Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1912-11-02 / 44. szám

2-ik oldal. KÖZÉRDEK november 2. 44 ik szám. 5m I ISKOLAI IDÉNY BEÁLLTÁVAL [® » P I6EN OLCSÓN LENET BESZEREZNI ISKOLAI KÖTÉNYEKET, LÜSZTER, CLOTT, m II ®1 R CARTON SZÖVETEKBŐL GYEREKEK ÉS LEÁNYOK RÉSZÉRE. ÚGYSZINTÉN NARIS- R .. ® ® NYAKAT, ZSEBKENDŐKET, RÚNA-ÉS NAJ- ni TI II l/’Á DHI VYJ7\ I fi KEFÉKET, FÉSŰKET LESZÁLLÍTOTT ÁRBAN DL.AU KAROL/NAL fi fi NAGYKÁROLYBAN, KERESK. ÉS IPARBANK PALOTA (ZÁRDÁVAL SZEMBEN). mmmmm m m «® m m m a m a a rrrrrm wm~ Szenzációs újdonság! Royal kávéházban •/ minden szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap mozielőadás tar tátik. Változatos műsor! JKT Belépti-dij nincs! A nagyérdemű közönség jó­akarata támogatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel: Braun Márton tulajdonos. Polgármester ur! Foglaljon csak helyet pár percre mellettünk a redactió asztalánál és csevegjünk egy kissé. Mi is történt ezelőtt egy évvel Debrecen nagy­városában, a Justicia templomában ?! ?'! Ugy-e úgy volt, hogy épen a polgármester ur Írásbeli rendeletére esküdtszék élé . állítottak egy újságírót, amiért megmerte mondani a nagykárolyi rendőrfőkapitánynak a szemébe, hogy az ö jóváhagyása és elnézése mellett, á város kellős közepén egy hatósági ellenőrzés alá tartozó kávéházban erkölcstelen orgiák folytak. A debreceni kir. ügyész, aki a vádat kép­viselte, az igazság lángpallosával üldözte ki a j panaszló főkapitányt a törvényszék épületéből és nyíltan, szemébe mondotta százak előtt a lesújtó kritikát, hogy a mit a lapszerkesztő a közerkölcs védelmére megirt, az igaz és kije- \ lentette azt is, hogy az újságíró csak becsüle­tes hivatását teljesítette akkor, amikor kímélet­lenül leleplezte az erkölcstelenség, a bűn, a piszok — rendőrileg védett — tanyáját. Alig pár hétre ismét esküdtszék előtt állott az újságíró. Ugyancsak az Ön rendeletére került a vád­lottak padjára, azzal vádolva, hogy megrágal­mazta a rendőrséget akkor, amikor azt irta róluk, hogy védetten polgárokat bántalmaztak, j A tárgyalás során ez a tény is beigazolást nyert és az újságírót egyhangúlag felmentette I az esküdtszék a vádak alól. Mindkét Ítélet úgy városunkban. mint széles Magyarországon érthető feltűnést keltett s azt várta volna mindenki, hogy Ön megteszi a lépéseket az iránt, hogy a város rendőrkapitányi állását a súlyosan, compromitált egyén hagyja I el és helyét oly egyén foglalja él, aki az állását megbecsülve, érvényt szerez a törvénytisztelet­nek és ügyészi kijelentéssel megpecsételt, lealázó fényeivel nem állítja az ország előtt újabb pel­lengére‘ Nagykároly: városát. ön ezek dacára halgatott tisztelt polgármes­ter ..ur és ezen ■ halgatásával szeglet hunyt a történtek■ felett. Azután jöttek..a törvénytelenségek,...a tudat­lanságból származó baklövések egész légiói. A polgárság fel-fel jajdidt,- .de hallgatott. És mindezeket Ön nem akarta látni és tudni drága polgármester ur, mert fekete sze­müveget viselt szemén ennél a kérdéssel, mert az Ön vaskéreggel bevont szivét nem hatotta meg a rendőrségi fogházból naponkint felhangzó polgárok kétségbeesett jajkiáltása. És folyt tovább a mulatság, folyna ma is, ha egy újabb, az eddigieket jóval betetézö tör­vénytelenség véget nem vet a rendőrkapitány garázdálkodásának. A tény ismeretes. Húsz becsületes városi polgár, egy éjszakát töltött fogolyként a város­házán, azért, mert nem fizette meg közmunkaadó tartozását. Húsz becsületes városi polgár, egy éjszakán börtönt ült egy egyén tudatlanságáért, akit az ügyész azzal vádolt meg nyíltan, hogy elősegí­tette a kávéházi leány kereskedést, s hogy eltűrte azt, hogy rendőrei, agyba-főbe verték a védetten polgárokat. Hát nem égbekiáltó vétek ez! Hát nem leg­teljesebb arcul csapása-e ez annak, amit szemé­lyes szabadságnak neveznek ! ?!? és Ön kedves polgármester ur még most is halgatott. A panaszra menő polgárokat azzal utasította, el, hogy menjenek él az alispánhoz, üiert Ön nem tehet semmit ebben a kérdésben, sőt egy helybeli újság azt állítja, hogy a letartóztatásra a ren­deletet Ön adta volna ki. A város polgármestere tehát nem volt haj­landó a megaláztatástól könnyező . polgárság védelmére- kelni!!!! . .. ' És a vármegye alispánja kézséggel tette meg, a mit a város atyja, polgármestere meg­tagadott-. Elrendelte a vizsgálatot s ma máraz iratok Ruhát fest és vegyileg tisztit Haufel Sámuel = Nagykároly, i<ölcsei-ut I. = a római kath. templom mellest. Alapittatott 1902. Telep: Petöfi-ut 59. villany- és gözerőré berendezett intézetében feladat lényegét és ezek miatt támadja, ül­dözi az egyik boly a másikat. Rombold szét a földet, törüld el őket Uram. Rossz útra tértek ezek, nem töltik be rendeltetésüket. — Csendesülj — szólt az ur — és fen­séges arcát besugározta a mindentudás és a legfőbb jóság mosolya. — Nézz oda, mit látsz a kis föld zugá­ban ? Ahova az Ur mutat, ott minden, a múlt, a jelen a jövő, megvilágosodik. — Beszélj. — Egy fehér alakot látok. Szép fiatal leány. Virág kelyhébe mereng és álmodozik. — Nézz a leikébe, mit látsz ott ? — Szeret. Egy férfi képe van a szivében, de most Rólad gondolkozik. Áld és csodál Téged, hogy oly szépnek alkottad a virágot, a sugaras napot, kék eget, illatos mezőt, lombos erdőt és mindenekfölött a szerelmet. — Nézz tovább, amott mit látsz ? — Csodaszép fiatal asszonyt. Egy össze­kaszabolt arcú, féllábu férfire mosolyog. — Mi van a szivében ? — A férje, szereti. < Mond el a történetüket. . —A férj az imént háborúból jött haza, ahol nyomorékká lett. Törvény rendelte, hogy menjen embert ölni, nem vonhatta ki magát alóla. Mig távol járt, az asszonyt dúsgazdag urak hada ostromolta. A szerel­mét kérték és kincseket ajánlottak érette. Még a legmagasabb urak egyike is, szép fiatal ember, utána nyújtotta kezét, az egész kezét, fejedelmi állást kínált neki, ha elválik az urától és felesége lesz. Nem tette. Mikor az ura elrutitva, nyomorékul jött haza, újra megindult a kisértés. De az asszony hajtha­tatlan maradt. A férjét semmiért sem haj­landó elhagyni. — Mért ? — Mert holtig tartó hűséget fogadott neki és nem az ura alakját, hanem leikével annak lelkét szereti. — Hát amott mit látsz ? — Egy aggastyán gyümölcságat ojt, ne­mesíti a vadoncot. A fia áll előtte, ezt ta­nítja ojtásra. — Mit beszélnek ? — Minek ojtjuk ezt apám ? — mondja a flu. — Kis idő múltán ugyanis másé lesz a kertünk. Te mondtad, hogy eladják minde­nünket, mert a barátod, kinek adósságáért jót által, nem fizette meg. — Úgy van, — feleli az apja — mi már nem eszünk e gyümölcsből, de ha tudnád, hogy a testvéred enni fog belőle, nem ojta- nád be az ágat számára ? — Igen, akkor megtenném. —- No lásd, de hiszen az, aki enni feg belőle, akárki lesz, valójában a te testvéred. Emlékkezzél Jézus tanítására, én is igy mondtam neked, az iskolában is igy hallot­tad. Ez a kert már régi, ismerted te azokat, akik nemesítették e nagy fákat ? Ok dolgoz­tak a számodra anélkül, hogy tudtak volna felőled. Illő, hogy te is ugyanezt tedd má­sokért. Ne kérdje senki, kinek, miért dolgo­zik, csak dolgozzék az ismeretlen testvérért. Ez a vallás, az állami élet, az emberi bol­dogulás törvénye, melyet az Ur csepegtetett lelkűnkbe. — És a fiú mit felelt az atyja szavára ? , — Hallgat, gondolkozik, elmélyedt. — Nézz a leikébe. — Az önzés viaskodik benne atyja bölcs szavával. Nőst végig fut a szeme a mezőn, Modern ruhafestés bármily J IT'Á I r n nil Nagykároly, divatszinre. r| A J I A J L l\ i A L Széchenyi-utca 43. Alapittatott 1886-ban. (A rón. kath. elemi fiúiskola mellett)

Next

/
Oldalképek
Tartalom