Krónika, 1955 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-15 / 3. szám
1955 március. 3-ik OLDAL gat s ezzel lehetőséget kapott a javadalom felszerelésének szándékai szerint való felhasználására. Az egész felszerelést végrendele tdeg a mindenkori győri püspökre hagyta, azzal a kötelezettséggel, hogy ennek fejében évenként az egyházmegye gyárvárosaiban és ipartelepein házakat építsenek a munkások számára. Ugyanígy kötelességévé kivánta tenni a mindenkori győri püspöknek, hogy a fundus instructusként kapott felszerelés fejében évenként a szegény egyházközségeket templomes plebániaépitésben rendszeresen segítse. Ez utóbbit személyesen is gyakorolta már s évenként körülbelül négy uj plébániának megfelelő összeget szánt erre. Ezekkel az intézkedésekkel lehetővé kivárna tenni a legkülönbözőbb terhekkel megrótt s a legváltozatosabb módón megkötött egyházi birtoknak az eredeti egyházi és szociális célokra való felhasználását. Nemes elgondolásai már nem valósulhattak meg, mert a háború nyomában támadt világ nemcsak ot vitte a sirba, hanem az Egyház birtokállományát s nagy szociális lehetőségeit is♦ AZ ÜLDÖZÖTTEK APOSTOLA. Vilmos püspök egyénisége a nehézségekben, a küzdelmekben bontakozott ki igazi nagyságában. A jóság és szeretet embere a véql ső ig harcolt, ha elvekről volt szó. Nem ismert méltóságot, hatalmat, mely megfélemlíthette volna: kilatastalanul, meg nem értve s sokszor támadva fáradhatatlanul küzdött hitéért, meggyőződéséért melyet semmi földi hatalomnak nem volt ha.land? alárendelni, háború utolsó évei számara is a harcnak esztendei voltak az igazságért, az emberi méltóságért, a szabadságért. Ha évek távlatából e küzdelmes időket emlékezetünkbe idézzük, nem Vilmos püspök harciasságának akarunk emléket állítani, - ez ellenkeznék lelkületével — hanem annak a kristálytiszta látásának s egy fertőzött világgal szemben való önfeláldozó, bátor kiállásnak akarunk hódolni, mely szenvedélyessége mellett is mindég elvi sikon maradt s amelynek még ellenfeleitől is megcsodált alapvonása a lovagiasság és tárgyilagosság volt. Amikor Vilmos püspök 1941- ben a püspöki székét elfoglalta, a magyar törvényhozás, az egész kozelet az egyre fokozódó német nyomás alatt mindinkább jobbra tolódott. Az eleinte hangoztatott gazdasági indokok nyílt faji gyűlöletté s gyakorlati faji üldözéssé fajultak. A magyarországi katolikus egyház, a püspöki kar mindent elkövetett, hogy ennek a fejlődésnek útját állja. Amikor az általános emberi szabadságjogokra, Isten törvényeire való hivatkozás eredmenytelen maradt, a püspöki kar az Egyház szentségeinek védelmében vette fel a harcot a faji gyűlölet ellen. Amíg az ország fuggetlensege némileg is fennállt, sikerült is olyan megszorításokat elemi a törvényhozásban, melyek bo alkalmat adtak a faji törvények gyakorlati enyhítésére. Hogy ezt a célt a püspöki kar minél eredményesebben szolgálhassa, megalakította a Magyar Szent Kereszt 'KRÓNIKA” Amikor február közepén hire jött, hogy Nagy Imre, a budapesti kommunista bitorlókormány miniszterelnöke “betegsége” miatt hosszabb időre "nem láthatja el hivatalát’’, senkit sem ért meglepetés. Malenkov bukásával esedékessé vált az ö távozása is, hiszen működése a malenkovi "uj szakasz” jegyében állt és kezdettől a kommunista párt szigorúan marxista régi gárdájának ellenzésével találkozott. Az engedmények, amelyeket Nagy Imre hozott a földművesek számára, nem emelték a mezőgazdaság termelési eredményeit és a földművesek együttműködését a kormánnyal. A földművesek éltek 3 j°99ak hogy kiléphetnek a kolchozokból, de kooperáció helyett természetes magyar észjárással arra törekedtek, hogy további engedményeket csikarjanak ki. Minden engedmény csak növelte újabb engedmény utáni kívánságukat. S mivel a mezőgazdaságnak és a közellátási iparoknak a nehézipar fölé helyezése megbukott Moszkvában, biztos volt, hogy Nagy Imre kormányának napjai is meg vannak számlálva. A moszkvai kényurak még nem választották ki utódját, de március 8-án a magyarországi kommunista párt már hivatalos nyilatkozatban tagadta meg és megtámadta Nagy Imrét. Biztosan nem tették volna, Moszkva legkegyelmesebb engedélye nélkül. Rákosi és köre Nagy Imre országlása alatt Moszkva iránti lojális meghunyászkodással hallgatott, de most a Kreml urai levették a szájkosarat és a nyilatkozatban kiadják minden elfojtott dühüket Nagy Imre ellen. Rákosi még Debrecenben, december 21-én úgy beszélt, mint aki elszivleli Nagy Imre politikáját, de ez sem volt egyéb Moszkva kedvéért elkövetett képmutatásnál. A nyilatkozat nyíltan megvádolja Nagy Imrét, hogy “letért a marxizmus vonaláról”, ami elsősorban a kolchozokból való kilépés engedményére vonatkozik. De vádolják az úgynevezett Hazafias Népfront megalakításáért is azt állítva, hogy ezt a részben polgári elemek bevonásával megalakított, de dominálóan kommunistákkal teli, kirakati papiros-szervezetet azért hozta létre, hogy hátvédül szolgáljon számára az "öreg marxista” kommunisták ellen és szükség esetén azokkal szemben reá támaszkodhassak. Ez utóbbi vád alighanem igaztalan, de nem érzünk sajnálatot Nagy Imrével szemben, aki épp úgy kommunista mint Rákosi és amit tett, Moszkva báb-csatlósaként tette. Most bűnbakká teszik meg és még örülhet ha megússza börtön és bitó nélkül, miként egykori pufók moszkvai főnöke. Talán neki is megkegyelmeznek egy bűnbánó lemondó levél fejében, — de ez még nem biztos. . . Annyi azonban aligha kétséges, hogy szerepét lejátszotta és az "uj szakasz” általunk előre átmenetinek mondott fejezete véget ér. A Rákositól is aláirt pártnyilatkozat jelzi a sztálini politikához való visszatérést és így számolni kell azzal, hogy a magyar népre az eddiginél is súlyosabb megpróbáltatások gyötrelmek következnek el. Március 10-én a központi pártnapilap, a Szabad Nép is már éles cikkben támadta Nagy Imrét ugyanazon a helyen, ahol nemrég még Nagy Imrének Rákosi ellen tett nyilatkozatai jelentek meg. A cikk, hasonlóan a párt-nyilatkozathoz, valóságos vádirat Nagy Imre ellen. Az antimarxismustól és jobboldali elhajlástól a párt elleni aknamunkáig mindennel megvádolják. Vele együtt megrendült veiének, Jánosi Ferenc helyette népművelési miniszternek, Kovács István budapesti első párttitkárnak, Vas Zoltánnak, a minisztertanács titkárának, Béréi Andornak, a Tervhivatal elnökének és garnitúrája számos más emberének Helyzete is. A párt baloldala ül ismét nyeregbe. Isten óvja magyar népünket! Egyesületet, a zsidó származású megkeresztelkedettek védelmi szer vét. Ennek legfőbb irányításával a püspöki kar gróf Zichy Gyula kalocsai érsek halála után Vilmos püspököt bizta meg. Vilmos püspöknek szívügye volt e megbízatás, mert lelke mélyéből átérezte a faji gyűlöletnek embertelenségét és kereszténytelenségét. Tevékenységét nem korlátozta a katolikus hívekre: a protestánsok és meg nem kereszteltek egyaránt gondját képezték. Érintkezésbe lépett a nem katolikus érdekvédelmi szervekkel, magával a Zsidó Tanáccsal. Velük együtt tárgyalt, járt minisztériumtól minisztériumig, kért és követelt, korholt és tiltakozott. Állásra, vallásra való tekintet nélkül, csak egyért küzdött: minél több embert megmenteni a lelki és fizikai pusztulástól. Az általa kieszközölt mentesítéseknek se szeri se száma s hogy Budapest s az oda menekült sokezres zsidóság elkerülte a pusztulást, azt elsősorban az ő fáradhatatlan és hősies küzdelmének köszönhető. Amikor a németek elözönlötték az országot, a törvényes védelem egyre nehezebbé, majd egészen lehetetlenné vált. A Gestapo csak az erőszakot ismerte, érvek, jog és erkölcs ismeretlen fogalmak voltak előtte. Vilmos püspök a nyílt erőszakra nyílt kiállással kívánt válaszolni: személyesen és levélben kérte, sürgette a hercegprímást, hogy az Egyház nevében a püspöki kar ünnepélyesen ítélje el a faji üldözést s egyúttal forduljon a világ közvéleményéhez. A körlevél valóban el is készült, a ki volt tűzve, amikor a kor’i' Pv az Egyház lépésének súlyától indíttatva tárgyalást kért a püspöki kartól. A gerecsei tárgyaláson Vilmos püspök is résztvett. Miután a kormány megigérte, hogy a deportálásokat beszünteti, a körlevél felolvasása, Vilmos püspök nagy bánatára elmaradt s különösen akkor szomorította el mélyen a körlevél közzétételének elhalasztása, amikor a kormány ünnepélyes ígérete ellenére néhány nap múlva folytatta a deportálást. Az egyetemes érdek mellett külön gondját képezte saját székvárosának sorsa. A jó viszony, mely a helyi hatóságokhoz fűzte, reményt keltett benne, hogy legalább Győrött emberséges megoldást sikerül elérnie. 1944 Pünkösd ünnepén éppen a székesegyházba indult, amikor az újság nagy cimbetükkel hozta a győri gettó felállításának hirét. Vilmos püspök tervezett ünnepi beszéde elmaradt. Helyette olyan magávalragadó hévvel, meggyőződéssel, tőle szokatlan éles hangon, Ítélte el a magát kereszténynek valló kormányzatot, a faji gyűlöletet, az embertelenséget, hogy a zsúfolt templom hivőserege lelkileg mélyen megrendült. Aggódva várták, mi lesz ennek folytatása. Vilmos püspök a funkció után hazatért, azonnal Írógéphez ült s Jaross belügyminiszternek levelet irt, melyben az ujságközleményre hivatkozással követelte a gettó felállításának elejtését. Levelében rámutatott arra, hogy a tervezett megoldás mellett körülbelül 17 ember jut egy szobára. A minisztert tette felelős-NAGY IMRE BUKÁSA sé mindazért a betegségért, erkölcsi és anyagi kárért, mely ebből az embertelen intézkedésből származik. A levélre csak élőszóbeli üzenet jött: Jaross azt üzeni, hogyha nem tekintené Vilmos püspök egyházi méltóságát, iníernáltatná őt. Vilmos püspök csak azt válaszolta: Állok elébe! Utolsó reménysége a helyi hatóságokban volt. Személyesen ment az érdekeltekhez, akik eddig mindég kitüntetésnek vették, ha nála lehettek. Nagy pálfordulás fogadta: ők is a gettó szükségességéről beszéltek. Vilmos püspök alig tudott uralkodni magán. Amikor az illető urat kioktatta a kereszténységről, ahová az magát tüntetőén számította eddig, kézfogás nélkül indult kifelé. A meglepett ur enyhíteni próbálta a helyzetet és megjegyezte: Megértem, hogy neked, mint püspöknek igy kell gondolkodnod! Vilmos püspök ezt válaszolta: Ha Te katolikusnak tartod magad, akkor úgy kell gondolkodnod, ahogyan a katolikus püspök gondolkodik. Ha már nem sikerült a gettót megakadályozni, legalább leiki vigaszt próbált a szerencsétleneknek juttatni. Személyesen kereste fel oda zárt híveit, az illetékes plébános mellé külön lelkészt is rendelt s meghagyta nekik, hogy kövessenek el mindent a szenvedések enyhítése érdekében. Az emberi méltóságért vívott kemény harc csúcspontját a deportálásokkal érte el. Törvényes lehetőségek már nem álltak rendelkezésre. tlgy kellett cselekednie, ahogyan lehetett. A vár os közelében lévő Gyula-majorba titokban bort és élelmet szállíttatott, hogy a kiéhezett, agyongyötört emberek fájdalmát enyhítse. Az ott működő, nem hozzá tartozó gazdatisztet megkérte, hogy minden rendelkezésre álló élelmet osszon ki a deportáltak között, mindent megtérít neki. Akiknek bátorságuk és szerencséjük volt a sorból kilépni, rendszerint hozzá menekültek. Külön szobákat tartott fenn e célra. Esténkint megjelent a nunciatura autója s ezzel visszaszállította őket Budapestre. Ha erre nem volt alkalom, a püspöki majorokban
