Krónika, 1944 (1. évfolyam, 2-12. szám)
1944-11-15 / 11. szám
4-IK OLDAL “KRÓNIKA" 1944 november 15. monarchia ellen, amelyet évszázadokig felismert az európai egyensúly biztos oszlopának, meg is maradt. meg is maradhatott volna annak. Európa szivében hatszázhetven* ezer kilométer terület, a legtermékenyebb föld, növényi, állati és ásványi kincsekkel bőségesen ellátva, nagyszerű természetes és mesterséges útvonalakkal, a kultúra, a gyáripar ősi fészkeivel és ezen a nagy területen szabadon élt, fejlődött 60 millió ember, utazhatott, kereskedhetett, letelepedhetett Cattarótól Czernovitzig, Triestől Bodenbadig, Brassóból Salzburgig és élvezte a hatalmas monarchia védelmét. Mindezt megsemmisítették a páriskörnyéki meggondolatlan békék. A természetes történelmi és földrajzi határok helyébe uj, mesterséges határok jöttek, melyekkel senki nem volt, nem lehetett megelégedve. Kicsiny, de nagy ambíciójú népek, akiknek mindegyike nagyhatalmat szeretett volna játszani és mivel erre nem volt módja, saját kisebbségi népeire, vagy a szomszédos gyenge népekre ment. Deák Ferenc egyszerű, de bölcs mondása a rosszul begombolt mellényről igen találó. Nem elég egy gombot kigombolni, hanem ki kell gombolni az egész mellényt és újból begombolni. Ha azt akarjuk, hogy ne legyen újra rövid időn belül világháború, ha nem akarjuk állandóan költséges katonai megszállás alatt tartani Európa szivét, ha azt akarjuk, hogy a bűnösök megbüntetése után maga a német nép is megbüntesse kisebb bűnöseit, hogy uj nemzedékéknek a leikéből kiirtsa azokat a tanokat, amelyek gyűlöletessé tették a németséget, akkor gondoskodunk kell azoknak a lélektani tényezőknek a létesítéséről, amelyek ennek biztos garanciái lennének. Ha nem akarunk egy népet állandó, jövő generációiban is megláncolva tartani, de azt akarjuk, hogy szabadságával ne éljen vissza, mert ha akar,'akkor előbb utóbb tudni is fog visszaélni, úgy szükséges, hogy visszaállítsuk azt az időt, amikor a németség nem érzete azt, hogy jogtalanul lenyomják, de amikor nem volt módjában kelet felé széjjelterpeszkedni sem, mert útját állotta az a monarchia, amely lakosai összetétele szláv és magyar, alapján legfeljebb nem volt ellensége, de nem volt készséges cselédje a németeknek. Visszaállítani a Monarchiát teljes terjedelmében, Bosznia és Hercegovina kivételével, amelyekre esetleg a délszlávok tarthatnak igényt (Galicia és Bukovina kivételével) ez az egyetlen biztos, kipróbált módszer úgy a pángermán, mint a pánszláv világuralom ellen, de még az ellen is, hogy az olaszokat minden angolszász rokonszenvük ellenére a délszláv nagyhatalmi ábránd ismét az ellenségeik táborba kergesse. Ha ennek a monarchiának, megszűnnek a területére áskálódni, népeit egymás ellen izgatni, és ez lehetővé teszi majd, hogy végre a többi államokban is több ekét és kevesebb harcieszközt gyártsanak. An Appeal Szózat MIHÁLY VÖRÖSMARTY Loyal and true for aye remain . Magyar, to thy home! Here, where thy cradle stood once more Thou’lt rest within thy home. Hazádnak rendületlenül Légy hive, oh magyar! Bölcsőd az s majdan sírod is Mely ápol s eltakar. No other land than this expands For thee, beneath the sky; The fates may bring thee bane or bliss, Here must thou live and die! A nagy világon e kivül Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze. Itt élned, halnod kell. The fathers’ blood for this dear spot Hath often freely flowed; Great names for full ten centuries Have hallowed this abode. Ez a föld melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. Here fought, to found a native land, Árpád, against his foes; Here broke the yokes of slavery Hunyad, with mighty blows. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. Thy glory flag, of Freedom, oft Unfurled hath been here’ And in the bloody wars we lost Our bravest and most dear: Szabadság! Itten hordozzák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszú harc alatt. In spite of danger, perils past, In spite of sanguine strife; Though bent, we are not broken yet Our nation still hath life’ És annyi balszerencse közt Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem Él nemzet e hazán. And all men’s country, great wide world. To thee, now we appeal! The wounds that bled a thousand years Should kill us, or should heal? S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: "Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált” It cannot be that all these, hearts Should here have died in vain; That countless faithful breasts for naught Have suffered deadly pain. Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hü kebel Szakadt meg a honért. It cannot be that all our minds Our sacred iron will... That all our efforts, hopes and faith A ghastly curse shall kill. Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksuly alatt. Yet it shall come, if come it will The blissful, brighter day, For which a hundred thousand lips Most reverently pray. Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán! Or if it come not, then let come The day when we shall die, When o’er our tombs our country dear Drenched in its gore shall lie. Vagy jőni fog, ha jőni kell A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. The grave where we are sepulchred Nations shall then surround, And men in millions will shed tears Of sorrow most profound. S a sirt, hol nemzet sülyed el, Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében gyászköny ül. Magyar, to this, thy native land, Ever devoted be! It nourished thee, and soon, when dead, Its earth receiveth thee. Légy hive rendületlenül Hazádnak, oh magyar! Ez éltetőd s ha elbukál, Hantjával ez takar. No other land than this expands For thee beneath the sky! The fates may bring thee bane or bliss; Here must thou live and die! A nagy világon e kivül Nincsen számodra hely: Áldjon vagy verjen sors keze; Itt élned, halnod kell!
