Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-09-15 / 9. szám
2-IK OLDAL "KRÓNIK A” 1947 szeptember 15. kezes bárányként nem jár a kezükre, ennek az eredménynek a többszörösét érte volna el az elveiben a francia katolikus néppárthoz, Bidault külügyminiszter MRP pártjához hasonlatos Barankovics-párt, de épp úgy Pfeiffer Zoltán és társainak, a Kisgazdapártból kivált magyar nemzeti és antibolsevik öntudatu csoport Függetlenségi Pártja is. De Pfeiffert egy gyűlésén eszméletlenségig verték a kommunista párt kirendelt terrorlegényei,, a többi gyűléseit pedig szinte kivétel nélkül elgáncsolták, jelöltjeik nagyrészét mindenféle kitalált címekkel megfősz tották választhatóságuk jogától. A párt a kerületek egyrészében nem is jelölhetett, mégis 690000 szavazatot kapott. Sőt alkalmasint sokkal többet is, mert Pfeiffer panaszolja, hogy rengeteg szavazatot elsikkasztottak s misem valószínűbb, mint hogy a szavazatok számáról szóló kormányadatokhoz méltán fűződhet kétség és bizalmatlanság. Akik annyit és oly szenvedelmesen csaltak, mint a mindenáron a legtöbb szavazatot kimutató Rajk-Rákosi maffia, azok éppen a Pfeiffer párt szavazatainak megszámlálásánál estek volna tisztességi mániába? A kommunistáknál a cél szentesíti az eszközt, a legántidemokratikusabb cél a leghitványabb eszközt is és inkább azt hisszük, hogy a Barankovics-párt szavazatárnak számából is le loptak Rákosiék, nemcsak a Pfeifferéből. Az pedig száz százalékosan bizonyos, hogy a két komoly harcos ellenzéki párt, Barankovics és Pfeiffer, még a kommunisták kiborotvált adatai szerint is együtt körülbelül másfél millió szavazatot, közel négyszázezerrel többet kaptak mint a kommunisták, még pedig annak dacára, hogy a kommunisták hivatalos támogatásban, autókban, pénzben és “kommunistára kell szavazni, mert enélkül nem lesz r.yugság az orosz szomszéddal “ valamint” Amerika messze van, de Sztálin kozákjai Munkácson ülnek ezentúl is, ‘‘jeligéjű lélekhalászatban apait, anyait képesek voltak beleadni az eredmény kiszorításába, mig az ellenzéki pártok ezerszeresen szenvedtek a terror alatt, sehonnan sem kapták pénzt propagandára, sőt még ha lett /volna pénz, akkor sem lett volna komoly lehetőségük a propagandára. Csak fejbetöréseket és ezer gonosz handicapet kaptak és voltakép mégis ők győztek. Pfeiffer és Barankovics másfél millió szavazója szemben Rákosival és pz orosz szuronyok egymillió egyszázezer szavazatával hatalmas erkölcsi győzelem és a terror, az erőszak, a szélhámos választási gangszterizmus óriási kudarca! * * * A Kisgazdapárt harmadik helyre került mintegy 750000 szavazattal és egykori diadalmas 57 százalékos többsége alig tizenöt százalékra olvadt le, de sokban meg is érdemelte sorsát, hogy elvesztette választói kétharmadát. Nem szabadott volna 1945 novemberében társnak összeállni a kommunistákkal. Az ember nem csinál társvállalatot olyannal, akiről a verebek is csiripelik a háztetőn, hogy le akarja bunkózni azt, aki kompanjonságba bárgyulna vele. Ezt még némely politikailag kevésbbé tájékozott nyugati politikusok is megértették és méltányolták volna, ha a kisgazdapárti vezérek gerincesen és okosan megmagyarázzák nekik, de erre nem futotta az eszességből és lélekjelenlétből. Puhányság okozta a kisgazdapárti többség koalíciós öngyilkosságát s ami szinte még nagyobb baj volt, a vezérek nem tudták kezükben tartani a párt vezetését. Ahelyett, hogy egységes antitotalitarus pártszellemet honosítottak volna meg a pártban és vigyáztak volna, hogy a bicskával a zsebben lesben álló kommunistáknak ne legyen módjuk bármibe is belekapaszkodni, bármit is felfújhatni, botorul tűrték a Kiss Károlyok, Arany Bálintok zavaros és ostoba politikailag éretlen szervezkedését, épp úgy mint a Dinnyés Lajosok, Oltványi Imrék, Katona Jenők konjunkturális vonzódását a totalitarizmus vörös fajtája iránt. Egységes antitotaliter pártgarniturával sohasem következhetett volna be az, hogy a kommunisták az ő hatalomragadozásuk reakciójaként jelentkező ügyetlen “összeesküvés” címén kötelet fonhassanak a kisgazdapárti többség nyakária. Épp úgy: nem szabadott volna szemet hunyni a Kiss Károlyok, Arany Bálintok politikai dillettantizmusa, mint az Oltványiak, Dinnyések felajánlkozó kommunista-barátsága előtt, hanem a vezéreknek erősen kordában kellett volta tartani és a céloknak megfelelő fegyelmezettséggel uralni kellett volna a nemzetmentő hivatásu többséget. Fejétől romlik a hal és érthető, hogy a nemzet kiábrándult a Kisgazdapárt vezetőiből, bármily magos polcra tornázták is> légyen fel magukat... Érthető, hogy a Kisgazdapárt, amely nemcsak elveit hagyta cserben, de Dinnyés és Dobi vezetésével a legnagyobb erkölcstelenség hálátlanságával, fizétett vezérei legtöbbjének elnéző gyöngeségéért, kiesett a nemzet bizalmából és szavazóinak kétharmada elpártolt tőle. ítélt a nemzet és elérte a nemezis azokat, akik nem voltak férfiak erősek a történelem nehéz óráján, a sorsdöntő próba idején... Tartozunk azonban az igazságnak azzal, hogy megállapítsuk: a nagy választási kudarc nyomán számos belső kisgazda pártpolitikusban felébredt a lelkiismeret, vagy mondjuk talán inkább úgy, hogy szembefordultak azokkal, akiket követve idáig jutottak. Valóságos párt-forradalom játszódott le a párt választási kudarcának nyilvánvalóvá válása után a párt helyiségében és Dinnyésnek egyenesen az arcába mondták Quisling-mivoltát, követelték lemondását. Katona Jenő, a párt politikai bizottságának tagja, aki a hivatalos lap, .a '(Pesti) Hírlap”, főszerkesztője 4ett Nagy Ferenc távozása után, -egyszerűen akarta elintézni <a pártvillongást és kitelefonálta a helysünre Péter Gábort a polifikabrendőrség, az Andrássy ut 60 hírhedt főnökét a kópéival egyetemben, högy teremtsen rendet, fogja el azokat, /akik nem hajlandók továbbra is Rákosi- Mátyáshoz alkalmazkodni. ... Igen, ez is megtörténhetett a kommunisták választási csalásai és a nép bizalmának jogos megfogyatkozása miatt leapadt Kisgazdapártban és csak Dinnyés meghökkenésén, a párt teljes szétmállásától félő aggodalmán múlt, hogy végül is visszaküldték Péter Gábort, a rendőrségi hivatalába, anélkül, hogy a méltatlankodó kisgazdapártiakat magával vitte volna. így is előfordult, hogy a kommunista választási csalások miatt leginkább méltatlankodó Szolnoky István pénzügyi államtitkárt letartóztatták és csak hosszas kihallgatás után engedték szabadon. Lefogtak több olyan választási bizalmiférfit is, akik látták a szavazási csalásokat. Véresre vertékhöket a rendőrségen, amiért nem bíznak — a kommunisták alkotmányos becsületességében. . . Ez lett a sorsa a szintén tiltakozó Zsarnay , Kálmánnak, Pestmegye Nagy Ferenc menekülése után lemondott főispánjának is, akit ellenzékisége miatt a kommunista rohamgárdisták megtámadták a nyílt uccán és véresre páholtak. Vájjon szegény Roosevelt-, hä élne mit szólna ahhoz, hováig fejlődött a szabad választások ama technikája, amelyről a yaltai egyezmény megkötésekor ábrándozott.. . Nemcsak Zsarnay Kálmán megveretéséig fejlődött "a népakarat szabad érvényesülésének” ez a technikája, hanem odáig is, hogy Szviridov orosz megszálló főparancsnok-generális behivatta magához a Kisgazdapárt rebelliseit és nyájasan megmagyarázta nekik, hogy nem történt semmi visszaélés, vagyis jó lesz nem ugrálni, szépen megférni a bőrükben és a koalicióban. Mindenki a maga sorsának a kovácsa, nem pedig a Kovács Bélája legyen: /volt az értelme Szviridov barátságos revolverezésének s erre, úgy látszik, megint lefeküdt a Kisgazdapárt, legalább is arra az időre, amig az oroszok remélhetőleg végül mégis kivonulnak. Az úgynevezett békeszerződés ratifikálását már nem húzhatták tovább s ha a kivonulás függ is az egyelőre még a holdban levő osztrák békeszerződéstől, talán, gondolják, ki lehet bőjtölni a hátralevő hónapokat. Maradnak a koalicióban és várják, lesz-e kivonulás és utána szabadabb levegő. . . Későbbi jelentések szerint a Kisgazdapárt gyűlése kibuktatta a párt elnökségéből Dinnyést, Mihályfi és Ortutay minisztereket s Pongrácz miniszterelnökségi államtitkárt, akiket a kommunisták előtti áruló behódolásért és annak a választáson megmutatkozott következményeiért felelősnek tartanak. A megtisztulás oly szükséges processzusa elindult a Kisgazdapártban és remélni ljell, hogy az “O. csoport” (Oltványi Imre, Dinnyés, Katona, stb.) teljesen elveszti szavát a vezetés körül. * * * A kivonulást várják a szociáldemokraták is. Náluk még sokkal nagyobb volt a felzúdulás a kommunista választási tömegsvindli miatt, mert kajánul arra számítottak, hogy miután az ország a germctelensége miatt kiábrándult a Kisgazdapártból, ők lesznek a legnagyobb párt a választások után. De a kommunista választási módszerek elbántak velük is, cifrán kifizették őket a Kisgazdapárt többsége megfojtásában való buzgó segédkezésükért. Negyedik helyre szorultak és mintegy negyvenezer szavazattal kaptak kevesebbet a Kisgazdapártnál. Három szociáldemokrata miniszter le is mondott, annál inkább, mert értesültek arról, hogy a kommunisták azon a címen, hogy ők lettek “a legnagyobb párt”, a tárcáikat maguknak követelik. Kissé megnyugodott a helyzet, legalább is az érdekelt miniszterek részéről, amikor Szakasits Árpád pártvezér és Bőhm Vilmos vezetésével őket is magas színe elé rendelte Szviridov orosz generális fs igyekezett megnyugtatni, hogy a miniszterek megtarthatják tárcáikat. A kommunista lapok leleplezésekkel is fenyegetődztek, hogy a leghangosabb szoc. dem. miniszter állítólag mennyit lopott, szóval teljes volt az összhang Szviridov és a kommunisták között és — aki azt mondja, hogy Moszkva emberei beavatkoztak, azok nyilván a külföldi sajtó közismert “hazugságainak” egyikét követik el. Rágalom, hogy Sviridov beavatkozott a magyar politikába,, hogy a koalíciós bolsevizmus további menetét biztosítsa. — Amerika avatkozott be azzal, hogy tiltakozott a választási visszaélések ellen s az a “fascista” John Mac Cormac, a New York Timesben és Seymour Freidin, a még fascistább Herold Tribuneban azzal, hogy híven megírták a saját szemükkel látott igazságot. Szviridov intelmei dacára nagy vihar támadt magában a szocialista pártban a választási csalások körül és ezer belső pártember vonult fel -a pártház elé, abcugolva a kommunistákat és követelve Szakasits Árpád, a párt mostani szenvedelmes bolsevik-barát vezetője és félrevezetője lemondását és Rajk László kommunista belügyminiszter és választási szélhámossági rendező állásából való távozását. Összeült a pártválasztmány és a taktikázó Szakasits Árpád parányi kisebbségben, szinte magára maradt. Csak Szakasits, Bőhm és a pártminiszterek hajoltak meg Szviridov ukáza előtt, de a többség nem. Erire szeptember 8-ikára összehívták a párt országos választmányát, amely annak rendje és módjavSZerint megbuktatta Szakasitsot, aki főtitkári állásáról is kénytelen volt lemondani. De röviddel ezután Bőhm Vilmos, tekintettel az orosz megszállás remélhetőleg rövid voltára kompromisszumot ajánlott és erre Szakasitsot meghagyták ismét a helyén, úgy hogy a megjelent több, mint 250 delegátus közül csak 47 szavazott Szakasits visszahívása mellett, — a többiek pedig tartózkodtak a szavazástól, . , Cr . ‘ .h . .T A szociáldemokraták ily keserves meghátrálása árán menekedetrt meg a kommunista párt a koalíció szétomlásátóJ, amikor a szociáldemokratáknak a demokratikus polgári rétegekkel való összefogása, az ekként adódó koalició súlytalan egyötödnyi kisebbséggé , szigetelte volna el a kommunistákat! Szakasits Árpád elmulasztotta az éle
