Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-02-15 / 2. szám
8-IK OLDAL ■KRÓNIK A” 1945, február 15. Székely bánat - Magyar gond Hogy mennyire elválaszthatatlan Erdély és Magyarország, sok évszázados irodalmunk is tanúsítja. Mutatóban közlünk néhány verset, régieket és újakat, hogy bizodalmát, hitet és reményt meríthessünk ezekben a válságos időkben. KÉT ORSZÁG ÖLELKEZÉSE Az 1848-ik esztendőben irta PETŐFI SÁNDOR És az idő eljött, bár nem hamar. De nem is későn, még midőn A szent imádság meghallgatva lön, Midőn eggyé lett mind a két magyar! Ki eddig a porban hevertél, Légy üdvözölve kebelünkön, Erdély! Oh, nemzetemnek drága szép testvére. Simulj, simulj, testvéred keblére, , - Amelyben a szív, most oly édesen ver . . . Légy üdvözölve százszor, százezerszer! Mily jól esik ölelkezésünk, S mégis milyen sokáig késtünk! De mindegy, mindegy, feljött végre A győzedelmes nap az égre, Mely összesimult arcainkra süt S örömkönyüket szárit mindenütt? Oh nap, ne bántsd e könnyeket, Melyek most pillánkon rengenek. Amelyeket öröm csepegtetett: Hagyd a világnak végeiglen Ottan ragyogni szemeinkben, Hagyd ott ragyogni mindég! Magyar szemében ez oly ritka vendég. Együtt vagyunk és együtt maradunk. Nincs Isten és nincs ördög! aki Ismét széjjel birna szakítani Ölelkező karunk. Egy volt a bölcsőnk, koporsónk is egy lesz Ha majd leszállunk a holt nemzetekhez . .. De én nem félek többé a haláltól, Röpülj föl s állj meg bérceik felett S ha bejártad a völgyeket, Viselje bármilyen csalárdul A változékony sors magát, Sebet kapunk talán, de nem halált. Jöhetsz most már, jöhetsz vihar, Nem rettegjük már haragod, Két ország eggyé olvadott, Kétélű kard lett a magyar, Mely jobbra is vág, balra is vág És jobbra-balra majd érzik csapását! * S te lelkem szállj a Királyhágón által Érzelmeimnek tündérvilágával, És szórd el ott e kincseket, Ajándékozz meg ifjat, öreget, Hadd gazdagodjék mindenik meg, De legszebb részét add a székelyeknek! Csókold meg a székely fegyvereket, Azok csókódtól tündököljenek, S azoktól nyerj te hőserőt, Mely úgy tündöklik a világ előtt! S hogy megismerjék a rónák fiát, Játszál szemökkei; mint a délibáb. SZŐKE AMBRUS DALA az 1670-ik évből Székely föld mindig zöld Házam ott, szivem otbl Jaj, be szép — székely nép! Székely vér: magyar ér. Kicsiny vágy, mégis nagy hüvség ott; Hideg vagy; mégse fagy szived ott! UGY-E VISSZAVÁRTOK? Az 1918-ik esztendőben irta SZILÁGYI BÉLA Őszi alkonyaikor . . . mikor a Hargitán Pásztortüzek égnek . . . Mikor a fonóban bánatos a nóta S megrikat az ének , 5 „ Mikor a lelketek elfogja a bánat Falumbeli lányok S rácsos keritésü kicsi templomunkba Imádkozni jártok? Mikor a gyöngyvirág a mohán kizöldül Csalogányos erdőn . . . Nem fogtok már többet miutánunk sirni Hiába . . . kesergőn! Mikor a csíki nap az akácfa lombját Újból kifakassza: Nem nyílik már többet szép piros ajkatok Keserű panaszra; Megjövünk tavaszra! Vámbéry a magyar alkotmány helyreállításáról Igen érdekes és tanulságos összejövetelként sikerült az a “Keretasztal Konferencia” amit a Demokratikus Magyarok Amerikai Szövetsége és a Victory Council együttesen rendeztek a new yorki 69 ik uccai magyar református templom nagytermében, február 4-én. A gyűlésen Tóth Lajos elnökölt, előadókként pedig a következők szerepeltek: Göndör Ferenc, az “Ember” szerkesztője, Dr. Vámbéry Rusztem egyetemi tanár, a “Harc” szerkesztője, Dr. Takaró Géza, a vendéglátó egyházközség lelkésze, Biró János, a Szabadság volt szerkesztője és Schultz Ignác, a csallóközi magyar kerület képviselője a csehszlovák parlamentben. Mindenképen üdvös hatásúak az ilyen megbeszélések. Még akkor is, ha az éremnek csak az egyik oldalát mutatják, még akkor is, ha merő ellenzéki vágyból, nem beszélnek olyan nyilvánvaló érdemekről, melyek Magyarországot több mint ezeréven át fentartották és megvédték. Még a kritika is gondolkodást jelent azonban és minden gondolkodás, akarva — nem akarva, kénytelen leszűrni az igazságokat és elvetni a hamisságokat. Ezt az érdekes jelenséget mutatta a szépen megtelt teremben, a hallgatóság feszült figyelme mellett tartott konferencia is. Tóth Lajos bevezető szavai és Göndör Ferencnek a gróf Károlyi Mihály politikai zászlóbontását beígérő első előadása után ugyanis Vámbéry Rusztem következett, aki az újkori magyar jogfosztásokról beszélt. Vámbéry kiváló jogász és amikor törvényességről, alkotmányról, jogrendről értekezett, nemcsak nem csavarhatta ki a jogot az aktuális pártpolitikai érdekek kedvéért, hanem egyenesen azt magyarázta, hogy a jog felette áll a politikának. Érvelése igen érdekes gondolatláncolatot idézett fel. Először is utalt arra, mily sokan félremagyarázzák, hogy még a háborús bűnösök felelősségre vonásánál sem tartja felfüggeszthetőnek a nemzetközi jogot és konvenciókat, mert a jogrenddel nem lehet játszani. Magyarország 1914-ben, az első világháború kitörésekor felfüggesztette az esküdtszéki bíráskodást. Egészen addig, a magyar igazságszolgáltatás, különösen Ferenc József uralkodása alatt, mintaszerű volt. Ezt el kell ismerni mindenkinek — mondotta. — Mikor már nem működött esküdtbiróság, a háborús szempontok egyre jobban beleették magukat a jogrendbe és bekövetkezett ennek katasztrofális összeomlása, a forradalom. De jellemző — mondotta — hogy amikor Horthyék ellenforradalmat mozgósítottak a forradalmi kilendülés leverésére, utána nem a jogrendet, az alkotmányosságot, az addig tökéletes igazságszolgáltatási rendszert állították helyre, hanem még a forradalomnál is messzebb mentek a jogrendszer eltiprásában. így vezette Magyarországot egyre mélyebbre a lejtőn, a törvényektől, a jogrendtől, a magyar alkotmánytól való eltávolodás. A jog nem osztályoké, de felettük álló valami. És amikor Magyarország újra mint demokratikus nemzet fog visszatérni a szabad népek társaságába, nem feledkezhet meg arról, hogy állandó jogrendet teremtsen. A forradalmak csupán kényszerállapotot jelentenek, de természetükben rejlik, hogy nem alkothatnak állandó jogrendet. Törvényesség, csak törvényes állapotokból születik. Ezért kell elfogadni azt a tételt is, hogy amikor Magyarország újra belép a törvénytisztelő nemzetek társaságába, vissza kell állítania e törvények tisztességét és légióként: vissza kell állítania a magyar alkotmányt. Biró János előadása ott vált érdekessé, amikor azt mondta el, hogy a háború előtt zsellérsorban élt régi magyar, még Amerikában is rajongott szülőföldjéért és bálványozta a magyar hazát. Schultz Ignác is kénytelen volt elismerni, hogy minden csehszlovák édesgetés dacára is, a csallóközi magyarság hűséges maradt magyar nemzetiségéhez és egyenlő darab kenyér esetén, mindig inkább a magyar uralmat választaná. Schultz különben megpendítette a Duna mentén élő népek federációjának lehetőségét is. Azt mondta, hogy ez addig nem lehetséges, amig Magyarországon a túlzó sovinizmus az ur. De viszont elhallgatta azt, hogy a magyarság úgynevezett “sovinizmusa” a régi közösség visszaállítását kívánja és nem olyan egyeduralmi hegemóniát kiván, amilyet a cseh sovinizmus gyakorol, hanem magyarok, szlovákok, csehek testvéries megértését, egymás mellett, egymás oldalán.
