Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-06-15 / 6. szám
4-IK OLDAL' "KRÓNIKA” 1945. junius 15. RUBY ERZSÉBET ROVATA--------------—---------------------------------------------------------%-------------------------------------------------------—— ' “MÉG ÉLSZ ATYÁINK SZENT HITE” A new-brunswicki Első Magyar Református Egyház, május hó 6-án ünnepelte fennállásának 30 éves jubileumát. Kissé elkésve irok errőha nagy. vonalú és — a mai szomorú időkben — nagyfontosságu ünnepélyről, de gondoltam, hogy lapunk hasábjain hozom, tekintve, hogy tradicionális szellemben dolgozó lapunk nyitva áll Isten dicsőségére dolgozó minden egyháznak és egyletnek vallási tekintet nélkül. A new-brunswicki Első Magyar Református Egyház népszerű lelkésze: Nt. Kosa András, a presbitérium vezetőségével és az egyház kebelében működő nőegylettel, fáradságot nem ismerő, előkészitő munkájukkal biztosítót, ták az ünnepély sikerét. A jubileumi istentisztelet, a 30 éves nehéz és küzdelmes munkálkodás beszámolójával együtt lett megtartva, az újonnan átalakított templomban. Messziről eljöttek Nt. Kosa András, lelkésztársai, hogy jelenlétükkel az ünnepély fényét emeljék s elismeréssel adózzanak, a new-brunswicki magyarság anyagi áldozatkészségének. Kevés olyan szép magyar templom van az amerikai magyar. Ságnak, mint a new-brunswicki református templom. Meg voltam iepve s egy vigasztaló gondolattal nézegettem a stylizált faberakásokkal diszitett szentélyt, hogy a bombák elsöpörhetik a templom kőfalait, de lelkűnkben, erős várunk nekünk az Isten. Az uj szószék háttere: nemesen egyszerű üde tisztaságában, a falak porcéi-1 ián sápadtságával, olyan, mint az Isten kezében tartott óriási átvilágított szelet kenyér, melyei az áhitat fölemelő perceiben, tiszteletet keltő hatással ad át a híveknek, a szószéken hozzájuk szóló lelkész alakját. Az ünnepi díszben pompázó templom, művészies, hatalmas berakott színes üveg ablakai, szivet vidámitó gazdag színekkel, merőben eltérnek a sötét középkor, kriptahideg mély színeitől és az internationálisan élvezett vallásszabadság ujjongó örömébe belevitték a szerencsétlenségében is gyönyörű szülőföldünkből a pipacspiros, a buzavirág-kék, az érett kalász arany ragyogása, a sarló szelíd ezüstje és a zöld határ szineit. Amikor az ünnepélyre hívogató harangok harmadszorra is beleturbékolták örömüket a tavaszi ragyogásba, az alapitó tagok és a hívek*összegyűltek a padsorokba, felbugott az orgona. Kosa Ernő, a lelkész fia intonálta a prelúdiumot, melynek magasztos hangjainál, párosával jöttek a vendég lelkészek. Fekete palástjuk lassan suhogott végig a bordó kárpiton, abban a percben megszentelték az elmúlt harminc esztendő dicsőséges hónapjait, az áldott heteket, magasztos órákat és áhitatos perceket. Nt. Rácz Győző passaici lelkész, apostoli köszöntésével kezdetét vette a jubileumi istentisztelet, s ekkor bezáródott a templom ajtaja, kívül hagyva az emberiség történelmében a legszégyenteljesebb világot, amelyet az Isten azért kiméi meg a végpusztulástól, mert ártatlan gyermekek, virágok és madarak élnek még közöttünk. Emelkedett szívvel hallgattuk Nt. Szathmáry Gyula lelkész bibliai olvasását és Nt. Kecskeméthy László lelkész apostoli hitformáját, amely ima, ma mindennél aktuálisabb fogadalom, hogy: “Hiszünk, hiszünk, minden nehéz körülményeink őrlő malmában is!” Az ünnepi szent beszédet Nt. Papp Károly lelkész mondotta. Hangjának csodálatos rezonanciája végig harsogott a templom boltivei alatt: “Testvéreim! Veszélyben a magyar kereszténység!” És a zsúfolásig megtöltött templomban,, a virágszirom hullását is hallható mély csendben, feldobogtak a szivek: “Ébren leszünk „és cselekedni fogunk!” Nt. Dezső János lelkész megkö. szönte az alapitó tagok fáradhatatlan munkáját és Isten áldását kérte az összes hívekre. Dr. Jasper S. Hogan lelkész, az angol presbitérium egyház üdvözletét hozta — és elismerését fejezte ki a new-brunswicki református magyarság fáradságot nem ismerő áldozat készségeiért. A minden népek imádságát, a “Miatyánkot” imádkozta velünk Nt. Hartó András lelkész. Az imaszöveg utolsó mondata: ... és szabadíts meg minket a gonosztól, — egy gondolat hasított a lelkembe, s valami felsőbb kényszer alapján, megváltoztattam a mondatot: ... és szabadíts meg minket a kínzó fantáziáktól. Mert ezernyi okunk van erre, a csüggedések, megtorpanások, megalkuvások barrikádjainál. Nt. Rácz Győző lelkész, s'zivbemarkoló szónoklatának főmotivuma ez volt: “A vasat, a minden féle, fajta fémeket, nem gyilkoló szerszámokra adta nekünk a jó Isten, hanem azért, hogy abból olyan eszközöket készítsünk, amelyekkel kolosszusokat építhetünk az országok felvirágoztatására, az emberiség boldogulásához, ahol a lelkek megtalálják azt a békét, amelyet az Isten, már az első emberpár teremtésénél elképzelt... Utána Nt. Bálint Lajos megáldotta a híveket. Befejezésül, Nt. Kosa András a jubiláló egyház lelkésze, megköszönte híveinek munkálkodását, — külön is megemlítve, az egyházak történetében példaadásra méltó jelenséget, hogy amikor a templom újjáalakítását tervbe vették s erre a célra szolgáló költségvetési összeget, 15 ezer dollárt előkellett teremteni, — a szószékről történt, egyszeri felszólításra, minden kollektálás nélkül, a hívek maguk jelentkeztek adományaikkal. És az egyháznak, ma egy cent adóssága nincsen. Az ünnepélyes istentisztelet után, este a Szent László Hallban diszbankett, amelyen ötszáz vendég vett részt. A végnélküli hosszú asztalsorok körül, mosolygós arcú, bájos magyar leánykák hordták fel a jobbnál-jobb ételeket, amelyeket a református nőegylet fáradhatatlan hölgyei készítettek. A tósztmester Kosa Ferenc volt, akit az Isten is erre a szerepkörre teremtett. A szeme mindent lát, az esze gyorsan vált, — és a szive abban a szent minutában azé, akihez szól. Egyetlen szavára, egyetlen pohár csenditésére, halotti csend a teremben. Ezt a fegyelmezettséget sok egyletnél — sajnos — alig tapasztaltam. Chester Paulus, new-brunswicki polgármester szónoklatának kezdetén, magyarul kiálltja: “Jó estét kívánok, kedves magyar barátaim!” Zugó tapsvihar követte a polgármester magyar köszöntését. Nt. Dr. Vincze Károly esperes, magas szárnyalásu beszédében elénk varázsolta, a szenvedő magyar testvéreink mérhetetlen nyomorát. Bejelentette, hogy az első, összegyűlt adományösszeget, 10 ezer dollárt már elküldötték továbbítás végett Svájcba, amelynek nyugtázásakor visszaüzenték, hogy ez az összeg, az ottani valuta szerint átszámítva, hatalmas pénz, s mégis csak egy csepp a tengerben. Nt. Papp Károly lelkész, az Amerikai Magyar Református Egyesület nevében, a banketten is felszólalt. Szónoklatának összefoglalt lényege ez volt: “A magyar keresztyén kultúrának, isteni öntudatra jutott kifejezéseiben, ne legyenek megtorpanások, mikor az Isten felé vezető utainkat, bizonyos hatalmi terjeszkedések, eltorlaszolással fenyegetik. “Nehéz idők előtt állunk!” — hangzott az okok egyenes és tárgyilagos következtetéseiből merített intelem. Radics Tamás, magyar szárma, zásu trentoni commissioner, szellemes sziporkázó előadása, hangos derütt hozot a hallgatóság szivébe. Hiába szabadkozott, men tegetődzött, a szemébe megmondták, hogy nagyon sokat dolgozik a magyarság érdekében/az amerikai hivatalos köröknél. És most következik, egy békebeli, napsugara epizód. Rév. Smithson József a rendkívül közszeretetnek és tiszteletnek örvéndő gör. kath. plébános, szólt a vendégekhez. Közvetlen, beszélgetési alapon adott szónoklata alatt, eszembe jutottak gyermekkoromból, a hazai orgonabokros, galambducos plébániák. A jó tanulóknak promendi cukrot osztogató fehér hajú plébánosokkal. kiktől még diót is kaptunk, ha azt daloltuk, hogy: “Kis utcába süt a nap, Beharangozott a pap.’ De ennek, a kedves, régmúlta vissza kandikáló dalnak a végére Rev. Smithson itt Amerikában hatalmas pontot tett, amikor azt kiáltotta a banketten: — Elmúltak ám már kedveseim, azok az idők, amikor a pap maga harangozott. El bizony! Az is elmúlt már, — de jól figyeljetek ide, — hogy a harangozó és a gondnokok a lelkészek teendőit végezték és mindenképen akarták végezni. Hát ennek1 már vége! Most már a szelíd kérő szótol, majd hogy mit mondjak, az ökölharcig elértük azt, hogy a harangozó harangozik, olyan gyönyörű, lelket vidámitóan, hogy jól esik hallani. Az egyház gondnoka maga adminisztrál, olyan szeplőtlen becsületességgel, hogy az már több mint pontosság. És mi pedig lelkészek, nyugodtan, minden hívatlan prókátori bele kotnyeleskedések nélkül végeezzük a lelkészi teendőinket. Mindenki a maga posztján, de mégis összhangban. • Ez a titka Kosa András lelkész, nagyra becsült barátom sikereinek is. Egyházának fejlődése, virágzása is ott gyökeredzik, hogy mindenki a maga ressortjában dolgozik. Nincsenek féltékenykedések, elsőbbségi kérdések. Sajnos a széthúzás miatt, sok kis egyház, kezdő éveiben megáll, mert az útjait berekesztik az oda nem való elemek. Szűnni nem akaró tapsvihar köszönte meg. a plébános találó és megszívlelendő őszinte előadását. Szónokoltak még és Isten áldását kérték az Egyházra: Nt. Hartó András, Nt. Vargha Emil, Nt. Kerekes János, Nt. György Árpád, Nt. Rácz Győző, Nt. Szathmáry Gyula, Nt. Kecskeméthy László, Nt. Dezső János, Nt. Bálint György lelkészek, valamint Bessenyei Albert, az egyház nagyérdemű gondnoka és Deák Károly pénztárnok, kik meleg szavakkal üdvözölték a vendégeket. Az Amerikai Magyar Népszavát Papp István kerületi irodavezető, a “Home News” angolnyelvü lapot, Frank Walter képviselte. * i Nt. Kosa András lelkész munkáját valóban az Isten áldása kiséri. Egyházának fejlődése abban rejlik, hogy úgy lelkészi teendőiben, mint organizációs munkájában, gyülekezetének lelki világát, nem hidegen adott és lezárt valóságnak tartja, — hanem mint Isten Országának fejlődését, az Istenhez való hazatérésnek gyönyö. rü lehetőségeit látja és akarja. Isten segitse őket, továbbra is nemes munkájukban! BUY WAR BONDS
