Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1912-10-19 / 42. szám
okt. 19. 42-ik szám. KÖZÉRDEK 5-ik oldal. A A A ▼ ▼ ▼ ▼ Szives tudomásul!!! Tisztelettel értesítjük a n. é. Z= közönséget, hogy ZZZZ1 cégünk képviseletét és gyüjtődéjét LefkOVilS Sándorfüszerkereskedőtől Nagykároly és vidéke részére AAAAAAAAAAAAAAAAAA WEISZBERGER JÓZSEF cukorka és déligyümölcs kereskedőnek Nagykároly, Széchényi-utoa 32, (Némethv Sándor cukrászdájával szemben.) adtuk át, ki a legnagyobb pontossággal fogja mint elődje a n. é. közönséget kiszolgálni. Tisztelettel: Kováid Péter és Fia vegyészeti gyára Budapest. A A A A T W T ▼ mondotta a püspök — egyszerű körülmények és egyszerű emberek között folyt le. Ezek az egyszerű emberek tudtak engemet szeretni, működésemet megbecsülni. Az Isteni gondviselésnek úgy tetszett, hogy öreg napjaimban olyan emberek közé kerültem, akik szeretetük, becsülésük mellett ünnepelni is tudnak. Jól tudom, hogy ez az ünneplés » ekem nem mint embernek, hanem a püspöknek szól. Mint püspök elfogadom ezt az ünneplést azért, hogy hódolatképen azonnal letegyem Annak lábai előtt, akitől küldetésemet nyertem, az Ur Jézus elé“. Rajongó szeretettel ünnepelte a százakra menő publikum agg főpásztorát. Itt jegyezzük meg, hogy az igazán kitünően sikerült képet Jenser Mihály főgimnáziumi tanár festette. Drágus István felolvasta a jegyzőkönyvbe foglalandó, a Katholikus Legényegyesüiet érdekében fáradozók nevét s köszönetét mondott mindenkinek, ki csak egy fillérrel is hozzájárult a székház felépitéséhez. A Dalegyesület »Áldások Istene“ cimü énekkel zárta be a gyűlést. Impozáns és szép volt ezen egyesület ünnepe s méltó ünneplése 25 éves fennállásának és működésének. Déli 2 órakor körülbelül 200 terítékes társasebéd volt, melyen több köszöntő hangzott el. Este az egyesületösszes helyiségeiben táncmulatság volt, mely természetesen fényesen sikerült. Szenzációs újdonság! Royal kávéházban minden szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap mozielőadás tartatik. Változatos műsor! ‘góZ SS* Belépti-dij nincs ! A nagyérdemű közönség jó- akaratu támogatását kérve, vagyok kiváló tisztelettel: Braun Márton tulajdonos. HÍREK, Kérelem előfizetőinkhez! Hatodik esztendeje, hogy útjára bocsájtottuk a KÖZÉRDEK—ÉRMELLÉK-et. Féltő szeretettel, szerető gonddal, független zsurnaliszták lángoló lelkesedésével, odaadó önzetlenségével csináljuk hétröl-hétre ezt a szivünkhöz nőtt újságot. És senki sem vádolhat bennünket szerénytelenséggel, ha arra hivatkozunk, hogy munkánkat megérti és szereti, fáradozásunkat becsüli és megjutalmazza a közönség, hiszen a vidéki sajtó történetében nem volt példa, hogy egy újság rövid idő alatt olyan elterjedett- ségre tett volna szert, mint a KÖZÉRDEK— ÉRMELLÉK. Nemcsak Nagykárolyban, Szatmár megy ében, Ermihályfalván, Székelyhídion és a vidéken, hanem a fővárosban, továbbá a vidék nagyobb városaiban is olvassák ezt az újságot, mély minden sorával az igazi közérdeket szolgálja. Minden párttól, minden klikktől távol, radikális, bátor, minden irányban független szószólói vagyunk a közönségnek. Különös Eminél állapíthatjuk meg, hogy az érdeklődés nap. ói-napra fokozódik ez újság iránt. Előfizetőink táborában látjuk a radikális polgárságot, az egy szaru munkások százait és mindazokat, akik az események megbízható, gyors, friss, eleven és igaz krónikásának tekintik az j újságot. Az igazság jegyében indítottuk meg lapunkat és azt tűztük ki célul, hogy Nagykároly városa, vidéke és az Érmellék minden szennyét és piszkát nyilvánosságra hozzuk — a folytonos fenyegetések, üldözések dacára sem ijedünk meg — és kíméletlenül folytatjuk tovább a nagy tisztogatást. Es ebben a munkában segít bennünket a nagy közönség is, amely méltányolni tudja az igazi becsületes zsurnalisztákat és segítségünkre van állandóan. Azonban lapunk előállítása tetemes áldoza- j tokkal jár. Nekünk nincs állami szubvenciónk, sem pedig pausálénk, amiből fedezhetnök a heti 200 korona előállítási költséget. A mi toliunkat a becsületes hivatás vezérli s nem adjuk el meggyőződésünket, de szolgáljuk a közt és nem tömjénezzük az üresfejüeket, potya vasúti jegyért, hitvány fillérekért! Ehhez a testet és lelketölö munkához előfizetőink támogatására van szükségünk. Arra kérjük tehát azon hátralékosokat, akik a múlt és a folyó évről is becsülettel megszolgált előfizetési dijaikat ezideig nem küldték be, szíveskedjenek azt lehetőleg postafordultával kiegyenlíteni. Kiváló tisztelettel a Közérdek—Érmellék kiadóhivatala. Személyi hir. Dr. Boromisza Tibor, szatmári püspök e hó 13-án a Kath. Legényegyesület székház felavatasi ünnepségére automobilon városunkba érkezett, és este vissza utazott székhelyére. Baleset. Súlyos baleset érte Braneczky József főgimnáziumi tanárt, lapunk jeles tollú főmunkatársát. A motorvizsgálatról hazatérőben a debreceni országúton egy a motor zajától megvadult lovak által húzott szekér nekihajtott és elütötte. Braneczky oly szerencsétlenül esett le a motorról, hogy lábát törte. Beszállították a debreceni piaristarend társházába, ahol orvosi segélyben részesítették. Állapota aggodalomra nem ad okot s két hét múlva elhagyhatja a betegágyat. Braneczky balesete iránt általános az érdeklődés s igen sokan sürgönyileg és levélben érdeklődtek hogyléte felől. Hangverseny. A „Nagykárolyi Dalegyesület' november 10-én a Kath. Legényegyesület összes emeleti- helyiségeiben tánccal egybekötött hangversenyt rendez, melyen az arany- | éremmel kitüntetett régi dalosait is ünnepli. A programmot legközelebb hozzuk. Közgyűlés. Nagykároly r. t. város képviselőtestülete 1912. október hó 20-án délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart. Heggel négy órakor. Csaba Adorján a j vármegye főnöke billiárd szobát alakított a kisteremben. Vasárnap virradóra reggel négy órakor is égett a villany, a melyet a vármegye adófizető polgársága keservesen fizetett fillérjeiből fizet a megyei pénztár. Azt kérdjük a tisztelt Megyefőnök úrtól, meddig tart ; ez a pocsékolás ? ? ? Vagy talán fél a sötétségtől ? Megnyugtatjuk, ne féljen, Kossuth szelleme most messze elkerüli a vármegyeházát .... tőle .... alhat nyugodtan. A „Nagykarolyi Protestáns társaskör“ f. hó 20-án, vasárnap este 8 órai kezdettel tánccal egybekötött felolvasó estélyt rendez, melynek műsora a következő : 1.) Elnöki megnyitó tartja : Kürthy Károly vallástanár, köri elnök. 2.) Szavalat: Dénes Tériké. 3.) Felolvasás : Rédei Károly ág. ev. lelkész. 4.) Szavalat : Kaizler Imre p. ü. lg. tisztviselő. 5.) Czim- balom szóló : Kürthy Etuska. Műsor után tánc. j B elépti dij 1 korona. ▼ ▼▼TT ▼ TT ▼ T T Külön kelengye- és szőnyeg- osztály. Kovács György divatáruháza Nagykárolyban ■■ Deák-tér. -----Ajánlja az őszi és téli idényre óriási választékban raktáron levő :: divat- :: újdonságait. Tekintettel a jelenlegi kedvezőtlen üzleti viszonyokra és tulhalmozott raktáramra, az összes meglevő áruimat a rendes árnál jóval olcsóbban bocsájtom vevőim b. rendelkezésére. Mintákat vidékre bérmentve küldök ! Pontos kiszolgálás! Szabott ár! Tisztelettel Kovács György ! Tanuló felvétetik! ▲ ▲ A