Krónika, 1952 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1952-08-15 / 8. szám
6-1K OLDAL "KRÓNIK A” 1952 augusztus rinc atya mondotta. Keresetlen, egyszerű szavakkal vett búcsút a megfáradt harcostól, ki élet-feladatát oly odaadással töltötte be. A szülőföldtől távol, egy amerikai magyar templomban angol nyelven szólt a fájdalmas búcsúszó, de a szivekben és az imákban magyar hit égett, Isten segítségének reménye és az elszántság, hogy kiküzdjük a nagy célt, mely Msgr. Zsámboky lelkét is hevítette. Példája itt marad köztünk, agilitása tovább él munkánkban, az élen Ottó örökös királylyal. “Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért és a keservben annyi hü kebel szakadt meg a honért”. Feltámadunk! ottó máim nevelőiének NAPLÓJA MEGJELENT A BUDAPESTI ‘KÉPES KRÓNIKA ’ 1923 ÁPRILIS 1-1 SZÁMÁBAN. (Ottó királyfi nevelője, 'Zsámboky Pál dr. budapesti származású. Atyja a Ferenc Józsefintézet egykori tanára, esztétikai és művészettörténeti iró is ismertnevü volt. Fiát egyházi pályára adta. Zsámboky Pál, mint az esztergomi főegyházmegye végzett növendéke, először Komáromban káplánkodott, majd később Budapesten volt hitoktató és főgimnáziumi hittanár. Zsámboky született gyermekbarát. A komáromi és a pesti gyermekek éppen úgy rajongtak érte, mint a királyi gyermekek, akiknek három évig volt nevelője. Igen nagymüveltségü ember, aki bejárta egész Európát, még mielőtt a királyi udvarhoz került. A magyar nyelven kívül beszél németül, franciául és spanyolul. Mikor 1920-b an a hercegprímás őeminenciájának megbízásából Hollandiában és Svájcban Magyarország részére a katolikus jótékonysági akciót szervezte, elment a pranginsi kastélyba. Ettől kezdve évekig az idegenben élő királyi család mellett maradt, tehát a számkivetett királyi család minden buját, bánatát, tragédiáját a legközvetlenebb közelben élte át. Magyarország utolsó királya az ő karjai között adta vissza nemes lelkét Teremtőjének.) MAGYARNAK NEVELIK A KIRÁLYFIT. A számkivetés hosszu^éveiben maga boldog emlékű királyunk gyakorolta gyermekeivel a magyar nyelvet s hozta őket közelebb édes hazánkhoz. Elsőszülött fiával, Ottóval, sokat foglalkozott s többek közt ő tanította meg Petőfi: Talpra magyarjára, Gyulai Pál Hadnagy uram című versére. Mivel IV. Károly király fontosnak tartotta, hogy gyermekei nemcsak a magyar nyelvet tudják, hanem a magyar haza ismeretében és szeretetében is növekedjenek, mások közreműködését is kereste. Pálffy grófnő, a királyné akkori udvarhölgye, történelmi elbeszéléseivel ápolgatta az ifjú királyi herceg hazaszeretetét s tette öntudatossá mind azt a tanítást, amit a királyfi zsenge gyermekkorában a zirci származású magyar Melissza nővértől hallott. A nemes királyi szülök által is támogatva igy nevelődtek a királyi gyermekek. Ha eleinte magyar nyelvtudásuk nem is volt éppen kifogástalan,, annál szebben növekedett a hazai föld s a magyar nép iránti szeretetük. Magyar gyermekujságjaink, a magyar gyermekek meleg sorai közelebb hozták őket a magyar világhoz. “Mackó úrral” beutaztuk csaknem egész hazánkat, sőt kivándorolt véreinkkel is megismerkedtünk. A tihanyi visszhanghoz is eljutottunk, akkor még nem is sejtve, hogy ez a szó “Tihanyi” a királyi család életében rövid idő alatt olyan szomorú emlékké válik. A Balaton tava, a magyar tenger meglátása a királyfi halászreményeinek legfőbb vágya lett. Mint szenvedélyes halász, alig várta a napot, amikor a somogyi és zalai halászokkal is megismerkedhetik és megláthatja a Jókai leírásából ismert “fogaskirályt”. —' Ha kifáradok, vagy jön a rianás, majd felvesznek a szénásszekerek, ugy-e? — kérdezte egy alkalommal tőlem. Cserkészszive aggódva figyelte a Kis-Balaton lecsapolásának tervét, de viszont örömmel telt el a szive, ha Bársony István Erdőn, mezőn cimü munkája gyönyörű leírásából megtudta, hogy van még hazánknak elég nádasa, mocsara., ahol a kiüldözött madarak jól elférnek. Petőfi leiró költeményei honvágyát csak még fokozták. Ezt a honvágyat Kisfaludy: Szülőföldem szép határa cimü versével szerette kifejezésre juttatni. Blaskó Mária: Uj honfoglalója is mély emléket hagyott lelkében. Együtt érez menekült véreinkkel. Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Temesvár, puszta nevének hallatára is elszomorodik az arca s a magyar virtussal nehezen tudja összeegyeztetni a mai állapotot. Boldog emlékű édesatyjától örökölte az ezeréves sértetlen Magyarországba vetett hitet. AZ INTEGRITÁS GONDOLATÁT ATYJA ÁPOLTA A FIÚ SZIVÉBEN. Midőn egy márciusi napon még Madeira szigetén azt kérdezte királyi atyjától, vájjon X falucska az úgynevezett Csehszlovákiában van-e, atyja kijavította, mondván: — Kérdezd inkább, vájjon az elrabolt területen van-e vagy sem, mert neked az igazi Magyarország határait kell mindig szem előtt tartani. Mily biztató reménysugár ez elszakított testvéreink számára. Amint mártiratyja inkább a fogságot és nélkülözést választotta, semhogy megtagadva esküjét s meggyőződését, csak egy percre is lemondott volna az elszakított területekről, úgy él a királyfi szivében is atyja szelleme s az integer Magyarország gyönyörű képe. Hogy kedvvel és örömmel tanultak és tanulnak a királyi gyermekek magyarul, arról azok az egyetemi ifjak és budapesti gyermekek is tanúskodhatnak, akiket egy nyáron láttak vendégül a királyi gyermekek Svájcban. Csupa örömtől, üdvrivalgástól és énektől visszhangzott a kertensteini öböl, midőn a szomszédos községben üdülő magyar gyermekek együtt játszottak a királyi ivadékokkal és változatosságot hoztak be a játékba, többet, mint amenynyit én tudtam. Még szép magyar táncokat is jártak a kertben. Midőn elközelgett az est és egyik grófné magához hivta a királyi gyermekeket és velük németül beszélt, az egyik magyar kis leány, csodálkozva figyelte a párbeszédet, majd azt kérdezte tőlem: — Hát még németül is beszélnek a királyi gyermekek és hozzá még jobban, mint én? Pedig a felsőben (tudniillik a felső leányiskolában ) spkat követelnek tőlünk. Ez az őszinte kijelentés bizonyítja, hogy a királyi gyermekek tanulásának milyen eredménye volt. MAGYAR DALOK A HERTENSTEINI PARKBAN. Felejthetetlen napok voltak ezek. Magyar énekektől zengett a ház. Énekelték a Himnuszt, majd a Szittya vitézekre, Debrecenbe kéne menni, Megy a gőzös Kanizsára s még néhány tucat Kacsóh hangszerelésü dalra kerül a sor. Az egész picinyek is eltanulták testvéreiktől a szép dalokat s a maguk módja szerint énekelték, úgy hogy nem egy vendég csodálkozott, hogy honnan szedik ezeket az‘énekeket, midőn nekem az egész picinyekkel nincsenek is magyar óráim. A királyi gyermekek csengőhangú magyar éneklése okozta ünnepélyes alkalmakkor,, vagy a szülők születés- és névnapján a legnagyobb örömet. Nagyobbszámu idegen vendég előtt sem restelték megmutatni azt, amit a szivükben éreznek. 1921 augusztus 17-én, IV. Károly király 34. és utolsó születésnapján lampionokkal díszített csónakon a vierwaldstadti tó sima tükrén énekelték dalaikat és a Himnusz éneklése közben erőnek erejével kellett őket leültetni, hogy egyensúlyt veszítve, ne fürödjünk meg mindnyájan akaratlanul is a hűvös estén. De nemcsak hazafias dalokat énekeltek, hanem megismerték és megtanulták szivetrázó régi magyar egyházi énekeinket is. 1921 augusztus 20-án, Szent Istvánkor, azzal az ötlettel álltak elő,, hogy kizárólag magyar énekeket énekeljenek az ünnepi szent mise alatt. A házi nép énekkara aggodalommal kisérte merész vállalkozásukat, amely azonban várakozáson felül jól sikerült. Az éneklésben Ottó vezetett s a Sanctusra a kis Félix csengő tiszta gyermekszopránjával énekelte a Szálljatok le, szálljatok cimü éneket. Majd az Ah, hol vagy magyarok, Boldogasszony anyánk s a budapesti közönség előtt is jól ismert Ó nagyasszony cimü egyházi éneket s végül a Himnuszt énekelték el tűzzel és lélekkel. Szinte a kis királyfi ötlete volt, hogy nevenapján, julius 2-án, a szülői jelenlétében megáldott szent képet, amelyet Lingaqer festőművész festett számára s amelyen első szent királyunk Imre herceget a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlja, a tanulószobából a kápolnába cipelje, kérvén, hogy az oltárra helyezzem. Ez meg is történt, S a madeirái ut előtt, amikor arról volt szó, hogy csak a legszüksé gesebbeket vihetjük magunkkal a hosszú útra, kedves játékait mind otthagyta vagy a szegények közt osztotta szét, de azt a képet nem engedte otthagyni s addig meg nem nyugodott, amig nem látta, hogy magunkkal visszük. MADEIRÁI PIRQS-FEHÉR-ZÖLD ZÁSZLÓ. Gyermek papircsákói, harci játékai, zászlói, bengáli tűzijátékai többnyire piros-fehér-zöld színűek voltak s midőn Madeirában nem volt színes papir és ceruza kéznél, zöld levelek nedvével s piros virágok szirmaival festették be a kis gyermekek a cérnaszálakat. — Ha lesz piros, zöld cérnánk, fonalunk, — mondotta a kis Félix — majd szövünk háromszinü zászlót a papának. Senki sem erőltette a gyermekeket ezekre a dolgokra. Nem egy szer panaszkodott a francia kisasszony,, hogy mennyire jobb kedvvel tanulnak magyarul a gyér mekek, mint franciául, mennyire jobban kedvelik és százszor szebbnek találják a magyar nyelvet, mint a franciát, Ottó királyfi anynyira ment minden magyar dolog megbecsülésében, hogy amidőn egyszer a keze ügyébe került Petőfi Pató Pál cimü költeménye, nem akart szemének hinni és magában kereste a hibát, mondván: — Biztosan rosszul értettem a költeményt, mert az csak nem lehet, hogy Petőfi kicsufolta a magyarokat. Annyiszor hallottam a papától is, hogy a magyarok nem olyan tedd-ide, tedd-oda teremtések, hanem van bennük erő és bátorság. Hogy írhatott ilyent Petőfi? “HÁT OLYAN MAGYAR IS VAN, AKI NEM SZERETI APÁT?” Ha magyar szót hallott svájci sétálótól, rendesen megelőzte a magyarul beszélőket s ő köszönt illedelmesen magyarul. Amikor egyszer valaki figyelmeztette, hogy nem kell mindenkinek előre köszönnie,, már csak azért sem, mert nem lehet tudni, milyen emberekkel kerül össze s akik talán nem is királyhüek, csodálkozva kérdezte: — Hát olyan magyar is van, aki nem szereti a papát? Atyja nagy előszeretettel ápolta a gyermek szivében az idealizmust s örömmel látta a szép haladást. Nem egyszer mondta nekem Svájcban és Funchalban, menynyire örül a szép sikernek. Funchalban a Villa Victoriában minden étkezés alkalmával maga mel-
