Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-02-15 / 2. szám
1945. február 15. "KRÓNIK A” 7-IK OLDAL Rachel’s Lamentation Upon my soft bed’s snow-white linen sheet. How beautifully sleep my babies sweet! Your dreams are* golden fair? . . . You’re late my stimulating breast to take, With foolish hope I wait for you to wake, I wait in vain, howe’er. Ah, me! You nevermore shall wake: your sleep Is more than rest, is more than slumber deep. I know.—Gone is all my bliss: To loving smiles with smiles you’ll not reply My babbling speech to mimic do not try The lips, I’d fain to kiss. How deep their wounds! A smaller one had not Sufficed to cut their young lives’ tender knot? Must death’s door be ajar? Will not a finger e’en the blossom break? Will not sure death the young dove overtake. Whose heart brute forces mar? Oh! Let me kiss the bleeding wounds which cry To heaven! Though dumb they are, they terrify! I’d lave them with my tears. Cry out, ye open wounds! For vengeance call Upon the cruel heart, crushing to fall For having killed my dears! In vain! In vain! My, children rise no more. Could vengeance cause the flow of guilty sore. My loved ones would not wake. The waves on which the heart floats have run dry No sea of blood can ‘gain revivify: My hearts condemned to break. •, Dreadful King Herod, if you wéré bent • To shed the blood of sweet babes, innocent. You should the sword have felled! Bloodthirsty brute, you should have come alone. The 'children’s sight—e’en from your heart of stone Would mercy’s spring have welled. Ah! Had you seen my babes! Had heard my pleas As I implored Upon my bended knees The brutish slave,you sent! Crawling in dust, with sobs I’d him entreat: "Ob. kill them not; they're mine, these children sweet! ’ His heart did not relent! True, in his eyes I saw a tear to shine. He faltered.— and I thought it a good sign . . . Forgot, he's but a slave. If you had shed a tear, you cruel king, At sight of a poor mother’s suffering, Their lives you’d surely save. Daughters of Bethlehem, you who had been Mothers yourselves, do not with envy mean. Look on my doubled woe. While you had not the right to hope with pride As Rachel had, I am aware, you cried For half such grief I know. Come tomorrow's funeral! Let all Of you upon your dear departed call! Now I am not afraid. My pale two babes—asleep in arms of God— We lay to rest beneath the selfsame sod Where you your offsprings laid. A cycle’s beauteous spring-time vanished, A generation of our race is dead, And buried 'neath the ground! When Bethlehem’s youth into manhood’s grown. No birthdays in these two years will be known. Two years of grief profound! Hark the complaint! Sterile’s the age’s womb! But I behold the future' dawning boom Which no tyrant can stem. Of whom the prophets sang and ever sing: I feel it? He was born. Judea’s King In little Bethlehem! Despite your jealous, fearful, direful vow. Bloodthirsty Herod! learn it now: He is alive today! Your days are over. The age is born anew! Whom you hadrfeared: He lives! You couldn’t subdue The Word which lives for aye! Puha fehér ágyam hullámos redőin MJy szépen alusztok, én szép csecsemőim! Édes-e az álom? . . . Unszoló emlőmet elfogadni késtek; Balgatag reménnyel várom ébredéstek, De hiába várom. Ali! hiszem nem fogtok ébredni, tudom már, A ti nyugvástok több a nyugalomnál. Tudok mindent, — jaj, — jaj! Nevető szememre nem nevettek vissza, Gőgicselő szómra nem rebegtek vissza Csókra késztő ajkkal. Halva vagytok, halva. íme, itt a mély seb: Mintha nem lett volna elegendő kisebb Ajtó a halálnak! Mintha gyönge csirát egy ujj nem letörne, Mintha kis galambfi meg nem volna ölve. Kit szivén nyomának! Oh. hadd csókolom meg e vérző sebajkat. Mely égre kiált, bár iszonyúan hallgat, — Oh, hadd mossa könnyem! Kiálts fel, te nyílt seb. bosszúért az égre, Hogy kegyetlen szerződ meglakoljon végre. Lakoljon meg szörnyen. Mi haszna! mi haszna! nincs már nekem fiam! Folyna bár miattok bosszuló vérfolyam. Föl nem ébrednének: Azt a kis patakot, mely a szivet hajtja. Ha egyszer elapadt, ki nem pótolhatja Óceánja vérnek. Iszonyú Heródes! ha már eltökéléd. Ártatlanra fenni, pallosodnak élét. Miért bíztad másra? Szomjazó szemekkel mért nem jövél magad? Talán kőszivedből enyhe forrás fakad. Irgalom forrása. Oh, ha láttad volna . . . oh fiaim, lelkem — Lerogyék előtte, sirva térdepeltem A vad pribék előtt; Kértem, hogy ne bántsa, mondtam ne ölje meg. Mert enyéim e szép ártatlan kisdedek; Hiába kértem öt! Sirt a vad poroszló, szemei könnyeztek; Azt hivém, nem bántja, azért áll oly veszteg. Feledém. hogy szolga. Ha te könnyezel ott, keményszívű király. Egy fiait féltő anya fájdalminál — Meg nem ölted volna. Bethlehem leányi, kik anyák voltatok, Ne irigyeljétek e kettős bánatot. Ne irigyeljétek! Ha nem volt oly büszke jogotok remélni. Mint Ráchelnek, im a bánat is felényi Részben jut tinéktek. Temetés lesz holnap. Jertek el. oh jertek! Látogassuk együtt a temetőkertet; Nem irtózom többé: Fektessük le halvány gyermekimet szépen — Kik alusznak immár az Urnák kezében — Fiaitok közé. íme a szép tavasz kiesett az évből Egy nemzedék holt ki az emberiségből. Nyugszik temetőben; Serdül Bethlehemnek, felnő számos ifja: De egynek se lészen születése napja E két esztendőben. Hah, de mily panasz, hogy e kor méhe meddő! Távolban, közelben: íme, látok, látok . . . megnyilt a jövendő Kiről annyi jósnak zenge. ihlett szája, Megszületett, érzem, Judának királya Kicsiny Bethlehemben! Zsarnoki féltésed vérengzése volt ez: De tudd meg, de tudd meg. vérengző Heródes, Hogy Ő nincs elveszve! Napjaid számitvák, megifjult az idő, •És kitől rettegsz, nem féli fegyvered ő, Az Ige, az eszme! by Janos arany Rachel Siralma
