Közérdek, 1912. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-25 / 21. szám
Nagykároly, 1912. május 25. 2l-il< szám. V. évfolyam. KÖZÉRDEK ÉKELLEK KERESKEDELEM, I PAR ES TTIEZŐGAZDASAG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP Megjelenik minden szombaton reggel. Főszerkesztő: Előfizetési árak: Nyilttér sora 50 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak feleles szerkesztő jogosult Or. BISITZ BÉLA. ■ Helyben házhoz hordva egy évre 6'— kor. félévre 3'— kor. Vidékre postán küldve egy évre 7'— kor. félévre 3'50 kor Szerkesztőség és kiadóhivatal Gróf Károlyi Győrgy-tér 36. Felelős szerkesztő: SIIYIKÓ ALADÁR. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 95. .. ... Adjatok földet... (S.) Abban az időben, mikor panasz fakadt a költő ajkán, hogy „pusztulunk- veszünk: mint oldott kéve, széthull nemzetünk . . .“, igazán csak tengődött a nemzet. Ámde most sem jobb a helyzetünk: vagy hogy az akkorinál is szomorúbb. Most is csak széthull a nemzetünk, oldott kéve módjára, csakhogy most sokra nem „sir“ és nem „vak börtön“ borul, hanem annál is rosszabb: a kincsével- aranyával csalogató Amerika. Ez a gyilkos átok, amely elveszi a föld népének józan eszét, megbabonázza az ipar munkását s átröpiti a messze tengerentúli világrészekbe, mert itt kifogyott lába alól a kenyéradőja: a föld . . . Ó, mert a nép nemcsak belőle él, de vele is él a földdel. Annyi neki a föld: mint a gyermeknek az anya; mint a vándornak a szállás; mint a viharban vergődő madárnak egy kis bokor: fölvidul, enyhet talál, megnyugszik mellette. Ha földje van: érzi, tudja, sejti, hogy nem egyedül áll a világban; hogy neki is van valakije, valamije; hogy vele van embertársa, vele van a világ, vele van az Isten! De lassan-lassan megfakul a magyar nép lelke, mint a puszták füve a nyár tikkasztó verőfényében, mert nem fény és csillogás kell a népnek, hanem csak föld. Ha földje van: mindene van. S ez az, amit sehogy se értenek meg a magyar nagyurak, ami miatt százezrek fognak minden esztendőben vándorbotot a kezükbe. Pedig ha földje van a magyar népnek, nem törődik az se Amerikával, se kincsesei, se aranynyal. Inkább eszi itt a barna kenyeret, amihez a lisztet a maga terméséből őrölteti, mint az idegen föld fehérbélü kalácsát. Csak földje legyen neki! Nem menne ez a nép soha ki sem az országból, dehogy indulna neki a nehéz tengeri útnak, az ismeretlen világnak, amelyben ezen, eddig nem ismert veszedelem vár reá, ahol idegen neki minden, csak földje volna. És ha hozzájut egy darabka földhöz, jobban tud örülni neki, mint a gyermek a karácsonyi Jézuskának. Primitiv leikével talán megérzi, hogy neki van legtöbb jussa ehhez a földhöz, mert a letűnt ezer év alatt, az ő vére öntözte legtöbbet. Nem csak Szatmármegyében van ez igy, hanem mindenhol az egész országban. íme, megindító példa erre a sajté- nyiak esete, akik több mint 3000 koronát adtak egy hold földért s ez akkoriban ráterelhette a hivatalos körök figyelmét arra a nagy földéhségre, melynek betege a magyar ember. Avagy ott van a szemlakiak esete, akik nyolcszáz holdért egymillió 440 ezer koronát ajánlottak meg, csakhogy az övéké legyen a föld, hogy a szájukból ki ne vegyék a falatot. Inkább kétszeres, háromszoros árat ajánlottak fel, csakhogy elkerüljék a pusztulás útját: Amerikát. íme, ilyen a nép, magyar urak! így ragaszkodik az ezeréves röghöz, igy hoz meg érte akkora áldozat, amiért megérdemli, hogy kalapot emeljünk előtte! Pedig, talán ö a leghazátlanabb ebben a szegény hazában. Földet kell adni a népnek! Mert kifogy a nép, elvész az ország! . . . g ÜTHUlYÜ^ífó T tisztelettel » n- é. közönséget, hogy vakeresbedésemet május hí légin ártik mélyen leszállított árak mellett árusittatnak. saját házamba helyezem át. — A költözés miatt az összes I Kiváló tisztelettel RÓTH LIPÓT, vaskereskedő. TÁRCZA. Hector. Irta: Kajáry Ferenc. — Milyen hűség, — jelentette ki a fiiatal özvegy, bizonyos megindultsággal tekintve a derék kasznárra, aki a széken feszengett. Milyen megható példája a hűségnek! Lesütötte szép, bánatos fejét és percekig, úgy látszott magába mélyedt. Aztán, mialatt mély, halk, szakgatott fohász tört elő kebléből, bágyadtan fordult a képviselő- néhez, a zongora felé : — Megyünk ma az orfeumba, kedvesem ? Mintegy hat hete történt, hogy a töl- csédi kastélyban örök álomra hunyta le szemét a vidék népszerű birtokosa, Tölesedy Benő ur, akinek életefáját derékben törte ketté a halál. A daliás szeretetreméltó ember tüdő- gyuladást kapott valami szomszéd báli mulatságon, ahonnan kihevülten, hűvös hajnali levegőben hajtatott haza feleségével. Egész utón az asszonyt takargatta, hogy meg ne hűljön valahogy. Ő maga pedig meghűlt és néhány hét múlva kitérhették, j Könnyen elképzelhető, mily borzalmas csapás volt e gyászeset Erzsébet asszonyra, I a drága halott szép, fiatal feleségére, aki még a temetésen is, mialatt a plébános beszentelte a távozót, vérfagyasztó sikoltozás- , sál folyton azt jajveszékelte: — Nem engedlek Benő, utánad halok Benő ! U-tá-nad ha-lok ! Amint pedig az érckoporsót boléhelyez- ték a kriptába, a szegény asszony sirógörcsöket kapott és az orvos, meg a környékbeli rokonok s jó ösmerősök nem tudtak vele mit csinálni, hogy magához térítsék: egyik ájulásból a másikba esett. Amikor végre a második napon felbontották a végrendeletet, a szerencsétlen asszony is úgy, ahogy visszanyerte önuralmát és őszinte sajnálkozással magyarázta a rokonoknak, hogy ő valóban semmi befolyással nem volt ura végső rendelkezésére s nem tehet róla, hogy a drága halott, — némely emléktárgy kivételével, — egész vagyonát, őreá, az özvegyre hagyta. A kisemmizett rokonok, a haláleset miatt most még őszintébb gyászszal távoztak a kastélyból. Erzsébetet pedig egy leánykorabeli barátnéja magához hivatta Pestre, hogy szive fájdalmát némileg enyhítse. — Kedvesem, — felelte a meghívásra szomorúan Erzsébet, elfogadom meghívásodat, nnaffiiHMsmm Nyári idény ujdonságai megérkeztek férfi,fiú, gyermekruhákban legnagyobb választék Szántó Hlór és Társánál Szatmár, a színházzal szembe, űrt «osó dolmány öltönyök állandóan raktáron !!! EBEEBEEEBBEEE SZOLID és SZABOTT ARAK! BBSEBBEBMBBB A HERMAÁÁ-CIPO MÉG A TENGEREN SEM MERÜL EL!
