Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)

1953-08-15 / 8. szám

*-lk OLDAL "KRÓNIKA” 1953 augusztus. KALIFORNIAI MESSZELÁTÓ Irta: Dr. HERCZEGH JÓZSEF, református lelkipásztor. Érdekes megfigyeléseket tesz az ember, hogyha hosszú évek után látogatást tesz újra a keleti nagy magyar városokban. Negyedszá­zados clevelandi szolgálat után immár hat esztendeje volt távol e sorok írója a keleti magyarságtól, Kaliforniában szolgálva hat szép esztendőt. Egy ifjú lelkipásztor­nak, Fábián Antalnak lelkésszé szentelése volt az az alkalom, amely e sorok íróját visszavitte Clevelandba, Ohio államba, majd onnan rövid látogatásra New Yorkba és Washingtonba. A VÖRÖSEK LEGYENGÜLÉSE. E sorok Írója igen jól emlékezik arra, hogy mennyire hangosak voltak az úgynevezett magyar vörösek a huszas és a harmincas években a keleten. Mindenki, aki nem az ő muzsikájukra táncolt, reakciós, feudális, sötét alak volt. Az amerikai magyar munkásság kizárólagos, lármás képviselőinek tartották magukat. . . Különösen, amikor újságjaikra kollektáltak újra és újra, szóltak le mindenkit, aki nem támogatta őket. A vörös pénzeszsák mindig üres és tehetet­len volt. Pedig a félrevezetett ma­gyarok igen sokszor teletömték verítékkel megkeresett nehéz ma­gyar dollárokkal. Kötekedésükben és pökhendisé­­gükben annyira mentek egy alka­lommal Clevelandban, ahol a napi­lapjuk is megjelent, hogy a Bethlen termet e sorok írója rendőrökkel tisztittatta meg tőlük. . . Mostanában rengeteg magyar kigyógyult a vörös nyavalyából és nemigen dobálja dollárjait a telhetetlen vörösek pénzes zsákjá­ba. így aztán a vörös sajtó ugyan­csak legyengült. . . Néha ugyan rendeznek egy-egy vörös dühro­hamot a clevelandi munkásott­honban, de ez már nem a régi erő­vel hetvenkedő vörös szószátyár­kodás és maszlagolás. A vörösek legyengültek! akik függetlenítették MAGUKAT NAGY­MAG Y ARORSZAGTóL. Az amerikai magyarság egy ré­sze elszakadt Nagy-Magyaror­­szág gondolatától. Valami egészen különös megátalkodottsággal hir­detik ma is egy uj magyar köz­társaság szükségességét. Úgy képzelik, hogy felújítják Károlyi meg Tildy köztársaságát. . . Te­hát semmit nem tanultak a dikta­túrába fulladt szerencsétlen ma­gyarországi köztársaságoknak sorsából. A hamis magyar címert is hasz­nálják: Nagy-Magyarország cí­merét a korona és kereszt nélkül... Hogyha pedig hamis címert hasz­nálnak, akkor a hirdetett eszmék sem lehetnek igazak: a szentist­­váni Nagy-Magyarország örök eszméi. . . . Valami rettenetes tragédia az, hogy Nagy-Magyarországtól elszakadtak azok a testvérnépek, akikkel ezeresztendőt élt át jó és balsorsban a magyar nemzet. De még sokkal fájdalmasabb az, hogy azok, akik sokszor hivalkodnak magyarságukkal, szintén elszakad tak Nagy-Magyarországtól és va­lami borzalmas csökönyösséggel fújják a maguk nótáját egy újabb köztársaságról a felszabaduló ma­gyar földön. AKIK MAGASAN LOBOG­TATJÁK AZ IGAZSÁG ZÁSZLAJÁT. A mélyen érző és gondolkodó amerikai magyarság egy része azonban határozottan kiábrándult a bombasztikus, frázisokat puffog­­tató, hangoskodó szavaíékból. Kü­lönösen azok, akik az elszakított területről jöttek Amerikába és az iskolázott magyarok egy része. Ezek a drága lelkek valami iszonyú nagy belső tépelődés és lelki tusa után visszatértek a szent istváni Nagy-Magyarország gon­dolatához. . . Ők érzik igazán, hogy milyen hősies feíadat a nagy magyar tömegeket odaállítani e mellé az örök történelmi magyar gondolat mellé. De mivel érzik, hogy ez az egyetlen ut és emlékez- . nek saját maguk lelki átalakulá­sára, nem félnek a harctól és a bizonyságtevéstől. E sorok Íróját e lelkekkel együtt az a reménység tölti el, hogy las­­san-lassan a mélyérzésü és komoly gondolkozásu magyarság követi ezeket a nagy tusán átment lelke­ket és felsorakozik a koronás cí­merrel ellátott háromszinü magyar lobogó mögé. A KIFÁRADT MAGYAROK. Az amerikai magyarságnak je­lentékeny részét képezi a kifáradt magyarság. Az amerikai munka tempója, az otthonépités és csa­ládfenntartás ezer gondja lassan­­lassan felőrölte ezeknek az egykor vitézkedő, egyletekben elnököskö­­dő, egyházakban tisztséget vállaló férfiaknak és nőknek erejét. Ők már nem harcolnak többé. Elmen« nek még egy-egy szép magyar összejövetelre, jeléneklik a magyar himnuszt, de harcra már nem in­dulnak. Inkább csak az emlékeiknek él­nek és Nagy-Magyarország sor­sát inkább csak a jó Istenre bíz­zák. A RÉGI ÉS UJ MAGYAROK ELLENTÉTE INKÁBB CSAK MONDVACSINÁLT. Egy-egy “újságos” igen kap az olyan alkalmon, amikor egy uj­­amerikás elszólja magát és elége­detlenkedik amerikai sorsa miatt. Pedig nem szabadna felejteni, hogy minden igaz magyar bor­zasztó lelki tusán megy keresztül, amig búcsút mond szülőhazájának és fölveszi az amerikai állampol­gárságot. Miért lenne kivétel a most bevándorolt magyarság e lelki tusa — bátran mondhatjuk: zúgolódás — alól? Az “újságosokat” figyelmeztet­jük, hogy az amerikai magyarság az ősi magyar törzsnek Ameriká­ba áthajtó ága; egy sorsközösség­nek gyermeke! Imádkozz értünk, Szent István Király! Látod az égből nyomora sorsunk? És a gyászt, mely országod uralja? És a jajt, mit vésszel sikolt torkunk, Krisztus, az egek királya, hallja? Szél hordja szertehullt vérünk szagát, a világ felett leng a bánatunk, Büszke néped megalázta magát, s ködbe veszve sötéten áll a múlt. Láncravert kezünk feléd emeljük, imát lüktet szivünk dobbanása. Katakombák mélyén énekeljük gyászunk, mely a szivünkbe van vésve. Imádkozz értünk, Szent István király, dermedt kezünkről hulljon le a tánc. Fészek nélkül az életünk sivár. Imádkozd vissza elrabolt hazánk. Meddő minden szó és minden lépés, a türelmünk már rongyokra szakadt. Hogy legyen jámbor, hogy legyen békés a nép, kinek már szólni sem szabad? Imádkozz értünk dicső királyunk! Te ott jobban látod mi a vétkünk. Haza és nép tehetetlen, ájult, mig talpra áll, Te imádkozz értünk! CSIGHY SÁNDOR. A TENGERSZEMEK PÉLDÁJA. "3 Azt beszélik a tengerszemekről, hogy amikor nagy vihar van kint az óceánon, akkor a kis tenger­szemek is megmozdulnak. Érzik ők is azt a vihart, amely tombol kint a nagy óceánon. Az amerikai magyarságot e so­rok írója újra és újra egy ilyen tengerszemhez szereti hasonlítani. A tragikus sorsú óhazai magyar­ság és a szétdarabolt Nagy-Ma­gyarország sok-sok fájdalma újra és újra ott vonaglik az amerikai magyarság lelki életében. Most, hogy a vörös garnitúrát moszkvai parancsra lecserélték az óhazában, újra megmozdult az amerikai magyarság minden réte­ge, — az elfáradt magyarok ki­vételével. . . Hiába csak a vér nem válik vízzé! Jaj de nagyon szeretne mindenki valamit, lehe­tőleg jót kimagyarázni ebből a garnituracserélésből! Pedig ez csak hiábavaló jóakaratu erőlkö­dés. UJ MAGYAR ÉLET CSAK ALKOTMÁNYOS MAGYAR KIRÁLYSÁGGAL LEHET. Ezt az igazságot kell elsősorban megtanulnia, minden igaz magyar nak, bárhova vetette is a sors eb­ben a nagy világban. Fájó szívvel kell megállapítani, hogy Nagy-Magyarországnak azok a legnagyobb ellenségei, akik az alkotmányos királyság helyre­állítása ellen küzdenek. Micsoda nagy fájdalom az, hogy Nagy- Magyarország utolsó koronás apostoli királyát angol hadihajó vitte a pusztulás szigetére: Ma­deirára! Pedig mennyire vigyáz Anglia a királyság hatalmas ősz­­szetartó erejére nemcsak saját földjén, hanem a szomszédoknál is. Ezért őrzi féltő gonddal, össze­házasodásokkal a királyságot Svédországban, Norvégiában, Dá­niában, Belgiumban és Hollandi­ában. Vaknak kell lenni ahhoz, hosry meg ne íássa az ember a királyság eszméjének összetartó erejét a né­pek történetében. MAGASAN LOBOGTATJUK AZ ÉVEZREDES MAGYAR KIRÁLYSÁG ZÁSZLAJÁT! A “Krónika” és a köréje sereg­lett olvasók hatalmas tábora az a bátor csoport, amely soha nem ha­bozott magasan lobogtatni a ko­ronás magyar címerrel felékesitett háromszinü lobogót. Hiszen az ezeresztendős nagy múlt után ez az egyetlen reménysége a meg­gyötört magyarságnak és a Duna­­völgyi testvérnépeknek. Nem csonka címerrel ellátott háromszinü zászlót kell magasra emelni, hanem azt az ősi magyar lobogót, amelynek ékessége az el­ső magyar királynak drága koro­nája. E sorok írójának hosszú keleti útja csak mélyebben meggyőzte arról, hogy csak egyetlen ut van: a népeknek, közelebbről a dunai népeknek összefogása az évezre­des magyar királyi korona védel­me alatt. A hosszú utón volt idő a gon­dolkozásra és elmélkedésre. Az egyetlen ut ma is a régi: az évez­redes ut, a szentistváni Nagy- Magyarország. Ennek megvan a jó alapja: a köztársaságokból és a diktatúrák­ból kiábrándult magyarság és a dunai testvérnépek. Ott van a második évezred kez­detének legbiztosabb záloga: Ottó Őfelsége és kis családja. És ott van mindenekfelett az isteni gondviselés, mely egy év­ezreden át vezette a magyarság sorsát a testvérnépekével együtt egy hatalmas gazdasági» kulturális és katonai egységben: a szentist­váni Nagy-Magyarország kereté­ben. Fe^nen lobogtassuk azért sza­bad Amerika földjén, éppen úgy mint széles e nagy világon a ko­ronás címerrel ellátott háromszinü magyar lobogót!

Next

/
Oldalképek
Tartalom