Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)

1953-07-15 / 7. szám

1953 julius. “KRÓNIKA” 9-ik OLDAL kell törekedni, hogy a feszültségek kifele átmenetileg enyhüljenek. A világkommunizmus ellenségei el­len a harcnak változatlan erővel, de változott formák mellett kell folytatódnia. Az ellenség ellen folytatott harc ereje nem fog ezért lanyhulni, csak kifele lesz nyugod­­tabb színezete mind eddig. A bel­ső pártfeladatok elvégzésére, a konsolidálódásra és a funkcionári­usok erősebb marxista kiképzésé­re koncentrált figyelem nem jelen­ti a világkommunizmus céljainak feladását. Mindez csak egy lépés a cél felé előbbre, csakhogy a má­sik láb teszi ezt a lépést. 4. Ez a másik lábbal való előre­lépés nem jelenti a világkommu­nizmus előretélt, hosszas és fon­tos hadállásainak feladását. Ezért Ausztria és Korea között nem le­het hasonlatot huzni. A jelenlegi pozíciók megtartása legalább is olyan fontos, mint a nyugatnémet felfegyverzés megakadályozása, a jelen pillanatban talán még ennél is fontosabb. 5. Amit a nyugati államférfiak hangoztatnak és követelnek, stb. nem tekintendő másnak, mint falra hányt borsónak és ezek semmiben sem fogják politikánkat befolyá­solni. 6. A sport- és tornaegyletekben jelenleg nagyszámú ember van be­szervezve. 7. Az igy organizált emberek száma meghaladja a szakszerveze­tekben regisztrált embereket. Eb­ből származik a sportegyesületek nagy jelentősége a népek életében. .. ,8. A kommunista pártok ezért azt az utasítást kapják, hogy a sportegyesületeknek ugyanolyan figyelmet szenteljenek, mint a szak szervezeteknek. 9. “A Szakszervezeti Egység Listájához” hasonlóan az összes sportegyesületekben listát kell fel­fektetni a haladó szellemű sporto­lókról. Tehát nem szabad uj kom­munista sportegyesületeket alapí­tani, hanem arra kell törekedni, hogy a már meglévő egyesületek­ben a kommunisták aktivitása erős bödjék és a párt utasításai szerint történjék. 10. Minden pártvezetőség fel­­szólittatik, hogy a sportegyesüle­tekben levő kommunista sportolók és tornászok kartotékszerü össze­írása haladéktalanul megtörténjék az összes sportegyesületben. Szép temberig el kell készülnie egy pon­tos kimutatásnak az összes kom­munista sportolókról, milyen egye­sülethez tartoznak és milyen funk­ciókat töltenek be az egyes egye­sületekben. 11. Ezután minden országban egy központi kommitét kell meg­szervezni, melynek feladata lesz a sportegyesületekben lévő kommu­nisták munkáját irányítani és felü­gyeletet gyakorolni felettük. Ezu­tán az országok tartományaiban és a kerületekben kell megszervez­ni a haladó szellemű sportolók tar­tományi,. illetve kerületi kommi­­téit. 12. A figyelmet elsősorban a sportolók gazdasági problémáinak megoldására kell fordítani. 13. Az embereknek sportesemé­nyek alkalmával való összecsődü­­lését a jövőben hasonlóképen szisz tematikusán ki kell használni a kommunista propaganda céljaira.” Mintegy 40 évvel azelőtt indult el az uj imperializmus a maga programjával és egyben magával rándította lassankint a nagy vi­lágromlást. Kiforratlan teóriája egész más térre siklott át, amit mindannyian érezhettünk a saját életünkben is. Részben vadhajtása lett az osztályharc, amelynek cél­jai és eszközei sokkal súlyosabbak, mint a nacionalizmusé, mert az osztályharcban burjánzó kommu­nizmus világuralomra tör s minden ellentétes nézetet vagy más irányú erőt, oly tökéletesen ki akar irta­ni, Hogy azok többé életre se kel­hessenek. Ugyanilyen totalitarianus szán­dékú a világnézeti harc is a hit­­vallásos érzés ellen, amelynél rész­ben tudatosan, részben súlyos tu­datlanságból oly segédcsapatok is állnak a megsemmisítő erők ren­delkezésére, amelyek állítólag hitvallásos érzést és mindazt, ami evvel jár, szükségesnek tartanak. Nem tudják felmérni józan ésszel, hogy veszedelmesebbek, mint a nyílt ellenség, mert a várfalakon belül szolgálják az engesztelhetet­len ellenfél ügyét, nem tanultak és nem okultak abból, amit a dikta­túrákat kiengesztelni, avagy velük megalkudni igyekvő tényezők már légtől fogva, de különösen az 'Utóbbi időkben sajnálatosan ta­pasztalhatták. Az úgynevezett appeasement csak az étvágyukat növelte meg, csak a diktátorok ha­talmát és tekintélyét emelte. Ezek a megrögzött diktátorok cseppet sem fognak majd habozni, hogy adott időben, éppen úgy lesújtsa­nak ellenfeleikre, mint azokra, akik őket kiengesztelni akartak kisebb-nagyobb koncessziókkal. Az orosz-német örökbarátsági szerződés, de annak felbomlása is, örökre érvényes tanúbizonyság fenti állításunk igazolására. Mily sajnálatos azonban, hogy még mindig, oly sokan vannak vezető állásokban is, akik ebből sem okultak! Végzetes tévedés volna még min­dig azt hinni, hogy a nacionaliz­mus, vagy a világnézetek egymás elleni küzdelmeiben — amelyek mindig voltak és lesznek is, amig az emberek gondolkodnak, — nincs más megoldás, mint az, ame­lyet már a pogány Róma alkalma­zott Karthago ellen: Carthaginem esse delendam’, vagyis a legyőzett nek tökéletes fizikai és lelki kiirtá­sa minden irgalom nélkül. Ez a kilátás teszi az ellenfelek harcát elkeseredetté, mint a vadász és a megsebzett tigris, nem egyezked­nek egymással. Kettőjük közül egyiköknek veszni kell! Bár igen sok esetben a győztes is oly sebe­ket kap, hogy vajmi kevés hasznát veszi annak, hogy ellenfelét meg­semmisítette. Aki erre a belátásra jut, az igyekszik ellenfelével meg­AZ UJ BÁB KORMÁNY ÖSSZETÉTELE Nagy Imre, Rabmagyarország uj bábminiszterelnöke a háború alatt Moszkvában élt, 57 éves, szülei földművesek voltak; ő maga ipa­rossegéd lett s bekerült a Horthy alatti földalatti kommunista mozga­lomba. Protestáns vallásu és egyik fia az Associated Press hire szerint, kálvinista lelkész. Kezdetben egyideig belügyminiszter volt, majd más tárcákat is töltött be és egyizben a képviselőház elnöke is volt. Az uj kormány 19 tagja közül egyedül Gerő Ernő, a helyettes miniszterelnök és belügyminiszter zsidó származású, ami megfelel an­nak, hogy az uj moszkvai kormányban is csak egyetlen zsidó van, Kaganovits, Sztálin sógora. Az uj kormányban nincs bent a szintén zsidó származású Révai József, eddigi “közművelődési” miniszter, aki már Kun Béla idején, mint ifjú gyerkőc vezető szerepet játszott. A közművelődési tárcát át kellett adnia és be kell érnie az elnöki tanács alelnöki állásával, az al­koholos kedélyű és jelentéktelen szerepű Dobi István mellett. Kimaradt a kormányból Farkas Mihály is, aki négy éven át volt “hadügyminiszter” és azelőtt Wolf néven nyomdász volt Kassán. Utóda Batta István vezérkari főnök, egy Moszkvából a magyar hadse­reg élére néhány év előtt küldött teljesen ismeretlen és titokzatos múl­tú egyén, aki állítólag Magyarországon született, de mindig a Szov­jetben élt. Hadügyminiszteri szerepét hasonlónak látják Rokossowsky marshalléhoz Lengyelországban. Az uj kormány összetétele a magyarországi kommunista re­­zsinben és vezetőségben, mint más rabországokban is, a februárban megindult áriásitó irányzat további előrehaladását jelzi, aminek, mint halljuk, a polgári magyar zsidóság örül legjobban. Az 1917 évi orosz forradalom is az első években inkább megbízott az idegen származású hadifoglyokban és nem vérbeli oroszokban. De később, amikor kez­dett kerékvágásba jönni, leépítette ezeket a kezdeti brutálisabb akci­ókkal népszerűtlenné vált elemeket, köztük magát a zsidó származású Trotzky hadügyminisztert, az orosz vörös hadsereg megteremtőjét, aki Sztálinnak volt vetélytársa. Nyilván ily szempont is közrejátszott abban, hogy Rákosinak a miniszterelnökséget át kellett adnia Nagy Imrének. Egyidejűleg megjelent a februárban kiebrudalt, zsidó szárma­zású Péter Gábor, a politikai rendőrség hírhedt főnöke utódjának, az 1946-os miskolci véres, zsidóellenes zavargások állítólagos vezetőjé­nek, Piros Lászlónak kinevezése, melyet az áriásitó irányzat legbeszé­desebb jeléül tekintenek. Az uj, csaknem zsidómentés magyar kormány most már élénk cáfolatául szolgál annak a régi náci propagandának, hogy a kommu­nizmus valami zsidó világuralmi törekvés megjelenítési formája. Az uj kormány, sőt az uj parlament is domináló rés.uen keresztény munka­­sokból és néhány keresztény intellektuelből áll és egyre világosabban látszik, Hogy a vezető állásokban Moszkva a zsidók kiküszöbölésére törekszik. Ekként mint nyilvánvalóbban mutatkozik meg, hogy a kommunizmus az emberi szabadság elleni, nemzetközi, osztáíyharcos összeesküvés, amely felekezetre való tekintet nélkül ellenségének tart mindenkit, aki nem áll száz százalékosan az oldalán. Az áriásitás sem használ, a rendszernek kotródnia kell! század tisztán világitó és messze látszó világítótornya, kit minden fajú, minden szinü és minden hiten levő ember, társadalmi állásokra való tekintet nélkül is elismert. Még a jóhiszemű hitetlenek is cso­dálattal adóznak e szociális refor­mernek és korunk első nagy lát­nokának, aki az emberiség előre­haladását nem az ellenvéleményen levő egyéneknek és népeknek ki­irtásában látta, de a szociális re­­formokbanfRerum Novarum cimü 1892-ben megjelent korszakalkotó enciklikája a munkás és a.munka­adó, a munkabér és a tőke emberi evangéliumát hirdette meg a há­borgó világnak. 1878-ban kezdődött ennek a nagy lelkivezérnek a működése, amikor a világ későbbi borzalmas konfliktusai már alakot és alapot kezdtek nyerni. Az egyik oldalon ott állott a berlini kongresszus ál­tal világuralmi vágyaiban egyelőre meghiúsított és emiatt bosszút li­hegő pánszlávizmus, a másik ol­dalon az előretörekvő, eszközeiben nem mindig válogatós, győztes né­met imperializmus, a két tényező mellett különféle okokból felsora­kozó többi európai hatalmak, de a legnagyobb, Anglia, valamint a feltörekvő USA kissé még bizony­talanul viselkedve, amivel akarva, egyezni, hogy mindazt a jót, amit remélhet a kiegyezésből, azt a né­pek javára fordítsa, azoknak az ellenfeleknek a kezéből pedig, akikkel nem lehet egyezségre jut­ni, kiveszi azokat a lelki és erköl­csi fegyvereket, amelyek révén az ellenoldal győzelemre juthatna ve­le szemben. Ennek a felismerésnek a jegyé­ben és annak nyomatékos kihang­­sulyozásával, hogy a Katolikus Egyhá? nem ellenfele a munkás­nak, sőt mint Isteni Alapitója, Krisztus szivének első gondja, mindig a gyengébbek, szegényeb­bek gyámolitása, a történe­lem krónikása kegyelettel emlék­szik meg korunk egyik legnagyobb gondolkodójáról és látnoki férfiá­­ról, aki most félévszázaddal eze­lőtt halt meg a Vatikán évezredes arkadjai alatt. A 93 éves bölcs ag­gastyán működése és tanítása örök nyomokat hagyott maga után. Enciklikája tanításait és szociális tételeit, valamint azok tanulságait ma is hasznosítják azok, akik nem a pogány római példa követésében látják az emberiség üdvét és bol­dogulását. XIII. Leo pápa, akiről e sorok írója szerény megemlékezés­sel adózik, nemcsak a római kato­likus Anyaszentegyház volt nagy­szerű lelki vezére, hanem a XX-ik KRÓNIKÁS A KRÓNIKÁNAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom