Krónika, 1956 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1956-12-15 / 12. szám
1956 december. "KRÓNIK A" 3 Dr Herczegh József A Krónika olvasói e számunkban hiába keresnék szokott, kedvenc rovatukat a “Kaliforniai Messzelátó”-t ás — megnehezedett szívvel és elboruló szemmel írjuk le, — hiába keresnék a jövőben is: az oly népszerű rovat lánglelkü Írója, nt. dr. Herczegh József református lelkipásztor, az amerikai magyarság egyik leglelkesebb sajtóharcosa, az igaz pap és igaz hazafi, mindnyájunk példaadó büszkesége december 9-én számunkra teljesen váratlanul visszaadta minden izében nemes lelkét a Teremtő Úristennek. Számunkra váratlan volt elhunyta, mert soha nem irt arról, hogy betegeskedik. Személyi dolgát nem tartotta fontosnak, csak Magyarország ügye izgatta; lelke teljesen eltelt a Trianonban barbár igazságtalansággal szétdarabolt és a második világháború után csonka maradék-részében is idegen uralom alá, szláv kommunista imperializmus jármába jutott szülőhaza sorsa feletti bánkódással és jobb jövője, igazsága érdekében való gonddal, hevüléssel. Csak most, odaadó lelkületű, szerető hitvese leveléből tudtuk meg, hogy már két éve súlyos betegség gyötörte, de azzal nem törődve, még az utolsó hónapban is megírta a mindenkor legtisztább és legmagyarabb szellemtől ihletett rovatcikkét. E cikkeibe beletette egész lelkét, magyar szivét és azért voltak oly páratlanul népszerűek az olvasók ezrei előtt, mert mindnyájan érezték, hogy aki irta, igaz pap, igaz magyar, aki minden szavával az igazság diadalát akarja, minden szavát a legforróbb, legigazabb honszeretet szándékai sugalják. Dr. Herczegh József a történelmi Nagy-Magyarország rendíthetetlen igehirdetője, a Szentistváni örökség tántoríthatatlan bajnoka volt. Oly mélységesen hitt ez eszményünkben, hogy örök példakép marad mindnyájunk számára. Voltak idők, amikor gúnyolódások érték olyanok részéről, akiknek hite, magyar lelkülete nem volt oly megalkuvástalanul idealisztikus, mint az övé, de a támadások nem sértették lelkét; inkább az bántotta, azon kesergett leveleiben, hogy csökken azok száma, akik nem vallják, mint ő, hogy a Szentistváni örökségből, az ezeréves integer Magyarország céljából talpalatnyit sincs joga feladni senki magyarnak, az örökségért harcolnunk kell az utolsó akácfáig és a harc kötelezettségét hiánytalanul kell majd átadnunk az utód nemzedéknek, ha magunk nem érnénk célba: a Szentistváni Magyarország eszménye örök, halhatatlan. Mások azon akadtak fenn, hogy épp oly rendíthetetlen hive a királyság történelmi jogfolytonossága fenntartásának is. Ettől sem tudták hajszálnyira -sem eltéríteni. Emlékezett a magyar történelemre, a Habsburgoknak az országot százötvenéves törők hódoltság alól felszabadító segítségére és Ferenc József uralkodásának a kiegyezés utáni, boldog félszázadára, amely oly felejthetetlenül áldásos volt Magyarország számára. Nem feledte, hogy Nacjy-Magyarországnak és az uralkodóháznak léte történelmileg összeforrt egymással és forrón hitt abban, hogy a nemzet uj fénykorát, virágzását csak a restauráció, a hol nyugati, hol keleti jogtalan, idegen beavatkozás hatálytalanítása hozhatja meg és mintaszerű hűséggel ragaszkodott Ottó örökös király trónfoglalásához, akit mint a trón jogos örökösét, melegszívű, népbarát embert és bölcs és nagytudásu államférfim egyaránt rajongással tisztelt és szeretett. Mindössze hatvanhárom évet élt._A honszeretet és hűség lángjában emésztődött fel élete és biztos, hogy a hazája balsorsán való kesergés, az utolsó hetek nagy nemzeti drámája, véres csalódásai, a szivét maró honfibú, vitték korai sírjába. Hitvese írja hozzánk intézett levelében: “A mostani magyarországi események lelkileg nagyon megviselték szegény jó férjemet és mindnyájunkat. Hitt a győzelemben és hitt a szebb, boldogabb magyar jövendőben. Azt hiszem, a sok keserűség, az otthoniakért való aggódás is annyira megviselte szegényt, hogy siettette halálát.” Őszinte együttérzésünk fordul a földig sújtott hitves és gyermekek felé. A Krónika mélységes fájdalommal vesz búcsút elvei, céljai nagy osztályosától és hiszi, tudja, hogy gyászában az olvasók, Nt. dr. Herczegh József eszméi és írásai híveinek serege osztozik. Távozása súlyos veszteség a magyarság számára, de szelleme ittmarad és tovább él köztünk. Eszmehüsége lelkessége vezessen uj küzdelmeinkben, a célok kivívásában, amelyekért egész életén át szóval és tollal oly fényesen harcolt. Jöjjön el eszméinek győzelme és legyen földi munkájának, a történelmi Magyarország igazságáért és boldog feltámadásáért az utolsó percig lángoló lelkének jutalma, annyit szenvedett mártirnemzete üdvére és dicsőségére! & Edelényi Dr. Herczegh József 1893 március 1-én született Sárpilisen, Tolna vármegyében. A gimnáziumot Szekszárdon végezte el; majd a budapesti Református Theologián folytatta tanulmányait. Két évre ösztöndijat kapott a Baseli (Svájc) Egyetemre. Onnan visszatérve Magyarországra, mint segédlelkész a tolnamegyei Nagyszékelyben volt egy esztendeig, ahol magyarul és németül hirdette Isten Igéjét. Következő állomáshelye Szekszárd volt, ahol mint adminisztrátor szolgált egy évig. Ezután Budapestre kapta meg segédlelkészi kinevezését, a budai gyülekezetbe. Az első világháborúban önként jelentkezett tábori lelkészi szolgá-. latra s századosi rangban bevonult az osztrák-magyar hadseregbe. A harctéren megsebesült. A háború és szomorú összeomlás után ismét Budán lett segédlelkész s onnan indult el 1922 szeptemberében Amerikába: ösztöndíjat kapott egy évre a Franklin and Marshall College and Seminary-be, Lancaster, Pa. Amerikába indulása előtt, 1920-ban a Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudomány Egyetem jogi fakultásán nyerte el doktori diplomáját. 1922 Karácsonyán meghívást kapott a Clevelandi Első Magyar Református Egyháztól. 1923 elején foglalta el ottani állását. Ezt a gyülekezetét közel 25 évig szolgálta hűséggel, becsülettel s fejlesztette, virágzóvá tette e nagy magyar Egyházat. 1929- 30-ban pár hónapra megszakította e szolgálatát s hosszabb szabadságra ment szeretett hazájába: Magyarországra. Elfogadta a meghívást a Pápai Református Theológia gyakorlati theologiai tanári székébe. Tavasszal már visszatért Clevelandba s ott folytatta építő munkáját. 1947 júniusában telepedett le San Bernardino-ban, Californiában s itt elfogadta az itteni First Evangelical and Reformed Church meghívását az akkor megüresedett lelkészi állásra. 1933-ban szabadságot kért a Clevelandi Egyháztól s a Szentföldre ment, végigjárta azokat a helyeket, ahol Krisztus Urunk élt, tanított, szenvedett. A Szentföldről hazalátogatott Magyarországra, ahonnan soha nem tudott elszakadni. Ekkor kötött házasságot (1933 november 18-án) Haypál Erzsébettel, az ő régi kedr vés templomában. A házasságból két gyermek született: Erzsébet Irma Olga (20 éves); és József, Benő, Péter (16 éves). Több mint két éve betegeskedett magas vérnyomással, majd tüdőgyulladás és szélütés rombolta le szervezetét. Nagyon lassan indult meg a gyógyulási folyamat, de a Mindenható segítségével 1956 februárjában ismét kezdhetett Igét hirdetni és szolgálni az Urat. Bár egészsége állandón hanyatlott, nagy lelki erővel végezte a magára vállalt feladatot s december2 -án, Advent első vasárnapján még ő hirdette az Igét a szószékről. Hétfőn bement a kórházba, ahol napról-napra, óráról-órára fogyott az ereje. December 9-én, vasárnap délelőtt, mig gyülekezetének imája szállt fel az Egek Urához, ő már önkívületben készült az utolsó utra, s délután 2 órakor visszaadta lelkét Istennek ez igaz szolgája Teremtő Urának. Temetése 11-én, kedden délután 3 óra 30 perckor volt templomából s á gyászszertartás után a Mt. View temetőben helyezték kihűlt porsátorát örök pihenőre. ÁLDOTT LEGYEN DICSŐ EMLÉKE! Amikor e sorokat Írjuk, hetedik hete folyik a magyar szabadságharc, lélekben ugyanazon elszántsággal, amellyel a nemzet megelégelte az orosz hódoltság és kommunista rendőrállam igáját s talpra állt szabadságáért. A guerillák .tovább hadakoznak hegyi rejtekeikből az ország különböző részein és a munkásság a parasztság és értelmiség lelkes támogatásával sztrájkol vagy szabotál, hogy a gazdasági fronton idézze fel a helytartó Quisling-kormány öszszeomlását. A forradalomnak nincs vége és nem is lesz, amig el nem éri nemzet-megváltó célját. A nemzet nem kapitulál és kitart, remélve, hogy kívülről történik valami, elsősorban talán felkelés Kelet-Németországban, — ami döntő válaszuthelyzet elé állítaná a Nyugatot —, vagy a Nyugat eddigi magatartásának valamely más, uj okból adódó megváltozása. A költő szava, “az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért . . .”, izzik megacélositó reményként a szivekben, tartja a lelket korunk legglóriásabb szabadságharcában, melyről hitten hisszük, hogy a mártírok ezreinek életáldozata meg kell hozza gyümölcsét, a hősiesség csodája meg kell hozza a cél beteljesülését, a szabad világ igazi megmozdulását, Magyarország felszabadítását. A magára hagyott hős nemzet küzdelme nehéz és végtelenül áldozatos, de nem vészit lelki erejéből, a felszabadulásért való cselekvés ellenállhatatlan akarásából. A túlerővel szembeni kényszere-I Népek hazája, nagy világ...
