Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1954-05-15 / 5. szám

1954 május

”K K ö I\ i K A'

3-ik OLDAL

A szumir nép története

Irta: TARCZ SÁNDOR.

Utazás Nagy-Magyarországon

Irta: HERCZEG FERENC.

(Folytatás)

MÁSODIK FEJEZET.

Térjünk vissza Layard-hoz, aki rövid szünet után 1849-ben újból kézbevette az ásót, hogy Mosullal szemben, a Tigris folyón túl fekvő magas halom alól kiszedje az asszírok hagyatékait. Itt is szerencséje volt, mert a függőlegesen ásott húsz láb mélységű üreg alján embereinek csákányai téglapadlózatba ütődtek. Innen azután külömböző irányokba folytatódott az ásás és ahogyan a földet, törmelékeket kosarakban elhordták, hatalmas terem falai kerültek elő, óriási kapuval,'melynek két oldalát szárnyas bikaszobrok határoL tak. Több hétig tartó ásás után királyi palota kilenc termébe sütött be a mezopotám'iai napsugár. Szobrok, freskók kerültek napvilágra, a termek padlói kékszinü mozaikból készültek fehér ékírásos sorokkal, amelyek megfejtése után kitűnt, hogy Sennacherib palotáját tárta fel, az asszírok egyik leghatalmasabb és legvérengzőbb természetű királyának palotáját. Olyan kegyetlen volt ez a király, mint előtte senki és talán utána csak Néró érte őt el vadságban. Ez az asszír király majdnem minden szomszédja ellen háborút viselt, leverte Babylont, a város valamennyi lakóját megölette, a köz- és magánépületeket lerombolta, a főtemplomot a Tigris folyóból idevezetett csatornába döntette, majd a Tigris vizével elárasztatta a romvárost,

Layard ásói rengeteg cseréptáblát hoztak ki Sennacherib palotájából, amelynek két terme könyvtár gyanánt szolgált. Ebben a két teremben közel harmincezer ékírásos agyagtáblát találtak.

Egyik utóda, Assurbanipal, kegyetlenségben nem, de tudásszomjban követte, mert könyvtárt alapított és e hatalmas könyvtárnak feltárása volt Layard utolsó ásatása.

Amikor Layard visszatért Angliába, az ásatás folytatásával segítőtársát a mosul-i születésű Hormuzd Rassam-ot bízta meg az Angol Muzeum. Az oxfordi egye*temen végezte tanulmányait; valamilyen diplomáciai szolgálatra visszaküldték Keletre, majd Layard mellett ellenőrizte az ásatásokat. Amikor az egész munkát rábízták, nagy lelkesedéssel, hozzáértéssel és szerencsével dolgozott, mert templomi és palotarészeken kívül olyan táblákat talált, amelyek megfejtése után a világ megismerte a hires Gilgames eposzt. Ez természetesen csak később következett be, az archeológia egy másik rajongója közreműködésével, aki, mint Grotefend, nem járt Mezopotámiában, mégis jelentősen hozzájárult, hogy az agyagtáblák ékirásainak rejtélyét megoldhassák.

Ez a szintén műkedvelő archeológus a londoni születésű George Smith volt, hivatása cinkografus, passziója pedig az assziriológia. Magánszorgalomból foglalkozott ezzel a tudománnyal és 1866-ban,

huszonhatéves korában már anynyira vitte, hogy az ékirással kapcsolatos értekezéseit a hivatásos tudósok komolyan vették. Az Angol Muzeum meghívta az asszír osztály vezetőségébe. ^

Az-1872-ik évben kezdte meg. azoknak az agyagtábláknak a tanulmányozását, amelyeket Hor. muzd Rassam az Angol Múzeumnak küldött. Ekkor még nem sejtette senki, hogy e cserépláblák az asszir-babilon "irodalom" olyan értékes müveit tartalmazzák, amelyek a görög-római hitregekkel versenyeznek.

Ezekből az agyagtáblákról Smith azt olvasta ki, hogy Gilgames és Enkidu pártbajt vívtak, amely döntetlenül végződött. A két ellenfél jóbarát lett. együtt sok hőstettet vittek véghez, megölték Khubabat, a cédruserdők gonosz uralkodóját és az istenek haragját is magukra vonták, amikor megsértették Istar istennőt, aki szerelmet vallott Gilgames-nek és rideg elutasításban részesült.

Tovább olvasván, Smith azt böngészte ki a sorokból, hogy Enkidu meghalt, Gilgames gyászolta őt és hogy e sorsot elkerülje, útra kelt, hogy az örökélet titkát meglelje. Vándorlása alatt találkozott Utnapistimmel az embe_ riség ősapjával. Ez az Utnapistim (és családja) túl élte a vizözönt, amikor az istenek a megromlott emberiséget elpusztitották. A vízözön után Utnapistim és családja örökéletet kaptak az istenektől a cseréptáblák szövege szerint.

Ahogyan Smith olvasta ezeket az ismerős eseményeket és itt-ott hézagokat, kihagyásokat vett észre, sőt a befejezés is hiányzott, arra a következtetésre jutott, hogy a sorozat hiányos. Vonakodott a hiányos történetet igy kiadni, azután a Gilgames-Utnapistim találkozó és a vízözön ellenkezett az ószövetségi Noé bárkájának történetével, igy tehát egy ideig tanácstalanul állt. A londoni Daily Telegraph napilap ezer aranyat tűzött ki jutalmul annak, aki a hiányzó Gilgames táblákat megta. lálja és Angliába hozza.

Smith, a műkedvelő assziriológus vállalkozott a feladatra. Elutazott Mezopotámiába és Kuyunjik melletti dombon ásni kezdett. A vakszerencse . . . mint elődeinek . . . neki is kedvezett. Smith megtalálta és Angliába vitte a Gilgames éposz hiányzó részeit, köztük azokat a táblákat is, amelyek a vizözönt részletesen leírják.

A hőstörténet részletes közlése vitát indított el, amennyiben az Isten-bivők tábora szembehelyezkedett a Gilgames-Utnapistim éposz időpontjával, mig az Istentagadók azt tartották, hogy az ószövetségi vízözön történet későbbi keletű és a mezopotámiai hitrege utánzata.

Ha Smith idejében vitatárgyát képezhette ez a felfedezés, nem lehet csodálkozni, hogy a huszadik század derekán is piszkálgatták ezt a, kérdést még pedig azon az alapon, hogy az ószövetség el-Herczeg Ferenc, a régi Magyarország belső emigrációban elhunyt, nagynevű Írója 1938- ban, a Felvidék egyrészének visszatértekor irta ezt a vezércikkét a Pesti Hírlapba.

Vajha a cikk szelleme megértésre találna a nemzetiségeknél és eszményei mielőbb megvalósulnának!

Olyanformán . vagyunk mi magyarok az elveszett Nagy- Magyarországgal, mint a vagyonbukott földesur az idegen ké zre került családi kastélyával. Vasrácson át nézzük, sóváron és fájó szívvel, hogy milyen gyönyörű, milyen elképesztően változatos és gazdag, miivészi, természeti és történelmi szépségek ben milyen kifogyhatatlan. l Miért nem tudtunk neki jobban örülni, mikor még a miénk volt? Mohóbbak nak kellett volna lennünk, be kellett volna barangolnunk minden hegyétrölgyét, el kellett volna zarándokolnunk minden természeti nevezetességéhez, minden műemlékéhez, meg i.kellett volna vennünk Szent István Birodalmát, nemcsak az iskolakönyvek ben, hanem a való életben is. Mit kerestetek külföldön mielőtt még alaposan megismertétek a saját hazátokat? Miért laktatok szűk szállodai szobákban, mi-kor üresen állott a ti nagyúri otthonotok?

Mert igaza volt Petőfinek: Nagy-Magyarország csakugyan bokréta volt az Isten kalapján. A földnek itt mágikus ereje volt, aminek hatását megérezte ember, állat és növény egyaránt. A magyar réteken nőttek Európa legszebb vadvirágai, a lankákon a világ legjobb gyümöl cse, a tavainkban s folyóvizeinkben termettek la legnemesebb halak, erdeinkben a legerősebb szarvasbikák, havasainkon a leghatalmasabb medvék.

ső könyvei (amelyek szerzője Mózes) később íródtak, mint az asszír cseréptáblák és igy az egyiptomi és babilóniai fogságból visszatért zsidó írástudók egyszerűen lemásolták a cseréplábtákról a vízözön történetét és meghamisították a mezopotámiai őslakók hitregéjét. Itt egyelőre csak annyit említek meg, hogy a Hormuzd Rassam és George Smith által kiásott cseréptáblák a Krisztus előtti 668-626-ik években élt Assur-. banipal asszír király könyvtárából valók, asszír nyelvűek, ennek a királynak a rendeletére készültek az akkori regősök, mesemondók, papok, írástudók elbeszélései és feljegyzései, valamint régi időkből fennmaradt babyloni és szumir táblák alapján. Mózes pedig Krisztus születése előtt a 13-ik század derekán élt. Amíg olyan táblákat nem találnak Gilgames kalandjairól az eredeti Szumeriában (Ur, Kish, Erech, Lagas, stb. városokban, 400 mérföldnyire délre Kuyunjik-Nineveh rom-Mil yen hihetetlenül változatos a nagy-magyar tájkép! Mert magyar az alföldi róriaság és a Magas hátra, magyar a fialó* ton, a Kazánszoros páratlan foíyum völgye és az Erdős Kárpátok üdén zugó lomLócei'mjci. És a vidéki városok! i itlyen csaló aiasan intima sok, milyen rendé/imarasztalóan kedvesek Észak Magyarország és Erdély ősi polgári települései, a *a vagy erdőtemplomaikkal, a komor vártornyaikkal és hallatta rial eredeti városházaikkal! Ha Nagy-Magyarország a turisztika és autósport korában egy kézben volna, egy kézben, Lrneíy gondot fordít az utakra, milyen kimeríthetetlen élvezet v o I rí a bekalandozni az országot, Herkulesfürdötől Bártfáig. Fiúmétól az Ojtozi-szorosig.

De Szent István Biroclulrríának ^gföbb' nevezetessége és páratlan i.érdekessége mégis a népe volt. Az a sokféle nyelvű és sokféle arcú nép, amelynek leikébe évszázadok folyamán vívott közös harcok, a közösen végzett munka és a közösen viselt szenvedések testvéri vonásokat róttak, amelyek csak egy anya gyermekein láthatók —> és amely népnek sokfélesége a nép viselet, a népzene és a népművészet kábító gazdagságában nyert gyönyörű kifejezést.

Az emberiség ma már eljutott oda, hogy Európa betegségét a népek önrendelkezési jogának érvényesítésével kívánja Lmeg gyógyítani, ha pedig a Kárpátok karéjában megtelepült né'jjek szeme elől egyszer eltakarodott a mesterséges köd, melyet idegen propaganda fejlesztett és ha megint tisztán felismerik a saját érdekeiket, akkor meg fogják érteni azt is, hogy egy gondolat iron, amely biztosítani képes valamennylök jobb jövőjét és az á szentistváni gondolat.

jaitól) amelyek szumirnyelvüek, addig csak mosolyogni kell az atheista vagy antiszemita megnyi. latkozásokon. Ha pedig az asszírok faji származása vagy hovatartozandósága lenne az amp, amelyre ezt a feltevést építik, akkor meg egyáltalán értelmetlen a vita. mert* az asszír nép a szemita népcsaládhoz tartozott, annak legharciasabb hajtása, királyaik kegyetlenségéről, amellyTl a harcokban foglyul ejtett ellenfeleikkel bántak, maguk állítottak emlékműveket. Palotáik romjaiból ki. ásott kőtáblákon a legyőzött és elfogott ellenséges királyokat mutatják válogatott kínzások között.

A TUDÓSOK IS ÁSÓHOZ NYÚLNAK.

Ha megfigyelte az olvasó, az eddig említett archeológusok mindegyike műkedvelő volt. Kíváncsiságból, szórakozásból vagy más okból, de semmiesetre sem azért mentek Mezopotámiába, vagy foglalkoztak az ékirás meg-