Közérdek, 1914. július-december (7. évfolyam, 27-37. szám)

1914-07-25 / 30. szám

2-ik oldal.

KÖZÉRDEK

1914. julius 25. 30-ik szám.

Nagy választék I Olcsó árak ■

s: A „Magyar Aruliáz“-l>aii

Megérkeztek a legújabb nyári áruk: szalma- és könnyű nyúlszőr kalapok, nyakkendők, divat harisnyk, ingek, kerti székek, úti kosarak. Gyermekkocsik és cikkek.

Nem politikai értelemben vett állásfoglalást értek ez alatt, nem pártpolitikai célok megvalósítását, hanem a város érdekeinek megvédésére irányuló tehát, a szó legszorosabb értelmében vett város politikai állás foglalást.

Hogy ezután ez az állásfoglalás egyik vagy másik politikai párthoz való csatlakozás, esetleg más erőtényezök megszerzésében nyilvánuljon-e meg, oly kérdés, mely nemcsak okosságot, messze kiható előrelátást igényel, de amelyet megfontolás nélkül ötletszerüleg elhatározni nem is lehet.

Nagykároly egyike ama városoknak, amelyeknek létérdeke fölött állandóan és Damokles kardként lebeg a bizonytalanság.

Örökös harcban kell állania nemcsak azért, hogy a fejlődő városokkal lépést tartson, de azért is, hogy már meglévő intézményeit el ne veszítse.

A szomszédos Szatmár város egyik sajtó orgánuma, ismét harcias húrokat penget. Felvetette múlt héten ismét a székhely kérdést. Végeredményéhez azonban arra a conclusióra jut, hogy Nagykároly érdekeit oly erőtényezök védik, a melyekkel szemben a győzelemre reménye sincs.

És inig a szatmári lap igy értékeli azokat az erőtényezőket, melyek városunk érdekeit úgy a múltban, mint a jelenben nehéz megpróbáltatások közepette is meg tudták védeni, addig városunkban a sajtóban és azonkívül is olyan áramlat indult meg, mely ezeket az erötényezöket

lekicsinyeli s azokkal szembehelyezkedni készül.

Ez a legújabb városi politika. Öngyilkossági kísérlet, mely alkalmas arra, hogy városunk jogait örök időkre eltemesse.

Ez az egyik symptoma, mellyel a választások felé közeledünk.

A másik az nemtörődömség és közönyösség, mellyel városunk vezetősége és lako-sága egyaránt viseltetik minden közkérdéssel szemben, s amellyel viseltetik legutóbb a választók összeírásának kérdésében is.

A fentebb hangsúlyozott okokból s tekintettel arra, hogy három évre kiható jogokról van szó, a város vezetőségének elengethetetlen kötelessége lett volna, hogy minden intézkedést megtegyen arra nézve, hogy a választói névjegyzékbe minden jogosult felvétessék.

Személyesen győződtem meg azonban arról, hogy ez irányban semmiféle lépés nem történt.

Eljártam a kereskedötestület elnökénél, az ipartestületnél, a városi gazdasági hivatalban is, minden eme tényezőket lethargikus álomba merülve találtam. Sehol semmi intézkedés a jogok érvényesítésére vonatkozólag nem történt.

Igyekeztem mind eme tényezőket, a kérdésnek város politikai szempontból, messze kiható jelentőségéről meggyőzni, felhívtam arra miszerint — ha már az illetékes hatóság figyelmét kikerülte — saját hatáskörükben tegyenek meg mindent, a választók számának mind nagyobb arányokban leendő hiztositása szempontjából is. Megmagyaráztam a módokat, amelyek szerint ez megvalósítható. Hogy mi lesz figyelmeztetésemnek eredménye majd elválik.

Az összeíró bizottság e hó 30-ig működik. Még van egy néhány nap. Ha ezt felhasználja városunk vezetősége és polgársága, úgy elérhető a statisztikai adatok szerint 60—70 °/» emelkedés, ha nem úgy ez az emelkedés a minimumra súly ed, és városunk ez elkövetkező választásnál elveszd a döntő befolyást.

Város politikai érdekből tehát nagy fontosságú, hogy a még hátralévő egy pár napot kellőleg kihasználjuk.

És azután ha — a választók nagyszámával — biztosítva lesz városunk részére a döntés lehetősége, majd reá érünk foglalkozni azzal, hogy az igy megszerzett erőt, város politikai szempontból minő irányban használjuk fel.

Ma még korai erről beszélni.

Olyan időket élünk, midőn nemcsak kormányok, de nemzetek sorsa is bizonytalan.

A választások elkövetkeztéig tisztázódik a helyzet. Ha kezünkben lesz az erő felhasználjuk azt, úgy amint érdekeink megkövetelik — ha nem úgy önmagunkat okozzuk és akkor egyáltalán ne is beszéljünk városi politikáról.

Egy érdelődő.

Legszebb ruhatisztitás

Vegyileg száraz utón

Hű fit* Jer Pút

ruhajestö, vegytisztitó és gözmosö-gyárában

Felvételi üzlet :

Nagykőről y,

Széchenyi-utca 43. szám.

alig sejtette valaki, legfeljebb a jó barátja, Elek. Sokáig beszélgettek ott a patak mellett, végül uzsonnázni hivta be őket a cseléd az egyszerű, de kedélyes ebédlőbe. Kaptak bőven habos kávét és süteményt, melyet, amint Nusi mamája állította, Nusi készített. Az igazat megvallva, a szakácsnő készítette, ezért Nusi elpirult. Ez újabb bájt kölcsönzött arcának és a szegény költő teljesen a rabja lett a leány szépségének. Fájó szívvel bucsuzkodott tehát estefelé a barátjával együtt. Rut cséza várt rájuk a ház előtt, mikor távoztak.. Mindketten szegények voltak és közösen fogadtak fuvarost, hogy Kisséket meglátogathassák. Eldugott kis mezővárosban irnokoskodtak, ahol nem kapni egyéb ilyen alkalmatosságot, mint csak paraszt kocsit. Kissé pironkodva szálltak fel tehát a szekérre. Reviczky még egyszer a tornácon álló, bájosan mosolygó Nusi felé nézett. Mintha valami túl világi lény volna, olyannak tűnt föl neki a szőke lányka.

— Tied a szivem, te léssz ezentúl a múzsám — gondolta magában lelkesülten a költő.

Nusi meg ezt:

— No, én már csak olyanhoz mennék férjhez, akinek szép fogata van. Aztán elrobogott a szekér.

Egész világ választotta el őket. De a költő ezt nem sejtette. Egyre-másra irtaremekebb- nél remekebb költeményeit. Beküldte a lapoknak és azok szívesen közölték. Neve hires lett az országban. Mindenki ünnepelte,

szerette, csak az nem, akihez a versek Írva voltak.

Hosszabb idő múlva már mint ismert nevű költő, csinosabb ruhában, de megint csak bérelt kocsin jött el Kissékhez. Ezúttal egyedül, mert hát szerette volna megtudni, mit érez iránta az ő szőke múzsája ?

Nusi ezalatt szépséges nagy leánnyá fejlődött, arca kövérkés lett és aki nem volt oly elfogult iránta, mint a költő, az észreve- hetett rajta bizonyos nyárspolgárias köznapi vonást. De hát a költő vak volt teljesen, ő csak a szép fürtöket látta, az édes bájos kék szemeket, a kedves mosolyt és azt hitte, hogy a szép külső megfelelő lelket takar. Pedig ime őnála sem voltak harmóniában a test külsőségei lelkének formáival és sziliéivel. Arca fakószinü volt, szeme zöldes és fénytelen, haja és bajusza pedig sárgás szőke. Hiába, a fülemüle ruhája is egyszerű, szerény. Torkában van kincse, nem a tollában. Nusinál pedig megfordítva volt. Szépsége inkább külső megjelenésében jutott ki neki. Lelke bár jó volt, de épen nem lendületes, vagy épen poétikus gondolkozásu. Olyan lány volt ő, kiből kitűnő családanya, pompás fánkokat sütő, a cselédeket erősen rendben tartó háziasszony válik, de egy költő eszmevilágát, bensejének csillogó, szivárványszerü ragyogását teljesen hideg, kritikus szemmel értékelte. Szép színes világ ez, de élni nem lehet belőle és kivált nem Magyarországon — gondolta magában a fiatal leány. Babért kap bőven, de pessenyét annál kevesebbet. Már pedig Nusi nagyon szerette a pecsenyét.

Szegény költő ! Megint ott ültek a patak partján. Nusi lábával a kavicsokat szórta a partról a vízbe. Hajában gyöngyös fésű csillogott, termetén habkönnyű fehér ruha ékeskedett. A vizitündér nem lehetne szebb, gondolta a költő, ha most kilépne a patakból vizgyöngyökkel borítva, liliomkoszoruval a Loreley-haján. A mamának hirtelen eszébe jutott, hogy valamit ki nem adott az éléskamrából és eltávozott. Nem számításból tette a jó lélek, mert ő se kívánta a fakó külsejű költőt vejének.

— Anna ... Nusi .. . kisasszony, egy kérdésem lenne kegyedhez — kezdte a költő kissé hebedve. Jaj, könnyebb ezer haxame- tert írni, mint ilyesmit kérdezni, gondolta magában és elővéve zsebkendőjét, megtörülte verejtékező homlokát.

— Mi az, kérem ? — És Nusi olyan prózai nyugodtsággal nézett a fakó szemekbe, mintha valami élettelen tárgyat nézne.

— Nem . . . nem megy el délután Sán- dorfiékhoz ?

— Sándorfiékhoz ? Nem ón, hiszen tegnap voltam ott.

A költő nagyot lélekzett.

— Kit tart kisasszony nagyobb költőnek, Petőfit, vagy Aranyt? — kérdezte hirtelen teljesen megzavarodva és magában szidva gyávaságát.

— Én, az igazat megvallva, nem nagyon érdeklődöm a költők versei iránt. Ézek a túl-