Krónika, 1951 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1951-11-15 / 11. szám
MK OLDAL “K R Ó NIK A” 1951 november dénkor igaz meggyőződésünk volt, hogy az idő kerekét nem lehet visszafordítani és merénylet volna a jövő Európa békés fejlődése ellen az., ha bármiféle elavult eszmében látnánk a tradiciók értekét és nem abban, hogy azok csak alapok, amelyekre egy a modern kor igényeinek megfelelő épületet tartósabban lehet felépíteni mint a változó koreszmék és jelszavak futóhomokjára. A múlt század nacionalista jelszavai hitlerizmussá torzultak a történelmi multat felrúgni akaró, a forradalommal kacsintó demokrácia pedig a most “népi demokráciának csúfolt diktatúra melegágya lett. Tehát minden nemes eszmearam lat, ha annak magja nem a történelmi gondolat televeny földjén csírázik ki, elkorcsosul es vadhajtásokat termel ki. amelyek az egészséges fa növését megakadályozzák. Tehát m. nem kerülünk önmagunkkal, semmikép sem ellentmondásba, ha igyekszünk a múlt, jelen és jövő közt egy egészséges szintézist, összetételt kiépíteni, mert csakis a különböző hatóerők összefogása és nem azok szembeállítása biztosíthatja az egészséges fejlődést. Ha ma csak a szabad világ legnagyobb hatalmának, az Északamerikai Egyesült Államok szellemi fejlődésének irányát figyeljük, úgy meggyőződhetünk arról hogy ez a fiatal és látszólag tradicionelküli nemzet mily lázasan kutatja, keresi önmagában a tör- - tenelmi erőket és igyekszik azokra felépíteni az uj világhatalmi nivatasa magaslatán álló Amerikát. Azt amit e bölcs nép a maga ifjúságának ösztönével kezd megérezni, nekünk a mtilt tapasztalataival biró nemzeteknek tudatosan ke;] továbbfejlesztenünk és groteszk szinben tűnnénk fel akkor, ha mi, akiket történelmi múltúnk és tradíciónk miatt a Tengerentúlon is tisztelni kezdenek, akként akarjuk bizonyítani valódi demokratikus érzületeinket, hogy magunk rugunk bele saját történelmi értékeinkbe. •■t * Ü: Mások viszont azt hányják szemünkre. hogy megalkuvást hirdetünk. fel akarjuk adni a magyar nemzet ezeréves jogait azáltal, hogy egv oly dunavölgyi elgondolásnak vagyunk hirdetői, amely a népek egyenlőségén és nem valamelyik népfaj domináló szerepén alapszik. Ellenünk szegzik Ottó trónörökös idegen származását". mert másként nem tudnák elképzelni az uj dunavölgyi állam felépítését mint úgy. hogy abban a parancsuralomnak valamilyen rejtett rormája érvényesüljön. Pedig éppen a túlfűtött nacionalizmus rejt magában veszélyes csirákat. mely vagy történelmi jogok hangoztatásával vagy faji eszmék hirdetésével akar más népe* felett uralmat gyakorol- Akciója ugyanis a többi nép részéről reakciót szül és ekként, akik egy nagy földrajzi egység újraéledéséről álmodoznak, valójában mindent elkövetnek, hogy ez ne tudjon megvalósulni. Hogy mi legyen a józan középvonalon álló magyarnak állásfoglalása, azt többi közt egyik kiváló emigráns közírónk. Radvánszky Antal igy fejezte ki egy 1948-ban irt értékes cikkében: ‘Külpolitikai vademecumként ma minden magyar csak a dunavölgyi szabad népek társulásának elvét fogadhatja el, mert csakis erre az elvre építhető fel a szabad Amerika és a szabad Nyugateurópa, de egyszersmind az egyetemes magyarság érdekeinek megfelelő olyan politika, mely esetleg megvalósítja az Európai Egyesült Államokat és békét hoz e sokat szenvedett világrésznek. A helyes elvet azonban a gyakorlatba át kell ültetnünk, ha azt akarjuk, hogy valamit érjen, valamennyire hasson. Milyen legyen tehát gyakorlati külpolitikai magatartásunk? Elsősorban is óvakodjunk a nagyhangú szólamoktól, próbáljuk értelmesen kifejezni véleményünket, akár egyszerű honfinak, akár u. n. közírónak tartjuk magunkat! Másodsorban tudatosítsuk és hangsúlyozzuk mindenki előtt, hogy a szabad társulás szabad együttműködést jelent, tehát a Dunavölgyében elvetünk mindenféle birodalmi gondolatot, melyet csak egy nép képviselhet. Tehát a románok ne beszéljenek Nagyromániáról, a magyarok Szent István-i birodalomról, melyet lehetőleg három tenger habja mos, a szlovákok ne ábrándozzanak Szvatopluk birodalmáról, a bolgárok Nagy Simeon hatalmáról és folytathatnám to- J vább. — ha a jelen vagy a jövő politikai problémáiról van szó. Mert szabad népek szabad társulását kell előkészítenünk s ezek a népek nem készülhetnek fel az együttműködésre a közelmúlt vagy régmúlt gyakran fájdalmas ellentéteinek folytonos felhánytorgatásával, mégha azok tetszetős szentimentális burokban jelentkeznek is! E szerény és fegyelmezett magatartásból azonban nem következik, hogy mindegyik nép ne becsülje a saját történelmi múltját és nemes hőseinek példaadásából ne merítsen erőt a jövő munkálásához.” Sokszor azonban a túlzó nacionalizmus álláspontja az osztályellentétek kielézésén alapuló u. n. demokratikus felfogással is párosul. Erre a cseh propaganda a legkirívóbb példa, mely fennen hangoztatja, hogy országuk volt az európai demokráciának egyetlen igazi fellegvára, de ugyankkor elhallgatja a való tényt, hogy ott politikailag csak az az egyén tudott érvényesülni, aki legalább is tudomásul vette a cseh népfajuralkodó szerepét a többi nép fölött. Ha mi magyarok ennek az elgondolásnak útjára lépünk menthetetlenül az u. n. Kismagyarország zsákutcájába jutunk, míg ha mi a józan megértés és a mai kor adottságainak figyelembevételével nyúlunk hozzá a Dunavölgy kérdéséhez, úgy ennek gazdasági kulturális és legfelsőbb politikai vezetés alatt álló egyesülését el tudjuk érni. A világpolitika mai gyorsiramu alakulásának időpontjában, amikor minden lépés a legsúlyosabb következményekkel jár és amikor minden hibás mozdulat esetleg helyrehozhatatlan, nekünk magyaroknak itt kint, távol hazánktól, éreznünk kell, hogy súlyos felelősség terhel bennünket. A magyarság otthon szenvedő millióinak nevében kell majdan cseleked nünk és minden szavunk, minden Írásunk a történelem mérlegén fog elbíráltatni. De bízzunk a jövőben, bizzunk abban, hogy a tévedések a helyzet nem ismeréseknek kora kezd leáldozni és ma, amikor újból Winston Churchill az. aki az európai politika kialakítását fogja kezében tartani, meg van a remény arra, hogy a sokat szenvedett Dunavölgye végre meg fogja találni Isten segítségével jövő boldogulását. CZIKANN ZICHY MÓRIC. A DUNAVÖLGYI BALKANIZÁLTSÁG MEGSZÜNTETÉSE Az emigrációs viták szele asztalunkra fújta a Párisban megjelenő La Nation Roumaine” cimü lapot, amely francia nyelven propagálja a román királyság helyreállítását. Fején a román címer a koronával s alatta a felírás: “A román politikai pártok tanácsának lapja, Parasztpárt, Nemzeti Liberális Párt, Független Szociáldemokrata Párt.” E pártok nyíltan és egyértelműen állnak ki a királyság hagyományé és a restauráció mellett, mint mindegyik cikkük mutatja. Az első oldal vezetőcikke. az ifjú Mihály királyt ünnepli, az 1944 augusztus 23-iki átállásért, amelylyel megelőzte Magyarországot és ezzel biztosította Románia jobb esélyeit Erdélyre. A lap hosszú cikket közöl ‘‘A Habsburgok és Keleteurópa” címmel, szerzője I. Ratziu, akit nem ismerünk, nem tudjuk erdélyi magyar volt-e valamikor, de látjuk a cikkéből, hogy most nagy román. Szinte tüntet a Mihály király iránti hűséggel és lelkesedéssel s feltéve, hogy nem renegát, alapjában nem is neheztelhetnénk a száműzött királya iránti lojalitásáért s hogy inkább Mihályt kívánja Erdély uralkodójául, mint II. Ottót. Olyan erény ez a hazafias dinasztia-hűség, amely ráférne egynémely rövidlátó, tétova magyarokra is. . . . Természetes, hogy Ratziu mindent a maga egyoldalú hazafiassága és a lojalitása elfogultságának a szemüvegén át néz s igy nem sok értelme van perbeszállni érveivel. Azt állitja, hogy az Osztrák Magyar Monarchia nem volt egyéb, mint az osztrákok és magyarok szövetkezése a Monarchia többi népeinek elnyomására. Részletezzük-e a köztudomású tényt, hogy a Monarchia fontos katonai, hivatali, egyházi, stb. állásait nagyrészt a külömbözö “többi népekből“ származó férfiak töltötték be. mégpedig^'hivatottságuk, tehetségük, képességeik alapján? Ebben származásuk nem volt akadály, aminthogy a Monarchia külömbözö részeiben a földbirtok és gazdasági élet számos pozíciója is jórészt az ő kezükben volt. Nem voltak másodrendű állampolgárok. De hanyadrendüek voltak Bukarest uralmának közhivatali magyar numerus nullusa alatt az erdélyi maqyarok?! A dinasztiának az volt az érdeke, hogy nemcsak az osztrák és a magyar, de minden népe meg legyen elégedve és szeresse. Jogot és jólétet kívánt adni mindegyiküknek egyformán. Ha nem mindenben sikerült, nem rajta múlt... De ez a programja a jövőre is, ha magasabb oka nem volna rá, már azért is, mert ez az érdeke. % % # Azt halljuk, hogy Ratziu ur tagja volt Maniu Gyula parasztpártjának: Maniu a Habsburgok alatti magyar parlamentben képviselő volt hosszú időn át és vele együtt az erdélyi románok sok más vezetője és joguk volt ott saját anyanyelvükön beszélniök. kifejteni kívánságaikat, hozzászólni az ország ügyeihez. . . Az erdélyi románság teljes szabadságot élvezett az ország gazdasági életében és kultúrájukat, nemzeti sajátosságaikat zavartalanul fenntarthatták a századok során át. Sőt például dr. Meszlénvi Antal, az erdélyi kérdés szakértője, azt írja az egykori “Magyar Kultúra" egyik 1940-es számában, hogy “a liberális korszakban államkormányzatunk mitsem törődött erdélyi véreinkkel, a szegény székely néppel s engedte őket a nyomorba lesülyedni és utána kivándorolni, mig ugyanakkor a román bankok összevásárolták a gazdátlanná 1 vált kis és nagybirtokokat: s amily arányban leszegényedett és megritkult a magyarság sora, azon képen erősödött meg a románságé” . . . Sok más bizonyitékot is felhozhatnánk, hogy valótlan az elnyomás vádja, hiszen a románokkal szembeni liberalizmus nem akkor, hanem sok évszázaddal előbb kezdődött és folytatódott az emberöltők során át, amikor semmiféle gátja nem volt a romániai határon való beszivárgásnak, szabadon jöhettek be Erdélybe és bizonyára nem jöttek volna, ha tudják, hogy ott rossz sors, üldözés és nyomor vár reájuk. . . Lehet, hogy az erdélyi románok közül nem mindenki kapta meg azt az állást, amelyet magának szeretett volna. — de ez minden rezsimben előfordul és ez elemekből alakul ki, aztán az aknamukások. változást kívánók csoportja. így volt ez Erdélyben a románság között is. Maniu tisztában volt azzal, hogy mint egy nem egészen ötszázalékos nemzetiség képviselője sohasem lehet Magyarország minisz terelnöke, de tudta azt is, hogy tarsolyában Erdélylyel és a követelésekhez hozzácsempészett nagy alföldi peremmegyékkel, mint hozománynyal, még lehet Románia miniszterelnöke. . . S az 1918 novemberi aradi tárgyalásokon, amelyek az októbrista kormány minisztere és Maniu és társai között folytak, főérvük az volt, ‘hogy ők győztek , — Románia “győzött”! Ezen az alapon követelték
