Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)

1953-09-15 / 9. szám

8-ik OLDAL “KRÓNIK A” 1953 szeptember AZ ELRABLÓIT DUNA Szüretünk Már a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István volt egyike azon messze, a jövőbe látó egyé­neknek, akik a magyar belhajózás ügyét szivükön viselték és annak, de különösen a dunai hajózás fon­tosságát nemzetgazdasági szem­pontból felismerték. Az ő lángel­méje kezdeményezésének köszön­hető, hogy a Vaskapu hajózható és ez méltó műszaki alkotása Ma­gyarország ugyancsak kiváló fiá­nak, Vásárhelyi Pái mérnöknek, melynek révén az akkori és bol­dog emlékű kettős monarchia, Ausztria-Magyarország, egy csa­pással vízi utón összeköttetést nyert a Fekete-Tengerrel, a Bal­kánnal, sőt magával a Közel-Ke­lettel is. S mivel abban az időben az Osztrák-Magyar Monarchia képezte a tulajdonképeni Európát és a keresztény nyugati civilizá­ciót közép és délkelet Európában, nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyar tudás műszaki alkotás és akarat a Vaskapu csatorna szabá­lyozása és hajózhatóvá tétele ré­vén, belvízi utón, megteremtette az összeköttetést Nyugatnak, Ke­let és Közkelet felé. * * * A Duna a történelem tanúsága szerint nemcsak kereskedelmi szempontból, hanem stratégiailag is fontos viziutat képez még mai napig is. A régi rómaiak számta­lan végvárat, erődítést és telepü­lést létesítettek végig a Duna mentén, melynek romjai ma is lát­hatók és ezek közül legnevezete­sebbek Regensburg, Passau Linz, Bécs, Carnuntum, Budapest (Aqu­incum romjai, Óbuda), Nándorfe­hérvár ((Belgrád), nemkülönben a Trajanus római császár idejében épült kőhíd romjai Orsóvá alatt. Később pedig, a török háborúk alatt a Duna mint vízi ut fontos utánpótlási vonalat képezett. Hu­nyadi János vitéz hadai ép úgy mint savoyai Jenő herceg csapatai jórészt a Duna vizén, uszályokon és gályákon kapták az utánpót­lást a hátországból. Az intenzív és modern hajózási közlekedést a Dunán tulajdonké­pen az amerikai Fulton Róbert ta­lálmánya, a gőzhajó inditotta meg. Bécsben 1829-ben alapították az “Első cs. kir. szabadalmazott Dunagőzhajózási Társaságot” (DGT) és gróf Széchenyi István érdeme, hogy a dunai gőzhajófor­galom és közlekedés hazánkban nagyarányú föllendülést nyert. Több mint száz évvel ezelőtt kez­dődött Vásárhelyi Pál mérnök ve­zetésével a Tisza szabályozása, Pest és Bécs között pedig már rendszeres személy és teherárufor­­galom bonyolódott le a Dunán s közel száz éve annak, hogy az óbudai hajógyárban megkezdték a gőzhajók és vasuszályok építését Magyarországon. Ezzel egyidejű­leg megindult a'rendes kereske­delmi hajózás a Dunán és az em­lített “Első cs. kir. szab. Duna- Gőzhajózási Társaság”, (röv. DGT) nemcsak a Monarchiának, hanem az egész Dunának legna­gyobb hajózási vállalata volt 1918-ig, vagyis a dicső Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásá­ig-1896. évben alakult a Magyar királyi folyam és tengerhajózási R. T. (röv. MFTR), mely társa­ság átvevén a dunai. MÁV-hajó­­kat évről-évre szaporította hajó­­állományát olyannyira, hogy az első világháború végén immár a második legnagyobb hajózási vál­lalat lett a Dunán. A MFTR. ala­pításával a magyar belhajózás kü­lönösen a Dunán, amely Nagy­­magyarországot 930 kilométeres hosszban szelte át, óriási fejlődés­nek indult s úgy az áru mint a sze­mélyszállítási forgalom nemcsak a Dunán, hanem a Tiszán is eddig nem várt eredményeket ért el. Az első világháború utáni béke­diktátumok azonban nagy vissza­esést idéztek elő a dunai hajófor­galomban egyrészt, mert a kisan­­tant államai részére számtalan ér­tékes hajóegységet kellett úgy Magyarországnak mint Ausztriá­nak és Németországnak kiadni a páriskörnyéki békeparancsok ér­telmében, másrészt a kisantant ál­lamai, de különösen Jugoszlávia, oly nehézségeket gördítettek az idegen különösképen a magyar hajók közlekedésének útjába, hogy csak a Nemzetközi Dunabizottság döntései és statútumai által sike­rült véglegesen normalizálni a dunai hajózási forgalmat. A Duna nemzetközi viziut s mint ilyenen bármely nemzet ha­jója közlekedhetett rajta, ha a nemzetközi Dunabizottság szabá­lyait valamint a parti államok vo­natkozó rendeletéit betartotta, így volt ez az állapot a második világháború kitöréséig s 1938 előtt nemcsak a parti államok lo­bogóit láttuk a Dunán közlekedő hajókon, hanem angol, olasz, fran­cia és holland hajózási vállalatok egységei is hajóztak háborítatla­nul a Dunán. Bezzeg ma egészen más a hely­zet. A Duna Linz-től lefelé egé­szen torkolatáig úgyszólván a Szovjetunió uralma alatt van és csupán a jugoszlávok élvezik azt a kiváltságos helyzetet, hogy sza­badon közlekedhetnek hajóikkal a Dunán és pedig azért, mert ők a szovjetnek ép úgy elzárhatják a Dunát mint ahogy a szovjet a ju­­goszlávoknak. A szovjet a csatlósállamok “fel­szabadítása’’ után természetesen mindent bolsevizált. Először is az összes még úszó jármüveket, de még a háború folyamán elsülyed­­teket is mint hadizsákmányt le­foglalta. Sőt még az óbudai hajó­gyárat is mint volt “német tulaj­dont” kisajátította. A MFTR-ből MESZHART lett (azaz Magyar­szovjet hajózási Rt.) Ugyanez a sors érte a román dunai kereske­delmi hajózást is amelyből Szov­­rom lett, azaz szovjet-román ke­­resk. hajózási társ. A Magyar- Szovjet Hajózási rt.-nál természe­tesen nem a magyarok, hanem a Szovjet emberei dominálnak, mint ahogy a románoknál és a bulgá­­roknál sem külömb a helyzet eb­ből a szempontból. A kiszivárgott hírek' szerint úgy Irta: LÉVAY JÓZSEF. Gondolatim mostan Mulatozva járnak Csekély gazdasága * Körül éd’s apámnak; Csak odatér lelkem Mikoron elfárad; Mikor másutt rajta A bu-baj megárad, Ott nyugtot találhat. Látom szerettimet; Együtt ülnek éppen Szőlőhegyünkön a Körtefa tövében. Középen egy nagy tál, Tálban ízes étek. És körülte vidám Megelégüít képek, Nevető cselédek. Szüreti szint ölte Két kis húgom ajka, Meglátszik a szőlő Édessége rajta . . . Porolnék egymás közt Pajzán kedvteléssel, Egyik megharagszik S azt mondja bus képpel, Hogy nem kell az étel. Édesapám pedig A kulacsot kapja, S kitekeri nyakát, Hogy lelkét kiadja; Felköszönti szépen, Ez a köszöntője; “Adjon Isten bővebb Szüretet jövőre!” S úgy iszik belőle. És ekkor a pásztói* Aki odasurran, Elsüti puskáját Puska nagyot durran . . . A fehérnép sikolt, Apám iszik elébb, Azután azt mondja: “Lépjen kend közelébb!” S a pásztor odalép. Fölhajt egy pohár bort, Azután tovább megy; Mert most igy adózik Neki az egész hegy . . . Máris félrelibbent Fejében a kalap, De nem gondol vele, Mindig iszik, ha kap, S olyan lesz mint a csap. Oszlik a társaság, Az ebédnek vége; lljra daltól hangzik A hegyek vidéke . Újra neki esnek A termő tőkének, S mig fosztogatják, Tréfálnak, mesélnek A vidám cselédek. Csak édesanyámnak Felhős itt a képe, Mivel én jutottam Talán az eszébe. Ha szép gerezdét lát, Azt iá nekem szánja ... Áldja meg az Isten, Mikor nem is várja, Mikor nem is látja! az óbudai DGT-hajógyár, mint a Ganz-Danubius újpesti hajógyár kizárólag szovjet rendelésekre, il­letve jóvátételi számlára építenek és javítanak dunai és tengerjáró hajókat. Az óbudai DGT-hajó­­gyárban volt üzemben 1944 vé­géig az egyetlen a Dunán létező úszó-dokk, melyet 1945-ben ki­menekítettek ugyan Ausztriába, , azonban egy év múlva szovjetnyo­másra visszaadták a “magyar”­­kormánynak. Hogy azóta mi lett ennek az egyetlen dunai uszó­­dokknak sorsa — amely 1896 óta volt úgyszólván megszakítás nél­kül üzemben — nem tudja senki megmondani; meglehet, hogy már régóta á Szovjetunióban van. • ¥ í í» ' Már most az a kérdés, hogy Magyarország felszabadulásakor milyen hajóparkot és hogy fo­gunk-e egyáltalán 6zámbavehető és üzemképes hajókat találni? Er­re a kérdésre nehéz választ adni, mert ma még nem tudjuk, hogy háborúval vagy háború pélkül megy-e végbe a felszabadulás? Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a dunai hajóközlekedési forgalom majdnem olyan fontos gazdasági tényezője, az országnak mint a vasúti forgalom;' mindkettő elengedhetetlen szerve az ország gazdasági életének s már most kell gondóskodniá az erre illetékes emigrált gazdasági-politikai sze­mélyeknek, hogy ez a kérdés még idejekorán találjon megoldást. Ha tehát a felszabadulás után még meg volna a rhágvar hajó­park vagy annak jó része, úgy azonnal hozzá kell látni annak üzemképes állapotba való helye­zésére és a forgalom azonnali megindítására. Mert ne felejtsük el, hogy egy azonnal megindítha­tó dunai hajóforgalom máris ké­pes nyersanyagot, élelmet és köz­szükségleti cikkeket nagy meny­­nyiségben egy esetleg kirabolt és gazdaságilag tönkretett országba szállítani, megjegyezvén, hogy egy-egy dunai uszályhajó befoga­dóképessége 65 és 100 Waggon közt mozog. Emellett a hajószál­­litás' sokkal olcsóbb mint a vasúti. Ha pedig a volt hajó parkunk el­veszett, sürgős feladata volna ha­jógyárainknak az uj- jármüvek megépítése, illetve a régiek meg­javítása. ligy a hajózás maga mint a ha­­jóépités is egy szegény kifosztott országnak pénzügyi kér8ést jelent s már most kellene a fentebb em­lített s erre illetékes emigrált gaz­dasági tényezőknek azon lennie, hogy a dunai hajózás, és hajóépi­­tés megfelelő financiális támoga­táshoz fusson nyugaton, amely an­nak idején tulajdonképen egy elő­nyös tőke-elhelyezési alkalom vol­na a nyugati pénzkapacitások szá­mára. * * * Ugyancsak fontos gazdasági té­nyezője volt Magyarországnak a Duna-Tengerhajózási R. T., amely nek hajói Budapestet- Istambul, Haifa, Smyrna, Tel-Aviv, Alex­andria és más levantei kikötőkkel hozta közvetlen összeköttetésbe,

Next

/
Oldalképek
Tartalom