Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1951-11-15 / 11. szám

NO. 11. SZÁM.

VOLUME VIII. ÉVFOLYAM.' NEW YORK, N. Y., 1951 NOVEMBER.

IJJ KÜLPOLITIKÁT!

OTTÓ trónörökösnek a Krónika 1946 húsvéti számában közölt üzenetéből

Ma, inkább mint valaha, beigazolódott, hogy csak az a federációs életforma, amely mindig célom volt, oldhatja meg legigazságosabban és legüdvösebben a Dunavölgy népeinek nemzetiségi, kulturális és gazdasági problémáit és hozhat számukra igazi szabadságot és áldást a sok viszály és szenvedés után. Szeretettel gondolok magyar népemre,

amelynek sokfelé szakított tömegei E FEDERÁCIÓ KÖZÖS FEDELE ALATT BÉKÉS UTÓN ÚJRA EGYMÁSHOZ JUTNÁNAK ÉS MEGTALÁLNÁK MÉLTÓ HELYÜKET ÉS BOLDOGSÁGUKAT egy biztonságos rendii és szociálisan haladó, szabad, demokratikus szövetkezés virágzásában.”

OTTÓ TRÓNÖRÖKÖS.

Nem a ma élő nemzedék hanem az utókor tárgyilagos történetírójának lesz hivatása kutatni azokat az okokat, amelyek a világ mai katasztrofális helyzetét előidézték. Évtizedekre, sőt évszázadokra kell majd visszanyúlnia ahhoz, hogy a teljes okozati láncolatot meg tudja állapítani. Nekünk, a jelenkor szenvedő alanyainak azonban minden érdeklődésünket arra kell, hogy összpontosítsuk, hogyan lehet végleg kiirtani mindazon betegségi bacillusokat, amelyek egy világ-ujjárendezés után is veszélyeztetni tudnák az emberiség szervezetének egészségét.

Elég tehát számunkra, ha e tragikus okozati sor utolsó láncszemét vizsgáljuk. Mi volt az oka annak, hogy a második világháború után mindazok a nemes és szép elgondolások, amelyeket az Atlanti Cartában lefektettek s amelyek az emberi szabadságjogokat a népek önrendelkezési jogát. a félelem nélküli életet és mindazt hirdették, ami egy ideális emberi társadalom megvalósulását jelentette volna, oly tökéletesen feledésbe mentek? Sőt azoknak épen az ellenkezője történt meg. E szomorú ténynek magyarázata abban van, hogy a hitleri diktatúra leverésére egyesült népeknek nem voltak határozott elgondolásaik, biztos célkitűzéseik arravonatkozólag, hogy az általuk hirdetett gyönyörű elveket a gyakorlatban miként akarják megvalósítani. Illetve, csak egy szövetségestárs tudta biztosan azt, hogy mit akar és az a Szovjetunió.

Sztálin először Németországnak meglepetésszerűen szövetséget ajánlott fel és ezáltal előidézte a háború kitörését, mert Hitler úgy érezte, háta most biztosítva van és mi sem állhatja utján annak, hogy a Blitzkrieg eszközeivel meghódítsa a világot. Amikor pedig már csak Anglia állt egyedül elkeseredett védelmi harcban, az egész európai kontinenset elfoglaló diktátorral szemben, Sztálin hirtelen tudatos ravaszsággal a

másik oldalra állott és a végső bajban kinyújtott segítő kéz ellenértékeként lassú, de céltudatos munkával lerombolta mindazokat a terveket, amelyet a nyugati szövetségesek, sajnos, csak nagy körvonalakban képzeltek el a világ és legelsősorban a lángokban álló Európa újjáépítésére vonatkozólag.

Ottó trónörökös Parisban tartott előadásából, lapunk szeptemberi számában, megtudhatta az olvasó, hogy még a ma annyit támadott Roosevelt elnök is milyen helyes utakon járt, amikor azt hirdette, hogy Közép és Keleteurópa kis népeit, földrajzi elhelyezkedésük és kulturális, valamint gazdasági együvétartozásuk szerint három regionális egységbe kell tömöríteni, egy keleteurópaiba, egy dunavölgyibe és egy Balkánszövetségbe. Nyilván ő is rájött elődének. Wilsonnak alapvető tévedésére, aki ugyancsak hirdette a népek önrendelkézi jogát, de ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy oly egészséges keret, amely a kis népek békés együttélését biztosíthatta volna, mint egy modern formában megujhódó Osztrák Magyar Monarchia szétveressék és helyébe kisebb, de a régi Monarchia hibáival fokozottabb mértékben rendelkező utódállamok lépjenek mint Csehszlovákia és Jugoszlávia. Roosevelt elnök helyesen látta azt, hogy csakis egy államszövetség oldhatja meg a Duna völgyének kényes problémáját, amelyben nem élnek határokon innen és túl elégedetlen nemzeti kisebbségek és egymást elnyomni akaró népek, hanem egy közös legfőbb vezetés alatt egyesült szabad független nemzetek együttese alakul ki.

De talán még érdekesebb a világháború nagy hősének, akire ma újból feszült figyelemmel tekint a világ. Churchillnek naplórészlete. amelyben arról ir, hogyan volt kénytelen különböző nyomásoknak és stratégiai elgondolásoknak engedve jobb meggyőződése ellenére Tito pártjára állani.

Pedig — mondja — a második világháború győztes kimenetele után az Osztrák Magyar Monarchia uj formában való feltámasztására gondolt. Tehát még a yaltai és teheráni paktumok aláírói is, addig, amig nem voltak kénytelenek a mind telhetetlenebb igényű hami' ártyás partner, Sztálin nyomásának engedni, ugyanazt hirdették amit mi a törvényes magyar királyság hívei 1918 óta szakadatlanul hangoztattunk.

* * *

Egy harmadik világrendezés esetében, amikor rosszhiszemű szövetséges már nem lesz, amikor egy a kommunizmus veszélyére mindinkább rádöbbenő és a történelem hatóerőit felismerni kezdő Amerika fogja, a remélhetőleg akkor még mindig a bölcs Churchill vezetése alatt álló Anglia és a történelmi hivatás-érzésben egyre erősödő Franciaországgal karöltve Európa sorsát kezébe venni, mi akadálya lehet annak, hogy a világ békéje megvalósuljon?

Sajnos, úgy a velünk együtt felszabadításra váró népek között, de még sajnosabban a magunk táborán belül is vannak olyanok, akik tevékenységükkel, sajtójukkal és felelőtlen kijelentéseikkel megnehezitik azt, hogy a vezető Nagyhatalmak körében már most kijegecesedjék az az elgondolás, amely Középeurópa problémáját végleg rendezni tudja.

Első helyen a még most is erősen dolgozó csehszlovák propagandát kell megemlítenem, amely minden eszközzel igyekszik a trianoni állapot egyedüli helyességéről meggyőzni a Nyugat közvéleményét. Bár a benesi iskola nyomdokain járó, cseh propaganda határozottan ügyes és a megfelelő anyagi források és összeköttetések is rendelkezésükre állnak. ma mégis kétségek élnek a Nyugat vezető férfiainak lelkében aziránt, vájjon ez a rövid húsz esztendős múlt után oly dicstelenül összeroppant állam, amely bár “győztesnek” számított a második világháború után és szabad mozgási joggal rendelkezett, nem úgy mint Magyarország, vagy Románia, mégsem tudott ellentállni Moszkva nyomásának, — valóban azt az erőt jelenti-e, melyet a propaganda róla elhitetett? Ugyancsak kezdenek kételyek felmerülni a Saulból Pállá változni látszó Jugoszlávia irányában is, mely igaz, hogy egy harmadik világháború esetén értékes stratégiai támaszpont volna, de államformája, ha szakadár módon is, de száz százalékban kommunista diktatúra. Ügyes, céltudatos propagandával, mely nem frázisokkal, hanem komoly érvekkel igyekszik a maga igazát bizonyítani, ma ezen törekvéseket nemcsak hogy vissza lehetne szorítani, de talán azok hirdetőit is jobb belátásra bírni. Ennek azonban komoly akadálya az, hogy sajnos mi sem vagyunk egységesek.

Saját magyar táborunkban több nyíre két érvvel szoktak a dunavölgyi gondolat ellen hadakozni. És pedig abból a körülményből kifolyólag, hogy mi, legitimisták voltunk a dunavölgyi államszövetség legrégibb hirdetői még akkor, amikor ez otthon baloldali állásfoglalásnak számitott, ma azt hirdetik, hogy elgondolásunk reakciós, feudális célokat van hivatva takargatni, hogy azok, akik ma a Dunavölgy egységének hirdetői, újból hatalomhoz, címhez, vagyonhoz akarnak jutni, hogy a dolgozó nép elnyomását és egy elmúlt világ felújítását valósíthassák meg ezen demokratikusan hangzó jelszó palástja alatt. Mindenkit megnyugtatunk afelől, hogy mi sem áll úgy Ottó trónörököstől mint tőlünk, híveitől, távolabb, mint az ilyen kriptaszagu gondolatokkal való álmodás.

Mi mindig őszintén hátsó gondolat nélkül voltunk a tiszta demokráciának és a szociális államnak hívei, nemcsak azért mert Ottó trónörököst követjük ebben, hanem azért is, mert nekünk min-