Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1955-11-15 / 11. szám

VOLUME XII. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y., 1955 NOVEMBER. NO. 11. SZÁM, AMERICAN HUNGARIAN MONTHLY- 10c. A COPY -AMERIKAI MAGYAR HAVI-SZEMLE Az állami élet alapelvei Irta: OTTÓ TRÓNÖRÖKÖS. A trónörökös most megje­lent “Döntés Európáról cí­mű könyvéből. (Megszerez­hető az Amerikai Magyar Kiadónál (Köln Postfach 322 W. Germany.) Ara 6 DM. (1.50.) A JOGÁLLAM. Tárgyilagos megfigyelők, eset­leg jövendő történetírók a legutób­bi évtizedekről, mint az emberte­lenség és barbárság időszakáról emlékeznek meg majd. A haladásban hívők ezt túlzás­nak fogják minősíteni. A történe­lem kutatói ennek ellenére már ma megállapíthatják, hogy a múlt szá­zadokhoz viszonyítva mélyen süllyedtünk és a teljes elvadulás útjára tértünk. Mert a középkor eleje óta min­dig megtaláljuk az ember megbe­csülését legalább is a jog alapelve­iben, ez volt a lassú, nehezen ki­vívott haladás alapja. Az ember­nek mint egyénnek, mint Isten képmásának, többféle joga volt és ezeket nem érintette az állam, vagy közület, A jogviszonyok vi­lágosak voltak: legalább is elvben nem volt büntetés vétkesség nél­kül, nem volt visszaható erejű tör­vény, kollektiv felelősség vagy ro­koni kezesség. Háború idején a polgári lakosságot a lehetőséghez képest megkímélték. Végül ezelőtt 200 évvel minden nyelvi, faji, vagy felekezeti üldözést általánosan és a legerősebben Ítéltek volna el. Az emberiségnek voltak közös nor­mái, melyek előtt mindenki meg­hajolt. Az első világháború befejezése és különösen a totalitarizmus erő­re kapása egy korszak végét je­lentette. Kötetszámba menne a mai tömegnyomor ecsetelése; ez olyan tragédia, melyet, eltérően korábbi évszázadok csapásaitól, nem természeti események, hanem egyesegyedül az ember idézett elő. Az oroszországi munkatáborok, az ukrán lakosság tömeges meggyil­kolása jelentették észrevetően a kezdetet. Ezután következtek Hit­ler koncentrációs táborai és a zsi­dók kiirtása — amikor első Ízben történt, hogy a születés véletlen tényét büntetés sújtotta. Végül a második világháborúval és annak befejezésével elérték — egyelőre — a tetőfokot: a bombázásokkal, emberek millióinak keletről történt embertelen kiűzésével, a népbiró­­ságokkal, visszaható erejű törvé­nyekkel, a védekezési jog meg­szüntetésével és milliónyi ember végtelen nyomorával, kik ma tá­borokban kénytelenek életüket tengetni. Unosuntig ismert tények ismétlését mellőzve, mégis meg kell állapítanunk a jogérzék és erkölcsök hihetetlen süllyedését, mely annál visszataszitóbban hat, mert olyan korszakban történik, melynek nincs kellő bátorsága sa­ját gaztetteit beismerni. A múlt idők banditái, az ókor nagy zsar­nokai, legalább elég őszinték vol­tak ahhoz, hogy “elveiket” . nyíl­tan hangoztassák. Manapság vi­szont az elnyomást demokráciá­nak, a jogfosztást haladásnak, a kisebbségek kiirtását szabadság­nak nevezik. A Csehszlovákiából történt “emberséges” kiűzés tető­foka volt az álszenteskedésnek olyan korban, mely feltalálta a genocídium (faji, felekezeti, vagy népi kisebbségek tömeggyilkolá­sát az egyénre való tekintet nél­kül) fogalmát és ennek alapján hozott nemzetközi ítéleteket. A formai jog uralma alatt élünk, ahol a hatalmasnak állandóan menlevele van szabad hazudozás­­ra; ezzel csak azért, mert hatalmas, sikert arathat addig, mig ő maga is elbukik. E formai jogból ered a mai idők­re oly jellemző kettős gyilkosság is: az ellenfél, az elnyomott meg­­foszthatása nemcsak életétől, de becsületétől is. A jó hírnév meg­gyilkolása a propaganda korsza­kában, szinte lényeges része a gyilkosság fogalmának. Ennek a barbárságnak, melynek terjedését még aránylag fiatal em­berek is megfigyelhették, - az a borzalmas tulajdonsága, hogy ál­landóan fejlődik. Évről évre ta­pasztalhatjuk növekedését anél­kül, hogy az elnyomottak hallat­nák erős tiltakozásukat. A legtöbb ember ma már nem mer olyan né­zetet hangoztatni, mely holnap életébe kerülhet. A fiatal nemze­dék pedig, mely már ismerte a je­lenlegi önpusztító ámokfutás előtti kort, ösztönszerüen érzi ugyan a jogtalanságot, azonban ki lévén szolgáltatva a pillanatnyi kívánal­mak szerint meghamisított törté­nelem-tanításnak, azt hiszi, hogy ez mindig igy volt és hogy ezért szükségtelen a zsarnokság ellen — különösen a demokratikus köntös­ben járó ellen — fellázadni. Az emberiség többsége ma szinte hip­nózis alatt áll: már csak kevesen érzik erkölcsi elesettségünk fokát, a törvényellenes állapotok ellen­állás nélkül való elfogadásában rejlő halálos veszélyt. Minden va­lószínűség szerint még igen súlyos válságokat fogunk megélni, mivel a hideg háború nem egyéb, kissé megváltozott módszerrel viselt harmadik világháborúnál és ezért a további eldurvulás előfeltételei máris megvannak. Dekadenciánk legfőbb forrása — és ezt nemcsak Európára értjük — a jogérzék csökkenése. Ez azért oly vesze­delmes, mivel igen messzemenő következményekkel jár. Mert ott, ahol a jogérzék kihalt, szükség­képpen a becsület, szabadság és igazság megértésének is el kell tűnnie. Igaz, hogy a jogérzék visszafejlődése a távoli 'múltban indult meg; mégis érdemes köze­lebbi megvilágítása, hogy ebből fontos következtetéseket tudjunk levonni jövendő magatartásunkra nézve. A keresztény középkorban a jog fogalma általánosan elfoga­dott, tiszteletben tartott és egye-Nyugateurópai szabad magya­rok ezévi Szent István-napi tisz­telgése alkal mával készült fel­vétel. temes valami volt. Bár a kormá­nyok nem voltak a mai értelemben demokratikusak, alattvalóik mégis lényegesen szabadabbak voltak: mert léteztek világos jogszabá­lyok, melyek élesen körülírták a kormányok jogait és alattvalóik kötelességeit. A bíróságok több­nyire függetlenek voltak és készek arra, hogy a jogot még a legerő­sebb uralkodóval szemben is meg­védjék. Ezzel szavatolták a ma­gánszemélyek biztonságát. Több szabálynak nemzetközi jogi jellege is volt. Népjogról ugyan nem esett annyi szó, mint manapság, de a háború emberségessé tételét, a hadviselők jogainak korlátozását és az ártatlanok és kívülállók vé­delmét illető intézkedések lénye­gesen haladottabb népjogra mu­tattak, mint a hágai egyezmények, vagy a nürnbergi jog. Nemzetközi intézmények szükségességét nem hangsúlyozták annyira, mint ma, az UNO korszakában, viszont az Egyházzal és a nemzetek feletti bi­rodalom fogalmával olyan nem­zetközi kötelmek jártak együtt, melyek írott egyezmények és hol­lywoodi propaganda nélkül is sok­kal hatékonyabban szolgálták a háború elhárítását, mint a new yorki nemzetközi fórum. Mi volt ez a keresztény középkor? Mit vesztettünk, mikor az egyetemes jellegű kötelező jog helyébe ma a káosz és a legocsmányabb ököljog lépett? A középkori jogi rendszerben különösen feltűnik annak egyete­messége; elvei az összes keresz­tény országokban egyformák, mi­vel a jog egy és ugyanazon for­rásból eredt. A keresztény közép­korban, sőt a mi újkorunkig, a törvényhozók megértették, hogy valamely jogot változásoktól és ingadozásoktól kizárt vashorgo­nyokkal kell megrögziteni általá­nos elfogadtatás és biztosítás cél­jából. Helyesen ismerték fel, hogy a jog csak akkor tesz szabaddá, ha forrása önmaga is jog. Ebből szükségszerűen következik, hogy a jog csak Istentől származhatik. És ez a földöntúli horgonyvetés, az isteni és természetjog általános elismerése teljes állandóságát biz­tosította az országok törvényho­zásának, mely mindig hivatkozha­tott egy máris létező és elismert normára. Ezzel az emberi törvény­hozó — fejedelem vagy nép szá­mára meg volt szabva az a szigorú határ, melyet nem léphetett át. Az emberi jogokat nem kellett kodifi­kálni és nemzetközi gyülekezetek­ben kihirdetni. Mindenki ismerte őket és mindenki köteles volt előt­tük meghajolni, A pozitív jognak erkölcsi alapelvekre való lefekte­tése számos következménnyel járt. A jogbizonytalanság ki volt zárva, az ember szabadsága még a tör­vényhozóval szemben is meg volt védve. A törvénynek, az írott jog­nak összhangban kellett állnia a természetes emberi erkölccsel. Maga a törvényhozás a leglénye­gesebbre szorítkozott, ezért egy­szerű és világos fogalmazásban le­hetett általánosan ismert is. A tör­vénysértő, akár az állami, akár a nemzetközi életben, sohasem cse­lekedhetett a törvény ismerete nél­kül; tudta, hogy mit tesz és ennek következtében világosan kellett számolnia a következményekkel is. Ekként ítélkezhetnek a birák is egyetemes, erkölcsileg meg nem támadható alapon, mely egyéb­ként meghagyta számukra a szük­séges mérlegelési szabadságot. A jognak ez az egyszerű, de egyúttal világos képe a renaissan­­ce-al és a pogány felfogás terje­désével kezdett tova tűnni. Lege­lőször a fejedelmi abszolutizmus gondolkodói voltak azok, kik az

Next

/
Oldalképek
Tartalom