Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1955-05-15 / 5. szám
1-ik OLDAL "KRÓNIK A'1 1955 május az igazi diktátor Moszkvában, az elnök megjegyezte: a helyzet e kérdésben valóban nem az, mint volt Sztálin életében. Sztálin igazi diktátor volt és minden percben kezében tartotta a helyzetet, a mai rendszer azonban némileg eltérő. # * # A KONGRESSZUSBAN megoszlanak a nézetek. Némelyek érthető módon nem tartják méltónak a Szovjet-vezetőket, hogy Amerika egyáltalán leüljön alkudni velük, mig mások helytelenítik, azon álláspontot, amely eleve hiábavalónak tart minden tárgyalást. Számosán már az angol választások szempontjából is helyeslik a találkozót, mert “inkább vállaljon Eisenhower három napi tárgyalást Bulganinnal és segítse elő ezzel az angol konzervatív párt választási győzelmét, semmint négy évig a Labor Party kormányával kelljen együttdolgoznia, amelyről ismeretes, hogy jóval puhább a kommunista hatalmakkal szemben". Az amerikai nép őszinte békevágyához nem fér kétség és kivált olyan háborús veszéllyel áll erősen szemben, amely a superbombák bevetésére vezethet. De ugyanakkor látja a Szovjet ánnányos voltát. Tudja, hogy a kommunisták nem változnak, csak nem oly mohók, mint Hitler volt. Ha a koexisztencia szükségéről beszélnek, amögött továbbra is ott van a kommunista imperializmus végcélja, a világuralom ügye állandó előbbrevitelének törekvése. Magyarán kifejezve, tudja, hogy kutyából nem lesz szalonna. Úgy sejti, a báránybőrbe-bujás mögött nagy és veszedelmes csapda rejtőzik. A Szovjet azt akarja, hogy a Nyugat minél védtelenebb legyen, adja fel a bázisokat, a NATO-t, a német fegyverkezést, mindazt, amit eddig felépitett, hogy a kommunizmus aztán az egyes országokon belüli ötödik hadosztályai révén folytatott aknamunkával vagy diplomáciai tőrbecsalásokkal, esetleg polgárháborúkkal vagy más erőszakos módszerekkel haladhasson előbbre a világ bolsevizálásában. Békegesztusai nem egyebek mint az aesopusi mese ravasz rókájának hamisságai, hogy a holló kiejtse szájából a sajtot, — a Nyugat éberség és erőfokozás helyett, hanyagolja el önvédelmét, ringassa magát léves biztonsági illúziókban, hogy ő, a halálos ellenség annál könnyebben kerekedhessék fölébe. , . . Lenin beszélt ugyan koexisztenciáról, de azt is mondta, hogy végül, a két világ közül az egyiknek meg kell semmisülnie. * * * AMERIKA békét akar, de nem akar becsapódni újabb álbékével és számos beszédének bizonysága szerint ugyanezt vallja Eisenhower is. A rabországokra nézve is többször kijelentette, — igy Churchiüel és Laniel akkori francia-miniszterelnökkel együtt, tavaly Bermudában, — hogy nem köt békét a rabnépek balsorsának megerősítése vagy meghosszabbítása árán. Hisszük, hogy a bermudai deklaráció nem jut az Atlantic Charter háboru-végi sorsára, — az Atlantic Charterére, amelynek fogadalmát Eisenhower Churchill tavalyi ittlétekor megújította, jeléül annak, hogy nem azonosítja magát azokkal, akik azt mellőzték, amikor eljött az idő az alkalmazására. Már a berlini konferencia idején irtuk, hogy ily koníerenciázgatással tisztázódik a kérdés, meg lehet e egyezni a Szovjettel? Eisenhowernek a sajtókonferencián elhangzott azon véleménye, hogy legalább valami levegő-kitisztulás fog bekövetkezni, nem esik messze e felfogástól. A csúcstalálkozó, ha a rabnemzetek ügyében nem ve-, zet eredményre, rombolni fogja a nyugati Pató Pálok kényelmes illúzióját, melyet ily tárgyalásokhoz fűznek. Persze ez nem kézzelfogható eredmény, márpedig a rabnemzetek gyötrelmei megváltó vívmányok után kiáltanak. . . A rabnemzetek ügye nem lehet örökké másodrangu kérdés, mellékügy, ráérő dolog! Eisenhower kijelentése, hogy az összes problémák összefüggnek, külön is biztató jel, hogy nem fogja feláldozni a rabországok ügyét, nem lesz alku Magyarország és a többi eltiprott nemzetek rovására. Nem elég az sem, ha a Szovjet betartaná kötelezettségét, hogy az osztrák béke életbelépte után 90 nappal ki kell vonulnia Magyarországból is. A “Keleti NATO” megalakulása és a kommunista bábkormány készsége, hogy belső biztonsága érdekében további megszállásra kérje a Szovjetet, sötét árnyékot vetnek azon reményre, hogy lesz kivonulás és könnyül az ellenforradalom lehetősége. . . Ha a Szovjet mégis “kivonulna", a “Keleti NATO” léte illuzóriussá tenné a kivonulást és azonkívül a Szovjet hadereje ott állna lábhoz tett fegyverrel a Dunántúl elkaparintott rajkai szögletében és a Kárpátalján, a nyitott nagyalföldi lapály bejáratánál, — ettől tehát még messze van a felszabadulás. . . Ennek dacára mindent el kell követni, hogy Amerika élére állítsa a magyar békeszerződésben lefektetett kivonulási terminus betartása ügyét! * * * A KOMMUNIZMUSSAL tárgyalás utján tartós békét nem lehet elérni, legfeljebb ha időleges érdekei vagy taktikája úgy kívánják, látszólagos fegyverszünetet. Számolni kell azzal, hogy a rab magyar népről csak úgy hullhat le a rabbilincs, ha Amerika és szövetségesei A NÉMET ÉS TAVOLKELETI PROBLÉMÁKKAL EGYENRANGÚAN FONTOSSÁ ÉS SÜRGŐSSÉ TESZIK a rabországok, e régi kulturnépek, 80 millió nemzeti és emberi jogaitól megfosztott lélek, EURÓPA PÁRIÁI szabadsága helyreállításának ügyét és ragaszkodnak ahhoz, hogy enélkül nincs, nem lehet fegyverszünet, időleges “békés együttélés”: csak a Szovjet teljes katonai és politikai kivonulása, kitakarodása Európából hozhatja meg a felszabadulást! Amíg ez nincs meg, semmifélé haderő-leszállitás fontolóra sem volna vehető, . . ♦ Hagyomány, Polgári Szabadság, Hadsereg OTTÓ TRÓNÖRÖKÖS ELŐADÁSA. Ottó trónörökös a spanyolországi Santanderben, egy spanyol felsőbb tiszti tanfolyam hallgatói előtt előadást tartott: Hagyomány — Polgári Szabadság — Hadsereg címmel, melyet kivonatban az alábbiakban ismertetünk: Jelenleg a katonai eszme és a katonai hagyományok súlyos krízisen esnek át, amit annak a Franciaországnak a példája bizonyít legjobban, amely 100 évvel ezelőtt Európa legerősebb katonai hatalma volt és az I. világháborúban páratlanul harcolt. Franciaország még jelenleg sem gyűrte le katonai szellemének a krízisét; erre jellemző az, hogy a francia tisztikar számára alig találnak megfelelő utánpótlást, mig azelőtt minden francia család büszke volt arra, ha fia a francia tisztikar tagja lehetett. A katonai eszme krízisét Európában főleg az idézte elő, hogy a háborúk lényegükben megváltoztak és változás következett be a katonák életkörülményeiben is. Valamikor a 16. és 17. században az uralkodók keresztényi és nyugati gondolkodása a háborúkat szigorúan a nemzetközi jogszokások korlátái közé szorították. A hadseregek lovagias felfogástól vezérelve, gyűlölet nélkül vonultak hadba, ami a katonai hivatásnak nemes jelleget kölcsönzött. Az ebben a lovagias szellemben folytatott háborúk lehetővé tették azután azt, hogy a kormányok végülis gyülöletmentes, konstruktiv békeszerződéseket köthettek, A francia forradalom e téren nagy változásokat hozott. Először ismerkedett meg Európa az ideológiai háborúval, amidőn a polgárok százezreit a hadkötelezettség alapján beállították a csatasorba. Ezzel a katona, mint “besorozott” megszűnt önkéntes és lovagias tagja lenni a hadseregnek. A régebbi hivatásos, zsoldos katona nem gyűlöletből, hanem hivatásbeli kötelességből harcolt, ha királya ezt elrendelte. Ezzel szemben az egyenruhába öltöztetett polgárt előbb lelkileg meg kellett gyúrni, hogy miért is kell neki harcolnia? Ezért a besorozottba be kellett oltani az ellenség iránt gyűlöletet és olyan egyszerű háborús célokat kellett eléjük tárni, amit a szellemileg leggyengébbek is megértettek. Ennek a fejlődésnek a következményei nem voltak előreláthatóak. A gyülöletpropaganda ezután már minden józan békekötést lehetetlenné tett és népeket sorakoztatott fel népek ellen. Ebből következett a kollektiv felelősség kérdése, mert elméletileg legalábbis a népek viselik a háborút egymás ellen s nem a kormányaik. Ha tehát városokat bombáznak, úgy ott nem embereket ölnek meg, hanem háborús bűnösöket irtanak ki, amibe a nőket, gyermekeket és aggokat is beleszámították. De nemcsak a hadseregek “demokratizálódása” a napóleoni háborúk után napjainkig, hanem a háborúnak messzemenő elmüszakositása is nagy változtatásokat idézett elő. Vannak, akik ma már azt állítják, hogy hadseregekre nincsen többé szükség, mert egy gombnyomásra, atomkorszakunkban többet és hamarabb lehet elérni, mint a szabványos hadseregekkel. Erre a felfogásra maga Eisenhower tábornok, az USA. elnöke cáfolt rá egyik 1954 végén tartott beszédében, aki kihangsúlyozta azt, hogy az amerikai tényleges haderőt meg kell erősíteni, hogy feladatának megfelelhessen. Tehát a szárazföldi hadsereg, a gyalogos, változatlanul jelentékeny tényező marad, sőt az oroszok a lovasságot ismét szerephez kívánják juttatni, a koreai tapasztalatok alapján. A hadseregnek azonban nemcsak az a rendeltetésük, hogy külső ellenséggel szemben megvédjék az országot és hogy bizonyos karhatalmi feladatokat oldjanak meg. Nekik gondoskodniok kell az állambiztonságról is, amitől a szuverenitás függ. így lesz a hadseregből egy nyilvános intézmény az állampolgári eszme ápolására, ami úgy az elite, — a hivatásas katonák, miként a tömegek, — a sorozottak, — kötelessége kell hogy legyen. Az, ahogyan ezt a feladatát a hadsereg teljesiti, adja meg jelentőségét és súlyát a mai modern államban. Mit várhat az állam haderejétől, határainak védelmén túl? Előszöris elvárják a hadseregtől az államhüséget és hogy állandóan az állam érdekei felett őrködjön. Az állam eszme iránti hűség emeli a hadsereget a pártok fölé. Aki az államérdekek őrzője, az nem fejthet ki működést a nemzet egy része kívánsága szerint, mert az állam az egész nemzeté. — Ha hadsereg egyszer egy párt felé hajlik el, akkor megszűnik hadsereg lenni. Ha konfliktus keletkezik a kormány és állam között, akkor a katona nem vonulhat viszsza a semlegesség kényelmes sáncai mögé, hanem köteles az állam érdekeknek megfelelően, esküje szerint cselekedni, A katonának a nemzeti erkölcs legmagasabb fokán kell állania és az egyenruhával ugyanúgy több kötelesség, stb. hárul reája, mint ez a szerzetesek csuhájának is a velejárója. A katona sem szolgál anyagiakért, hanem magasabb hivatottság érzéséből. Fiatalságunkat a hadseregen keresztül tudnok visszavezetni a mai materialista gondolkodásmódtól az idealizmus, a keresztény gondolkodásmód és a kölcsönös megbecsülés felé. Szociális téren pedig a kaszárnya és a lövészárok közelebb hozzák az egymástól különben társadalmilag távolállókat. Végül a hadsereg vegye ki részét a hagyományok ápolásából. Egy állam s egy hadsereg hagyományok nélkül nem képes bizalmat és megbecsülést ébreszteni és ezeket fenntartani. Nagy hibát követünk el általában, ha a jelennek élünk, anélkül, hogy a multat figyelembe vennők
