Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)

Érmellék, 1911-08-26 / 18. szám

évfolyam. Melléklet a „Közérdek ‘-hez. 18. szám. Érmihályfaiva—Székelyhid, 1911. augusztus 26. Felelős szerkesztő: SIMKÓ ALADÁR. Főmunkatársak: Értarcsa : SZ030SZLAY SÁNDOR. Székelyhid: LACKOVICH LÁSZLÓ. Bagamér: MOLNÁR ANTAL. Ermellék TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik Érmihályfalván és Szé­kelyhídiul minden szombaton dél­után, a „Közérdek“ mell klete gyanánt. Szetkeszíöség és kiadóhivatal: Nagykároly, Gróf Károlyi György-ter 36. szám Kéziratok nem adatnak vissza. Nyilttér sora 50 fillér. Érmihályfaiva. Rendőrség ujj ász ervezése.*) ii. (S.) Lapunk múlt heti számában megírtuk és kimutattuk, hogy a m. kir. Belügyministei 10696 19 í 0. sz. határozatával kimondotta, hogy Ermihályfalva községnek joga van saját hatás­körében gondoskodni a közbiztonsági állapotok javítását célzó intézkedések megtételéről, vagyp helyesebben: saját hatáskörében szervezhe' a rendőrséget, emelheti annak létszámát és költségvetésileg gondoskodhatik azok díja­zásáról. Meglévén tehát az önkormányzati jog, most kizárólag a képviselőtestülettől függ az, hogy ezen immár elhalaszthatlan kötelességet teljesitse-e, avagy megmarad a mostani álla­potoknál és a tolvajok, csirkefogók eldorá- dójává teszi az „Érmellék gyöngyét“ Érmi- hályfalyát. Részünkről a kik mindenkor lelkes szó­szólói voltunk a község lakossága érdekeinek, kötelességet vélünk teljesíteni akkor, a midőn javaslatot teszünk a rendőrség újjászervező sére és arra a képviselőtestület tagjainak szives figyelmét felhívjuk. Megkívánjuk jegyezni, hogy a rendőrség ügyével egyideüleg megoldandónak véljük az éjjeli és mezei őrök kérdését is, már csak abból a szempontból is, hogy minél kevesebb legyen az az áldozat, a melyet az adózó polgárságnak a szervezéssel, hoznia kell. Javaslat. 1. A rendőrség létszáma a rendőr-biztoson kívül 12 főben állapittatik meg, a kiknek havi fizetése 10 évenként esedékes 20"/,, kárpótlék mellett, évi 600 koronában és természetben nyerendő egyenruházatban állapíttassák meg. 2. A legénység létszámából kettő lovasren­dőri minőségben alkalmaztassák, akik nyáron teljesítsék a mezőőri szolgálatot és télen ál­landó őrjáratokat tartsanak a községhez tar­tozó tanyákon és teljesítsék azokon a kézbe­sítői teendőket is. A szükséges lovakat a község a hadtestparancsnokságtól kérelmezze. 3. A rendőrség teljesítse az éjjeli szolgá­latot, a mely által az éjjeli őrök intézménye teljesen feleslegessé válik. A legelső feladat volna azonban az, hogy a rendőrbiztos felmentessék minden irodai teendők alól, hogy kizárólag hivatását telje­síthesse. Hogy a rendőrség ezen ujabbi szervezése költséggel jár, azt felesleges mondanunk s jóllehet a szükséges költség egy része fede­zetet is nyer a közbirtokosság által a község­nek megtérítendő mezőőri és a felesleggé váló éjjeli őrök fizetéséből, igyis elég tekin­télyes az az összeg, a mely a szervezéssel a polgárságot fogja terhelni. Ha azonban tekintetbe vesszük azt, hogy — az 1910. évi bűneseteket véve irányadóul — Ebben a kérdésben bárki részéről jövő javaslatot készséggel és díjtalanul közlünk. Érmihályfalván ebben az évben 284 tulajdon elleni kihágás fordult elő és kétszer ennyire tehető a testi épség elleni kihágások száma, a mely szervezett rendőrség mellett legalább is nagyrészben meggátolható lett volna, a hozandó áldozat aligha áll arányban, azzal az anyagi nyereséggel,, a melynek végered­ménye az lesz, hogy Ermihályfalva polgár­sága nyugodtan hajthatja állomra fejét, mert vagyonára és testi épségére vigyáz a köteles­ségtudó jól szervezett rendőrség. Kinevezés. Ö felsége Fráter Jánost, Dr. Fráter Gáspár fiát, a ki a honvéd hadapród iskolát kitüntetéssel végezte, zászlóssá ne­vezte ki. Tanítónő választás. Az érkeserüi ref. egy­ház tanácsa, az újonnan szervezett tanítónői állásra Pálffy Gizella érmihályfalvai okleve­les tanítónőt választotta meg. Bimbóhuiás. Kiss Valár értarcsai gör. kath. lelkész 12 ik, Benjamin fia, tiz hónapos korában elhunyt. Alapítvány és ajándék. Értarcsa község la­kossá nak vallásos érzelmét és nemeslelkü- ségét dicséri az az alapitvány és ajándék, a melyet legutóbb az ottani gör. kath, egyház kapott tőlük. Ugyanis Erdei György 800 ko­rona misealapott helyezett el, özv. Szász Mária pedig 1200 korouáórt egy uj harangot vett a templom számává. A nemes tett külön dicséretre nem szőrük Elhalasztott ünnepség. A „Magyar- Föld­hitelintézet“ álta1 Derzsy Kálmán részére adományozót 200 korona jutalom ünnepélyes átadása a jutalmazott szabadságon léte miatt szeptember hóra lett halasztva. Táncmulatság. Szépen sikerült táncvigalmat rendezett szombaton este az érmihályfalvai ifjúság a kaszinó helyiség összes termeiben, melyen kicsapongó jó kedv mellett mulatott a fiatalság kivilágos viradtig. A megjelent hölgyek névsorát az alábbiakban közöljük: Úrasszonyok: Márton Sándorné. Dr. Fráter Gáspárné, Molnár Albertnó, Berényi Sán­dorné, özv. Lénárt Péterné. Bóka Edéné, Lovass Dánielné. Urleányok : Márton Mariska, Márton Boriska, Gödény Ilonka, Tóth Margit, Fráter Margit, Fráter Gizi, Lovass Ilonka. Reggel 6 óráig tartott a tánc, a mely után Mezey Gyula tb. szolgabiró a legényélettől, Papp Sándor és Szetiványi István — a kik a katonasághoz vonulnak be — előleges bú­csút- vettek a fiatalságtól, talán mondanunk is felesleges, hogy a búcsú vasárnap délig tartott. Népünnepély. A róm. kath. templom orgona alapja javára rendezett Szent István napi népünnepély kitünően sikerült. Az ünnepé­lyen részt vett a város egész közönsége, ki­tünően mulatván az egyes dijra pályázók versenyzésén. A mulatság jövedelméről és a felülfizetésekröl, lapunk jövő számában szá­molunk be. Presbiteri gyűlés. A gálospetri ref. presbi­térium f. hó 20-án gyűlést tartott, a melyen Jakab István tanitót, a ki 30 évig lankad- hatatlan szorgalommal és nemes ambitióval szolgálta az egyházat, teljes elismerésének kifejezése mellett, saját kérelmére nyugdí­jazta s helyére egyhangúlag nagy lelkese­sedóssel Szilágyi Gyula okleveles tanitót vá­lasztotta meg. A távozó tanító érdemeit Ta­kács Zsigmond ref. lelkész méltatta szép beszédben, melyet a tagok nagy lelkesedéssel fogadtak. Érmihályfaiva atyai pártfogója. Hogy Do- bozy Kálmán főszolgabiró mily jóindulattal viseltetik Érmihályfaiva jövője és fejlődése iránt, bizonyítja a „Szabadság“ laptársunk I augusztus 24-iki számában megjelent alábbi hir. „Az érmihályfaiva—nyírbátori vasút. Nem­régiben konzorcium alakult az Érmihályfaiva és nyirbátor között közlekedő vasút építésére. A vicinális kiépítésének támogatására Érmi­hályfaiva 20.000 koronát szavazott meg. A határozatot ma fölebbezóssel támadta meg az érmihályfalvai főszolgabiró. Aggályosnak tartja a főbíró ezt az áldozatkészséget, mert a közönség már ma is alaposan el van adó­sodva és a 20.000 koronás kölcsönt nem birna meg nagy pótadóemelés nélkül.“ A vasúti hozzájárulást tudvalevőleg a közgyűlés értel­misége nagy szótöbbséggel szavazta meg s ellene csak Hintalan és nehány kreatúrája emeltek kifogást és a vasút hivatva volna Érmihályfaiva kereskedelmét nagy mérvben emelni és a lakóság anyagi jólétét előmoz­dítani. Az eljáráshoz, igazán nem kell com- mentár. Hűtlen üzletvezető. Balogh Ferenc építész, téglagyáros, panaszt tett — hatóságnál, hogy — nála alkalmazásban levő E. Tóth Sándor üzletvezető, közel 4000 koronát tevő bevétel­lel nem képes elszámolni. A pénzt állítólag Debrecen, Nagyvárad és Nagykárolyban köl­tötte el. A vizsgálat megindult, a mely hi­vatva lesz kideríteni, hogy tényleges sikkasz­tás, avagy egyszerű számadási hibákról van szó. Állatkiállitás. A szeptember 3-án Érmihály­falván tartandó állatkiállitásra eddig is szá­mosán jelentkeztek és a jelentkezés egyre tart. Jelentkezéseket elfogad: Erőss Zoltán alelnök és Derzsy Kálmán jegyző. Jégverés. Nagy jégverés pusztította el f. hó 20-án Éradony és Otomány szőlő és gyü­mölcstermését. Közel egy óráig tartott az Isten ítélet, miközben tojásnagyságu jég esett. A kár óriási. Tűz. Nagy tűz pusztított Értarcsán, a hol a község kellő közepén a házakhoz behordott mintegy 30 szekér anyaszóna lett a lángok martalékává. A tűz tovaterjedését a lakosság csak nagy erőfeszítéssel volt képes megaka­dályozni. Az elégett takarmány biztosítva volt. Felülvizsgálat. Egri Ignác által a Derék­utcán létesített modor berendezésű vendéglő és szálloda építkezését kedden vizsgálta felül Dobozy Kálmán és Dr, Andrássy Ernő or­vosból álló bizottság s a tapasztaltak felett teljes megelégedésének adott kifejezést. Hanna rozs vetőmag. Az „Érmihályfalvai Gazdasági Iskoládhoz többfelölről is érke­zett tudakozódásokra, az iskola vezetősége érte­síti e helyen is az érdekelt gazdaközönséget, hogy iskolánkban már több éven át termesz- „Hanna rozs“ homokon is igen korán érő, hőütóst nem igen kap, — bőtermő. Isko­lánkban eddig termesztett fajták közül ez vált be legjobban. Eredeti magja a bánkuti uradalomból származik, A folyó évben átlag I I I I Fáj a feje ? Használja a Min páll Pasz^lát, mely főfájást, Gaszner-féle jj*"lyldll szaggatást, migrant s ál­talában mindennemű főfájást öt perc alatt megszüntet. Egy doboz ára I kor. 3 dobozt utánvét mellett küld Graszner Béla j gyógyszerész | % Érmihályfalván. 0 | mai lUI

Next

/
Oldalképek
Tartalom