Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-05-10 / 19. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK 1913. május 10. 19-ik szám. ROTH LIPOT laikereikedéie karoly Deák-tér. Ajánlja permetező készletét nagy választékban. Eredeti Eklair Yermorel permetezőket és kénporfurókat is állan- o-o dóan raktáron tart. o-o Tanuló fizetéssel felvétetik. \ _ rm?mm?\\rnrnr\irvrcrnn3irawrnrn^^ Mert ha nem így volna! .... Felépülhetne már itt e földön Isten örök anyaszentegyháza, melyben állandó lakást venne a béke, testvéri szeretet, szent egyezség, igaz hit, könyöriiletesség, örök és igazi boldogság. Hol az üldözött erény védelmet, a gonoszság megtorlást találna. Óh, akkor lenne igazi pünkösd, Szentlélek alászállá- sa, rózsák ünnepe, tavasz koronája, szivek megnyílása, minden jóra, szépre buzdulása. Óh jövel, jövel te igazi Pünkösd, mint a szorongó keblébe vigaszt öntő, biztató szava mennyei édes Atyánknak gyógyító balzsama egy jobb jövőbe vetett hitét elvesztett lelkűnknek; jövel, óh jövel nyomorult teremtményeidhez!! Értarcsa. Szoboszlay Sándor. Az élet kapuján túl* A vén temetőnek vadrózsás sarkában Egy gránit obeliszk áll busán, magában. Körötte alacsony halmok és keresztek. Melyeken a hideg őszi harmat reszket. * Részlet a szerzőnek a héten megjelent verses könyvéből. Vén szomorú fűzfa borit rája árnyat Fakón, sötéten, mint valami nagy bánat. Oda lenn a sírban rideg koporsóba’ Ifjú legény fekszik alig egy év óta. Deli, erős ifjú, csupa, izom, élet, Nagy vagyonnak ura, ki mitől sem félhet. A legszebb leánynak boldog vőlegénye, Es szerető, gondos anya szemefénye. Tán sohase hal meg, gondolta ki látta . . . A kaszás erősebb volt, eljött s levágta. Azután kihozták, hideg sírba tették. Gyászolták egy évig, azután elfelejtek. Deli erős ifjú nem alhat a sírba’ Nem nyugodhat abba, ami megvolt Írva. Bántja, hogy útját a sors rövidre mérte, Mikor még nem akart, jött a halál érte. Ez a két erős kar mellyel öt karoltam, Mint egy törött nádszál mért esett le holtan ? Piros ajkam„ tüze miért, hogy kiégett ? Nem tud már esengni forró csókja végett. A szememnek fénye miért, hogy kilobbant, Mikor fájó szivem egy utolsót dobbant ? Bomló agyvelövel mért vész ki az elme. Hidegülő szívvel forrók szerelme ? Mikor még előttem volt egy boldog élet, Alig egy pillanat s mindez semmivé lett. Vad, kegyetlen halál nincs igazság benned, Nem ismersz kegyelmet, nem ismersz sorrendet. A kit letiport a szomorúság, bánat, Nem kell az tenéked, bár sóhajt utánnad. Az élet kertjében a fiatalt, szépet Válogatod te is s oktalanul téped. Ifjú életemnek a delét sem értem, Soha sem hívtalak, miért jöttél el értem ? En szép menyasszonyom, édes jó anyámat Tudom, hogy megöli utánnam a bánat, Két jó testvéremet nem látom meg többé, Vissza nem mehetek, a hideg sir föd be. Visszfényt ver lelkében földi élet képe, Szilaj düh fogja el és sir keservében! Halk zizegés támad sárguló ligetbe : Mintha őszi szellő suhanna sietve. Megrezzen a halott oda lenn a porba’: Előtte a halál, komor és mogorva. Szegény bátor lélek! Az élet csak álom Öröme hiúság, sajnálod ? Sajnálom ! Gyarló gyönge ember, a rögöt kerested, A melyhez oda köt szerte hulló tested, Azt hiszed, halálod kíméletlen gazság. Pedig a halál az abszolút igazság. Vissza akarsz térni ? Igen, vissza, vissza! Telkemet e vágytól el mi sem riasztja, Vissza, fel a földre újra élni, élni, Küzdeni erős karral, szeretni, remélni Vissza, tihozzátok, boldog földi álmok. Élet az igazság, te vagy halál álnok. Sz. HromJcovits V. Győző. TTlaradék szövetek igen jutányos áron kaphatók Női- o-o divatkelmék alaíoni Jenő posztóáruházában :: Nagykároly, Deáktér * ÚRI- 0-0 SZABÓSÁG! szén mindenkiben van annyi önzés, hogy csak azt tartsa nemesnek, szépnek, drágának ami az övé. Mindenki féltékenyen őrzi tulajdonát. S nem engedi azt közprédának titenni főleg, ha egy szeretett nőről van szó. Megvallom, le akartam előtted is tagadni a való tényeket, de bármily önző vagyok is, veled szemben nem tudnék oly álnok lenni, hogy meg ne ismertessem, meg ne kivántas- sam veled szép hölgyemet. Osztozz élvezetemben, hiúságomban és szerencsémben. Egy asszonyról van szó. Hogy miért ez önzetlenség, mikor csak egy asszonyról van szó — kérded tőlem. II. — Egy tavaszi illattal terhes napon, mikor a természet a szerelem varázserejével ittasulva összeölelkezett, mikor két szív vágyakozása mindenen elömlött, ismertem meg. A liget fái, mintha csak ősregéket meséltek volna egymásnak, oly halkan, oly titokzatosan érdekfeszitőn remegtették meg lomb jaikat, mintha súgásuk, bugásukkal elaltatni, andalítani óhajtottak volna egy mesebeli királynőt, kit a szerelem csábja egy ifjú alakjával hoz össze, hogy zavartalanul élvezhessék a boldogság érzetét, az érzelmek Iboldogitó tudatát. A sürü nagy levelek pedig édesdeden feltartóztatták a nap vakitó fényét, hogy a királynő álmait mi se zavarja. A kis madárkák, a zöldelő liget kórusának eme fáradhatatlan énekesei, lassankint elhallgattak, halkan tova rebbentek; csak néha egy-egy méhike zümmögve röppent tova. Ily tulvilági, káprázatszerü volt az a délután, mikor nem tudni, milyen sejtelem, vagy szivet dobbantó érzés űzött, kergetett ki a ligetbe. Valami érthetetlen vágy, valami megfoghatatlan kéjes öröm vonszolt tova; be be a bokrok közé. Oda, ahol a mély csendben, a kies magányban bizonyos jóleső megnyugvással pihenhet és elmerenghet a meggyötört, megkínzott lélek. S ott ült ő, a szép asszony. Mikor megpillantottam, lábaim cöveket vertek. Ő pedig megrezzent lépteim zajától, mint a kis őzike, mely sehol sem érzi magát biztonságban. Felállt és szétnézett, de nem azzal a megriadt arccal, azokkal a vibráló, kétségbeesett szemekkel, melyek a félénkség árulói, hanem mint egy istennő : parancsoló tekintettel, bátor magatartással, mintegy kifejezni akarván : ki meri megzavarni álmodozásomat ? Én pedig félve, remegve húzódtam visz- sza felfedezetlenül e látványtól. Nem azért, hogy ne legyek tanúja e tüneménynek, hanem hogy elmerüljek ez érzelmeimet felkorbácsoló percek üdvösségében. Ismét leült. Nagyon izgatottnak látszott. Talán azért, mert irtózott attól a gondolattól, hogy valaki megfigyelheti; talán azért, mert egyedül vágyott lenni, egyedül akarta élvezni a jó levegő üdítő illatát, melytől felfrissülni, esetleg terhes gondolatait elűzni iparkodott ? Ki tudná megmondani ? Csak néztem őt rátapadó tekintetemmel, őt, ki oly csodás, oly titokzatos volt előttem. Tanulmány óztam. Most leteszi habfehér napernyőjét a padra s egyik kezét annak támlájára téve, reáhajtja aranysárga hajjal befutott kis fejecskéjét. Fülének csak kis rózsahegye látszott ki ebből a dús hajzatból. Finoman metszőit arcszéle plasztikai erőtlenségtől mentnek látszott ; égkék, ragyogó szemeit szivárványsze- rüen iveié a két formás szemöldök; a kicsi orr nemesen ókité arca gyengéd vonásait ; — csókra termett eperajkai közül a hófehér, vakitó fogak gyöngyszemeknek tűntek elő ; gödrös kis állacskája pedig kiegészité e káp_ rázatos tanulmányfejet. Termete formás" mintha márványból való volna. , Mily élvezet volt nézni sóvár szemeimmel ez önfeledt, ábrándjaiba merülő angyali teremtést! Szerettem volna odarohanni, elébe borulni s kitárni előtte pillanatnyi szenvedelmemet, mely máris égető kinként mar- dosta bensőmet. De nem tettem. Nem mondhattam le a gyönyör élvezetéről, mely a láz legmagasabb fokára hevitette tomboló szenvedélyemet. Mert fönséges volt e bűbájos kép és a bele való temetkezés megifji- tott engem s uj élet bizsergését éreztem ereimben.
