Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1948-04-15 / 4. szám
VOLUME V. ÉVFOLYAM. NEW YORK, N. Y., 1948 APRILIS NO. 4. S2AM.. UJ TÖRTÉNELMI LEHETŐSÉGEK FELÉ.... A világ mai se hús- se hal állapotában, amikor nincs háború, de csak a demokrácia hatalmainak folytonos szemethunyásával, mesterségesen tartható még fenn a “béke'', a magyarságnak számot kell vetni önmagával, helyzetével, a jövőt illető vágyaival. Hol tart ma a magyar nép halhatatlan életének utján s milyen az a jövendő, melyet magának kíván, miként tudhat annak elérésére, megvalósítására legjobban dolgozni? Esedékes mind*ennek tisztázása, mert minden jel szerint úgy lehet, uj nagy alkalmat, históriai “vigaszverseny" talán hosszú időre utolsó “chance—” át tartogatja számára a Gondviselés kegyelme. Félelmetes kísértetiességgel megismétlődnek a faji imperialista “fclsőbbrendüségi” náci téveszme sorozatos országrablásai, egyensúly- * eltolódásai, csak ezúttal a bolsevik osztály-imperialista “felsőbbrendűség” nem kevésbbé hamis és keresztényietlen elmélete alapján, Hitler helyett Sztálinnak hivják a reménybeli világdiktátort, a szenvedélyes népszolgaság-gyüjtőt, akit épp úgy el fog érni a telhetetlenség végzete, mint az aesopusi mese felfuvalkodott békáját. Csak a nemzetek testvéri egymásmelleit élése lehet a nemzetek társadalmának maradandó életformája. Akár országokról, akár osztályokról van szó: egymás mellett, egyik sem a másik felett! Aki másokat felakar falni, úgy jár mint Hitler és Mussolini nevű fetfujt békák a mint Sztálin fog járni, aki szintén nem fér a bőrébe, amely pedig a régi Szovjet-Oroszország területét tekintve valóban elégséges lehetett volna számára. Ez így nem marad... Útban a két másik diktátor hatalmának összeomlásakor az öj szerencsétlen szerepüket nevetve átvett harmadiknak végzete is. Nem is lehet ez másként, hiszen a történelem tanúsága szerint a földi istenségre törő Napóleonok sorsa végül mindig ugyanaz akármily ostobán ravasz technikával dolgoznak is. A Trianonok is megsemmisülnek egyszer s a világi visszatér bevált régi egyensúly helyzetébe, ha sajnos rendszerint töméntelen, véráldozat árán is. Az uj nagy vihar, amelynek villamosságával telitett az egész légkör, a sorsfordulat, amelylyel terhesek napjaink, nem találhatja felkészületlenül a világ magyarságát. Tudjuk, mit vesztettünk s ezzel egyben tudnunk kell azt is, mit akarunk. Amikor a cári külügyminisztériumból irányított dunavölgyi nemzetiségi uszítás végeredményeként Gavrilo Princip merénylő golyója elindította az első világháborút, a Kárpátoktól az Adriáig terjedő gyönyörű országot mondhatott magáénak a magyar, valóban tejtől méztől folyó Kanaant, amelyben nemzetiségre, fajra, vallásra való tekintet nélkül, híven a szentistváni intelmek nemzetépitő és nemzetfenntartó hagyományához békén élhetett és megélhetett mindenki, akiben munkakedv és életrevalóság volt. Szabad volt a magyar, gazda a maga portáján, ur a maga otthonában, életmódjában, szokásaiban, minden szélsőségességtől ment életszemlélete feszélyezetlen követésében. Az igazságnak és a szabadságnak ezt a ma annyira elvesztett és keserű, fájó szívvel visszasóvárgott Magyarországát, a nyugati kultúra államgondolatának virágzó Magyarországát akarjuk újra. Ez a mai magyarság célkitűzése. Szent történelmi kötelesség. Hogyan szolgálhatjuk? Nem úgy, ahogy azok csinálták, akik feladták a magyar nép szabadságát és idegen hatalom Quislingjeiként “segédnéppé”, “szolganéppé”, protektorátussá züllesztették volna vagy akarják most zülleszteni. A németvezetés, mint a muszkavezetés egyaránt megalázást, szolgaságot, történelmi gyalázatot jelentene az örök magyar öntudat számára. Magyarország sohasem adhatja fel szabadságát s ha társulna is más nemzetekkel, e korszerű társulásban csak mint szabad nemzet, érdekei védelmének teljes szabadságával vehetne részt. Az elrabolt területek visszaszerzésére folyt magyar háborús részvétel katasztrófája s a világnak a magyar igazsággal szembeni megértés nélküli közönye javasolnak ily szövetkezést, mint a régi Magyarország részei összekerülésének több sikerrel biztató útját. Egy íársországi összeállás a törvényes történelmi uralkodóház égisze alatt mindenekelőtt vissza kell hozza azokat az elszakított felvidéki, délvidéki, erdélyi és burgenlandi határvármegyéket, amelyek lakos* sága mindig túlnyomó többségében magyar volt, ha már a népek közötti demokráciának az az egyetlen valóban demokratikus formája nem volna megvalósítható, hogy a kisebb számú népek épp úgy visz* szakapják ősi történelmi területeiket, mint ahogy a hatalmas, nagy* számú nemzeteknek megengedik. Társországi összeállás Szlovákiával, Erdélylyel, a Délvidékkel s a keresztényi Horvátországgal megszüntetné az ottani magyarság többé-kevésbbé érzékenyen fennálló elnyo* mottságát, másodrendű állampolgári mivoltát és az uralkodóház jogara alatt biztosítaná teljes polgári egyenrangúságukat. A nemzetiségi külömbség jelei mellett elenyésznének az országhatárok is és mérhetetlen gazdasági előnyt jelentene a megnagyobbodott vámmentes gazdasági terület országainak egymást kiegészítő mezőgazdasága, ipara és kereskedelme is. Uj virágzás forrása volna, áldás mindenekre, s előbbre vivője a magyarságnak nemcsak gazdaságilag, de politikailag is. .. A magyar reviziónizmus mártír-katasztrófája után ezen a másik módon kell keresnünk az utat, kell bölcsen utatj törnünk a magyar igazságnak. Ottó trónörökös e módszer legrégibb úttörője, tudatos hirdetője. Még 1942-ben, a Kongresszusban ismertette meg egyik amerikai képviselő Amerikával s akkortájt folytatólag ismertettük e lap hasábjain is az uj dunavölgyi demokratikus federációról szóló, kimerítő tervezetét. Senki ezt Nála előbb nem hirdette s amikor most az Európai Egyesült Államok és azon belül a körzeti federációk megalakulásának eszméje kezd a majdani végleges elrendezésre vonatkozó tervek előterébe kerülni, vitathatatlan a tény, hogy Ottó trónörökös tisztánlátása mutatta meg elsőnek az utat, amelyen a Dunavölgy szabadulhat a kisországi balkánizáltság, a harag, egyenetlenség és gyűlölet kárhozatából. Amikor Trianon kegyetlensége újra lesújtott a nemzetre a párisi “békekonferencián", akkor is Ottó trónörökös szava mutatott először utat nemzetének s lap hasábjain. Emlékeztetünk 1946 karácsonyi számunkban közölt üzenetére, amelyben utalt arra, hogy a régi Magyarországot alkotó népeknek együvé kell kerülniük “egy dunai federáció közös fedele alatt” s emlékeztetünk 1947 májusában közölt üzenetére: “A Duna medence népei számára legsürgősebb, hogy a hadi-célokban megígért önrendelkezési jogot teljes mértékben gyakorolhassák, úgy belpolitikáiig, mint külpolitikai téren. Békediktatumok soha nem fognak békét hozni. Fel kell hagyni a diktátumokkal, amelyeknél mindig vannak felek, akik területi, gazdasági vagy más kérdésekben sérelmezettnek érezhetik magukat. Lehetővé kell tenni, hogy ezek a felek összekerüljenek egymással és a sérelmek ezáltal gyakorlatilag elveszítsék jelentőségüket, elenyésszenek egy Dunai Federáció keretein belül. Ez a federáció, ha tagjai hajlamosak rá, csatlakozhassák az Európai Egyesült Államokhoz, amely mint az európai kontinens összes szabad népeit felölelő federáció egyedül hozhatja meg az európai demokrácia, szabadság és civilizáció biztonságát, békéjét és haladását a totalitarizmusok bármiféle vadfajának veszedelmeivel szemben.” “Hiszem, hogy ez eszmék jegyében a magyar nép is megtalálná a kiutat az ismétlődő Trianonok zsákuccájából, megtalálná szabad életlehetőségeit, méltó helyét és a dunai népek testvériesülésének sebeket javító, gyógyító automatikus előnyeit." x S ideírjuk a csak legutóbbi számunkban közölt 1948 húsvéti szózat záró sorait is: “A dunai térségben élő nemzetek egységében megvalósítani a népek és fajok egyenlőségét, szabad szerződéseken alapuló együttműködésüket: tudjuk, kívánsága ez ma a magyar nemzetnek is s kívánsága nem csupán az elmúlt évtizedek szomorú tapasztalataival magyarázható. Mélyebb gyökerei és tradíciói vannak e törekvésnek. Ezer évesek, olyan régiek, mint maga a magyar nemzet, amely a keresztény Európában kereste és találta meg uj hazáját, a többi keresztény, európai testvérnép körében. Elérkezett a kor, amelyben Szent István népe korszerű formában válhat apostolává és terjesztőjévé alapitó királya, Szent István intelmeinek. Avval a fenséges tudattal lehet egyik szószólója a dunai népek összefogásának és testvériségének, hogy szerepével ősrégi magyar tradícióhoz tér vissza. S hogy mint a Szent Király idején, úgy ma, ezer esztendő után is: sz& repe nemcsak MAGYAR szerep, de EUROPA is”, ^
