Krónika, 1953 (10. évfolyam, 2-12. szám)
1953-05-15 / 5. szám
f 0953 majus, * ' "KRÓNIKA” 3-ik OLDAL’ népeket. . . Ezért aztán Kossuth Ferenc levonta a világos és parancsoló következményt: Hazatelepedett a ferencjózsefi Nagymagyarországra, hogy építő munkát végezzen. Építő, csöndes magyar volt ő, aki hallani se akart pusztitó forradalmakról. Milyen érdekes fordulata volt a magyar sorsnak az, hogy annak a Kossuth Lajosnak a fia, aki kimondotta a magyar királyi háznak a trónfosztását, hazament Magyarországra és hűséget esküdött a szentistváni Nagymagyarország koronás királyának: I. Ferenc Józsefnek. * * * Kossuth Ferenc cselekedete legyen örök példamutatás úgy az óhazai Golgothát járó, mint a világ minden részébe szétszórt magyarság számára! A szentistváni Nagymagyarországot egy évezreden át csak a legbölcsebb uralkodók tudták meg tartani a királyhü magyarsággal és a testvérnépekkel. . . A soviniszta fiiggetlenkedő magyarság éppen úgy megássa Nagymagyar - szág sírját, mint a soviniszta testvérnépek magyargyilkos politikája. Egy évezred parancsoló tanítása nem hagy semmiféle kételyt: a szentistváni Nagymagyarországot csakis az évezredes apostoli királyság ereje valósíthatja meg és tarthatja fenn újabb évezredekre. * * * Amikor junius másodikán a Westminster székesegyházban megkondulnak majd a harangok II. Erzsébet angol királyné koronázása alkalmából, sok-sok magyar szív előtt egy másik koronázás örömünnepe jelenik meg. Megjelenik annak az örömünnepnek képe, amikor majd a felszabadulás után a budai várba és a koronázó Mátyás templomba sereglenek föl a magyarság és a dunai testvérnépek képviselői. Gondterhes, küzdelmes esztendők, sőt évtizedek után ez lesz aztán egy igazi örömnap, amelyért érdemes és méltó áldozni, küzdeni és szenvedni! Churchill konferencia-javaslata ( hurchi/l angol miniszterelnök, akit a királynő legutóbb lovaggá ütött és a Sir méltósággal ékesített, május 1 1-én a par lementben a nagyhatalmi államvezetők sürgős összejövetele mellett loglalt állást, hogy a hidegháború enyhülése legyen elérhető. Churchill úgy képzeli, hogy a találkozás csak egészen szükkörii legyen, fesztelen és bizalmas, minden előzetes hosszas tárgysorozat-megállapítás nélkül. Nyilván oly találkozásra gondol, amelyen rajta kívül csak Eisen hower és Malenkov venne részt és abból indul ki, hogy nem szabad minden ellentét egycsapásra való megoldását várni. Úgy látja, hogy két-három nehéz kér dés megoldása, például a koreai béke és az osztrák államszerződés megvalósítása, a következő évekre megjavítaná a diplomáciai kapcsolatokat" s aztán idővel lépésről lépésre megoldást lehetne keresni a többi, nagyobb ellentétekre is. Azt mondja Churchill, hogy a próba nem jár semmiféle kockázattal és legalább az államvezetők személyesen is megismerkednek. A katonai felkészülés folytatását és a szövetségi kötelékek erősítését változatlanul szükségesnek tart ja. A különbség ott van Wash ington és Churchill felfogása között, hogy Churchill a beszédének szavai szerint hajlamot mutat elhinni, hogy Sztálin halálával a Szovjet vezetők magatartásában és reméljük, gondolkodásában is” változás állott be. mig Washington előbb ennek bizonyságait, tettekben megnyilvánuló jeleit kívánja lát ni. A State Department május 13-iki nyilatkozata rámutat arra, hogy a koreai fegyverszüneti kérdésről Panmunjoriban folyó tárgyalások, valamint az osztrák béke függőben lévő ügye erre jó alkalmat adna a Szovjetnek. Ki vehető a nyilatkozatból, hogy Washingtonnak a találkozásra akkor volna kedve, ha a koreai fegyverszünet és az osztrák béke a Szovjet jóhiszemű közreműködésével végre létre jönne. Az angol kormány az osztrák békeszerződés ügyében május 27 -ikére Londonba össze is hívta a négyhatalmi képviselőket és ha a Szovjet résztvesz azon, alkalma lesz bizonyságot tenni magatartása és gondolkodása megváltozásáról. Eddig hét éven át közel 260 ülésen szabotálta az osztrák béke megalkotását, mely nek esetében a békeszerződés életbelépte után Magyarországról és Romániából is ki kellene vonnia csapatait. Tapasztalt megfigyelők nem sok reményt fűznek ahhoz, hogy a Szovjet hajlandó volna akárcsak Ausztriát is kiüríteni és ezzel rést támasztani a nyugati megszálló frontján és hogy, kivált mióta Amerika erélyesen követeli a rabországok szabadságát, kiürítené Magyarországot és Romániát. Kételkednek abban is, hogy a német kérdés előtt belemenne az osztrák béke megoldásába s nem hiszik, hogy sorrendet vagy előfeltételeket hagyna előírni magának. Tudvalévőén azon a szemérmetlen állásponton van, hogy nem neki, hanem Amerikának kell kimutatni békeszándékait. Churchill béke-épitő jószándéka fölötte dicséretes, de félő, hogy a hármas konferencia nehezen fog megvalósulni és a megszállt országok ügye annyira összefügg egymással, hogy egyenként nem, hanem csak együttes európai rendezéssel oldható meg. Abban feltétlenül igaza van Churchillnek, hogy maga a hármas találkozó semmiesetre sem árthat. Legalább azok, akiknek netán hamis illúzióik vannak, végre tiszta képet kapnának ar ról, hányadán is állunk a Szovjet békeszándékaival és igazi céljaival. . . A SZOVJET VALASZA Moszkva lapjai április 24-én hosszú cikket közöltek, melynek ugyan nincs hivatalos kormányválasz beállítása, de kétségtelenül jelzi, mi a válasz Eisenhower április 16-iki világbékét ajánló beszédére. Egyenként foglalkozik a felvetett kérdésekkel és arra lyukad ki, hogy Eisenhower csak kapni akar, de nem beszél arról, hogy mit ad cserébe. Persze a Szovjet kifogástalannak tekinti a kommunisták szerepét mindabban, amit Eisenhower kifogásol és nem helyrehozatalról, bűnök korrekciójáról, hanem kupec-alkuüzletről látszik beszélni. Kész ““business-like”, Üzletszerű tárgyalásokra és hajlandó holmi látszatbarátságra, ha olyan ellenértékét kap érte, amelyet messzemenően kiaknázhat a nyugati védelmi összefogás gyengitésére, az Atlanti Unió katonai felkészülései ellanyhitására és a Nyugat nemzetei közti ékverésre. Nyilvánvaló azonban, hogy nem gondol lényegbevágó, hanem csak kisebb kérdésekben való engedményekre, amelyek nem bírnak nagyobb fontossággal a kommunizmus világuralmáért hosszabb távra folyó nagy játszmában s erre is csak azon esetben, ha hadállásai megjavítására fontos előnyöket vásárolhat érte. Röviden és velősen: jó üzletet akar csinálni. Többet akar kapni, mint adni. A közlemény aránylag udvariasabb hangú, mint a Szovjet vezetőinek szó- és Írásbeli kirohanásai szoktak lenni, de lényegében a régi szemérmetlen hamisítások jegyében áll. így például a rabországokra nézve azt a valótlanságot állitja, hogy a mostani kommunista rezsimeket a nép maga harcolta ki magának és furcsa volna elvárni a Szovjettől, hogy ez ellen csináljon valamit. Arról, hogy volt valaha egy yaltai és potsdami egyezmény, amelyben a Szovjet szabad választást Ígért ezeknek a népeknek, teljesen megfeledkezik a közlemény, úgyszintén arról, hogy a kommunisták minden csalás és erőszak dacára csak alig húsz százalék szavazatot kaptak Magyarországon és a rabországok legtöbbjében és a megszálló orosz haderők oltalma alatt “szalámi módszerrel”, vagy moszkvai nyomással tukmálták fel a maguk rendszerét. Az általa irányitott indokinai, malajai és burmai polgárháborús lázadások ellen semmit sem akar csinálni a Szovjet, ellenben követeli, hogy ismerjék el a kommunista lázadók kínai kormányát és adják oda neki Formosát. Németország dolgában egyesitést és szabad választásokat követel és a megszállók kivonulását sürgeti. De miért csak Németországban legyenek szabad választások, miért nem Magyarországon és a többi rabországokban is? Miért csak a nyugati hadak kivonulását sürgeti Németországból, miért szabotálja az osztrák békeszerződést és miért nem vonul ki Ausztriából, Magyarországról és más rabországokból? Amit kezdettől tudtunk: Malenkov és társai semmu sem adóinak kiadni a kézből, amit Sztálin “szerzett”. Nemcsak megtartani, hanem tovább gyarapítani akarják a sztálini örökséget. A világbéke szekere nem érhet célt, amikor két kocsisa van és mindegyik más irányba akarja hajtani a lovakat. Amit Eisenhower kér, csak bűnök jóvátétele és a világ béke-egyensulyának érdeke és ajánlatos volna, hogy a Szovjet megszívlelje. De a megszivleléshez elsősorban szív kell, megértés annak számára, hogy emberöltőnk évtizedeinek nemzedéke már eleget szenvedett, eleget marcangolta véresre önmagát, tizmilliójával pusztult, jutott kárhozatra és végre joga van a békés életre, szabadságra, napfényre. A Szovjet válaszában ennek nyomát sem látjuk s igy pesszimizmusunk nem enyhülhet. RÁKOSI IS JELENTKEZIK . . . A New York Times közlése szerint Rákosi Mátyás a május 17-iki egylistás “választás” alkalmából kortesbeszédet mondott, melyben támadta Eisenhower elnök április 16-iki világbékét ajánló beszédét. “Magyarország, — mondotta, — nem kiván az Egyesült Államok szolgálatában álló fascista kapitalisták uralma alá kerülni. Magyarország nem az az ország, ahol mint az Egyesült Államokban, a gazdagok henyélnek, a szegények pedig éheznek.” Mint ismeretes, Eisenhower elnök a beszédében azt kérdezte, “hajlapdó-e a Szovjet megengedni, hogy más nemzetek, beleértve a keleteurópiakat, SZABADON válasszák meg a maguk kormányát. A május 17-iki álválasztás újabb bizonysága volt annak, hogy a Szovjet és a szolgálatában álló Rákosi-féle bérencek ettől elzárják a magyar nemzetet. Ha Rákosi oly biztos afelől, hogy a magyar nemzet kommunizmust akar, mért nem tessékeli ki az országból a több mint nyolc éve megszálló orosz hordákat és miért nem engedi, hogy általános, titkos szabad választások legyenek? Ami pedig azt illeti, hogy Amerikában nyomorúság dúl, busán sóhajtjuk: Magyarországnak legyen mondva: Rákosi kommunista Magyarországán a földműves népet kifosztó s a munkásságot kizsákmányoló pártboncokon kívül nincs gazdag ember. CSAK szegény emberek vannak, akiket a monopol-pártállam tart éhbér-pórázon vagy pedig kényszermunka-táborokban gyötör a halálba! MINDEN CÍMRE KÉT PÉLDÁNYT KÜLDTÜNK ÉS KÉRJÜK ADJA ODA A MÁSIKAT VALAMELY ISMERŐS HONFITÁRSÁNAK! KÖSZÖNETTEL A KRÓNIKA,
