Krónika, 1947 (4. évfolyam, 1-11. szám)
1947-04-15 / 4. szám
"K R ó N I K A" 4-IK OLDAL' rácia — demokrácia nélkül nincsen szabadság. Mi is ezt valljuk — és gondolkozunk. * * * Ugyanezen lap néhány nappal ezelőtt a rendőrségi krónikában arról számol be, hogy a kassai rendőrség az ócskapiacon elfogott egy nőt, aki —? talán borzalmas is leírni — magyar könyveket árult. Biztosan a nyomor és nélkülözés hajtotta oda és bár büntetőjogilag egyelőre nincsen olyan rendelkezés, hogy ilyen cselekmény büntető cselekmény lenne, mégis igazoltatás után a “tettes" be lett kisérve a rendőrségre. Hogy mi történik a Szlovákiából Csehországba való magyarok áttelepítése körül sok szó hangzott már el. Sajnos a tények megfelelnek az állításoknak és a felvidéki magyarság azokon a vidékeken, ahol még ez ideig nem kezdődött meg ez a folyamat, a legnagyobb bizonytalanságban várja a sorsát. Az áttelepítést a hatóságok egyszerűen »azzal indokolják, hogy törvényes alapon történik, miután rendelet van rá, hogy munkára kényszeríthető bárki ott, ahol erre az államnak szüksége van. Természetesen a magyarok munkájára kizárólag Csehországban van szükség. Az áttelepítéssel kapcsolatos magyar állításokat természetesen a szlovák sajtó a legerélyesebben utasítja vissza, tagadván, hogy itt bármelyik magyarnak valamilyen bántódása is' történt volna. Egyik lapszemle erről igy szól: “A felszabadítottak hangja” cimü lap 1946 december 6-iki számában ezt írja: a cikk cime: “A Magyarok Szlovákiában”. A magyarok javíthatatlanok. Állandóan újabb és újabb hazugságokat találnak ki, amelyek alapján a csehszlovák köztársaság ellen törnek. A kitelepítő hivatal főnöke dr. Cseh mindezeket a magyar hazugságokat a Pravda cimü lap december elsejei számában megcáfolta, de nekik már erre fel újabb hazugságaik voltak kéznél. A legújabb magyar propaganda azt a hirt terjeszti, hogy a hatóságok, amelyek a Csehországba szállítandó magyar nemzetiségű mezőgazdasági munkások rendes és nyugodt átszállításának a lebonyolítását végzik, a szülőket elválasztják a gyerekektől és ha valamelyik szülő ellenszegül ez ellen azt megverik. A vagonokba állítólag vagyon nélkül pakolják ezeket be és aki ellenszegül az áttelepítésnek, azt hátulról lelövik. A magyarok ezzel a kitalálmánnyal is mellélőttek, mert az igazság az, hogy Szlovákiában a magyaroknak semmi bántódásuk nincsen és itt velük kesztyűs kézzel bánnak. Az egész áttelepítési akció nem egyéb, mint a felesleges munkaerők átcsoportosítása Csehországba. A családok együttesen mennek el és az utón meleg ételt kapnak. Személy kocsikban utaznak és ingó vagyonukat is magukkal viszik. Nálunk még egy magyart sem lőttek le hátulról. A magyarok Csehországban meg vannak elégedve, miután jó körülmények közé kerültek. De a határokon túl lévő testvéreik ezt nem akarják elhinni s továbbra is uszítanak. Hogy ha ez a jólét és megelégedés az ittlévő véreik részéről annyira a szivükön fekszik, miért nem fogadják be őket maguk közé? Miért gátolják a kitelepitési akciót és miért nem akarják testvéreiket saját hazájukban befogadni, ahol őket senki nem bántaná? Maga az angol nagykövetség kiküldöttje a helyszínen meggyőződött-e a magyar állítások valótlanságáról és kijelentette, hogy a magyar támadások alaptalanok. Mi tudjuk, hogy a magyar propaganda tendenciózus híreivel be akarja mocskolni köztársaságunkat a külföld előtt és tőkét akar kovácsolni a külügyminiszterek értekezletén. Tévednek a feltevéseikben, mert a külföldi figyelőknek módjuk van betekinteni és meggyőződni a helyszínen. De mi a mi nemzeti kötelezettségünk teljesítésében nem hagyjuk magunkat gátolni". Eddig a cikk. Ez a cikk a “Hlas oslobodenych" cimü pozsonyi lapban jelent meg, amely cinjkéje alatt ezt a feliratot viseli: “a szlovákiai antifasiszta és politikai foglyok szövetségének lapja”. * * * Most ítél a világ a múltban történt hasonló “rendes és nyugodt” munkás csoportok átszállítása felett, amikor hasonló körülmények között és rendeletekkel terelék az európai munkásság nagy részét a német háborús gépezet kiszolgálásához és Nürnbergben, Prágába'n, Pozsonyban, Budapesten halállal büntetik ilyen cselekmények miatt a tetteseket, akikre ugyanazok az “antifasiszta szövetségek” kiáltják a “feszítsd meg”-et, akik már másnap ezt az intézményt védőszárnyaik alá veszik és emberek elhurcolását mint “nemzeti kötelezettség teljesítését” helyeslik csak azért, mert magyarokról van szó. Hol itt az antifasizmus, hol itt a demokrácia, hol vannak az emberi jogok? Nem esünk-e ugyanazokba a hibákba mint a múltban, nem vettük-e át a múlt összes szörnyű módszereit? Ez a “rendes és nyugodt átszállítás” helyesen áttelepítés természetesen kizárólag csakis a magyar lakosságot érinti. Érdekes körülmény, hogy “felesleges munkaerők” csakis a magyarság körében adódnak és eddig egy esetben sem fordult elő, hogy szlovák lakosságú falvakban is alkalmazták volna az áttelepítés alapjául szolgáló rendeletet, vagy hogy egyetlenegy szlovák nemzetiségű egyént is akarata ellenére vittek volna el Csehországba. Felesleges munkaerőkre hivatkoznak a hivatalos tényezők, amikor épen az egész köztársaság egyik legégetőbb problémája a munkaerő hiánya. Styk József miniszter a kétéves terv megvalósításával kapcsolatosan a “Nővé prudy” cimü folyóiratnak karácsonyi számában “A kétéves terv megvalósításának előfeltételei Szlovákiában” cimü cikkében azt fejtegeti, hogy Szlovákia legnagyobb problémája a munká§hiányban rejlik, ami az által állott elő, hogy a németek kitelepítése folytán Csehországban előállott nagy munkáshiány következtében a cseh ipar kb. 150 ezer szlovák munkást csalt el Szlovákiából Csehországba, akik visszaszállítása s Szlovákiában va ló alkalmaztatása nélkül leküzdhe/ tétlen akadályok merülnek fel. Szószerint ezt írja: “annak dacára, hogy minden oldalról meg lett ígérve a határmenti cseh ipari vállalatoknak az áthelyezése a szegényebb szlovák vidékekre már a csehországi nagy munkáshiány miatt is, az ipari vállalatok áthelyezése helyett áthelyezték a szlovák munkaerőket Csehországba". Tehát mig a közgazdász — ugyanezt az álláspontot osztják a többi szlovák közgazdászok is igy pl. dr. Karvas egyetemi tanár is — határozottan állast foglal e átcsoportosítások ellen, addig a politikusok bőséges munkaerő felesleget találnak — a magyarság körében, valósznüleg a “nemzeti kötelezettség teljesitése" érdekében. Ami a szállítás módozatát illeti, csak annyit füzünk hozzá, hogy a “6 ló vagy 42 ember” feliratot viselő vagon is személykocsinak tekinthető. Általában az áttelepítés nem egyébb, mint a magyarság szétszórásának egyik fázisa. A bevált és kipróbált magyar mezőgazdasági munkaerőktől Csehszlovákia sem válik meg szívesen. Az elgondolás az, hogy a mezőgazdasági proletár tömeg s törpebirtokosság szétszórva és elválasztva a magyarság együttes tömbétől idegen környezetben hamar beolvad az idegen elembe, ezért az igy áttelepitettek között túlnyomó részben, legalább is ez ideig, csak ezek a rétegek vannak képviselve. A vagyonosabb rétegek eltávolítása pedig a második fázis lenne, de ezek már Magyarországba lennének kitelepítve. Itt számításba van az is véve, hogy a vagyonosabb rétegnek Csehországba való áttelepítése nem kívánatos elemek belekeveredését vonná maga után, miután vagyonos elemnek a pro- ^ letár sorsba való beolvasztása már magában hordja az elégedetlenségnek a csiráját. A számítás alapja: a proletár nemzetközisége, — hiánya: vér nem válik vízzé. * * * Az áttelepítések és kitelepítések észszérütlenségének hü tükörképe a következő ujságjelentés: A “Cas” cimü demokrata párti lap 1946 november 16-iki száma Írja: “Ki ezért a felelős?" cimü cikkben: “Szerkesztőségünkben a napokban megjelent Faragó András Magyarországról áttelepült szlovák. Bemondása szerint 1946 október 21-én települt át Békéscsabáról 220 társával. Ezeknek az áttelepülteknek az lett Ígérve, hogy Szlovákiába kerülnek, később azonban azt mondták nekik, hogy egyelőre Morvában fognak mint mezőgazdasági munkások dolgozni. Azonban nem igy történt. Az áttelepülteket Komáromból egyenesen Guthausenbe (Prachaticei járás) vitték a német határra (Csehországba). De nem mindegyiket. Három csoportot három más faluban helyezték el Guthausen környékén, szóval szétszórták őket. Ezekben a községekben németek után maradt házakat kaptak, amely németek Németországba lettek kitelepítve. Elhelyezték őket kis kő és faházakba s miután a községben 72 tehén maradt, amelyek a legelőtársulat tulajdonát képezik, azt a feladatot kapták, hogy ezeket, személyenként havi 850 százalékos összegért 1947 április 15.' őrizzék. Ezeket a teheneket őrzik, de száma mindössze már csak 2-3 hétre van, a learatott termény még nincsen beszállítva, még keresztekben van a mezőkön és penészedik, a burgonya még mindig a földben van és miután iá vidék hegyes és hideg éghajlatú, a burgonya lassan kezd megfagyni. Ezek a mi szlovákjaink itt el vannak hagyatva és saját magukra utalva, nincsen tanítójuk, papjuk, senki tanácsadójuk és kétségbeej-^ tő helyzetben élnek. Mi csatlakozunk e panaszhoz és hisszük, hogy ezeket a szóval Faragó András által előadott panaszokat az áttelepítő hivatal a mi drága szlovák testvéreink megelégedésére mielőbb rendezni fogja, mert ők Szlovákiában akarnak maradni, ahová magukat kérték. A Szudétákba vigyék a mi hatóságaink a nyilasokat és magyarokat, akik itt ténferegnek és mondokálnak mindinkább szemtelenebbül és hangosabban". / így szól szószerint a cikk, amely az Urnák 1946 esztendejében november 16-án látott napvilágot. Európa az éhínséggel küzd, az UNRRA jelentései az óriási élelmiszerhiányról számolnak be és segítségül hívják áz egész világot, ugyanakkor a segítséget kérő a saját földjein hagyja pusztulni a drága magot, hagyja pusztulni az oly nehezen pótolható állatállományt, hagy lakatlanul területeket Európa’ szivében csak azért, mert él egy történelmi alkalommal és telepit még akkor is, ha ennek folytán a saját romlásába rohan. Mit szól ehhez az éhező emberiség, hol itt az igazság, amelyről ez a lap címkéje alatt ezt a feliratot hordja: “az igazság győz”. De jellemző a cikk és rávilágít egy olyan körülményre, amelynek igazságát nem lehet tagadni. A Magyarországról áttelepített “szlo vákok” nem képeznek megbizható szláv elemet. Ezeket sem tartják kívánatosnak elhelyezni a trianoni határ mentén, hanem biztosabbnak látják szétszórni távolabbi vidékeken a magyarsággal szemben tanúsított módszerek alkalmazásával. “Nincsen pap, tanító és tanácsadó". A cikk utolsó sorai őszintén bevallják az igazi célt, amit a “Felszabadítottak hangja" néhány nap múlva már más beállításban állít a világ elé. A “Cas” óhaját úgy látszik a csehszlovák kitelepítő hivatal meghallgatta s néhány nap múlva megindultak az első vonatok a “felesleges munkaerőkkel” Csehország felé, de visszafelé elfelejtették magukkal hozni az ott szétszórt áttelepitett “szlovákokat". * * * A kitelepítéssel szorosan összefügg a vagyonelkobzás. Ez annak az ígéretnek az alapja, amely az áttelepülő magyarországi szlová- . koknak lett adva. Egy vagyonelkobzó hatósági végzés szószerinti fordítása: “A járási nemzeti tanács székhelyén működő konfiskáló (elkobzó) bizottság. Tárgy: A Szlovák Nemzeti Tanács 104-1945 és 64- 1946 számú rendeletéi alapján mezőgazdasági ingatlan elkobzása. A Szlovák Nemzeti Tanács 104- 1945 és 64-1946 számú rendeletéi 1 paragrafus 7 és 8 bekezdései T
