Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-07-15 / 7. szám
1953 julius. “KRÓNIKA” 9-ik OLDAL kell törekedni, hogy a feszültségek kifele átmenetileg enyhüljenek. A világkommunizmus ellenségei ellen a harcnak változatlan erővel, de változott formák mellett kell folytatódnia. Az ellenség ellen folytatott harc ereje nem fog ezért lanyhulni, csak kifele lesz nyugodtabb színezete mind eddig. A belső pártfeladatok elvégzésére, a konsolidálódásra és a funkcionáriusok erősebb marxista kiképzésére koncentrált figyelem nem jelenti a világkommunizmus céljainak feladását. Mindez csak egy lépés a cél felé előbbre, csakhogy a másik láb teszi ezt a lépést. 4. Ez a másik lábbal való előrelépés nem jelenti a világkommunizmus előretélt, hosszas és fontos hadállásainak feladását. Ezért Ausztria és Korea között nem lehet hasonlatot huzni. A jelenlegi pozíciók megtartása legalább is olyan fontos, mint a nyugatnémet felfegyverzés megakadályozása, a jelen pillanatban talán még ennél is fontosabb. 5. Amit a nyugati államférfiak hangoztatnak és követelnek, stb. nem tekintendő másnak, mint falra hányt borsónak és ezek semmiben sem fogják politikánkat befolyásolni. 6. A sport- és tornaegyletekben jelenleg nagyszámú ember van beszervezve. 7. Az igy organizált emberek száma meghaladja a szakszervezetekben regisztrált embereket. Ebből származik a sportegyesületek nagy jelentősége a népek életében. .. ,8. A kommunista pártok ezért azt az utasítást kapják, hogy a sportegyesületeknek ugyanolyan figyelmet szenteljenek, mint a szak szervezeteknek. 9. “A Szakszervezeti Egység Listájához” hasonlóan az összes sportegyesületekben listát kell felfektetni a haladó szellemű sportolókról. Tehát nem szabad uj kommunista sportegyesületeket alapítani, hanem arra kell törekedni, hogy a már meglévő egyesületekben a kommunisták aktivitása erős bödjék és a párt utasításai szerint történjék. 10. Minden pártvezetőség felszólittatik, hogy a sportegyesületekben levő kommunista sportolók és tornászok kartotékszerü összeírása haladéktalanul megtörténjék az összes sportegyesületben. Szép temberig el kell készülnie egy pontos kimutatásnak az összes kommunista sportolókról, milyen egyesülethez tartoznak és milyen funkciókat töltenek be az egyes egyesületekben. 11. Ezután minden országban egy központi kommitét kell megszervezni, melynek feladata lesz a sportegyesületekben lévő kommunisták munkáját irányítani és felügyeletet gyakorolni felettük. Ezután az országok tartományaiban és a kerületekben kell megszervezni a haladó szellemű sportolók tartományi,. illetve kerületi kommitéit. 12. A figyelmet elsősorban a sportolók gazdasági problémáinak megoldására kell fordítani. 13. Az embereknek sportesemények alkalmával való összecsődülését a jövőben hasonlóképen szisz tematikusán ki kell használni a kommunista propaganda céljaira.” Mintegy 40 évvel azelőtt indult el az uj imperializmus a maga programjával és egyben magával rándította lassankint a nagy világromlást. Kiforratlan teóriája egész más térre siklott át, amit mindannyian érezhettünk a saját életünkben is. Részben vadhajtása lett az osztályharc, amelynek céljai és eszközei sokkal súlyosabbak, mint a nacionalizmusé, mert az osztályharcban burjánzó kommunizmus világuralomra tör s minden ellentétes nézetet vagy más irányú erőt, oly tökéletesen ki akar irtani, Hogy azok többé életre se kelhessenek. Ugyanilyen totalitarianus szándékú a világnézeti harc is a hitvallásos érzés ellen, amelynél részben tudatosan, részben súlyos tudatlanságból oly segédcsapatok is állnak a megsemmisítő erők rendelkezésére, amelyek állítólag hitvallásos érzést és mindazt, ami evvel jár, szükségesnek tartanak. Nem tudják felmérni józan ésszel, hogy veszedelmesebbek, mint a nyílt ellenség, mert a várfalakon belül szolgálják az engesztelhetetlen ellenfél ügyét, nem tanultak és nem okultak abból, amit a diktatúrákat kiengesztelni, avagy velük megalkudni igyekvő tényezők már légtől fogva, de különösen az 'Utóbbi időkben sajnálatosan tapasztalhatták. Az úgynevezett appeasement csak az étvágyukat növelte meg, csak a diktátorok hatalmát és tekintélyét emelte. Ezek a megrögzött diktátorok cseppet sem fognak majd habozni, hogy adott időben, éppen úgy lesújtsanak ellenfeleikre, mint azokra, akik őket kiengesztelni akartak kisebb-nagyobb koncessziókkal. Az orosz-német örökbarátsági szerződés, de annak felbomlása is, örökre érvényes tanúbizonyság fenti állításunk igazolására. Mily sajnálatos azonban, hogy még mindig, oly sokan vannak vezető állásokban is, akik ebből sem okultak! Végzetes tévedés volna még mindig azt hinni, hogy a nacionalizmus, vagy a világnézetek egymás elleni küzdelmeiben — amelyek mindig voltak és lesznek is, amig az emberek gondolkodnak, — nincs más megoldás, mint az, amelyet már a pogány Róma alkalmazott Karthago ellen: Carthaginem esse delendam’, vagyis a legyőzett nek tökéletes fizikai és lelki kiirtása minden irgalom nélkül. Ez a kilátás teszi az ellenfelek harcát elkeseredetté, mint a vadász és a megsebzett tigris, nem egyezkednek egymással. Kettőjük közül egyiköknek veszni kell! Bár igen sok esetben a győztes is oly sebeket kap, hogy vajmi kevés hasznát veszi annak, hogy ellenfelét megsemmisítette. Aki erre a belátásra jut, az igyekszik ellenfelével megAZ UJ BÁB KORMÁNY ÖSSZETÉTELE Nagy Imre, Rabmagyarország uj bábminiszterelnöke a háború alatt Moszkvában élt, 57 éves, szülei földművesek voltak; ő maga iparossegéd lett s bekerült a Horthy alatti földalatti kommunista mozgalomba. Protestáns vallásu és egyik fia az Associated Press hire szerint, kálvinista lelkész. Kezdetben egyideig belügyminiszter volt, majd más tárcákat is töltött be és egyizben a képviselőház elnöke is volt. Az uj kormány 19 tagja közül egyedül Gerő Ernő, a helyettes miniszterelnök és belügyminiszter zsidó származású, ami megfelel annak, hogy az uj moszkvai kormányban is csak egyetlen zsidó van, Kaganovits, Sztálin sógora. Az uj kormányban nincs bent a szintén zsidó származású Révai József, eddigi “közművelődési” miniszter, aki már Kun Béla idején, mint ifjú gyerkőc vezető szerepet játszott. A közművelődési tárcát át kellett adnia és be kell érnie az elnöki tanács alelnöki állásával, az alkoholos kedélyű és jelentéktelen szerepű Dobi István mellett. Kimaradt a kormányból Farkas Mihály is, aki négy éven át volt “hadügyminiszter” és azelőtt Wolf néven nyomdász volt Kassán. Utóda Batta István vezérkari főnök, egy Moszkvából a magyar hadsereg élére néhány év előtt küldött teljesen ismeretlen és titokzatos múltú egyén, aki állítólag Magyarországon született, de mindig a Szovjetben élt. Hadügyminiszteri szerepét hasonlónak látják Rokossowsky marshalléhoz Lengyelországban. Az uj kormány összetétele a magyarországi kommunista rezsinben és vezetőségben, mint más rabországokban is, a februárban megindult áriásitó irányzat további előrehaladását jelzi, aminek, mint halljuk, a polgári magyar zsidóság örül legjobban. Az 1917 évi orosz forradalom is az első években inkább megbízott az idegen származású hadifoglyokban és nem vérbeli oroszokban. De később, amikor kezdett kerékvágásba jönni, leépítette ezeket a kezdeti brutálisabb akciókkal népszerűtlenné vált elemeket, köztük magát a zsidó származású Trotzky hadügyminisztert, az orosz vörös hadsereg megteremtőjét, aki Sztálinnak volt vetélytársa. Nyilván ily szempont is közrejátszott abban, hogy Rákosinak a miniszterelnökséget át kellett adnia Nagy Imrének. Egyidejűleg megjelent a februárban kiebrudalt, zsidó származású Péter Gábor, a politikai rendőrség hírhedt főnöke utódjának, az 1946-os miskolci véres, zsidóellenes zavargások állítólagos vezetőjének, Piros Lászlónak kinevezése, melyet az áriásitó irányzat legbeszédesebb jeléül tekintenek. Az uj, csaknem zsidómentés magyar kormány most már élénk cáfolatául szolgál annak a régi náci propagandának, hogy a kommunizmus valami zsidó világuralmi törekvés megjelenítési formája. Az uj kormány, sőt az uj parlament is domináló rés.uen keresztény munkasokból és néhány keresztény intellektuelből áll és egyre világosabban látszik, Hogy a vezető állásokban Moszkva a zsidók kiküszöbölésére törekszik. Ekként mint nyilvánvalóbban mutatkozik meg, hogy a kommunizmus az emberi szabadság elleni, nemzetközi, osztáíyharcos összeesküvés, amely felekezetre való tekintet nélkül ellenségének tart mindenkit, aki nem áll száz százalékosan az oldalán. Az áriásitás sem használ, a rendszernek kotródnia kell! század tisztán világitó és messze látszó világítótornya, kit minden fajú, minden szinü és minden hiten levő ember, társadalmi állásokra való tekintet nélkül is elismert. Még a jóhiszemű hitetlenek is csodálattal adóznak e szociális reformernek és korunk első nagy látnokának, aki az emberiség előrehaladását nem az ellenvéleményen levő egyéneknek és népeknek kiirtásában látta, de a szociális reformokbanfRerum Novarum cimü 1892-ben megjelent korszakalkotó enciklikája a munkás és a.munkaadó, a munkabér és a tőke emberi evangéliumát hirdette meg a háborgó világnak. 1878-ban kezdődött ennek a nagy lelkivezérnek a működése, amikor a világ későbbi borzalmas konfliktusai már alakot és alapot kezdtek nyerni. Az egyik oldalon ott állott a berlini kongresszus által világuralmi vágyaiban egyelőre meghiúsított és emiatt bosszút lihegő pánszlávizmus, a másik oldalon az előretörekvő, eszközeiben nem mindig válogatós, győztes német imperializmus, a két tényező mellett különféle okokból felsorakozó többi európai hatalmak, de a legnagyobb, Anglia, valamint a feltörekvő USA kissé még bizonytalanul viselkedve, amivel akarva, egyezni, hogy mindazt a jót, amit remélhet a kiegyezésből, azt a népek javára fordítsa, azoknak az ellenfeleknek a kezéből pedig, akikkel nem lehet egyezségre jutni, kiveszi azokat a lelki és erkölcsi fegyvereket, amelyek révén az ellenoldal győzelemre juthatna vele szemben. Ennek a felismerésnek a jegyében és annak nyomatékos kihangsulyozásával, hogy a Katolikus Egyhá? nem ellenfele a munkásnak, sőt mint Isteni Alapitója, Krisztus szivének első gondja, mindig a gyengébbek, szegényebbek gyámolitása, a történelem krónikása kegyelettel emlékszik meg korunk egyik legnagyobb gondolkodójáról és látnoki férfiáról, aki most félévszázaddal ezelőtt halt meg a Vatikán évezredes arkadjai alatt. A 93 éves bölcs aggastyán működése és tanítása örök nyomokat hagyott maga után. Enciklikája tanításait és szociális tételeit, valamint azok tanulságait ma is hasznosítják azok, akik nem a pogány római példa követésében látják az emberiség üdvét és boldogulását. XIII. Leo pápa, akiről e sorok írója szerény megemlékezéssel adózik, nemcsak a római katolikus Anyaszentegyház volt nagyszerű lelki vezére, hanem a XX-ik KRÓNIKÁS A KRÓNIKÁNAK
