Krónika, 1949 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1949-03-15 / 3. szám
1949 március, “KRÓNIK A” 9-1K OLDAL1 TELEVÍZIÓS válasz egy levélre Ma már képtávirattal is lehet válaszolni. íme, én képpel felelek egy levélre. A levelet bujdosó magyartól kaptam és abban a januári Krónikába irt cikkemmel foglalkozik. A cikket "Aranytömjénmirrha-bxonz” címen a Jamesfolyó partján írtam. Ahol a civilizált Amerika született, az először partraszálló ScHmith kapitány esze és kardja által. Amerika 48 államának ma ez a Jamestown a bethlehemes bölcsője, ahová száz- • ezer számban szoktak zarándokolni. A levél ezeket mondja: URAM! Cikkének úgy megörvendtem, mintha én lettem volna a felfedező, aki azt a bronztáblát, azt az erdélyi címert, azt a kardot megtalálta. Sirni tudtam volna örömömben, de aztán megleptek a kételyek. töttek a magyarok ebből a táb- 1 Iából hangos bronzharangot? Miért nem törődnek a megbecsültetésükkel. úgy mint más náció csinálná? Kérem, küldjön egy fényképet annak az erdélyi embernek a szobráról, hiszen ön erdélyinek és virginiainak mondta magát. Ne haragudjon a kételyeimért. De mi szegény magyarok úgy vagyunk már, mint a mesebeli ellopott gyermek, akit elloptak hazulról. Felnőtt a szegénységben és akkor a régi cifra kertbe hazakerült egy napra, mind vándor. Minden ismerősnek tetszett neki, a kutyaháztól a tornyokig, Minden azt mondta neki, “itt vagy itthon’’. De ha condrájára és tarisznyájára nézett, akkor azt hitte, hogy álmodik. Ne«— Nyugodj, királyok legyőzője, akit legyőzni csak a halál tudott. Pihenj, ''lovagbecsület önzője, kereszténység védelmezője, Újvilágnak magvetője, merész tervek épitgetője, mikről más nem is álmodott. História, jegyezd a csudákat, miket bátor karja miveit. Miképpen nyert egy derék magyar királytól, Zsigmondiéi nemesi címert. . , ” Hogy honfitársaim közül látta-e már valaki ezt a bronztáblát s erdélyi címert., azt én nem tudhatom. De ez nem is érdekes. A felfedezés elsőségét én nem emlegettem. Ezt nem is követelem magamnak, mivel nem felejtem el soha Mark Twainnak, a nagy amerikai írónak gúnyos szavait: — Nagy és csudálatos dolog, hogy Amerikát felfedezték. De még nagyobb és még csudálatosabb dolog volna, ha nem fecUz» ték volna fel Amerikát. Vagyis, ha a később élt tüzfejü emberek, nyugtalan vándorok és egyre jobban javított és tökéletesitett hajók orra előbb-utóbb belé nem verődik ebbe a szörnyűségesen elterpeszkedő földbe. Hát a Jamestown-i világhirü bronztáblával is igy vagyunk. Jártak-e itt magyarok? Látták vagy nem látták! . . . Előbb-utóbb reábukkantak volna. De soha jobb időben mint ma, a magyar árvaság és lebecsültetések éjszakáján. Szántó Lajos. —————^ A KERESZTÉNYI KIRÁLYSÁG Irta: MARSCHALKÓ LAJOS. Magyarok Jamestownban, Schmijh kapitány szobránál. Középen Szántó Lajos, Erdély szülötte. Mellette Mrs. Szántó, született Alice Atkinson, a jótékonyságáról ismert nagyasszony. A talapzat sarkánál Bogár Ruth magyar leány, aki nemrégen vándorolt ki Magyarországról. Nem álom az, hogy a civilizált Amerikát Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem volt katonája alapította? Hogy erdélyi címer díszeleg a bethlehemi bölcső takaróján? A pokahontászi nagyszerű legendák helyén valóban ott van az ő szobra? Az indián hősnő szobrát a Krónikában már láttam, a Schmidt-ét még nem. És valóban létezik az a sirvers? a Westminsterben, az angol koronázási templomban valóban ott van ennek a magyar fejedelmet dicsérő vers nek a mása? Hogyan nem fedezték fel eddig? Miért nem látták ezt eddig? Miért nem önkünk kicsufolt magyaroknak ez a ragyogó bronztábla az ő versével, ott a világ legbüszkébb zarándokhelyén, szinte álomszerű, szinte hihetetlen. Van egy másik kérésem. Kérem magyar fordítását elküldeni a világhirü bronztábla néhány sorának, amit megjelöltem és lefordítani nem tudok. Szives válaszát kérem”. íme, válaszképpen Schmith-kapitánynak, Virginia alapitója és első kormányzója szobrának a fényképe. Három magyar van az árnyékában. íme itt van magyar fordítása a bronztábla legérdekesebb néhány sorának: (Folytatás) VII. FEJEZET. MIÉRT KIRÁLYSÁG? A magyar királyság vissza,állítása mellett ezer ok szól, de ezek között \ian egy. amely végzetes fontosságú lesz az ország felszabadulása után. El lehet mondani, hogy Magyarországon — mire felszabadul — nem lesz egyetlen család sem, amely ne veszített volna valakit, vagy valamit és vesztette mindezt olyan^igazságtalan körülmények között, hogy valakit felelősnek érez, valakitől, vagy valakiktől számon akarja kérni a szenvedett sérelmet, veszteséget. Terror és száműzetés keserűségei között a bosszúvágy tüzei lobognak a magyar lélekben és felszabadulás esetén olyan indulatok kirobbanásával kell számolni, amelyek talán emberileg érthetők, magyarázhatók, de amelyek ismét csak ártanának-a magyarság jóhirnevének, arról nem is szólva, hogy ilyen indulat-viharban sem erkölcsi, sem gazdasági újjáépítésnek nem lehet hozzákezdeni. Magyarország megújhodásának, a szabad magyar élet újrakezdésének egyetlen lehetősége van: le kell törölni a múlt fekete tábláját! Ez alatt természetesen nem azt értjük, hogy azok is megmeneküljenek a megtorlástól, akiknek közönséges bűncselekmény szennyezte be a lelkét. Azonban lelkileg meg kell békiteni a nemzetet és ezt csak olyan elhasználatlan, semleges erő, olyan minden irányzat, izmus, világnézet fölött álló teheti meg, akit semmiképpen sem mart ki az idők keserű, füstölgő gyűlöletének választóvize. Egyszóval olyan valaki, aki elég intakt maradt ahoz, hogy megbocsátani és megbékíteni tudjon. Ilyen tekintély pedig nincs és nem maradt csak egy: a magyar királyság, a Szent Korona jövendőbeli hordozója, akire ezer évvel ezelőtt hagyta Szent István az örök időkre szóló, de ma oly aktuális parancsot: “fedezz be kegyességgel és kegyelemmel mindenit, a haza lakossát, az idegeneket és minden embert, aki hozzád jövend”* A királyság legfőbb hivatásának, — a kiegyenlítésnek, kibékitésnek — betöltésére soha nem volt olyan szükség, mint lesz a felszabadulást követő időkben. E nélkül a vörös terror fehér terrorrá változik, a magyarirtást újabb emberirtás váltja fel és Magyarország népe soha sem fog kiszabadulni a gyűlölet körforgásából. Úgy kiirtják egymást. hogy mire uj életet kellene kezdenünk, magyar sem marad a földön. A pártok és emberek egymásközötti vádaskodása, a szenvedélyek felcsapó hulláma fölött ott kell állania a megbékítő királyi tekintélynek, amelynek ereje mindenkit figyelmeztethet saját vétkességére, de arra is, hogy a múltban szerzett érdemek, vagy a múltban kapott sebek senkit sem jogosítanak fel különleges elbánásra. A fekete táblát tökéletesen el kell törölni s nyilvánvalóvá tenni, hogy mindenki érté- * kelése, becsülése egyedül attól fog függeni, hogy a maga részéről az illető milyen pluszt tud a jövőben erre a tiszta táblára írni. Ma, amikor sok mindenre szokták azt mondani: “majd dönt róla a magyar nép”, meg kell állapítani, hogy erre az egyetlen feladatra sem a magyar néf sem más nép nem alkalmas. A magyar nép túl sokat szenvedett ahoz hogy a megbékélés és megbocsátás kérdésében józanul tudjon ítélni Szükség van arra a semleges, önmaga választott és önmaga fölé emelt erkölcsi tekintélyre, arra az igazi békebiróra, aki majd a néppel együtt elvégzi a megbocsátásnak, kiegyenlítő igazság tevésnek keresztény és királyi munkáját. Ebben a vonatkozásban nem elég csupán az emberi élet, szó badság, a nemzeti méltóság és függetlenség ellen elkövetett kisebbnagyobb bűnökről, vétkekről beszélni. Gondolni kell arra is, hogy í bolsevista rendszer bukása, vagy fegyveres kiűzés után milyen nagy energiák fognak érvényesülni, de legalább is akcióba lépni, hogy ve gyoni téren szerezzenek kárpótlást az elszenvedett múltért, igazságtalanságért. Az elhurcolt bútortól a gyárig, a lefoglalt kétszobás lakástól a földbirtokig minden volt tulajdonos meg fog mozdulni, hogy
