Krónika, 1950 (7. évfolyam, 4-12. szám)

1950-09-15 / 9. szám

8-IK OLDAL "KRÓNIK A”

Ausztria jónak látják, hogy népeik érdekében Habsburg jogar alatt federációt létesítsenek.

De irreális volna a demokrácia fogalmával ilyen akadémikus tisztaságában operálnunk és gondolnunk kell arra, hogy Németország a restaurációt nem szívesen látja, mert ez minden Anschluss-tervvel végez. Vájjon tiltakozni fog ez ellen? Józanul azt kellene feltenni, hogy nem. Azt kellene feltennünk, hogy nem meri bevallani, hogy egy vesztett háború után újra olyan tervekkel foglalkozik, melyek a világháborút felidézték. De sajnos Németországról ennyi józanság nem tehető fel. Ez esetben azonban, ha Németország bármely formában megakadályozni próbálja a két ország federációjának tervét, szemben fogja találni magát úgy Angliával mint Franciaországgal, melyek a német tiltakozásban joggal az Anschlussterv feléledését fogják látni s a német terjeszkedési törekvésekben az európai egyensúly megbontását. Németország megerősödése direkt ösztönzésül fog szolgálni az osztrákmagyar federáció megteremtésére.

A királykérdésben a ma- A KIRÁLYKÉRDÉSBEN EGYEDÜL gyár nép akarata fog dön- A MAGYAR NÉP AKARATA DÖNT. teni; ez az egyetlen akarat,

melyet a világ sorsát inté. ző hatalmak elismerni, respektálni fognak. Hogy ezek a hatalmak milyen formát adnak majd ez akarat megnyilatkozására, hogyan inscenálják döntését, az nem érdekes; bizonnyal meg fogják találni a módját annak, hogy ez az akarat szabadon, félelem nélkül minden külső befolyástól és belső demagógiától mentesen nyilvánuljon meg.

S ha azoknak, akiket az utolsó másfél évtized sorozatos katasztrófáiban bizonyos felelősség terhel (a felelősséget csak politikai értelemben veszem, mert jószándékukat nem vonom kétségbe, legfeljebb • Ítélőképességüket és tudásukat) módjuk is lesz arra, hogy annak a rezsimnek a visszaállítását propagálják, melytől leginkább várhatják régi méltóságuk helyreállítását, hatalmi eszközöket törekvéseik keresztül-erőszakolására nem fognak kapni.

Ezek az urak egy fontos körülménnyel nem számolnak: az otthonmaradtak elkeseredett hangulatával. Az otthonmaradtak — bár mely párthoz tartoztak is légyen — tudni sem akarnak azokról, akik a nácihajlamu politikának protagonistái voltak, vagy akik Szálasi kormányzatát megértőén támogatták és ép ily kevéssé akarnak azokról tudni, akik a bolsevista uralom kormányzatában vezető szerepet vállaltak, még ha vállalkozásukban tiszta szándék vezette is őket. Ennek tárgyalása külön cikket érdemelne, — maradok a megállapításnál, hogy egy, a nyugatiak által ellenőrzött választás mellett, a restauráció Magyarországon döntő többséget kap.

(Második része a következő számban.)

Hogyan látta egy erdélyi magyar

RÉSZLETEK WASS ALBERT EMBER AZ ORSZÁGÚT * «SZÉLÉN” CIMÜ MOST MEGJELENT MÜVÉBŐL.

Münchenben most jelent meg Wass Albert, a neves erdélyi menekült iró legkiforrottabb alkotása Ember az országút szélén ' címmel. (A Műhely Könyvei kiadása, megrendelhető Bakó Elemér szerkesztő címén, München, Germany 13b., Liebig St. 39-1, bei Kirchhof.) A könyv voltakép monolog: egy világgá bujdosott öreg erdélyi magyar erdőmérnök, mint a mü sejteti, talán az iró édesapja, mondja el Erdély életét s benne a saját életét, meglátásait az első világháború vége óta.

A magyar menekült-irodalom rendkívüli figyelmet érdemlő eseményének kell tekintenünk ezt a terjedelemre nem, de mondanivalóiban nagy "kortörténelmi regényt”. Azért tesszük idézőjelbe a műfaj- megjelölést, mert a mü nyilvánvalóan csak keret arra, hogy az iró elmondja véleményét, a tragikus eseményekből leszűrt meggyőződését. Nem mindenben osztjuk borúlátását, szinte lemondó kétségbeesését, de élményszámba megy mondanivalóinak minden politikai irányzatosságtól, pártgondolkodástól mentes hangja.

Az a valódi emberi hang, amelylyel a menekült magyar irók megszólalásai között alighanem Wass Albert e müvében találkozunk leginkább őszintének ható formában. Hisszük, helyes a cim: Ember beszél e műben a történelem országutja széléről, az árokból, ahová a világpolitika igazságtalansága, tévedései, embertelenségei taszitották, - s c: adja meg ennek a könyvnek értékét, eseményszerüségét.

Wass Albert nem tartozik táborunkba, múltját sem ismerjük, de az igazi erkölcsiség politikafeletti s jólesett az emberi tisztesség hangjával találkozni irodalmi alkotásában. . . .

A mü érdemleges méltatására még visszatérünk. E sorokkal csak siettünk felhívni rá a figyelmet és mindenki számára érdekes, becses olvasmányul ajánlani, bármely politikai táborhoz tartozzék is. Ez nem politikai regény, hanem igazán emberi és méltóan magyar megszólalás. Az ismertetés bevezetéséül itt közlünk részleteket az egyik legmegragadóbb fejezetből, amely Eszakerdélynek az anyaországhoz 1940-ben történt,

fájdalmasan rövid idejű visszatéréséről szól — ahogy azt Erdély magyarja látta:

“. . . Egyszerre meggyorsította a folyamatot a Németországból átszivárgó irányzat, mely Vasgárda néven tört rá mindenre, ami nem volt román.

— Először a zsidók kirakatait kezdték beverni. Aztán a magyarokét is. Városok utcáin véresre vertek zsidókat és magyarokat. Kidobták őket a mpnő vonatokból. Csupa fiatalemberekből állottak ezek az izgágáskodó csoportok és tudta mindenki, hogy a mozgalom gyökere az egyetemeken van.

— Amikor megkaptam a táviratot, Annának nem szóltam róla semmit. Azt mondtam: üzleti ügyem van Kolozsvárt. Azonnal elindultam. November vége volt. Esett az eső. Szürke, gonosz idő volt.

— A vonatban egy zsirosképü fiatalember vad szónoklatot tar. tott arról, hogy Románia a románoké és aki nem román, az takarodjék ki az országból. Nem szólt hozzá senki, se jót, se rosszat. Volt aki békitőleg bólongatott feléje és morgott valamit. De a legtöbben hallgatva ültek és maguk elé bámultak. Az egyik állomáson kiszállt az egyik utas. Egy alacsony, bőrkabátos ember. Odafordult a szónokló felé. “Hallja” mon dotta neki románul “az én feleségem magyar és apósomnál jobb ember nincs ezen a földön. Aki rosszat akar neki, annak én beve. rém a fejét. Aztán maguk beszélhetnek, amit akarnak, taknyosak.” Azzal kiszállt.

— Esteledett, amikor a városba megérkeztem. Az utcákon köd ült s a ködbe bónyált lámpák fényétől az utca kövezetének az a bizonyos könynyes, sötétszürke színe volt, amitől az.ember megborzong és összegombolja magán a kabátot. Az egész utón nyugtalan voltam Ilonka miatt, mert a táviratban csak ennyi állt: Ilonkával baj van. És én tudtam, hogy Ilonka az az a fajta, akivel baj szokott lenni. De nem tudtam, hogy miféle természetű baj lehet. Egylovas ko. csival, úgynevezett konflissal cöklettem végig az utcákon. Kolozsvárt mindég ilyennel jártam, pedig már alig volt belőlük. A taxik rendre kiölték őket. Egy sovány szürke ló volt az ócska kocsi elé fogva. Emlékszem jól ma is: a jobb hátsó lábára erősen sántított. Öreg, mogorva kocsis ült a bakon, bajusza egészen elfödte a száját. Bemondtam neki az utcanevet. Magyarul. Aztán elismételtem románul is. “Jó, jó” dörmögött rám magyarul a kocsis “értem én már.” Aztán mentünk.

— Fényesre lakkozott autók surrantak el mellettünk. Kivilágított kirakatok előtt emberek ácsorogtak, felhajtott gallérral. A nyugtalanság egyre erősebben akaszkodott belém. Éreztem, hogy Ilonkával történt valami.

— Az özvegyasszony elém jött az ajtóba. “Ne küldje el a kocsit” mondotta “Ilonka a kórházban van.” Odakiáltottam a kocsisnak, hogy várjon. A hangom reszketett. Aztán az özvegyasszony gyors szavakkal elmondta, ott az ajtóban. Ilonka reggel elment az egye-1950 szeptember. ------------------------------ _ -temre. Délelőtt egy fiatalember jött, akinek több helyen vérzett az arca és azt mondta, hogy Ilonkát kórházba kellett szállítani. Meg, verték a románok, az egyetem előtt. Azt mondták, hogy magyaroknak nem szabad az előadásokra menni és Ilonka nem engedelmeskedett nekik. Erre megverték. Botokkal verték, mondta az özvegyasszony és a szája széle sápadt volt és az arcán folytak a könnyek.

— Egy nap, amikor lent jártam a postán, hosszú szekérsort láttam állani a falu utcáján. Nagy, nehéz kőberes szekerek voltak, elcsigázott lovakkal, fáradt és borotválatlan emberekkel. A szekereken asszonyok és gyermekek, meg ládák és batyuk és a gyermekek sírtak és sok asszony is sirt. Besszarábiai menekültek voltak. Az első menekültek, akiket életemben láttam. Szállást kerestek, ahol megpihenhetnének.

— Megláttam egy szekeret, amelyiken egy asszony ült és két apró gyerek. Az asszony férfinadrágot hordott, sáros bakancsokat és a feje be volt kötve egy kendő, vei. De látszott rajta, hogy valami jobbféle lehetett, nem abból a kasztból való, akik kóberes szekereken szoktak utazni. Olyan volt a keze és az arca. Odamentem hozzá. “Jöjjenek hozzám” mondottam "kissé fönt lakom ugyan a hegyekben, de van hely bőven és nehány napra szívesen látom.” Az asszony hálásan nézett reám. “Köszönöm” mondotta és a szemében megcsillant egy könnycsepp, “az uram már reggel óta hiába keres egy csűrt, ahova bemehetnénk . ..” Aztán előkerült az ura is. Bemutatkoztunk egymásnak. Elmorogta a nevét, de akkor sem értettem meg, ma sem tudom, hogyan hívták. Fölvezettem őket a házunkhoz. Én mentem elől az utón, mellettem jött a férfi, az asszony hajtotta a lovakat. A gyermekek nyö szörögtek a szekérben. Keveset be széltünk egymáshoz menet közben, mindössze nehány szót. Románul. Tudja, hogy van az. Mikor az ember a maga békés és nyugalmas életében, a maga biztos egyen súlyában összetalálkozik ^valakivel, aki ezt az egyensúlyt elvesztette, aki lezuhant valahonnan, aki bajban van, otthontalan, gazdátalan és céltalan; valahogy nincs mit mondjon neki az ember. Mert amit mondhatna, az vagy banalitás, vagy durva és tapintat-GYÓGYSZEREK GYORS SZÁLLÍTÁSA EURÓPÁBA

Elvállalunk gyógyszerek küldését Magyarországba. Sürgős gyógyszereket, — mint streptomycint — repülővel is szállítunk. Biztosítva Romániába a beviteli engedélyt beszerezzük. A gyógyszerekkel magyarnyelvű utasítást és leírást legnagyobb készséggel mellékelünk. Keressen fel, vagy írjon:

Reichman Zoltán

v. budapesti gyógyszerész Amerika legismertebb gyógyszer exportőrje.

1519 First Avenue, New York (79-80 Sts.) Tel. RE 4-9415