Krónika, 1954 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1954-04-15 / 4. szám
1954 április "KRÓNIKA" 3-ik OLDAL’ A szumir nép története Irta: TARCZ SÁNDOR. IV. Károly emlékére (Folytatás) ELSŐ FEJEZET. MEZOPOTÁMIA - NAGY NÉPEK NAGY TEMETŐJE. Á mosuli francia orvos. Dr. Paul Emile Bottá francia orvost kormánya 1840-ben Kis- Ázsiába küldte, ahol Mosul-ban, a Tigris folyó keleti partján fekvő arab városban (jelenleg tekintélyes olajforrások központja) képviselte konzuli minőségben honfitársainak érdekeit a magas Porta jóváhagyásával. Tíz évvel azelőtt Mohammed Ali török szultán háziorvosa volt. Megtanult törökül, arabul és igy a bennszülöttekkel való személyes érintkezés könnyű volt számára. Esténkint, dolgavégeztével lóra ült, hogy a város forró levegőjétől megszabaduljon és a környéken tett lovaglásai alkalmából lett figyelmes azokra a dombokra, amelyek a külömben sik vidéken kiemelkedtek. Amikor egy-egy arab viskóba betért és furcsa ákom-bákomos cserepeket, téglákat látott a tűzhely körül, vagy valamilyen más szokatlan tárgyat vett észre, ami se európai, se arab nem lehetett, kérdezősködni kezdett azok eredete iránt. Hol vették? Hol találták? A válasz mindig ugyanaz volt. Allah nagy és hatalmas. Ezeket a tárgyakat mindenütt lehet találni földön, domboldalon, ahova az ember néz. Amikor meggyőződött arról, hogy az arabok és beduinok igazat mondtak, hozzáfogott a kereséshez. Kuyunjik falu közelében volt egy ilyen domb és ott ásni kezdett. Szabad idejében esténkint kilovagolt a dombhoz és egy even keresztül ásogatott, maga sem tudta, hogy miért és fáradtságos munkájának gyümölcseképpen talált néhány törött téglát, agyag, táblát, amelyeken különös jelzések voltak, pár törött szobrot, stb. Kutatásaira figyelmesek ' lettek a távolkörnyéki arabok is. Egyikük felkereste őt azzal a javaslattal, hogy jöjjön falujába, Khorsabadba, amelynek határán nagy domb van, tele olyan tárgyakkal, amelyeket a Doktor Effendi keres. Nem nagyon hitt az arabnak, a francia orvos, de azért néhány em bérét útnak indította Khorsabad felé, vagy 10 mérföld távolságra, hogy ássanak ki neki valamit. Egy hét múlva küldönc érkezett hozzá azzal a hírrel, hogy képeket, szárnyas állatszobrokat találtak és a munkások kérik a doktor urat, siessen azok megtekintésére. Dr. Bottá lóhalálban nyargalt Khorsabadba, ahol a már kiásott gödörben hatalmas szobormüveket talált, szakállas férfiakat, szárnyas állatokat, stb. Röviddel ezután ezt a szenzációs hir küldte Párizsba: "Azt hiszem, én vagyok az első, aki olyan szobrokat talált, amelyek Nineveh fénykorából valók.” És igaza volt. Dr, Bottá még 3 évig ásott, 1843-tól 1846-ig. Az európai archeológusok hajón, teve háton utaztak Khorsabadba (az akkori időkben Európában vasút alig volt, Kis Ázsiában egyáltalán nem volt) és a helyszínen győződtek meg arról, hogy a kiásott palotarész III. Sargon asszir király korából való, K. E. a 709-ik évben újjá épült Babilonból. Az asszir nép, amelynek múltjára többméternyi homokot és szemetet hordott az idő, egyszerre kiemelkedett a feledékenység birodalmából. A francia kormány nagy anyagi segítséget nyújtott Dr. Bottanak, aki a hatalmas méretű szobormiveket előbb az erre készített szekerekre, majd hajókra rakatta és a párizsi Louvre múzeumba szállíttatta. A szobrok, dombormüvek alatt és körül olyan ákombákom írásjelek voltak, mint ami. lyeneket Dr. Bottá az egy év előtt talált téglákon és cserepeken látott. AUSTEN HENRY LA YARD. Dr. Bottá az asszir királyok nyaraló kastélyainak romjait tárta fel, amelyek a bibliai Nineveh várostól messzebb voltak. Maga Nineveh város ott volt, ahol eredetileg ásni kezdett. . . Mosul szomszédságában. Ennek az egykori hatalmas városnak romjait Dr. Bottá honfitársa és kortársa Austen Henry Layard ásta ki. Layard 1817-ben Párizsban született, iskoláit részben Olaszországban, majd 16 éves kora után Angliában végezte (tehát három európai nyelven beszélt már ifjú korában) Angliai éveit a jogi tudományok elsajátítására fordította, de kalandvágya 22 éves korában Keletre vitte. Egy ideig a konstaninápolyi angol követségen dolgozott és 1845-ben, valószínűleg Dr. Bottá példáját követve, ő is ásni kezdett a Mezopotámiában, eltűnt népek nyomai után. Munkáját nagy siker koronázta, mert nemcsak Nineveh romjait találta meg, majdnem teljesen épségben maradt falakat, (óriási szobrokat, oszlopokat, dombormű, veket.) hanem Nimrud falu északnyugati oldalán II. Assurnasirpal asszir király kastélyát is (aki K. E. 885-től 859-ig uralkodott). A dombormüveken és a sok cseréptáblán ugyancsak ákom-bákom vésések voltak. Layard leietjeit a londoni muzeum vette át és amikor az uj muzeum megnyílt évekkel később, hatalmas termekben állították fel közszemlére. * * * Amikor Dr. Bottá Párizsba* küldte a különös jegyekkel ellátott cseréptáblákat, Európában már több tudós és műkedvelő régész tisztában volt azzal, hogy ezek az ékírásos jelek intelligens szövegek, megértésük csak megfejtésre vár. Az ékirás létezését a tizenhatodik és tizenhetedik századbeli kisázsiai utazók ismerték. Az olasz Pietro della Valle hozta magával az első ékírásos cseréptáblát. Az East India Company egyik ügynöke lemásolt két ékírásos sort, amit az angol Philosophical Transaction folyóirat közölt. "Azért kell annyit szenvednem, hogy népeim egymásra találjanak”, mondta harminckét esztendővel ezelőtt a száműzött király, mielőtt visszaadta lelkét Teremtőjének. Akkoriban kevesen értették meg ennek á szentéletü férfinek szavait, melyekben prófétai sugallat és meglátás volt. IV. Károly sorsa kicsiben népeinek sorsát tükrözte vissza. Szenvedése előrevetette árnyékát a Dunamedencében élő nemzetek szenvedésére. Politikai kalandorok »rövidlátó törtetők ledöntötték Trianonban és Saint Germainben az uralkodóba^ évszázados trónját. A császárt és királyt megalázták, száműzték és halálba kergették. Letagadták népei előtt, hogy sorsuk a dinasztia sorsával szorosan összeforrott, hogy Habsburg bukása egyet jelent a jogaruk alatt élő milliók bukásával is. A gazdasági és politikai egységet képező Dunai Monarchiát apró törpe államokra tépte szét a politikai téboly. Az eddig egyetértésben és békességben együttélő népek egymás ellen fordulva, egymás erejét gyengitve elindultak a lejtőn lefelé. 1918 vérzivataros napjaiban a népvezérek “feszítsd meg”-et kiáltottak a Korona felkent viselője felé. A Bcnesek és Trumbicok ültek diadalt az utca mámorában a józan ész cs politikai bölcsesség felett. Az uralkodóház trónja ledőlt. IV. Károly hamvai idegen földben porladoznak. A békés együttélés alól “felszabadított” dunai népeket azóta már, ki tudja hányszor, “szabadították” fel saját nevükben. Minden újabb "felszabadulás” újabb szenvedések özönét zúdította rájuk. Hontalanok százezrei követték a bujdosók tövises kálváriáján és az otthon maradtak helóta sorsa égbe kiált segítségért. IV. Károly szenvedését népeinek szenvedése követte és szenvedni fogunk mindaddig, amíg újra egymásra találunk és fel nem ébred szivünkben a Dunamedencében élő nemzetek összetartozási érzete. Csak igy, a régi tradíciók alapján és IV. Károly szellemében egyesülve fogjuk megtalálni népeink husvétját: a Feltámadást. T. M. L. * * * A new yorki St. Mary’s Home házi kápolnájában szombaton, április 3-án délelőtt szentmise volt Károly királyért. A szertartást Msgr. dr. Varga Béla celebrálta. A magyarság minden rétege képviselve volt. A szabad Amerika számos katolikus templomában tartottak emlékmisét Károly királyért. Református templomokban az egyházi szertartás keretében áldoztak a Martirkirály nagy emlékének. A hannoveri Karsten Niebuhr 1760-tól 1767-ig járta a Közel- Keletet tudósok társaságában, majd egyedül,lenyomatokat készitett a persepoliszi emlékműről, ezeket 1774-78-ban közreadták azzal a magyarázattal, hogy az ékírásos szövegek három nyelvűek és az egyik ezek közül perzsa. Az Európába érkezett első ékírásos táblákat Niebuhr (helyesen) Persepolis romjaiból származtatta. (Ezek Bottaénál későbbi táblák, Darius és Xerxes palotáiból valók, amelyeket Nagy Sándor megrongált, de nem pusztított el teljesen a perzsák ellen vívott győztes harcaiban, hiszen a középkori török pasák e palotákban laktak és az épületek csak akkor dőltek össze, amikor az uj urak más vidékre költöztek.) Amit később a karavánok tagjai, vagy a beduinok széthordták a paloták romjaiból különböző utakon, bazárokon, stb. át mint kuriózumok Európába kerültek. Ilyen tábla birtokába jutott egy német fiatalember, akinek sikerült az ékirást részleteiben megfejteni. Róla szól a következő fejezet. GEORG FRIEDRICH GROTEFEND. Fejezetünk hőse* 1775-ben született a németországi Mundenben. Szülővárosában, majd Ilefelden járta iskoláit, később Gottingenben a nyelvészet tudományát tanulta. Előbb itt, azután a Majna parti Frankfurt-ban tanított és lett iskolaigazgató. 1817- ben tudós társaságot alapított a német nyelv tanulmányozására. 1821-ben a Hannover Lyceum igazgatója lett, 1849-ben nyugalomba vonult s négy évvel később elhunyt. Ennyi életrajzi adat áll rendelkezésünkre. Hazájától sohasem volt távol, mint Bottá és Layard, mégis neki tulajdonítható, hogy az ékirást (noha ó-perzsa szövegű és ó-perzsa betüjü volt) meg lehetett fejteni és ezen keresztül később megfejthették a szemita akkád (eredetileg babilon-asszir) ékirást (már nem ábécés, hanem jelképes szótag Írást) és végül a se nem ábécés, se nem szemita, hanem tisztára SZUMIR NYELVŰ ÉKIRÁST és a szumirok nyelvét megismerhették a múlt század ötvenes éveiben. A keleti nyelvek ismeretével fogott az ékirás megfejtéséhez Grotefend. A klasszikus tudományok és a biblia (ó-szövetség) vol tak segédeszközei. A perzepoliszi szöveg, amit tanulmányozott ékírásos volt. Különböző jegyű sorokból állt, Grotefend előtt nyilvánvalóan három különböző nyelven vésett szöveg. Úgy gondolkodott, hogy a perzepoliszi csata emlékét örökíthette meg és igy a diadalmas hadvezér neve. valószínűleg a perzsa nép királya, szerepel benne. És az a szó, hogy király, minden név után. Tudta, hogy Cyrus Krisztus születése r
