Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)

1945-06-15 / 6. szám

4-IK OLDAL' "KRÓNIKA” 1945. junius 15. RUBY ERZSÉBET ROVATA--------------—---------------------------------------------------------%-------------------------------------------------------—— ' “MÉG ÉLSZ ATYÁINK SZENT HITE” A new-brunswicki Első Magyar Református Egyház, május hó 6-án ünnepelte fennállásának 30 éves jubileumát. Kissé elkésve irok errőha nagy. vonalú és — a mai szomorú idők­ben — nagyfontosságu ünnepély­ről, de gondoltam, hogy lapunk hasábjain hozom, tekintve, hogy tradicionális szellemben dolgozó lapunk nyitva áll Isten dicsősé­gére dolgozó minden egyháznak és egyletnek vallási tekintet nél­kül. A new-brunswicki Első Ma­gyar Református Egyház népsze­rű lelkésze: Nt. Kosa András, a presbitérium vezetőségével és az egyház kebelében működő nő­egylettel, fáradságot nem ismerő, előkészitő munkájukkal biztosítót, ták az ünnepély sikerét. A jubileumi istentisztelet, a 30 éves nehéz és küzdelmes mun­kálkodás beszámolójával együtt lett megtartva, az újonnan átala­kított templomban. Messziről el­jöttek Nt. Kosa András, lelkész­társai, hogy jelenlétükkel az ünne­pély fényét emeljék s elismeréssel adózzanak, a new-brunswicki magyarság anyagi áldozatkészsé­gének. Kevés olyan szép magyar templom van az amerikai magyar. Ságnak, mint a new-brunswicki református templom. Meg voltam iepve s egy vigasztaló gondolattal nézegettem a stylizált faberaká­sokkal diszitett szentélyt, hogy a bombák elsöpörhetik a templom kőfalait, de lelkűnkben, erős vá­runk nekünk az Isten. Az uj szó­szék háttere: nemesen egyszerű üde tisztaságában, a falak porcéi-1 ián sápadtságával, olyan, mint az Isten kezében tartott óriási átvi­lágított szelet kenyér, melyei az áhitat fölemelő perceiben, tiszte­letet keltő hatással ad át a hívek­nek, a szószéken hozzájuk szóló lelkész alakját. Az ünnepi díszben pompázó templom, művészies, hatalmas be­rakott színes üveg ablakai, szivet vidámitó gazdag színekkel, merő­ben eltérnek a sötét középkor, kriptahideg mély színeitől és az internationálisan élvezett vallás­­szabadság ujjongó örömébe bele­vitték a szerencsétlenségében is gyönyörű szülőföldünkből a pi­pacspiros, a buzavirág-kék, az érett kalász arany ragyogása, a sarló szelíd ezüstje és a zöld határ szineit. Amikor az ünnepélyre hívogató harangok harmadszorra is bele­­turbékolták örömüket a tavaszi ragyogásba, az alapitó tagok és a hívek*összegyűltek a padsorokba, felbugott az orgona. Kosa Ernő, a lelkész fia intonálta a prelúdiu­mot, melynek magasztos hangjai­nál, párosával jöttek a vendég lel­készek. Fekete palástjuk lassan suhogott végig a bordó kárpiton, abban a percben megszentelték az elmúlt harminc esztendő dicső­séges hónapjait, az áldott heteket, magasztos órákat és áhitatos per­ceket. Nt. Rácz Győző passaici lel­kész, apostoli köszöntésével kez­detét vette a jubileumi istentiszte­let, s ekkor bezáródott a templom ajtaja, kívül hagyva az emberiség történelmében a legszégyentelje­­sebb világot, amelyet az Isten azért kiméi meg a végpusztulás­tól, mert ártatlan gyermekek, vi­rágok és madarak élnek még kö­zöttünk. Emelkedett szívvel hallgattuk Nt. Szathmáry Gyula lelkész bib­liai olvasását és Nt. Kecskeméthy László lelkész apostoli hitformá­ját, amely ima, ma mindennél ak­tuálisabb fogadalom, hogy: “Hiszünk, hiszünk, minden ne­héz körülményeink őrlő malmá­ban is!” Az ünnepi szent beszédet Nt. Papp Károly lelkész mondotta. Hangjának csodálatos rezonanci­ája végig harsogott a templom boltivei alatt: “Testvéreim! Veszélyben a ma­gyar kereszténység!” És a zsúfo­lásig megtöltött templomban,, a vi­rágszirom hullását is hallható mély csendben, feldobogtak a szivek: “Ébren leszünk „és cselekedni fogunk!” Nt. Dezső János lelkész megkö. szönte az alapitó tagok fáradha­tatlan munkáját és Isten áldását kérte az összes hívekre. Dr. Jasper S. Hogan lelkész, az angol presbitérium egyház üdvöz­letét hozta — és elismerését fe­jezte ki a new-brunswicki refor­mátus magyarság fáradságot nem ismerő áldozat készségeiért. A minden népek imádságát, a “Miatyánkot” imádkozta velünk Nt. Hartó András lelkész. Az imaszöveg utolsó mondata: ... és szabadíts meg minket a gonosztól, — egy gondolat hasított a lelkembe, s valami felsőbb kényszer alap­ján, megváltoztattam a mondatot: ... és szabadíts meg minket a kínzó fantáziáktól. Mert ezernyi okunk van erre, a csüggedések, megtorpanások, megalkuvások barrikádjainál. Nt. Rácz Győző lelkész, s'ziv­­bemarkoló szónoklatának főmoti­­vuma ez volt: “A vasat, a minden féle, fajta fémeket, nem gyilkoló szerszá­mokra adta nekünk a jó Isten, hanem azért, hogy abból olyan eszközöket készítsünk, amelyekkel kolosszusokat építhetünk az orszá­gok felvirágoztatására, az embe­riség boldogulásához, ahol a lel­kek megtalálják azt a békét, ame­lyet az Isten, már az első ember­pár teremtésénél elképzelt... Utána Nt. Bálint Lajos megál­dotta a híveket. Befejezésül, Nt. Kosa András a jubiláló egyház lelkésze, megköszönte híveinek munkálkodását, — külön is meg­említve, az egyházak történetében példaadásra méltó jelenséget, hogy amikor a templom újjáalakí­tását tervbe vették s erre a célra szolgáló költségvetési összeget, 15 ezer dollárt előkellett teremteni, — a szószékről történt, egyszeri felszólításra, minden kollektálás nélkül, a hívek maguk jelentkez­tek adományaikkal. És az egy­háznak, ma egy cent adóssága nincsen. Az ünnepélyes istentisztelet után, este a Szent László Hallban diszbankett, amelyen ötszáz ven­dég vett részt. A végnélküli hosszú asztalsorok körül, mosoly­gós arcú, bájos magyar leánykák hordták fel a jobbnál-jobb étele­ket, amelyeket a református nő­egylet fáradhatatlan hölgyei ké­szítettek. A tósztmester Kosa Ferenc volt, akit az Isten is erre a sze­repkörre teremtett. A szeme min­dent lát, az esze gyorsan vált, — és a szive abban a szent minutá­­ban azé, akihez szól. Egyetlen szavára, egyetlen pohár csendité­­sére, halotti csend a teremben. Ezt a fegyelmezettséget sok egyletnél — sajnos — alig tapasztaltam. Chester Paulus, new-brunswi­cki polgármester szónoklatának kezdetén, magyarul kiálltja: “Jó estét kívánok, kedves ma­gyar barátaim!” Zugó tapsvihar követte a polgármester magyar köszöntését. Nt. Dr. Vincze Károly esperes, magas szárnyalásu beszédében elénk varázsolta, a szenvedő ma­gyar testvéreink mérhetetlen nyo­morát. Bejelentette, hogy az első, összegyűlt adományösszeget, 10 ezer dollárt már elküldötték to­vábbítás végett Svájcba, amely­nek nyugtázásakor visszaüzenték, hogy ez az összeg, az ottani valu­ta szerint átszámítva, hatalmas pénz, s mégis csak egy csepp a tengerben. Nt. Papp Károly lelkész, az Amerikai Magyar Református Egyesület nevében, a banketten is felszólalt. Szónoklatának össze­foglalt lényege ez volt: “A ma­gyar keresztyén kultúrának, iste­ni öntudatra jutott kifejezéseiben, ne legyenek megtorpanások, mi­kor az Isten felé vezető utainkat, bizonyos hatalmi terjeszkedések, eltorlaszolással fenyegetik. “Ne­héz idők előtt állunk!” — hang­zott az okok egyenes és tárgyila­gos következtetéseiből merített intelem. Radics Tamás, magyar szárma, zásu trentoni commissioner, szel­lemes sziporkázó előadása, han­gos derütt hozot a hallgatóság szivébe. Hiába szabadkozott, men tegetődzött, a szemébe megmond­ták, hogy nagyon sokat dolgozik a magyarság érdekében/az ame­rikai hivatalos köröknél. És most következik, egy béke­beli, napsugara epizód. Rév. Smithson József a rendkívül köz­szeretetnek és tiszteletnek örvén­­dő gör. kath. plébános, szólt a vendégekhez. Közvetlen, beszél­getési alapon adott szónoklata alatt, eszembe jutottak gyermek­koromból, a hazai orgonabokros, galambducos plébániák. A jó ta­nulóknak promendi cukrot oszto­gató fehér hajú plébánosokkal. kiktől még diót is kaptunk, ha azt daloltuk, hogy: “Kis utcába süt a nap, Beharangozott a pap.’ De ennek, a kedves, régmúlta vissza kandikáló dalnak a végére Rev. Smithson itt Amerikában hatalmas pontot tett, amikor azt kiáltotta a banketten: — Elmúltak ám már kedveseim, azok az idők, amikor a pap maga harangozott. El bizony! Az is el­múlt már, — de jól figyeljetek ide, — hogy a harangozó és a gondnokok a lelkészek teendőit végezték és mindenképen akarták végezni. Hát ennek1 már vége! Most már a szelíd kérő szótol, majd hogy mit mondjak, az ököl­harcig elértük azt, hogy a haran­gozó harangozik, olyan gyönyö­rű, lelket vidámitóan, hogy jól esik hallani. Az egyház gondnoka maga adminisztrál, olyan szeplőt­len becsületességgel, hogy az már több mint pontosság. És mi pedig lelkészek, nyugodtan, minden hí­vatlan prókátori bele kotnyeles­kedések nélkül végeezzük a lelké­­szi teendőinket. Mindenki a maga posztján, de mégis összhangban. • Ez a titka Kosa András lelkész, nagyra becsült barátom sikerei­nek is. Egyházának fejlődése, vi­rágzása is ott gyökeredzik, hogy mindenki a maga ressortjában dolgozik. Nincsenek féltékenyke­dések, elsőbbségi kérdések. Saj­nos a széthúzás miatt, sok kis egyház, kezdő éveiben megáll, mert az útjait berekesztik az oda nem való elemek. Szűnni nem akaró tapsvihar köszönte meg. a plébános találó és megszívlelendő őszinte előadá­sát. Szónokoltak még és Isten áldá­sát kérték az Egyházra: Nt. Hartó András, Nt. Vargha Emil, Nt. Kerekes János, Nt. György Árpád, Nt. Rácz Győző, Nt. Szathmáry Gyula, Nt. Kecs­keméthy László, Nt. Dezső János, Nt. Bálint György lelkészek, va­lamint Bessenyei Albert, az egy­ház nagyérdemű gondnoka és De­ák Károly pénztárnok, kik meleg szavakkal üdvözölték a vendége­ket. Az Amerikai Magyar Népsza­vát Papp István kerületi irodave­zető, a “Home News” angolnyel­­vü lapot, Frank Walter képvisel­te. * i Nt. Kosa András lelkész mun­káját valóban az Isten áldása ki­séri. Egyházának fejlődése abban rejlik, hogy úgy lelkészi teendői­ben, mint organizációs munkájá­ban, gyülekezetének lelki világát, nem hidegen adott és lezárt való­ságnak tartja, — hanem mint Is­ten Országának fejlődését, az Is­tenhez való hazatérésnek gyönyö. rü lehetőségeit látja és akarja. Isten segitse őket, továbbra is nemes munkájukban! BUY WAR BONDS

Next

/
Oldalképek
Tartalom