Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-15 / 5. szám
4-ik OLDAL “KRÓNIKA” 1954 május fejtésével, mert iskolázottságuk, vagy képesítésük folytán hivatásukat teljesítették volna. Az első ilyen hivatásos tudós a német származású Robert Koldewey volt, aki az archeológiában képezte ki magát és 30 éves korában, 1855-ben fogta kezébe az ásót, hogy Lesbos szigeten, majd 1887. ben a régi Babyloniában (Surgulnál) és 1894-ben ismét Syriában (a mai Irán-ban) kutasson régi népek hagyatékai után. Ásója nyomán egyre'-másra bukkantak elő régi nemzedékek emlékei. Kiásta Nebuchadnezzar palotáját, Szemirámisz függő kertjének és Bábel tornyának alapjait. Túlságosan hosszú lenne e cikk, ha rész letesen leírnám, hogy képzelte maga elé a tornyot Koldewey, elég ha annyit megemlítek, hogy hét terras^ból állt, az első több, mint 100 láb magasságban, a többi, alacsonyabb és gulaalakban keskenyebb, a legfelső épület, amely Marduk isten temploma volt, 48 láb magasságot ért el. Ötven milliónál több téglából épült. Az egész mü majdnem 300 láb (több, mint 30 emelet magas) volt. Babylon városból úgy nézett szét a tájon, mint a Woolwbrth Building, vagy a Vasaló épület New Yorkban, amikor nem voltak körülöttük felhőkarcolók, csak páremeletes házak. Mégis elpusztult, sőt többször. A babyloniak javítgatták, újjáépítették városukat, a tornyot. Az asszír hódítók után a perzsák döntötték romba. Cyrus perzsa király megkímélte a templomot. Megtetszett neki a formája. Sőt meghagyta, hogy halála után hasonló alakú kriptába helyezzék holttestét, (a kripta mai napig épségben van Irán-ban). Utóda Xerxes - újból lerombolta. Az első komoly leletet, amely a szumir kultúrával volt kapcsolatos Ernest de Sarzec francia amator régész tárta fel, aki 1877-18&T között több értékes tárgyat küldött haza a párizsi Louvre-ba, kö. zöttük egy szobrot, Lagash szumir város papkirályának vagy kormányzójának csonkaszobrát, amelynek ékírásos szövege azt mutatta, hogy Gudea volt a neve. 1888-ban már az amerikaiak is megjelentek Mezopotámiában Nippur és Fara városokban. A németek sem maradtak el. 1912- 1913 között, az első világháború kitörése előtt a Német Keleti Tár. saság ásott Erech-ben, majd 1928- ban ismét uj ásatást kezdtek. 1931-ben az amerikaiak Fara városnál kutattak szumir emlékek után. Azóta a korábban kiásott táblákkal és töredékekkel együtt több, mint harmincezer szumirnyelvü lehet áll rendelkezésükre, a legrégibb ezek között a Krisztus előtti 2500-ik esztendőből való, amikor Szumeria fénykorát élte. A kutatások még napjainkban is folynak szumir emlékek után, nemcsak Iraqban, hanem a szomszédos, sőt távolabbi országokban is. Anatoliában is találtak szumirnyelvü agyagtáblákat, úgyszintén Egyiptomban, sőt a szumirhengerpecséthez hasonló vésett hengereket a távoli Indiában is. Érdekes ez a statisztikai adat. A kö. rülbelül negyedmilliót számláló agyagtáblák, amelyekből jutott a külömböző amerikai, európai, ázsiai, stb., múzeumoknak, magángyüjtőknek, óriási többségben csaknem 95 százalékban gazdasági természetűek, vagyis üzleti feljegyzések, számlák, nyugták, szerződések, végrendeletek, munkás és bérlisták, stb. Az úgynevezett “irodalmi” táblák száma csekély, alig háromezer. Ebből a kevésből mégis sok került az amerikai University of Pennsylvania múzeumának birtokába, csaknem ezeregyszáz. A többin francia, német, török, stb. egyetemek és múzeumok osztozkodtak. Ha csak még napjainkban is folyó ásatások újabb leletekre bukkannak, elfogadható az a tény, hogy K. e. a 2500-ik esztendőben készült ékírásos szumir szövegű tábla a legrégibb, amelynek írása és nyelvezete elérte a tökéletesség fokát. Hisz a szumirok Írása és beszéde is fejlődésen ment át, mint a későbbi utódok eseteiben, ami tarthatott nemcsak két évezreden át egészen a K. e. a 2300-ik évig, vagy talán kissé később, amikor Szumeria népe a szemita származású asszírok, gudeaiak és babyloniak hódoltsága alá került, mely hódítók a szumir népet magukba olvasztották, irásmódszerüket, nyelvüket azonban vallási, irodalmi, diplomáciai, stb. vonalon megtartották. Mintahogyan a római birodalom bukásával nem szűnt meg a latin nyelv, sőt az egész világra elterjedt, úgy maradt fenn csaknem másfél ezer éven át a szumirok nyelve és irás. módszere is, hiszen mint első fejezetünkben emlitettük, Rawlinson felhasználta azokat az agyagtáblákat, amelyeket Kuyunjik környékén a múlt század ötvenes éveiben kiásták és amely táblákat a Krisztus előtti hetedik században készültek — abból a célból, hogy a szumir ékírásos jegyeket, amelyekből akkád ábécét csináltak, szótárszerűen magyarázzák az irásmüvészet elsajátitóinak. A szumirok Krisztus előtt a negyedik évezredben már Mezopotámia déli részén laktak, a Tigris- Eufrátesz folyók közti medencében. Hogy honnan jöttek, pontosan nem tudja senki megmondani, csak következtetni lehet életmódjukból, hagyatékaikból. Az ott talált gyérszámu őslakosság szemita lehetett, akiket az uj jövevények magukba olvasztottak. Az őshazából hozott kultúrát, amely irás. olvasásból állt, jobb anyag hijján a rendelkezésre álló agyagon továbbfejlesztették. Valószínűleg erdős, hegyes vidékről jöhettek Ázsia vagy India belsejéből és hogy hagytak-e maguk után az őshazában valakit, annak 'bizonyítása a szumir-magyar rokonság hívei feladata lehet. Első dolguk mindenesetre otthonok építése és berendezése lett. E célból a folyók partján talált agyag kitűnő építőanyagnak bizo. nyúlt, mert a napon szárított, később kiégetett téglákból kunyhókat, házakat építettek, szárított nádlevelekből tetőt, fekvőhelyet készítettek maguknak és az évek múlásával nagyobb épületeket emeltek isteneik tiszteletére, noha házaikban továbbra is hódoltak a törzsi, vagy házi isten bálványa előtt. A vizáradás ellen, miután falvaikat és városaikat afolyókkoz közel építették vízellátás, tisztálkodás, közlekedés és védelem céljából, középületeiket magas alapzatra építették, amelynek főhelyét templomaik, a ziggurat-ok foglalták el. Papjaik eleinte az istenkirályok kiszolgálói és képviselői voltak (a táblákból azt tanulhatjuk, hogy az isten-királyok hálán, dók voltak és a finom ételek, italok, hárem, áldozatok, ajándékok, adók, stb. szolgálatszerüen illették meg őket). A templom főszentélye volt az isten-király lakása, a ziggurat tetején. Ezek az épületek a mai számítás szerint is magasak voltak, hosszú lépcsők vezettek fel hozzájuk, több oldalról is, az első terraszokról bejáratokon át jutottak be a belső termekbe, ahol a templom személyzete az ipari, ke. reskedelmi és papi szolgálatokat teljesítette. Itt tároltak az isteneknek hozott ajándékokat, élelmiszert, ruhát, ékszereket, háztartási cikkeket, stb., itt volt a bíráskodás és minden ügyletről, üzletről, pereskedésről feljegyzést készítettek agyagtáblán, amit vagy megszáritva, vagy kiégetve eltettek. Sok ilyen város-államot alapi, tottak, a legrégibb ezek között Kish, azután Ur, Erech, Larsa, stb. Amikor a lakosság elszaporodott, vagy a szomszéd veszélyeztette őket, harcbaszálltak, hadiszekereiket szamarak húzták, (lovaik a szumiroknak nem voltak. Így sajnos Ménrót király, akinek fiai Hunor és Magor a mi legendáinknak kedves alakjai nem lehetett azonos Nimróddal, az ellenség királyait megölték, a ka. tonákat, polgári lakosságot rabszolgaként városaikba hurcolták a győzelem után. Maga a szumir lakosság élete a demokrácia követelményei alapján szabályozódon. Erős a gyengét nem nyomhatta el, özvegyek, árvák érdekeit a törvény védte, a feleség örökölhetett elhalt férje vagyonából, de mindenki fizetett jövedelmi adót, akinek jövedelme volt. Ha napjainkban valaki panaszkodik a magas jövedelmi adók miatt, joggal kárhoztathatja a szumirokat, mert ők lévén az első civilizált nemzet a földkerekségén, ők hagyták ránk örökségül ezt a szükséges rossz szokást. A földműves gabonát termelt, földjeit a folyókból csatornákon hozott vízzel öntözte. Mezopotámia esőben szegény vidék, hónapokon át nincs eső. A szumirok jobban kihasználták Mezoptamia termő földjét, mint a mai arab farmer, aki ugyanazon a vidéken lakik és a föld silány hozadékából csak tengődik. A szumirok állattenyésztéssel is foglalkoztak, fő háziállatuk az őshazából hozott tehén volt. Mint kereskedő nép, kihasználta a Tigris és Eufrátesz folyókat és azok torkolatán át tengeri kereskedelmet, árucserét folytatott, nem vetve meg természetesen a karavánokkal járó kereskedelmi előnyöket sem. Dombormüveik, szobraik, a ben gerpecséten látható alakok azt mutatják, hogy a szumir ember alacsony, testes volt, olyan mokánytipus, aki nem ijed meg az árnyékától. Másfélévezredes, vagy hosszabb állami élete alatt sok harcot vívott és csak az utolsót vesztette el nagy Sargon ellen, aki a szumirokat városról-városra legyőzte és felettük úrrá lett. A nagymüveltségü népet azonban nem irtotta, mint a későbbi asszírok tették ellenfeleikkel, noha Sargon maga is szemita volt. Bölcsen felhasználta a szumir tudósokat, orvosokat, mérnököket, pa. pokat a maga céljaira (akár Sztálin tette a német tudósokkal a háború után), a szumir nép azonban már csak szolgai munkát végezhetett és idővel teljesen beolvadt a szemita népbe, amely őt legyőzte. Ennek a katasztrófának ideje Krisztus előtt 2300-ban lehetett és egy későbbi kísérlet az önállóság visszaszerzésére nem sikerült. Szumeria. mint állam, megszűnt és Sargon az akkád, már mint Akkadia-Szumerja királya emeltetett magának emlékművet. Nemsokkal halála után a szintén szemita eredetű asszírok törtek az egyesitett királyságba és uralták ennek az országnak nagy részét, majd megkellett osztaniuk a hatalmat a közben megerősödött szintén szemita babyloniakkal. E két nép sokat verekedett egymással a főhatalomért, végül mégis Asszíria maradt egyedül ura az egykori Szumeriának, hogy azután Cyrus perzsa király ő velük végezzen. A perzsákat, mint tudjuk Nagy Sándor verte le és e vereség után, amely Krisztus születése előtt a negyedik században történt, Mezoptamia megszűnt hatalom lenne, elpusztított földjén apró nemzetek, később a tatárok, majd arabok, törökök uralkodtak, a terület azonban néptelen volt. Itt-ott egy arab, vagy beduin falucska, sátorházak, stb. állta csak útját a karavánoknak, amelyek átjáróként használták Mezopotámia földjét. AZ ÉKIRÁS KIALAKULÁSA. Nem volna teljes a leírás, ha nem foglalkoznánk bővebben a szumirok irásmüvészetével, az ékirással. Ez az irásforma magában álló és csak Mezopotámiában fej. lődhetett ki. Következő fejezetünket kizárólag az ékirás kialakulása, fejlődése és megszűnése részletes ismertetésének fogjuk szentelni. (Folytatjuk.) KÉRELEM! A volt indókinai légiósok a közelmúltban Marseilleben egy otthont rendeztek be, mely az Indokínai járt bajtársak, illetve civilek rendelkezésére áll. A fenti otthonban a Leszerelt Légiósok Köre (Leiék.) az arra rászoruló Indókinát megjárt magyar bajtársak, illetve egyéb magyar polgári egyé. neknek kedvezményes áron élelem-ellátást igyekszik biztosítani. Tekintettel arra, hogy ez étkezési lehetőség fenntartása általános magyar érdeket képez, a LELÉK felkéri a tehetősebb magyarokat. hogy a Marseilleben átvonuló magyar bajtársaink, illetve nehéz sorban lévő magyar testvéreink étkezési költségeinek fedezésére adomány formájában hozzájárulni szíveskedjenek. A felajánlásokat kéri a LELÉK, Gy. A. de Somogy, Marseille, B. d. R, France — Europe, 9, Bid. Gilet. Petit Bosquet, Montolivet címre eljuttatni.
