Krónika, 1944 (1. évfolyam, 2-12. szám)
1944-11-15 / 11. szám
1944 november 15. “KRÓNIK A” 3 Visszapillantás Nemrég ácsolták mély titokban ■— amint másképp nem lehetséges — Dumbarton Oaksban a jövendő békéjét, amely a németek legutóbbi vereségei alapján sürgősen aktuális lehet. Nem lehet a tanácskozásokat publikálni, mert azokból a leteritéshez közel álló ellenfelek megfizethetetlen értékű információkhoz, becses propagandanyagokhoz juthatnak, amelyekkel a háborút, a vérontást meghosszabbíthatnák. Elég, ha az illetékesek, a majd intézkedésre hivatottak tudják alapos megbeszélés, megfontolás után, hogy mit tegyenek és elég ha a szövetséges államok népei ehhez majd hozzá fognak járulni, a legyőzöttek majd megtudják, ha a határozatok végrehajtására remélhetőleg már nem hosszú idő múlva sor kerül. Amerika és Anglia közvéleményét természetesen ez a kérdés azért mégis foglalkoztatja és a közvélemény hivatott és hívatlan irányítói, véleményt mondanak a dologban. Hogy kell tenni, mit kell tenni, hogy kell büntetni, megbocsátani, átnevelni és hogy miképp kell biztosítani a világ békéjét a hasonló események ellen. Ahány ember van Amerikában, Angliában, anynyi féle véleményen van, csak egy dologban egyeznek mind-kivétel nélkül, — hogy csupán Németországról beszélnek, esetleg egy-egy felszólaló még valamely országot megemlít, amelyet valahogy ismer, valahogy köze van hozzá, érdeke fűzi hozzá, de akkor is a lényeg Németország. Az egyik felosztaná, hogy ezáltal tegye örökre tehetetlenné, a másik nem osztaná fel, de óriási seregekkel tartaná megszállva. A harmadik csak átnevelné, a negyedik a nagyiparát tenné örökre tönkre, vagy legalább is álladóan amerikai és angol kezekbe tenné. Az egyik megcsonkítaná hatalmasan, az igy elfoglalt területekről pedig a németeket kiűzné...... és igy tovább végtelen változatosságban, anélkül, hogy az Illetők megmondanák, ha ugyan tisztában vannak vele, hogy ajánlott módszereik mennyiben vezetnének eredményre. Szinte csodálatos kivétel ezek közül a felszólalások, Írások közül Mrs. Dorothy Thompsoné, akit sem az emberszeretet, sém pedig a gyűlölet nem vezet, hanem kizárólag a legmesszebb menő tárgyilagossággal, világos okfejtéssel, adatokkal, a leglogikusabb érvekkel bizonyítja, hogy ezt a kérdést, helyesebben koloszális kérdéskomplekszumot az ajánlott megoldások még sokkal bonyolultabbá, rosszabbá teszik, habár Mrs. Dorothy Thompson is azon a véleményen van, hogy a bűnökért büntetés jár és a világnak szüksége van arra, hogy a támadók kedvét ne csak alaposan elvegyék ettől a jövőben, de lehetetlenné is tegyék. Azonban Mrs. Thompson sem mondja meg, hogy mit kell tenni, mit lehet tenni, csak azt, hogy mit nem lehet, mit nem szabad. Olyan európaiaktól, akiknek jelenlegi száműzetésükben valami okuk van speciális megoldást propagálni, nem lehet elfogulatlanságot várni, az amerikaitól viszont nem lehet várni, hogy oly alaposan ismerjék az európai helyzetet, még kevésbbé az európai mentalitást, hogy megfelelő javaslatot tehessenek. Azonban, hogy másról ne beszéljünk, az olasz kormánynak a fasizmust megelőző időkben volt külügyminisztere, a jelenlegi olasz kormány tárcanélküli minisztere, gróf Sforza, kinek mint Bécsben, a Balkánon és másutt dolgozó diplomatának is alaposan kell ismerni a helyzetet, szintén csak a német kérdést látja a megoldás sarkkövének, de természetesen saját hazáját is beleértve, és ahol még más dolgokról is beszél, azokat csak, mint mellékes dolgokat emliti fel. Különösen kiemelendő ebben a nyilatkozatában, hogy a német ügy rendezésén túl, mindent úgy akar újból elrendezni, ahogy azt annak idején a páriskörnyéki békék elrendezték. Mr. Benesen, másik két társán kivül a kisantantban, ma már csak Sforza gróf van ezen a véleményen, Oroszország Besszarábia és a Balti tartományok, a lengyel, a finn kérdésnél már csattanósan bebizonyította ellenvéleményét és csak annyiban tartja szentnek a páriskörnyéki békéket, amennyiben azok az ő uralmát végképp biztosítják és például még abban, ami nem sikerült a páriskörnyéki kastélyban, hogy Törökország annyira meggyengüljön, hogy tengerszorosok Konstantinápollyal együtt évszázados törekvéseik koronázásul végre orosz kézbe jussnanak. Sforzáék, kisantanték, Moszkva ebben a kérdésben nyilvánvaló elfogultság, bebizonyított káros önzésük folytán nem illetékesek semmiképp és nem tarthatnak igényt meghallgattatásra. A tény velük szemben az, hogy a német kérdésnek, a jövendő békének az egyetlen eddig agyonhallgatott megoldása az, hogy azt a helyzetet hozzák létre, amely 1918 előtt volt, hogy ismét az a helyzet következzen be, mely 1938'—39-ben okozott világraszóló robbanást. A 19-ik századnak az emberiségre nézve oly áldásosnak bizonyult aranykorát az a helyzet hozta elő, melynek megteremtésében Angliának volt a legnagyobb érdeme, mellette a dunamenti nagy kettős monarchiának. Ez pedig röviden annyiból állott, hogy Európa szárazföldjén egyik államnak sem lehet oly ereje, amelylyel az összes többi államok fölött uralkodjon. Nem lehetett megengedni, hogy Franciaország ily hatalommal bírjon, ezért kellett Napoleon legyőzetése. Nem volt megengedhető az orosz tulhatalom, erre kellett Lengyelország függetlensége, amelyet a világ szrencsétlenségére nem tudtak akkor tökéletesen megteremteni, ezért kellett megvédeni Törökországot kétszer is, a krimi hadjáratban és 1877—78-ban és utána a berlini kongresszuson és ezért kellett a német birodalomtól külön álló Ausztria, megerősítve a szoros szövetségben lévő Magyarországgal, mert ez egyrészt megakadályozta a hatalmas német blokk létrehozását, másrészt amellett, hogy megakadályozta, azt, hogy Oroszország az Északi tengertől kezdve a Földközi tengerig egy hatalmas pánszláv blokkot alkotott volna, amely Ázsián át még Amerikáig is éreztette volna, — emellett módot adott az önálló fejlődésre képtelen kisebb szláv nemzeteknek, hogy a nagy monarchia kereteiben példátlanul erős nemzeti és gazdasági fejlődést érhettek el. Erre a szlávok között legműveltebb csehek, a galíciai lengyelek, horvátok, délvidéki szerbek, szlovének a bizonyíték, akik minden tekintetben nagyobb jólétnek, nemzeti és kulturális szabadságnak örvendtek, mint szabad fajrokonaik. Ezt az európai egyensúlyt oly fontosnak ismerték el az európai hatalmak, hogy annak dacára, hogy a magyar és az olasz néppel és függetlenségi törekvésekkel szemben a legnagyobb rokonszenvvel viseltettek, még sem állottak melléjük és 1866-ban egyrészt azt akadályozták meg, hogy Poroszország telje sen tönkretegye Ausztriát, másrészt az olaszoknak nem adták oda Triesztet. Kisebb-nagyóbb kihagyásokkal ez az egyensúly tette lehetővé Európának, hogy a történelem és földrajz parancsolta határai csak olyanok voltak, mint jó halász hálója: fennakadtak a nagy halak, de a kicsinyek kimenekülhettek belőle. A határok láthatatlanokká váltak, azokon szabadon közlekedhetett a kereskedő, az iparos, a bankár, a vállalkozó, a turista, az áru, a szellemi termékek, Szabadon telepedhetett le mindenütt mindenki, útlevél, jelentkezés, engedély nélkül. Birtokot szerezhetett, üzletet folytathatott, senki sem akadályozta, senki sem kérdezte, ott is maradhatott végleg. És mindezekhez a szabad, egységes, szövetséges vasutak, posta, távíróhálózat, biztos valuta, állandó vámtételek, amelyek az egyes országok iparát védték a nemzetközi kartellek ellen, de az idegen áru elé nem akasztottak semmiféle akadályt. Ebben a hallgatólagos Népszövetségben a kis államok, Svájc, Belgium, Hollandia, a Skandináv államok szabadon fejlődhettek, függetlenül, pedig úgyszólván fegyvertelenül és a kicsiny Balkán államok is fejlődhettek volna a nagyok árnyékában, ha alig pár évre azután hogy az évszázados török rabságból megszabadultak, nem akartak volna mindenáron nagyobbak lenni, magukat eszközül odaadni még nagyobbaknak, hanem ahelyett kétségtelenül meglévő nagy képességeiket saját országuk felvirágoztatására haználták volna fel. Ebben a világban, amelyben a szerződések szentek voltak, a melyben egyes országok nem arra törekedtek, hogy más országok alattvalóit felizgassák, jogosulatlan ambícióikat felneveljék, meg volt mindaz, amit most szeretnének ismét elérni a tanácskozó hatalmak: a) Alkotmányos népuralom (kivéve Oroszországot), faj) és felekezeti egyenlőség ismét kivéve Oroszországot és Romániát) szabad közlekedés (megint a két kivétellel) és megvolt a szárazföldi nagyhatalmak erőegyensúlya, aránylag mérsékelt fegyverkezéssel, amelyet az orosz-francia szövetség kezdett megbontani. Megvolt a tengerek szabadsága, még a legkisebb ország gyarmatainak biztonsága is még akkor is, ha azok bevoltak ékelve hatalmasabb országok gyarmataiba. Mindenfölött pedig megvolt az egyensúly Németország tulhatalma ellen az Osztrák-Magyar Monarchiában, amely lehetett barátságban a németekkel, lehetett kényszerítve az őt felosztani áhítozó szomszédok miatt még szorosabb szövetségre Németországgal, de mint a világháború is mutatja, az utolsó percig meg tudta őrizni függetlenségét önálló cselekvési képességét. Ez a monarchia biztos és hatalmas gátja volt a németek Bagdad felé előretörekvésének és amig Anglia 1914-ben háborút nem üzent a Egy hazátlan apostolnak SZABOLCSRA MIHÁLY Alacsony kis házban, szegénynek születtem. Anyám varrogatva virrasztott felettem. Kenyerünket nehéz munkával szereztük, De azért jóizün s panasztalan ettük. Olyan szót sohasem hallott a mi házunk: Hogy aki gazdagabb, rosszabb volna nálunk! Alacsony kis házban, szegénynek születtem. Földünk nem igen volt több egy kapanyom sem Kis telkünkön kivül e haza földjéből, De nem róttuk ezt föl a hazának vétkük Magyar vagyok .— ez volt első szó a számon, S a hazaszeretet első imádságom! Alacsony kis házban szegénynek születtem. De a bölcsődal már zsoltár volt felettem. S templommá avatta alacsony kis házunk. Esteli, reggeli édes imádságunk. Mindig a jó Isten volt a mi oltalmunk, Örömünk a jóban, bajban bizodalmunk. Alacsony kis házban szegénynek születtem. S ott nevelkedtem föl emberszeretetben. Nem is a szegénység, saját törpesége Tesz valakit rosszá, s szive üressége. Ki lelkét, hazáját áruba bocsátja: Annak nem a kenyér, — más a nyavalyája!
