Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1947-09-15 / 9. szám

2-IK OLDAL "KRÓNIK A” 1947 szeptember 15. kezes bárányként nem jár a kezükre, ennek az eredménynek a több­szörösét érte volna el az elveiben a francia katolikus néppárthoz, Bidault külügyminiszter MRP pártjához hasonlatos Barankovics-párt, de épp úgy Pfeiffer Zoltán és társainak, a Kisgazdapártból kivált ma­gyar nemzeti és antibolsevik öntudatu csoport Függetlenségi Pártja is. De Pfeiffert egy gyűlésén eszméletlenségig verték a kommunista párt kirendelt terrorlegényei,, a többi gyűléseit pedig szinte kivétel nélkül elgáncsolták, jelöltjeik nagyrészét mindenféle kitalált címekkel megfősz tották választhatóságuk jogától. A párt a kerületek egyrészében nem is jelölhetett, mégis 690000 szavazatot kapott. Sőt alkalmasint sokkal többet is, mert Pfeiffer panaszolja, hogy rengeteg szavazatot elsik­kasztottak s misem valószínűbb, mint hogy a szavazatok számáról szó­ló kormányadatokhoz méltán fűződhet kétség és bizalmatlanság. Akik annyit és oly szenvedelmesen csaltak, mint a mindenáron a legtöbb szavazatot kimutató Rajk-Rákosi maffia, azok éppen a Pfeiffer párt szavazatainak megszámlálásánál estek volna tisztességi mániába? A kommunistáknál a cél szentesíti az eszközt, a legántidemok­­ratikusabb cél a leghitványabb eszközt is és inkább azt hisszük, hogy a Barankovics-párt szavazatárnak számából is le loptak Rákosiék, nem­csak a Pfeifferéből. Az pedig száz százalékosan bizonyos, hogy a két komoly harcos ellenzéki párt, Barankovics és Pfeiffer, még a kommu­nisták kiborotvált adatai szerint is együtt körülbelül másfél millió sza­vazatot, közel négyszázezerrel többet kaptak mint a kommunisták, még pedig annak dacára, hogy a kommunisták hivatalos támogatásban, autókban, pénzben és “kommunistára kell szavazni, mert enélkül nem lesz r.yugság az orosz szomszéddal “ valamint” Amerika messze van, de Sztálin kozákjai Munkácson ülnek ezentúl is, ‘‘jeligéjű lélekhalá­­szatban apait, anyait képesek voltak beleadni az eredmény kiszorítá­sába, mig az ellenzéki pártok ezerszeresen szenvedtek a terror alatt, sehonnan sem kapták pénzt propagandára, sőt még ha lett /volna pénz, akkor sem lett volna komoly lehetőségük a propagandára. Csak fej­betöréseket és ezer gonosz handicapet kaptak és voltakép mégis ők győztek. Pfeiffer és Barankovics másfél millió szavazója szemben Rákosival és pz orosz szuronyok egymillió egyszázezer szavazatával hatalmas erkölcsi győzelem és a terror, az erőszak, a szélhámos vá­lasztási gangszterizmus óriási kudarca! * * * A Kisgazdapárt harmadik helyre került mintegy 750000 sza­vazattal és egykori diadalmas 57 százalékos többsége alig tizenöt szá­zalékra olvadt le, de sokban meg is érdemelte sorsát, hogy elvesztette választói kétharmadát. Nem szabadott volna 1945 novemberében társ­nak összeállni a kommunistákkal. Az ember nem csinál társvállalatot olyannal, akiről a verebek is csiripelik a háztetőn, hogy le akarja bunkózni azt, aki kompanjonságba bárgyulna vele. Ezt még némely politikailag kevésbbé tájékozott nyugati politikusok is megér­tették és méltányolták volna, ha a kisgazdapárti vezérek gerincesen és okosan megmagyarázzák nekik, de erre nem futotta az eszességből és lélekjelenlétből. Puhányság okozta a kisgazdapárti többség koa­líciós öngyilkosságát s ami szinte még nagyobb baj volt, a vezérek nem tudták kezükben tartani a párt vezetését. Ahelyett, hogy egységes antitotalitarus pártszellemet honosítottak volna meg a pártban és vi­gyáztak volna, hogy a bicskával a zsebben lesben álló kommunisták­nak ne legyen módjuk bármibe is belekapaszkodni, bármit is felfújhat­ni, botorul tűrték a Kiss Károlyok, Arany Bálintok zavaros és ostoba politikailag éretlen szervezkedését, épp úgy mint a Dinnyés Lajosok, Oltványi Imrék, Katona Jenők konjunkturális vonzódását a totalita­rizmus vörös fajtája iránt. Egységes antitotaliter pártgarniturával so­hasem következhetett volna be az, hogy a kommunisták az ő hatalom­­ragadozásuk reakciójaként jelentkező ügyetlen “összeesküvés” címén kötelet fonhassanak a kisgazdapárti többség nyakária. Épp úgy: nem szabadott volna szemet hunyni a Kiss Károlyok, Arany Bálintok politikai dillettantizmusa, mint az Oltványiak, Dinnyé­sek felajánlkozó kommunista-barátsága előtt, hanem a vezéreknek erősen kordában kellett volta tartani és a céloknak megfelelő fegyel­mezettséggel uralni kellett volna a nemzetmentő hivatásu többséget. Fejétől romlik a hal és érthető, hogy a nemzet kiábrándult a Kisgaz­dapárt vezetőiből, bármily magos polcra tornázták is> légyen fel ma­gukat... Érthető, hogy a Kisgazdapárt, amely nemcsak elveit hagyta cserben, de Dinnyés és Dobi vezetésével a legnagyobb erkölcstelenség hálátlanságával, fizétett vezérei legtöbbjének elnéző gyöngeségéért, kiesett a nemzet bizalmából és szavazóinak kétharmada elpártolt tőle. ítélt a nemzet és elérte a nemezis azokat, akik nem voltak férfiak erő­sek a történelem nehéz óráján, a sorsdöntő próba idején... Tartozunk azonban az igazságnak azzal, hogy megállapítsuk: a nagy választási kudarc nyomán számos belső kisgazda pártpolitikus­ban felébredt a lelkiismeret, vagy mondjuk talán inkább úgy, hogy szembefordultak azokkal, akiket követve idáig jutottak. Valóságos párt-forradalom játszódott le a párt választási kudarcának nyilván­valóvá válása után a párt helyiségében és Dinnyésnek egyenesen az arcába mondták Quisling-mivoltát, követelték lemondását. Katona Je­nő, a párt politikai bizottságának tagja, aki a hivatalos lap, .a '(Pesti) Hírlap”, főszerkesztője 4ett Nagy Ferenc távozása után, -egyszerűen akarta elintézni <a pártvillongást és kitelefonálta a helysünre Péter Gábort a polifikabrendőrség, az Andrássy ut 60 hírhedt főnökét a kó­péival egyetemben, högy teremtsen rendet, fogja el azokat, /akik nem hajlandók továbbra is Rákosi- Mátyáshoz alkalmazkodni. ... Igen, ez is megtörténhetett a kommunisták választási csalásai és a nép bizal­mának jogos megfogyatkozása miatt leapadt Kisgazdapártban és csak Dinnyés meghökkenésén, a párt teljes szétmállásától félő aggodalmán múlt, hogy végül is visszaküldték Péter Gábort, a rendőrségi hivata­lába, anélkül, hogy a méltatlankodó kisgazdapártiakat magával vitte volna. így is előfordult, hogy a kommunista választási csalások miatt leginkább méltatlankodó Szolnoky István pénzügyi államtitkárt letar­tóztatták és csak hosszas kihallgatás után engedték szabadon. Lefog­tak több olyan választási bizalmiférfit is, akik látták a szavazási csa­lásokat. Véresre vertékhöket a rendőrségen, amiért nem bíznak — a kommunisták alkotmányos becsületességében. . . Ez lett a sorsa a szin­tén tiltakozó Zsarnay , Kálmánnak, Pestmegye Nagy Ferenc mene­külése után lemondott főispánjának is, akit ellenzékisége miatt a kom­munista rohamgárdisták megtámadták a nyílt uccán és véresre páhol­­tak. Vájjon szegény Roosevelt-, hä élne mit szólna ahhoz, hováig fej­lődött a szabad választások ama technikája, amelyről a yaltai egyez­mény megkötésekor ábrándozott.. . Nemcsak Zsarnay Kálmán megveretéséig fejlődött "a nép­akarat szabad érvényesülésének” ez a technikája, hanem odáig is, hogy Szviridov orosz megszálló főparancsnok-generális behivatta magához a Kisgazdapárt rebelliseit és nyájasan megmagyarázta nekik, hogy nem történt semmi visszaélés, vagyis jó lesz nem ugrálni, szépen megférni a bőrükben és a koalicióban. Mindenki a maga sorsának a kovácsa, nem pedig a Kovács Bélája legyen: /volt az értelme Szviridov barátságos revolverezésének s erre, úgy látszik, megint lefeküdt a Kis­gazdapárt, legalább is arra az időre, amig az oroszok remélhetőleg végül mégis kivonulnak. Az úgynevezett békeszerződés ratifikálását már nem húzhatták tovább s ha a kivonulás függ is az egyelőre még a holdban levő osztrák békeszerződéstől, talán, gondolják, ki lehet bőj­­tölni a hátralevő hónapokat. Maradnak a koalicióban és várják, lesz-e kivonulás és utána szabadabb levegő. . . Későbbi jelentések szerint a Kisgazdapárt gyűlése kibuktatta a párt elnökségéből Dinnyést, Mihályfi és Ortutay minisztereket s Pong­­rácz miniszterelnökségi államtitkárt, akiket a kommunisták előtti áruló behódolásért és annak a választáson megmutatkozott következménye­iért felelősnek tartanak. A megtisztulás oly szükséges processzusa el­indult a Kisgazdapártban és remélni ljell, hogy az “O. csoport” (Olt­ványi Imre, Dinnyés, Katona, stb.) teljesen elveszti szavát a vezetés körül. * * * A kivonulást várják a szociáldemokraták is. Náluk még sokkal nagyobb volt a felzúdulás a kommunista választási tömeg­­svindli miatt, mert kajánul arra számítottak, hogy miután az ország a germctelensége miatt kiábrándult a Kisgazdapártból, ők lesznek a leg­nagyobb párt a választások után. De a kommunista választási mód­szerek elbántak velük is, cifrán kifizették őket a Kisgazdapárt több­sége megfojtásában való buzgó segédkezésükért. Negyedik helyre szorultak és mintegy negyvenezer szavazattal kaptak kevesebbet a Kisgazdapártnál. Három szociáldemokrata miniszter le is mondott, annál inkább, mert értesültek arról, hogy a kommunisták azon a címen, hogy ők lettek “a legnagyobb párt”, a tárcáikat maguknak követelik. Kissé megnyugodott a helyzet, legalább is az érdekelt miniszterek ré­széről, amikor Szakasits Árpád pártvezér és Bőhm Vilmos vezetésével őket is magas színe elé rendelte Szviridov orosz generális fs igyekezett megnyugtatni, hogy a miniszterek megtarthatják tárcáikat. A kom­munista lapok leleplezésekkel is fenyegetődztek, hogy a leghangosabb szoc. dem. miniszter állítólag mennyit lopott, szóval teljes volt az össz­hang Szviridov és a kommunisták között és — aki azt mondja, hogy Moszkva emberei beavatkoztak, azok nyilván a külföldi sajtó közis­mert “hazugságainak” egyikét követik el. Rágalom, hogy Sviridov beavatkozott a magyar politikába,, hogy a koalíciós bolsevizmus to­vábbi menetét biztosítsa. — Amerika avatkozott be azzal, hogy tiltako­zott a választási visszaélések ellen s az a “fascista” John Mac Cormac, a New York Timesben és Seymour Freidin, a még fascistább Herold Tribuneban azzal, hogy híven megírták a saját szemükkel látott igaz­ságot. Szviridov intelmei dacára nagy vihar támadt magában a szoci­alista pártban a választási csalások körül és ezer belső pártember vo­nult fel -a pártház elé, abcugolva a kommunistákat és követelve Sza­kasits Árpád, a párt mostani szenvedelmes bolsevik-barát vezetője és félrevezetője lemondását és Rajk László kommunista belügyminiszter és választási szélhámossági rendező állásából való távozását. Összeült a pártválasztmány és a taktikázó Szakasits Árpád parányi kisebbség­ben, szinte magára maradt. Csak Szakasits, Bőhm és a pártminiszterek hajoltak meg Szviridov ukáza előtt, de a többség nem. Erire szeptember 8-ikára összehívták a párt országos választmányát, amely annak rend­je és módjavSZerint megbuktatta Szakasitsot, aki főtitkári állásáról is kénytelen volt lemondani. De röviddel ezután Bőhm Vilmos, tekintettel az orosz megszállás remélhetőleg rövid voltára kompromisszumot ajánlott és erre Szakasitsot meghagyták ismét a helyén, úgy hogy a megjelent több, mint 250 delegátus közül csak 47 szavazott Szaka­sits visszahívása mellett, — a többiek pedig tartózkodtak a szavazás­tól, . , Cr . ‘ .h . .T A szociáldemokraták ily keserves meghátrálása árán meneke­­detrt meg a kommunista párt a koalíció szétomlásátóJ, amikor a szoci­áldemokratáknak a demokratikus polgári rétegekkel való összefogása, az ekként adódó koalició súlytalan egyötödnyi kisebbséggé , szige­telte volna el a kommunistákat! Szakasits Árpád elmulasztotta az éle­

Next

/
Oldalképek
Tartalom