Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-11 / 2. szám

\ Nagykároly, 1913. január II. 2-ik szám. VI. évfolyam. KÖZÉRDEK ÉF5MELLÉK KERESKEDELEM, IPAR ES TTÍEZŐGAZDAS A 6 ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETILAP Megjelenik minden szombaton reggel. Nyilttér sora 50 fillér. — Kéziraiot nem adunk vissza. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak felelős szerkesztő jogosult Szerkesztőség és kiadóhivatal Gróf Károlyi Gycrgy-tér 36. Telefon 95. Felelős szerkesztő: S1MKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 7'— kor. félévre 3'50 kor. Vidékre postán küldve egy évre 8'— kor. félévre 4.— kor Egyes szám ára 20 fillér. Városi zálogházat! (S.) íNem uj eszme. Már sok város­ban akadtak olyanok, akik felismerték en­nek a kérdésnek a horderejét és belát­ták azt, hogy a szegényebb néposztályra a zálogház olyan szükséges és nélkülöz­hetetlen intézmény, amelynek városi keze­lésben történő vezetése szociális érdek. És ha ez a kérdés aktuális, akkor nagy hiba volt ezt mind a mai napig volt aludni hagyni és tétlenül nézni, hogy a megszorult szegény nép horribilis kamat­terhet viseljen akkor, ha körülményei a zálogház igénybevételére kényszeritetlék. Minden ilyen kérdésnél figyelembe kell vennünk annak a néposztálynak az ér­dekeit, amely a hasznos kózintézeteket kívánja és föntartja. Mert a zálogház na­gyon hasznos intézmény. Hasznos még akkor is, ha a nagyképüsködö vagyonos osztálynak néhány pöffeszkedő tagja meg­alázónak találja annak még az említését is és könynyelmünek lát mindenkit, aki a zálogház kölcsönét igénybe veszi. Ezek az urak csak a saját szempontjukból és a saját — gy ikrán nagyon is szűk—látó­körükből Ítélnek, ök azt képzelik, hogy csak a takarékpénztári kölcsönök erköl­csösek és megfeledkeznek arról, hogy a szegény nép a saját hibáján kívül jut gyakran abba a kényszerhelyzetbe, ami­kor a zálogház drága kölcsönét kényte­len igénybevenni. Pedig ebből a szempontból sohasem ítélhetjük meg helyesén ezt a kérdést. A zálogházak szegényes zálogtárgyai a ta­núim arra, hogy milyen tragikus esemé­nyek fűződnek egv-egv ' ven csekélyke pénzügyi művelethez és hogy — mennyi nélkülözés, mennyi köny kiséri zálogházi útjára sokszor a legszükségesebb ruhadara­bot, hogg az arra nyújtott nyomorúságos kölcsönből egy darabka hús is jusson az elgyengült családfőnek, vagy a vajúdó asszonynak. Szomorú, fekete képei az életnek tekintenek felénk a dohosszagu odúkból és akinek szive van, aki a néma tárgyakból is megérti a nyomorúságokat, szomorodva Iái ja azt a rettenetes nyúzást, amit a zálogházak őrületes kamatszázaléka a leginkább gyámolitásra szoruló néposz­tályon véghezvisz. Amikor pedig a város vezető köreinek a figyelmét felhívjuk arra, hogy minden egyéni érdek és melléktekintet negligálá­sával egy városi zálogház létesítése vé­gett lépéseket tegyenek, tesszük ezt abban a biztos tudatban, hogy ök is átérzik ennek a kérdésnek a szociális fontosságát és meg­értve az Idők fenyegető szavát, örömmel mozdítanak elő minden olyan törekvést, amely a mai nehéz viszonyok között valami kis enyhülést hozhat. Sok panaszt hallot­tam, sok keserves könnyet láttam leper­ugyszintén tüll, gazé és selyem sálak- ban a legszebb választékkal szolgál: ubletzky Kálmán divatáruháza Nagykárolyban, Deák-tér 18. szám, (Hadnagy-ház.) TÁRCZA. TEMETŐ* — Abdul-Hakk Hamid. — Ki lesz most hű, szerelmes társam nékem ? Szivem vergődik bú s gyász tengerében! Még most itt volt s im karjaimból eltűnt, Mennyekben él .. . elhagyva földi sárt, bűnt. Én itt vagyok, ö földbe’ nyugszik mélyen Négy deszka közt ... én minden üdvösségem! Örökké hü, szerelmes társam volt ő, S most itt pihen e gyászos sír ölében. Oh, hol keressem szivem drága kincsét, Elnémult ajkán dal mikor cseng ismét ? Oh, hol van, hol van, mondd meg hát te Isten, Mért sújtasz ennyi szenvedéssel engem ?! Mondják: feledd szerelmed szép édenjét, Hű nőd hazája már a fény s öröklét . . . Óh, hát befér-e emberészbe mindez ?! Gyötrő vigasz, mélyíted szivem sebjét I Ily gyorsan hogy dőlt romba boldogságom, Nem érti elmém, okát nem találom. Sírfélét látok, nézem, nézem sírva, Rajt’ neve fénylik, gyászbetükkel írva. * Az értékes fordítást több hasonló fordítással Bárczy Iván helyettes pénzügyigazgató volt szives rendelkezé­sünkre bocsájtani, melyért neki ezúton is hálás köszö- netünket nyilvánítjuk. Kín gyötri éjem, nem vigasztal álom, Nő szenvedésem, elkerül halálom; Oh, ggölrelmes sorscsapás, ne kínozz! Soká’ kell még nyomotgnom e világon ?! Oh, jöjj ki Fatma sírboltodból, kelj fel, Oh, jöjj karomba, várlak szerelemmel, Oh, szólalj meg, oh, szólalj hát meg végre, Úgy vágyom hangod édes zengzetére! Bimbóajkad mosolya nyíljon ím fel, Hegeszd be szívsebem e bűvös írrel. Csillagszemednek égi fénysugára Éltem egéről a bút űzze már el. Sír ez, avagy mi, amit im itt látok ?! . . . Oh, égi bájak, im hová jutátok! . . . Álnokság műve ez, varázslat ? . . . Nem, nem Súlyos csapás, mely összezúzza lelkem! Oh, nézd, mivé lett jázmin-keble, látod ?! Szép hamvas rózsaarca porrá mállott! Panaszom nem szün ítéletnapig sem, Megátkozom e keserű világot! . . . Oh, Isten! küldd el egyik angyalod bár, i Hisz hús vigaszra sajgó szivem úgy vár! A fényes égből szálljon le ragyogva, Arcodnak fénye tündököljön rajta! I Hadd tudjam, célja éltemnek mi most már, I A fátyolos jövőben rám mi sors vár, Hadd vigye hozzá minden sóhajtásom, ) Vagy lelkihez emelje telkemet már! Mert oly nehéz igy nélküled az élet! Oly jó lehet a mennyben, együtt véled! Itt a bánat korbácsa csattog rajtam, Reményem meghalt, én árván maradtam. Én fényes holdam elhagyd e földet És engemet a rémes éj körülvett, i Mint hulló csillag hosszú, fényes sávval Zuhant le, megvillantván a sötétet. Én láttam arcát, mint a földbe tették, Nincs köny, mely meggyógyítja szivem sebjét, Alszik már ö, örök, mély, édes álmot, Oh, életemnek fénye sírba szállott! Éltének utján tátongott a mélység És elnyelé szivem legdrágább kincsét, Kutatva lelkem hasztalan bolyong most, I Hozzám többé sohsem tér vissza ismét! . . . ,: Oh, Istenem, körültem mindenünnen Végsóhajtását hallom csak fülemben, Csak ö tekint rám, bárhová is nézzek, Ep úgy, mint akkor esdve énrám nézett, I Egy jajt se szólt, hogy kíntól óvja szivem, Bár gyilkos kórja rágta keblét mélyen, S mig sorvadásnak karma közt vergődött, j Bűvös mosoly tündöklőit a szemében. ; Ágyát el nem hagyám egy pillanatra, Vigasztalám boldogságom siratva. Bár magam is kábultan jártam, éltem, Homályban tett el minden napom, éjem. Hiába vítta a halállal harcát, Ott fenn az égben ezt máskép akarták, 8 most ö siratja gyászos vergődésem, Ha a magasból rám fordítja arcát. Törökből fordította: Bárczi Geyza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom