Krónika, 1948 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1948-02-15 / 2. szám
4-1K OLDAL' "KRÓNIK A” 1948 február 1948 PARANCSA A harmadik uj esztendőbe léptünk, mióta a Hitler-uralom végre megdőlt és elhallgattak az ágyuk Európa és a Távol-kelet véráztatta csataterein. A békeharangok megkondulásakor millió és millió ember sóhajtott fel az Éghez: Uram köszönjük Neked a Békét! Múltak a napok, múltak a hónajao’k és az ő múlásukkal az emberiség szivében is mindinkább elhalványult a hit, hogy az oly hőn óhajtott Béke valóban meg fog születni. A várt szabadság, emberi jogok tiszteletbentartása és igazi demokrácia helyett, álarcát levetve a nemzetiszocializmushoz hasonló uj rém lép mindinkább előtérbe megsemmisítéssel fenyegetve az egész nyugati világot és civilizációt, a kommunizmus. Kelet-Európa országai leigázva hevernek már a moszkvai diktátor csizmái előtt. Ezrek és ezrek sínylődnek a börtönökben ismét, ezren és ezren halnak vértanú halált, milliók rettegnek naponta, hogy éjszaka rajtuk immár a sor, hogy megbilincselve eltűnjenek az ismeretlenség homályába. Kommu nista lázadások bénítják meg Nyugateurópa gazdasági életét; a külügyminiszterek pedig hiába ültek össze konferenciázni. Születhetik e Béke egyáltalán mindaddig, amíg egy diktátor nyíltan készül a világ leigázására? Magyarország sem kivétel ma. Hazánk a “Sarló és Kalapács” igájában. A magyar tömegek szivében is |gyre halványul a remény, hogy végre történik valami megmentésük érdekében. Külföldről várnak segítséget, azoktól, akik szabad világban szabadon szólhatnak még, akik szabadon kiálthatják a népek felé: Segítsetek végre Magyarországon, segítsetek végre a haldokló Kelet- Európán! A magyar emigráció hazaszeretetében bizik ma az ország apraja, nagyja. Egy esztendő ismét elmúlt, mely a sok remény helyett sok csalódást hozott. Mikor átléptük az ó-esztendő küszöbét és az Ur 1948-ik évét köszöntjük, vessünk számot magunkkal, hogy vájjon megtettük-e mindazt, amit az ország érdekében meg kellett volna tennünk? Hol hibáztunk, hol kell másképen cselekednünk, ha igaz magyarok akarunk lenni, méltók apáinkhoz? Ha igy bíráljuk önmagunkat, látni fogjuk, hogy mindenek előtt is meg kell szüntetnünk a pártoskodást és a széthúzást, helyette összefogásnak és egységnek kell megszületnie, mert csak úgy fogunk tudni ellentállni a mindannyiunkat megsemmisítéssel fenyegető viharnak, ha egy emberként összefogva vesszük fel a harcot vele szemben. Pártoskodásnak, pártvillongásoknak nincsen ma helye közöttünk, mert harcban állunk egy erős egységesen vezetett és nemzetközileg jól megszervezett ellenséggel szemben. Ma csak egy kérdés jöhet tekintetbe: vele, vagy ellene akarunk harcolni? E között kell, minden egyébb kérdést félretéve választanunk ma. Magyarok, akik ma szerteszórva éltek a világban, teremtsétek végre meg ezt az EGYSÉGET, mert'Isten és a történelem itélőszéke előtt egykor számot kell majd adnotok róla, hogy mit tettetek ma a Hazáért, ma mikor az végveszélyben forog! A világban szerteszét élő magyarok hozzátok összhangba csoportjaitok működését, majd az igy létre jött nagyobb egységek tömörüljenek ismét össze és álljatok egy emberként azok mögé a politikusok mögé, akikkel ma a külföld tárgyalni hajlandó. A politikusok pedig fog janak össze párt és egyébb beállítottságot félretéve; álljanak Ottó trónörökös, pártonfelüli személye mögé és a Szent Korona nevében folytassák a győzelem kivívásáig az ország felszabadítása érdekében vívott szellemi harcukat. Ne vigyünk bele ebbe a küzdelembe olyan problémák megoldására irányuló törekvéseket, melyek mindaddig úgyis illuzóriusak, amig az * ország fel nem szabadult! Hagyjuk ezeket hazánk megmentése utánra. Mindaddig, amig nem csoportosulunk egy nálunk magasabban álló pártonfelüli személy köré — és ilyen ma csak Őfelsége személye — addig sosem fog az egység közöttünk igazán megszületni és fegyverünkké megacélosodni, mert pártpolitikával terhelt “vezéreket’’ egyes csoportok vagy nem, vagy csak részben fognak elismerni, viszont Magyarországnak ma minden antikommunista fiára, akinek személyét nem terheli bűncselekmény, szüksége van. A magyar legitimizmus célja ma egyesegyedül az ország felszabadítása és megmentése. Legitimistának lenni azt jelenti ma, hogy a király személye és a Szent Koroná köré csoportosulva megtetemteni a kommunista ellenes pártonfelüli magyar egységet és ezen tulmenőleg a keleteurópai kommunista ellenes elemek kommunizmus elleni harcának koordinálását. A magyar legitimizmus a magyar és európai gondolatért harcol ma a világkommunizmussal, a parancsuralmi rendszerrel szemben, mint ahogy a nemzeti szocializmussal szemben is megalkuvás nélkül harcolt a múltban. A legitimizmus nem párt, hanem egy kommunista ellenes mozgalom, mely a kommunizmussal szemben minden magyar erőt, párt, felekezet és faji külömbségek nélkül egyesíteni és mozgósítani szándékszik, valamint el van tökélve ennek a célnak a Szent Korona nevében való megvalósítására! Ha tovább haladunk az eddig járt téves utakon, nem fogunk tudni sikert felmutatni és az emigráció maga, az egység hiányában, az orosz emigráció szomorú sorsára fog jutni: erkölcsileg és anyagilag szét fog zülleni. Ma mindnyájunknak tudni kell, hogy az ország érdeke az első. Ezért, ha kell életünket, anyagi jólétünket, mindenünket fel kell áldoznunk. Ne essünk tévedésbe, nehogy pillanatnyi előnyök vakítsanak el, mert ezért a jövőben súlyos árt kell fizetnünk majd. Az emigráns nem élhet a mának, sem a tegnapon-rágódásnak, mert ezzel csak saját maga alatt vágja ki a fát. Az emigráns csak a jövőnek élhet, a jövőért kell dolgoznia,, küzdenie és ha kell szenvednie. Ez a jövő pedig a régi otthont jelenti a régi, ismét szabad hazában. Jusson eszünkbe, hogy; az emigráció nem csupán életmentést jelent, hanem nagy szent küldetést az országgal, az otthon sínylődő milliókkal szemben. Ennek a küldetésnek kulcsa pedig az egységben rejlik. Az egység megteremtése legyen ma legfőbb feladatunk, mert az egység megszületésétől függ jövőnk, boldogságunk és nemzetünk sorsa is! 1948 történelmi jelentőségű esztendő lesz, jósolják Keleten és Nyugaton egyaránt a lapok és politikusok. Bízzunk benne, hogy a magyarság is becsülettel meg fogja állni helyét a világ többi népe között a nagy történelmi pillanatokban! Készüljünk erre már most fel, mig nem késő és teremtsük meg a kommunizmus elleni magyar egységet, hogy*1948 ragyogó betűkkel Íródjék a véráztatta magyar történelembe, hogy utódjaink rólunk is elmondhassák egykor: "Hűek voltak mind halálig és megcselekedték, amit megkövetelt tőlünk a haza!” (Ausztria) MARIUS. .......' '...... Szentistváni alkotmányosság vagy sztálini osztálypáit-diktatma? Kossá István, a villamoskalauz bolsevik szakszervezeti vezér mindenhez hozzászólhat, az egyházi vezetők semmihez! — Egyetlen “demokratikus” joguk, minden önkényre áment mondani. — Ahogy azt az uj honalapító kis moszkvai ügy" nököcskék elképzelik... Budapestről írják a Krónikának: Mindszenty József bíboros hercegprímás hatalmas beszédet mondott a Szent-István Társulat százéves jubileumi-közgyűlésén. A hercegprímás beszédének témája a lelkiismereti, történelmi és Isten előtti felelősség kérdését ölelte fel és apostoli hévvel boncolgatta azok időszerű magyar vonatkozásait. A jelenlevők számára tündöklő élmény volt a beszéd, de annak tartalma nem juthatott egészében a magyar nyilvánosság elé. A hírszolgálat csak kivonatosan, a kényesebb részek elkerülésével adta közre a beszédet s ebből a tudósításból közöljük a következő részt: "Ezután a történelmi felelősség kérdésére tért át a bibornok s rámutatott, hogy a történelmi felelősség alapja is az emberi értelmen és szabad akaraton felépülő beszámítás. Ahhoz, hogy helyesen mérlegeljen és Ítélkezzék a történetírás, kell a mindent áttekintő biztos látáson kívül, megvesztegethetetlen felelősségtudat az ítélkezőben, hogy ennek' szemszögéből nézze az ítélet alá kerülőket. — 1944 novmber 13-án átadtam a kormánynak a dunántúli püspökök ama követelését, hogy a harc feladásával mentse meg a Dunántúlt. Megelőzően boldogult elődöm Buda pest és Esztergom nyílt várossá nyilvánítását követelte. Egyik követelésnek sem volt foganatja, pedig élesen rámutattunk a lelkiismereti és történelmi felelősségre! De örültünk annak, hogy ugyanakkor sikerült meghiúsítanunk a főváros és Dunántúl egész lakossága maradéktalan kiköltöztetésének vészes felelőtlen tervét. Ezután azt a kérdést vizsgálta a kardinális, hogy érezzük-e ma a felelősségnek a félelmetességét? Ez nem politikai, hanem elsőrendűen erkölcsi mezőny. De a politika különben sem más, mint a közélet összehangolása az emberi közösség tisztes igényeivel. Az már a politika hibája volna, ha nem állná ki a vele szemben támasztott igényt a két felelősség szempontjából. Az Egyháznak most kilenc és féf évszázad után, nagy töréssel, nincs szava a törvények hozatalában, pedig eligazításra váró hatalmas hivőserege van s ezt a hivősereget tanítani, eligazitani isteni komoly kötelezettségből múlhatatlan és mellőzhetetlen feladata. — Az ország prímásának arról a jogos igényéről, hogy az Egyházat és az országot bármi módon érintő törvényjavaslatokhoz idejében hozzászólhassak, le nem mondok. Ha előzetesen nem tehetem, akkor utólag teljesítem Szent István királyunktól származó lelkiismeretbeni tisztemet és félremagyarázásokra való tekintet nélkül. A közéleti kérdésekkel foglalkozva ezután a 'bíboros kiemelte, hogy a felelősség alapján el kell például Ítélnünk azokat, akik az általános Ínség és nyomor idején indokolatlanul felhajtott árakkal súlyosan vétkeznek az emberiség ellen. A magyarság nemzetközi helyzetére térve át hangsúlyozta, hogy ha a nagyhatalmak egymás iránt és irányunkban való magatartását vajmi gyengén tudjuk is befolyásolni, a szomszédi viszonylatokban már tárgyalófelek vagyunk s itt már történelmi felelősséggel kell helytállnunk. A magyar csehszlovák lakosságcsere egyezményt — mondotta — az akkori magyar kormány legnagyobb tehertételének tartja a magyarszággal szemben.
