Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1955-09-15 / 9. szám
1955 szeptember "KRÓNIKA” 7 A magyar rovásírás Cserkészkörökben már többször felvetődött az ősi rovásírás megismerésének és elterjesztésének kívánsága. Ezt a nemes eszmét kívánja az alábbi ismertetés a megvalósuláshoz juttatni. AZ ÍRÁS EREDETE. A magyar rovásírás ősi nevét nem ismerjük, de a feljegyzésekből tudjuk, hogy régebben szkyta, hun, vagy hunszkyta irás volt a neve, újabban pedig székely írásnak, székely vagy magyar rovásírásnak emlegetik a vele foglalkozó Írók. Legismertebb előttünk a székely rovásírás elnevezés. Ennek pedig az a magyarázata, hogy a rovásírás a történelem folyamán mindig önálló szervezetben és elkülönülve élő székelyeknél maradt fenn az utókorra. Mégis leghelyesebb magyar rovásírást mondanunk, mert a rovásírás a pogány magyarságnak kétségtelenül általánosan használt Írása volt és csak magyarnyelvű feljegyzésekre szolgált. Ez a sajátos magyar irás is jó bizonyítéka a pogány ősmagyarság magas kultúrájának. Tudjuk, hogy az irás használata felbecsülhetetlen kincse a műveltségnek. A magyar rovásirás türk eredetű. A türk származás megértéséhez pedig csak annyit kell tudnunk, hogy a középázsiai törökség egy része a 6. század közepén egy törzsszövetséget hozott létre. Ez volt a.türk törzsszövetség, amely még a század folyamán kiterjesztette hatalmát Kelet-Ázsiáig és a Feketetengerig. A türk világhatalom tehát alakulófélben volt, amikor a magyarság 560 körül elhagyta ősi uralvidéki hazáját s a Kubán- és Azovi-tenger közti területre költözött; itt nemsokára türk fennhatóság alá került és igy jutott a türk birodalom nyugati részével szoros összeköttetésbe, aminek következménye volt a magyar rovásírás ősének: a türk Írásnak megismerése. Természetesen a türk irás is rovásírás volt. Érdekes, hogy a türkök rendszerint kettőbe hasított nyílvessző hasadéklapjába rótták az írást; később azonban kőbe is véstek hosszabb feliratokat. Sokszor olvashatjuk, hogy a korabeli írók még a honfoglaló, sőt akárhányszor az uj hazából meszsze elkalandozó magyarokat is türköknek nevezték. Ennek magya rázata éppen a fent leirt türk öszszeköttetésben és együttélésben keresendő. A magyar rovásírás betűi közül 16 mutat hasonlóságot türk betűkkel, négy magyar jel pedig tökéletesen egyezik a megfelelő türk jellel. A magyar rovásírás egyes jelei a görög ábécéből származnak, két jele pedig valószínűleg az ószláv glagoliti irás jegyei közül való. A MAGYAR ROVÁSÍRÁS EMLÉKEI. Az első rovásirásos emlékek a 15. századba vezetik vissza a kutatót. Ebből az időből származik a nikolsburgi ábécé, amely azért kapta ezt a nevet, mert a nikolsburgi herceg könyvei között bukkant rá egy könyvkereskedő 1933- ban. A rovásirásos ábécé az egyik könyv hátsó táblája elé kötött pergamenlapon található. Ezzel a ábécével egykorú a székelyderzsi templom felirta. (Derzs Székelyudvarhelytől 3—4 órányi gyalogjárásra van.) Megállapítható, hogy a jeleket még a tégla nedves állapotában, kiégetés előtt karcolta bele a rovó kéz. (Az első kép a derzsi feliratot mutatja.) A téglán ezek a betűcsoportok olvashatók: mklo(s) d(r)zsipp; és jelentése valószínűleg ez: Miklós derzsi pap. (Tudnunk kell, hogy a rovásirás sorait jobbról balra haladva kell olvasnunk.) Eszerint az olvasás szerint az első szóban hiányzik az i, a másodikban az e, a harmadikban az a magánhangzó. A rovásirás ugyanis — különösen régebbi időben — nem mindig irta ki a magánhangzókat. A zárójelben levő s és r betű jele összevonva található más betűkkel: az s az előtte lévő o betű jelével. Az ilyen összevonások igen gyakoriak a reánk maradt emlékekben. Ezekben az összerovásokban az összerótt betűk egyikének egy-egy vonalát egy másik betű alkotórészéül is felhasználja az iró. Rendkívül érdekes, hogy a felirat második betűjében olvasható d és zs betű összevont jelét átszelő ferde vonalka az r betűt is és a szóvégi i betű jelének keresztvonalát is jelöli; a szóvégi magánhangzót ugyanis a legrégibb időben is minden esetben kiirta a rovásirás. (Sokszor az egyes szavak betűjeleinek értelmi sorrendje az összevonások utján felcserélődik.) Legnevezetesebb emlékünk egy rovásirásos naptár. Ez is a 15-ik századból származik. Eredeti alakjában fára rótt naptár volt. 1501-ből való a csikszentmihályi templom rovásirásos felirata. (Csikszentmihály kis falu Csikmegyében.) Nagyon tanulságos emlék a konstantinápolyi felirat is, amely 1515-ben készült. A török szultán 1512-ben a magyar király követeit hét évre visszatartotta Konstantinápolyban s a követség egyik tagja a "Követek háza” falának egyik kövébe véste a feliratot. Ennek a feliratnak az az érdekes sajátsága van, hogy rovott sorai balról jobbra mennek. Kétségtelen, hogy a magyar követ azért irt igy, hogy — a szokatlan Írásmód miatt — nehezebben lehessen elolvasni feljegyzését. Nem sokkal későbbi a bögözi templom felirata. (Bögöz Udvarhelymegyében található falu.) Igen értékes emlék az enlakai felirat. (Enlaka, épugy mint Derzs és Bögöz, szintén udvarhelymegyei falu.) A festett felirat a templom famennyezetén található több latinnyelvü felirattal együtt. Az egyik ilyen latin feljegyzés tanúsága szerint a feliratot 1668-ban irta fel Georgyius Musnai (Musezért nem tudjuk biztosan, hogy milyen nagy volt a rovásbot s miképpen helyezkedtek el rajta a sorok eredetileg.) A rovásirás nem különböztet meg kis betűket és nagy betűket, nem használ továbbá semmiféle ma használatos írásjelet (pont, veszsző, kérdőjel, stb.). A betűk általában egyforma nagyok. A jelek legnagyobbrészt ferde és függőleges vonalakból állanak. Ennek az a magyarázata, hogy ezeket a vonalakat könnyű fába vésni, de igen nehéz a vízszintes vonalak vésése, amelyek a fa rostjával egyirányban haladnak. Sokszor rosszul sikerülnek a köralaku nai György), a templom festője, akiről mindjárt azt is megtudjuk, hogy egy Jákó nevezetű faluból való volt. A templom menyezetén ugyanis ez a felírás olvasható: (e)gy az Isten — Georgyius Musnai d (e) Já qó. (Lásd a második képet.) A zárójelben foglalt két e betű hiányzik, a q betűt pedig k helyett irta a festő; mindez gyakran előfordul a régi feljegyzésekben. A d(e) Jáqó szócsoportban a d és j jelét összerótta Musnai mester. (A felső bal sarokban látható Deut: VI. betűk nem tartoznak a rovásirásos felirathoz.) Rendkívül ízléses a magyaros motívumokból összeállított díszítés a felirat körül. A magyar rovásírásnak még három emlékét kell megemlítenem. Ezek a feljegyzések arról nevezetesek, hogy- tanult, tudós férfiak feljegyzése mind a három. A ROVÁS ÉS A ROVÁSÍRÁS OLVASÁSA. Az alábbi pontok a magyar rovásírás és olvasás szabályait foglalják össze. A rovásbot, amelybe a rovó kéz a jeleket (betűket) véste, négyszegletű volt. A szegletesre faragott botocskák lapjaiba késheggyel vésték a betűket egymásután. Öt-hat cm átméréjü kemélyfaágból könnyen lehet faragni használható rovásbotot. A bot hossza különböző lehet; feltehető azonban, hogy a rovásbot szokásos hossza nem volt több sohasem 35—40 cm-nél. Ezt a nagyságú botot ugyanis még kényelmesen szemünk előtt tarthatjuk az olvasásnál s a reáférő sorok hosszúsága sem erőlteti meg szemünket túlságosan. (Emlékeinkkel egykorú rovásbot nem maradt ránk s jelek is. A görbe és vízszintes vonalas jelek valószinüleg akkor nyerték formájukat, amikor a rovásírás jeleit már irták. A betűalakok történetében tehát igen észszerűen két korszakot lehet megkülönböztetni: a fára rovás és a tollal, ecsettel vagy krétával való irás korszakát. A jelek tehát az irás módjának megfelelően átalakultak. Könnyen érthető az ilyen jelek átalakulása ilyenekké: Az írás (rovás) jobbról balra halad. Az egyes szavak elválasztása vagy a szavak közötti hézagok egyes, vagy kettős pont segítségével történt. Például igy: A számjegyeknek nincs külön jelük, ki kell őket írni betűkkel. A magyar rovásirás eleinte a magánhangzókat nem mindig jelölte. Ennek is épugy, mint a szavak pontokkal való elválasztásának, valószinüleg a gondos helykihasználás a magyarázata. Később azonban ez a szokás majdnem teljesen kivész s minden betű jele olvasható lesz. Az enlakai feliratban (lásd a képet) már csak az e magánhangzó nincs jelölve. A legkésőbbi emlékekben már minden magánhangzó jelölve van. Helykihasználás, időnyerés, valamint könnyebb, gyorsabb vésés (irás) kedvéért a betűk (jelek) gyakran össze vannak kötve egymással. Ezeket az összefűzött betűcsoportokat, amelyek sokszor egy egész szót jelölnek, összerovásoknak nevezzük. Az összerovások nagyon érdekessé teszik a régi magyar írást. Ezek szerkesztése nincsen szabályokhoz kötve, teljesen egyéni alkotások lebethek.
