfolyás van, ha magadban beszélgetsz, ö, a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független fönt a tejut is már más: határsáv, hol fény pásztáz, aknamező; a csillag: kémlelő ablak, a nyüzsgő égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból, a papból, kinek gyónói, a prédikációból, templom, parlament, kinpad: megannyi szinpad; hunyod-nyitod a pillád mind az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék; vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog: hegyen és tenger mellett be ezt lehelled; cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, a sziv-hökkenésben; a nyugalomban, e bilincs-unalomban a zápor zuhogásban, az égig érő rácsban; a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át, s mert minden célban ott van, ott van a holnapokban, gondolatokban, minden mozdulatodban, mint viz a medret követed és teremted; kémlelödsz ki e körből? ő néz rád a tükörből, ő lesz, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglár: dohányod zamatába, ruháid anyagába, beivódik, evődik velődig; eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod amit ő eléd varázsolt, s már körbe lángol erdő tűz gyufaszálból, mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s igy rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál: s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni, bilincseit a szolga maga igy gyártja s hordja; belőled bűzlik, árad magad is zsarnokság vagy; vakondként, napsütésben, igy járunk vaksötétbfn, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában; mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hü, akármilyen mű, mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál, (1950) A költő 1950-ben irta ezt a verset, de csak a szabadságharc napjaiban Irodalmi Újságban. 1956 november 2-án jelenhetett meg a budapesti CSONKA CÍMER - NEM A MAGYAR CÍMER! Mostanában némely beérkező magyar körlevélen, nyomtatványon, de olyik gyűlésen is, (az elnöki emelvény mögött falon) megcsonkított címert láttunk, — ugyanazt, amelyet jelenleg Kádár János véreskezü bábkormánya használ. . . . Ez lehet egyes politikai irányzatok, divatok cégére, de nem a magyar címer! Magyarország megcsonkítása idegen erőszak müve volt, ne csonkítsuk meg mi magunk önként az ősi magyar címert, az ezeréves, keresztény Magyarország Szentkoronával ékes szimbólumát! Legkevésbbé az emigrációban szabad utánoznunk az otthoni jjercemberkék divat-fogásait, hiszen az ősi magyar szentkoronás címer az egyetlen lelki horgonyunk, a szebb és boldogabb magyar jövendő záloga, a történelmi Magyarország eszméjének halhatatlan, fenkölt jelképe, amely az elszakított részek magyarságát, sőt a világban szétszórt menekült magyarságot is egybefoglalja, egyetlen nagy lelki egységbe tömöríti. Ez tehát nem pártkérdés. Mégcsak a legitimizmus vagy köztársasági irányzat kérdésének ügye sem. Nemzeti öntudatunknak, történelmi méltóságunknak, az örök magyar gondolatnak, magyar mivoltunknak tartozunk azzal, hogy mást ne használjunk. Idők és pártok, politikai széljárások feletti, szent nemzeti eszmény. Még más nemzetek fiai is tisztelettel ismerik el Magyarország örök történelmi jelképéül: olyan világ-személyiségek, akiket általános tisztelet övez s akik véleményét ma még nem idézzük itt, nehogy bárkit is megszégyenítsünk magyarságában. Csonka cimer nem a magyar címer és igaz magyar hazafi e kérdésben nem ismer, nem ismerhet megalkuvást senkinek és semminek kedvéért! Szeretjük hinni, hogy akiket illet, megszívlelik testvéri szavainkat és azok megismétlésére többé nem lesz szükség! I
