Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-02-08 / 6. szám
Nagykároly, 1913. február 8. 6-ik szám. VI. évfolyam. KÖZÉRDEK ÉKELLEK KERESKEDELEM, IPAR ES TTIEZŐGAZDASAG ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETILAP Megjelenik minden szombaton reggel. Nyilttér sora 50 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. ElSOzetési és hirdetési dijak felvételére csak felelős szerkesztő jogosult Szerkesztőség és kiadóhivatal Gróf Károlyi Gycrgy-tér 36. Telefon 95. Felelős szerkesztő : SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 7'— kor. félévre 3‘50 kor. Vidékre postán küldve egy évre 8'— kor. félévre 4.— kor Egyes szám ára 20 fillér. • “ ..... Cs ak azért sem Blitri lett a közügy. Felrúgták a polgárság legszentebb jogát. Nagykároly.város képviselőtestületének egy néhány gerinctelen tagja vasárnap megmutatta, hogy nem tartja tiszteletben a kérvényezési jogot, de — jóllehet elismerni a kérvényben foglaltak jogosultságát — csak az esetben hajlandó azt teljesíteni, ha a kérvényt nem Írja alá az az ember, aki nyiltan, bátran* * fé£fij^i»;-*©bb alkalommal szemünkbe‘vágta a városi képviselőtestület tagjainak, hogy nem teljesitik lelkiismeretesen kötelességeiket, hogy szónélkül tűrik a polgárságnak pótadóval való túlterhelését, hogy a város szekerét kátyúba engedték vezettetni, hogy a város fejlesztésével egyidejűleg' nem gondoskodtak bevételről is, amellyel a napról-napra emelkedő terheket fedezni lehessen. Szemükbe vágta azt, hogy a pénzügyigazgatóság kérdésében csak akkor ébredtek fel lethargikus álmaikból, amikor „ az utolsó óra ütött, szemükbe vágta, hogy a városi takarékpénztár felállítása, téglagyár létesítése elmulasztásával elszalasztottak olyan bevételi forrásokat, amelyekből alkotni, létesíteni lehetett volna. Az igazság kimoddása pedig fáj, nagyon fáj, és a XX-ik század levegőjében a jelszó az, hogy igazsá/ot hirdetni, igazságot írni, a legfőbb bűnök egyike. De hát mirőt is volt szó? Egy kérvényről, amelyben a képviselőtestületet arra kérte egy pár városi polgár, hogy segítsenek a nyomorgó rendőrök anyagi helyzetén. A kérvényt aláírta a Közérdek felelős szerkesztője is, aki évi 100 koronával járul pőtacló címén a város terheihez, s akinek joga van kérni, joga van indítványt tennie a képviselőiét!tülethez, mert erre a törvények felhatalmazzák. A kérvényen a város legelőkelőbb polgárai voltak aláírva, az ügyvédi kar legtekintélyesebb tagjai, akik nemes szivei járultak ahhoz a jnozgalomhoz ; amely több családos ember anyagi helyzetének javítását célozta. És mi történik a képviselőtestületben ?! Feláll egy ember, aki folytonos vereségeitől, ádáz dühtől, személyes gyűlölettől vezéreltelve, durcás gyermek módjára ki meri mondani azt, hogy nem szavasa meg a kérelmet azért, mert annak aláírói között van egy ember, egy szegény újságíró, aki felmerte emelni szavát a képviselőtestület működése ellen és megmerte mondani a polgármesternek is nyiltan, férfiasán szemébe az igazat, hogy indolens volt a pénzügyigazgatóság kérdésében és csak hajszálon múlott, hogy el nem vesztettük azt a 45 tisztviselőt, aki egész keresményét itt költi el a városban , és nem sülyedt faluvá az a város, amelyet tulajdonképen Szatmármegye székhelyének neveznek. És a tehetetlenségében, — hogy ártani nem képes a gyűlölettől lihegő képviselőA LEGJOBB MINŐSÉGŰ VÁSZNAK, KÉSZ NŐI- ÉS FÉRFI FEHÉRNEMŰÉI FENÉK ÉS SZÍNES PAMASZT TERÍTÉKEK, TÖRÜLKÖZŐK DIVATÁRU ÜZLETÉBEN KAPNÁTOK NAGYKÁROLY, DEÁK-TÉR. Tanuló felvétetik I VÁSZON TÖRLŐK ÉS MINDENFÉLE FINOM ZSEBKENDŐK MINDIG A LE<á~ NAGYOBB VÁLASZTÉKBAN VANNAK RAKTÁRON 0-0 TÁRCZA. MESE . . . Volt egy falu, abban volt egy Jcis ház, A ház előtt messze nyúló tornác. A tornácnak kicsiny asztalára Könyökölt egy fiú meg egy lányka. Fiatalok voltak mind a ketten S ahogy ültek ott egymással szemben, Valahogy a kezök össze tévedt, Valahonnan felhangzott egy ének. A mind jobban közeledő este A lány arcát pirosra festette. Mert a fiú borzas fejecskéje Reá hajlott csöpnyi kis kezére. Mikorra a csillagok kigyultak, A gyermekek egymáshoz simultak S mivél senki sem ügyelt reájok, Valahogy csak összeért a szájok. Dániel Kató, Diagnózis. Úgy kezdhetném: „Volt egyszer egy“ . . . de rövidre fogom ; Esztergomban élt egy orvos, még a „régi“ jogon. Nem volt annak szigorlata, nem volt diplomája, mégis javult, akit kezelt, annak szive, mája. Lőrinci Pál volt a neve, agglegény a sorja ; nem tűrte, hogy páciensét a halál sodorja. Belé diktált orvosságot, amit kitapasztalt, bár ő számtalanszor nézte széknek biz’ az asztalt. Mert bár vizet prédikált, a bort meg nem vetette; s emigy gyakran uralkodott e zsarnok felette. Torma, kovász, szegfűszeg, bors, tisztes fű és zsálya volt a „külső“ nyavalának biztos orvossága. — Hülés ellen hársfa-thea, bodzavirág leve ; szúrás ellen ecet, mustár, meleg tál fedele. Törött csontra zsindelyabrincs, sulyok a zsá- bára, s ha nem használt, vizes pokróc volt a baj javára. Torokbajnak mandulatej, s ha nem volt negédes, puskaport nyelt a betegje, amely mézédes. Korhelylevest a gyomornak rendelt, hogyha „túllőtt“ széna-virág forázatból három órás fürdőt. A tüdőbajt disznótorral gyűrte és savóval, s ha bánatja volt a szivnek, goromba szavával. Ma már őszintének hívnák, más kép volt azonba, — bár szépitném — biz’ őkelme durva volt s goromba. Ha beteghez szólították, cifrát káromkodott csak úgy vette felöltőjét, mely zöld vala s kopott. S támolpogva, botorkálva a „házat“ kereste, hol betegje szivszorongva várta reggel, este. Mert biz’ nála a napszaka nem tett kü- lömbséget; elve vala : „oltani kell, s valahányszor éget“. S mert a torka szünet nélkül lángolt késön-korán; oltogatta, öblitgette folyton és szaporán. „Csak csendesség, csak türelem, minden jobbra fordul!“ ilyen szóval köszöntött be pis- logatva mordul. S amely minden fonákságot észrevesz s kigunyol, jobbra forduló doktornak hívta a néphumor. Tény azonban, hogy kúrái sikerültek szépen, miként ez is, mit készülök elmondani éppen. * Sir az anya szava: „Oda lányom, oda! Pedig e nap délután még épen hagytam vala.“ — „Mi bajodat látom, mi lelt édes lányom ? — Maradj veszteg itt, ölemben, avagy a nyugágyon". — „Nem anyácskám, nem, nem ! . . . Világgá kell mennen; zug a fejem, ver a szivem, vulkán lobog bennem.“ — „Hamar Rózsi,
