Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-07-15 / 7. szám
6-IK OLDAL “KRÓNIK A” 1945. julius 15. Köszönet a Svéd királynak — Hát szeretőd van-e édösíiam? A katona lehajtotta a fejét: — Van egy szőke kisleány, aki nagyon vár vissza. Hát akkor élnöd köll, élned muszáj! — Velünk maradsz. Pedig amúgy ellenség vónál, vagy mi. Nem igaz? — Nem Magyarország ellen jöttünk mi, — magyarázta az amerikai katona. A nazikat akarjuk a maguk nyakáról lerázni. — Osztán igazábul mondod ezt? — Miért hazudnék, hisz maguknak is tudni kell. Ugye maguk sem akarják a Hitlert? — Akarja a nehézség! Hász’n. miatta kell színom ezt a büdös krumplilevelet. De még ez hagyján. de vetőmagot se hagytak a bitangok. Most hogy a vesztüket érzik, még kegyetlenebbek. Minduntalan gyünnek rekvirálni. Oszt egy szót nyikkanjon az ember. már veszi a rebolbert, oszt csak úgy szórja belülié a cseresnyemagot. Veszött nép ez. — Nyers erő! Ez a vezérgondolatuk. — szólt a katona. — Azé fognak elpusztulni — mormogta az öreg, mer mir, azé, bogy szív nélkül, szeretet nélkül nem lőhet rönd a világon. — Aztán, hogyan lettél te amerikai katona? kérdezte a fiatal gazda. — A szüleim ezelőtt harmincz évvel kivándoroltak Amerikába. Somogyból. Öten vagyunk testvérek, három leány és két fiú. Az egyik, a japánok ellen harcol, én meg idekerültem. — Hát nem a magyarokat akartad lebombázni? — arrul a nagyfene vasmadárrul? — Azt tudják apámuram, — magyarázta a katona, hogy mi amerikaiak, az orosszal vagyunk szövetségesek. Segítségünket kérték, ahogyan a szerződésben megállapodott a három nagy hatalom. Ide voltunk rendelve, hogy a környékbeli katonai anyagraktárakat semmisítsük meg. Nehéz munka volt. A nazik három gépet vesztettek, mi pedig egyet. Dolgunk végeztével visszaindultunk a bázisunkra, de üldözőbe vett bennünket öt nazigép. A fényszóróik kitűnőek, azt meg kell hagyni, a gépeink belsejébe is belelátnak. 'A tüzelésből a többiek ki kerültek. de az én gépem benzint tartó szárnya telitalálatot kapott, s ezonnal felrobbant, s a géfpben (ülő társaimat, egy pillanat alatt elöntötte a szétfolyó égőbenzin. Elpusztultak egytől-egyik. Én úgy menekültem meg, mint az irányító készüléket figyelő, elől ültem. A robbanás a gép oldalához csapott, s félig eszméletlenül még volt annyi lélekjelenlétem, hogy az ejtőernyőm szijjtartóján a biztositó parachute kapcsot ki kapcsoltam. s most... most... — a katona szét tárta karjait — az Isten idevezérelt magukhoz. Öltözz át édösfiam, a János fiam ruhájába, rendelkezett az öreg. — Épen pászol reád, mert majdhogy nem egyformák vagytok növésben. A katona átöltözött s ruháját is elégették, s a személy-azonossági igazolványát egy száraz dunsztos üvegben elásták egy pöszmétebokor tövében. Aludni tértek, de hirtelen éles sivitás rontott a pusztai cendbe, s a közeli tanyák sötét ablaki egymásután kivilágosodtak. Motorbiciklis katonai járőrök jöttek. Keresik az ejtőernyős katonát. A fényszórók pontosan megmutatták, hogy itt ereszkedett le valahol a közelben. A lezuhant gép füstölgő roncsai között megtalálták kilencz szénné égett holttestet, de egy élve megmenekült, s azt az tgyet keresik életre, halálra. Az amerikai katona elsápadt. — Magukat is bajba hozom, ezt nem akarnám. — Ne félj semmit,, csak beszélj, egyre beszélj magyarul. Nem lösz semmi baj. Nagy lármával, pattogós zenebonával rontottak be a nazi katonák: Hal van az ejtőernyővel leszállt ellenséges katona? — kiáltottta az egyik nazi. — Keressék meg, — válaszolt a civilbe öltözött amerikai katona. A nazi elébe áll! Igazolja magát! Igazolom, szólt a talpra esett amerikai. — Tegnap jöttem Félegyházáról, a szénagyüjtésre. mert János bátyámnak segíteni kell, magyarázta kitűnő magyarsággal a katona. A tolmács megnyugtatta a na-‘ zit, hogy ez a fiatal ember, olyan alföldi magyar, hogy csak úgy bőg róla a pusztaság szokása, gondolkodása. A civillé vedlett amerikai katona pedig, együtt szántott, aratott, vetett a gazdával. Szorgalmasan, életkedvvel. A ház körül mindent megjavított, mert a foglalkozása mechanikus volt. A nazi járőrök és katonai detektívek nem nyugodtak. Azért az egy megmenekült amerikai katonáért sokat zaklatták a környékbeli gazdákat. De senki el nem árulta. És a katona csillagfényes estéken mesélt egy másik világról, ahol teljes szabadság van, s ha átvészeljük ezeket az időket, itt is olyan szellemben fognak élni az emberek. És a szegedi tanyákon becézgetett. féltve őrzött vendég lett a derék amerikai fiú, s amikor az oroszok kikergették a nazikat, a katona fölásta a földbe rejtett igazolványát, a jelentkezett az orosz parancsnokságnál. Sirva, egymás nyakába borulva búcsúztak el a tanyaiaktól, s az életét megmentő családról, a béke eljövetelekor, gondoskodni fognak az amerikai katona szülei, hozzátartozói, — mert ezt elfelejteni még a sírban sem lehet. *— » — Mondd meg, fiacskám. —• kérdi a tanító az egyik iskolás gyerektől, — mi volt a neve Szent István, első magyar királynak gyermekkorában? A gyerek gondolkodik, aztán rámondja: — Hát... hát Pista! Az “American Jewish Committee“ levelet intzett V. Gusztáv svéd királyhoz, melyben háláját fejezte ki Svédország ama nemes tevékenységéért, mellyel mintegy 20.000 magyar zsidó életét méntette meg. Ebben a mentési akcióban igen jelentős szerepet játszott Raoul Wallenberg ur, a svéd követség egyik tagja Budapesten. Az ’‘American Jewish Committee” levelének szövege a következő: “Felség! Bizottságunk 1944 január 21-én határozatot fogadott el, melynek értelmében háláját fejezte ki a svéd kormánynak a nácik által üldözött dán zsidóknak nyújtott segítségéért. Az “American Jewish Committee” ünnepélyesen felújítja ama határozatát s hozzáteszi mély háláját a svéd kormánynak Magyarországon kifejtett nemes munkájáért. Midőn a nácik hatalomra kerültek Németországban, a zsidóknak és a rendszer többi ellenségeinek tömeges kiirtása a német kormánypolitika alapelvévé vált. Tizenkét hosszú és tragikus éven át kiáltottuk a világba Dachau és Buchenwald szörnyűségeit. A világ ölhetett kezekkel maradt és semmit sem tett akkor, amikor még meg lehetett volna akadályozni az Uj Rend iszonyatos céljainak megvalósítását. Mikor azután a világ teljes mértékben megértette a nácik bűneinek borzalmas voltát, már túl késő volt ahhoz, hogy megállítsák a történelem legnagyobb szabású tömeggyilkosságát. Egy kísérlet azonban mégis sikerült abból a célból, hogy megakadályozzák az Európát elárasztó ártatlan vér folyását. Bár ez a kísérlet nem tudta megmenteni azt a sokszázezer zsidót, akit a kiirtás veszélye fenyegetett, mégis, mint világitó fény ragyogott fel a sötét éjszakában. Egészen 1944 márciusának sorsterhes haváig Magyarország zsidó lakossága fizikailag nem szenvedett. Mikor azonban a németek megszállták az országot, akkor egy fél millió becsületes és hazafias zsidó származású magyar polgárra ugyanaz a sors várt, mint a többi sok millió ártatlan zsidókra, akiket Lengyelországban és Európa egyéb helyein meggyilkoltak. A magyar zsidóknak igen nagy része áldozatul esett a náci erkölcstan hidegvérű és alapos gyilkoló módszereinek. A halálraítélt magyar zsidók közül húszezer részesült a svéd királyi kormány védelmében. Amidőn Felséged kormánya igy cselekedett, csupán az erkölcs és emberiesség szavára hallgatott és eltekintett a hagyományos diplomáciai szokások szabályaitól. A világ örömmel szemlélte, hogy mily eltökélten igyekszik egy semleges kormány a náci Moloch tor. kából minél több áldozatot megmenteni. Felséged kormányának és budapesti követségének hősies tevékenysége és különösen Raoul Wallenberg ur félelmet nem isme* tő munkája példaképül szolgált azoknak a magyaroknak, akiknek szivét és lelkét még nem mérgezte, meg a fajelmélet gyűlöletes tana* Bátorításul szolgált az Önök példája a tisztességes magyar embereknek és figyelmeztetésül, hogy a civilizált emberiség eszményei végül mégis diadalmaskodni fognak. Az Önök példaadásának hatását misem bizonyítja jobban, mint az a^tény, hogy egyedül Budapesten 150.000 zsidó menekült meg. A zsidó nép történetében és az emberi civilizáció könyvében a Felséged kormányának nemes magatartása arany betűkkel fog ragyogni örök időkre. Felségednek mély tisztelettel Joseph M. Proskauer, s. k., az "American Jewish Committee" elnöké, _p A LONDONI “CATHOLIC HERALD” Stalin politikájáról. A londoni “Catholic Herald” arja: “az oroszok európai magatartása nem jobb, mint a hitleri (fascista veszély volt”. A londoni szovjetkövetség egy közleményére, amelyben ez azt irta, hogy a Vatikán nem mutatott ellenérzést és haragot, bármennyire bűntettet is követtek el Hitler emberei," a lap azzal válaszolt, hogy az oroszok szerződésre léptek Hitlerrel és “berontottak Lengyelországba, hogy osztozkodjanak Hitlerrel a rablott zsákmányon.” Rámutat a “Catholic Herald” arra is, hogy a Szentszék mindenkivel szemben ugyanazt a mértéket alkalmazza s “ezt ke l alkalmaznia a bolsevizmussal és azokkal szemben is, akik az annak nevében elkövetett bűntettekért felelősek.” A lap hozzáteszi, hogy “az Egyház és Szentatya elleni támadás régi szokása Moszkvának s a mostani rágalmak csak folytatásai a kereszténység 1918 óta folyó üldözésének, amely annyi halálos áldozatot követelt.” DAL AZ ÁRVASÁGRÓL. Irta: Szabolcska Mihqly Nincs szomorúbb látvány: Egy szótalan árva Halavány gyereknél. Szánandóbb az minden Egyéb szegényeknél. Nincs, aki ölelje, Mosolyra vidítsa Halavány orcáját: Csókkal fölszáritsa Könnyes szempilláját. Soh sem melegedhet Széles a világnak Legszentebb tüzénél: A szülői szívnek Édes melegénél. — Óh, ha árvát láttok, Ha királyfi is az: Szegény mégis árva... Szánó, mély részvéttel Tekintsetek rája! !
