Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-29 / 22. szám
4 KÖZÉRDEK 1909 május 29 szerint kapacitálni akarta a főszolgabírót, de aztán mert célt nem ért, megígérte a tömeg szét- oszlatását. E helyett azonban hosszabb beszédbe kezdett, a kérvény aláíróit nyilatkozattételre hivta fel, hogy közöttük volt-e a tanuk által állított földosztásról szó s kivánják-e a betiltás dacára j is a gyűlés megtartását s ha igen, vonuljanak vele a járási hatóságot képviselő főszolgabíróhoz. Ekkor már itt-ott felhangzott a „követ a kézbq“ jelszó is s a tömeg támadásra készült. Feniczy dr. főszolgabíró azonban a küldöttséget nem, csak Szemerét fogadta, ki előtt kijelentette, hogy a békés megállapodásokat megszegvén, többé szóhoz sem engedi jutni. Erre a főszolgabíró a népet erélyes fellépésével azonnal való távozásra hivta fel. Szemere a néppel együtt most már el is távozott a gyűlés színhelyéről- a vasúton túl levő rétre, gondolván, hogy a hatóság éberségét igy kijátszhatja s beszédét mégis megtarthatja. Ámde a főszolgabíró ellentmondást nem tűrő rendelkezésére 8 csendőr ment Szemere és kiváncsi csapata után s midőn Szemere tényleg beszédbe fogott, a csendőrség őrizetbe vette s egy másik izgatóval együtt a község házába szállította. Midőn a nép azt látta, hogy egyik társuk le van tartóztatva, be akart- törni a községházára. A csendőrség vezetősége azonban sorakoztatta csendőreit s a fegyverhasználat már- már elkerülhetlennek látszott. Hála azonban ezen erélyes és higgadt fellépésnek, eme végzetes lépésre nem került a sor. A korcsmák bezáratván, oda senkinek bemenni nem volt szabad, igy elejét vették az izgatás lehetőségének. Szemerét ezután a főszolgabíró kötelezte a község és járás elhagyására s az ezirányu rendelkezését vele véghatározatban közölte, a csendőrséget pedig felhivta, hogy az éjjeli 1 órakor induló vonatnál Szemere eltávozását ellenőrizze. Ezek után a nép csendesen szétoszlott s semmiféle zavaró incidens nem történt. — Madarak és fák napja Páriban. Pariban f. hó 25-én ünnepelték a „Madarak és fák napját.“ Az összes tanulók zeneszóval vonultak ki egy árnyékos dombra, hol magyar dalokkal és szavalatokkal élénkitve beszélt a nap jelentőségéről és a madarak és fák hasznáról Hortobágyi József ki- * segitő-lelkész és Brunner András kántor-tanító. Sok szülő is résztvett az ünnepélyen. — Halálozás. Királyffy Spányi Piroska május 22-én, életének 53-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt Budapesten. A boldogult Spányi Antal ügyvéd, Tolna m. volt várkapitányának volt a leánya s korábban szüleivel Szekszárdon lakott. — A legszebb vallási türelem. Radó Adolf dr., siklósi járási orvost kedden temették igen nagy részvét mellett. A gyászszertartást, mivel a rabbi állás üresedésben van és a szerdai zsidó ünnep miatt más papot nem hívhattak, Széles Sándor gyüdi ref. pap végezte. — Áz országos m. képzőművészeti társulat sorsolása. Az országos m. képzőművészeti társulat évente értékes képeket sorsol ki tagjai között. Az idén vármegyénkből Apponyi Sándor gróf aranygyapjas főkamarás egy 400 korona értékű képet nyert az 57-ik számmal. A nyerők között van Jeszenszky Andor gazd. egyleti elnök, föld- birtokos is, kire a 11976 szám után 200 koronás képnyeremény esett. — Automobil-omnibusz járat A hét elején városunkban járt a Magyar Benz Automobil-gyár mérnöke, Cserépy Arzén, hogy a tervezett szek- szárd—paks—hőgyészi automobil-omnibusz közlekedési, vonalat automobilon bejárja. Az útvonalak megszemlélése után a gyár mérnöke igen kedvezően nyilatkozott az utak kiválóan alkalmas voltáról és az automobil-közlekedés jövedelmezőségéről meg van győződve. A Benz-gyár energikusan hozzálát koncessziója kihasználásához ; társaságot szándékozik alakítani a vonalak létesítése céljából, hogy összeköttetést teremtsen egyrészt Tolnán át Pakssal, másrészt a hőgyészi vasúti állomás révén a fiúmé—budapesti fővonalhoz. Hőgyészre igy a tervezet szerint, valamint Paksra 1 órán belül lehetne eljutni s az utazás 3 — 4 koronába kerülne. Városunk fejlődésére nagy hatással lenne ezen járatok berendezése, ami reméljük, rövid időn belül megtörténik. Itt emlitjük meg, hogy Cserépy mérnök nek Becsey Antal mérnök is segítségére van, aki a város vízvezetéki és csatornázási tervmunkálatait vállalta. Villamos világításunk van, csatornázás és vízvezetékünk lesz, utaink kiépítve és rendezve, tényleg csak a motoros-omnibusz kell, hogy fejlődő városunk mintául szolgáljon a többi megyei székhelyeknek. — Rámsíizás életveszélylyel. E hó 25-én Bátaszéken nagyban ülték az Orbán-napot a Thész Orbánék présházában. Iszogatás közben egy kis rámslizást is rendeztek, amelynek nagyobb fajta veszekedés lett a vége. Reinhardt András, hogy nagyobb nyomatékot adjon a maga kétséges kártya-igazságának, hirtelen kést rántott és mellbe szúrta a házigazdát, Thész Orbánt, akit kocsin fellett hazaszállítani. Reinhardtnak már nem első müve ez. Thész sebesülése élet veszélyes, mert a kés tüdejét járta keresztül. Mirth László vizsgálóbíró, Boda Géza kir. törvényszéki jegyzővel és Hangéi Ignác dr. kir. törvényszéki orvossal csütörtökön délután ejtette meg ez ügyben Bátaszéken a vizsgálatot. — A ref. olvasókör köszöneté. A szekszárdi ref. olvasókör műkedvelői előadásai kiváló sikerének egyik főtényezője Krammer Zsófia kisasszony volt, ki a darabokban előforduló dalokat szép zenei tudással s bámulatos szorgalommal tanította be. A kör választmánya hálájának kifejezést akarván adni, meleghangú jegyző- könyvi kivonatban mondott köszönetét a sok fáradozásért. — Csere. Melyik intelligens család volna hajlandó Szekszárdid! német szóra cserébe adni gyermekét Hildebrandt Miksa ev. tanítóhoz Iztnénybe (Tolnamegye), aki viszont kis leányát küldené helyette. Levélbeli megkeresést kér Hildebrandt tanító Izmény. — Tanfolyam. Van szerencsém a szekszárdi érdemes hölgyközönség becses tudomására hozni, hogy többek felkérésére junius 1-én hat hetes szabászati és varrótanfolyamot nyitok. Kezeskedem és egyúttal hiteles bizonyityányokkal is igazolom, hogy ez idő alatt a tanfolyamon résztvevő hölgyek annyi jártasságot szereznek, hogy képesek lesznek akár estélyi, akár utcai és házi ruhákat minden idegen segítség nélkül elkészíteni. A tanfolyam dija külön-külön 20—20 korona, de lehet egyedül vagy a varrást, vagy a szabászatot tanulni. Jelentkezni lehet a kiadóhivatalban. Özd. Ehrenthál Mártié ok), szabásznő. — vizbefult kis gyermek. B. Babos Imre bátai lakos 6'/j éves József nevű fia f. hó 16-án délelőtt lement a Dunára a zsiliphez játszani, s ott egy fenyőtalpról nádszálat dugdosott a vízbe, miközben egyensúlyt veszítve belebukott s anélkül, hogy játszótársai észrevették volna, nyomtalanul eltűnt. Holttestét csak aznap délután sikerült a vízben megtalájni horgok segítségével. — Ingatlanok forgalma. Gi/iiszii István nyugalmazott bátaszéki postamester Szekszárdou megvette özv. Orosz Lajosné házát 14.000 koronáért. — Ozv. Blesz Józ8efné 12.000 koronáért megvette Tantos Gyula "Rákóczi-utcai házát. — A szekszárdi kath, legény-egylet 10.000 koronáért megvette özv. Keplinger Gézáné Wosinszky Mór-utcai házát. — Pályázat. A szekszárdi m. kir. pénzügyigazgatóság pályázatot hirdet a szekszárdi m. kir. adóhivatalnál újonnan rendszeresített díjtalan gyakornoki állásra. — A pécs—bátaszéki vasútnak még mindig csak előmunkálatai vannak folyamatban és ezeknek felülvizsgálata céljából járta be a pécs— bátaszéki vonalat Novak Bertalan, a kereskedelemügyi minisztérium műszaki főtanácsosa, aki a kíséretében levő vállalkozónak és mérnöknek a helyszínére szállított anyag minőségét mindenképpen jónak látta. Mivel a képviselőház le nem tárgyalhatta az ezen vasútra vonatkozó törvény- javaslatot, a miniszter értesülésünk szerint ideiglenes építési engedélyt fog kiadni. — Újszülött a fogházban. A szekszárdi kir. törvényszéki fogház lakóinak száma, bírói Ítélet nélkül is uj ’lakóval szaporodott. Moncz Sándorné, ki jelenleg a szekszárdi kir. törvényszéki fogház vendége, 1909. május hó 20-án egy si- vitó kis gyermeknek adott életet. Szegény kis poronyty, sok ember a fogházban végzi s ő ott kezdi meg az életet. — Elköltözött Ügyvéd. Dr. Freund Gyula paksi ügyvéd végleg elköltözött Bpestre, ügyvédi irodáját dr. Glück Jakab paksi ügyvédnek adta át, a házát pedig Pesthy Ferenc paksi pénztárosi jegyző vette meg-11.000 koronáért. — Mérgezés bosszúból. Folyó hó 22 én Neumann Ignác paksi lakos, kékfestő 14 éves cselédje Krágli Rozália, Bálint József paksi kereskedőtől 4 fillérért lugkövet vásárolt azon czélból, hogy a már régóta haragban levő cselédtársának Tóth Józsefné, szül. Sas Annának reggeli kávéjába betegye. Tóthné azonban amikor a kávét keverte, észrevette, hogy valami zörög a csészében, a zörgő dolgot megizlelte, s az a nyelvét igen megcsípte. Akkor jelentette a gazdájának, hogy valaki lugkövet tett kávéjába. A csendőrség Krágli Rozáliát letartóztatta és átadta a bűnjellel együtt a paksi kir. járásbíróságnak. — Értekezlet az uj kataszteri munkálatok ügyében. Diffinger János tolnamegyei kataszteri előadó, e hó 27-én Paks községháza tanácstermében a dunaföldvári járás jegyzői karának az uj kataszteri munkálatok végzéséről szakszerű' magyarázatot és előadást tartott. — Szakos és a kaposvár—nagykónyii vasút. -Szakcs község képviselőtestülete elhatározta, hogy a tervezett kaposvár—nagykónyi-i vasútra 100.000 korona segélyt ad, azzal a feltétellel, hogy a község a belterülettől számítva egy kilométeren belül rendes személy és teherrakodó állomást kap és a vasúti építkezés 1911 január 1-ig megkezdődik. A vasút engedményesei, Hausner Zsigmond és társai igali lakosok és a vasút Kaposvár, Őrei, Zimány, Pataion, Büssü, Kazsok, Igái, Szili, Várong, Lápafő, Szakcs érintésével Kónyinál csatlakozik a győr—Veszprém— dombóvári vasúthoz. — TŰZ Nagykónyiban. Nagykónyiban folyó hó 24-én délelőtt fél 12 órakor tűz támadt, mely csakhamar két lakóházat, két istállót és mellék- épületeket hamvasztott el. Egy öreg asszony volt csak otthon, ki egy tehenet kivezetett egyik istállóból, de már a többi öt darab bennégett. A tűz okául gyújtogatást gyanítanak. — Kifogott hullák. E hét folyamán Paks községben a Dunából egy 30 évesnek látszó férfi és egy 18 évesnek látszó ismeretlen női hullát fogtak ki a vízből. A körözés elrendeltetett. — Öngyilkosságok. Schindler György 48 éves, dunaföldvári iparos gyógyíthatatlan betegség miatt föbelőtte magát, A golyó átfúrta az agyat és azonnali halált okozott. — Ocsényben folyó hó 25-én BálintJános 6 > éves napszámos, Deák Pál ottani gazda szállásán felakasztotta magát. Mire észrevették már meghalt. Végzetes tattét a feletti elkeseredésében követte el, hogy keresetképtelenné lett. Kozma József nagydorogi lakost e hó 26 án saját lakásán felakasztva találták. Hatósági nyomozás szerint öngyilkosságot követett el. — Verekedés. Horváth József, Horváth Sándor és Tóth János dunaszentgyörgyi lakosok Takács Antal dunaszentgyörgyi lakost úgy megverték, hogy orvosi vélemény szerint hosz- szabb ideig nyomhatja az ágyat. A tetteseket a csendőrség a paksi kir. járásbíróságnak feljelentette. — Szurkálás Inczinger József paksi lakost bátyja, Inczinger Sándor paksi lakos saját lakásukon egy bicskával annyira megszurta a fejen, hogy orvosi vélemény szerint hosszabb ideig nyomhatja az ágyat. A tettes a csendőrség által a paksi kir. járásbíróságnak feljelentetett. — Tüzek. Merh Péter alsónánai lakos kárára f. hó 18-án az udvaron álló sertés-ól leéget. A tüzet a károsultnak a felügyelet nélkül hagyott 5 éves fia okozta. A gyermek szerencsére nem égett meg.—Jánosmajorban Joó András 13 éves fiú vigyázatlanságból felgyújtotta szülei házát, mely teljesen leégett. Kovács J. vásártér-utcai műtermében hiányzó fogak pótlása, csaposfogak, arany koronák és szájpadlás nélküli fogak (hídmunka) készíttetnek. Fogtömés, foghúzás és fogtisztitás a legjobb módszer szerint eszközöltetik. — Szegényeknek rendel délelőtt 8—9-ig és délután 1—2-i g VIDÉK. A püspök Tamásiban. Első nap. Gróf Zichy Gyula megyéspüspök május 21-én Regölyből Tamásiba érkezett. Az érkezés délután 4 órára volt jelezve, de már 3 óra után sürü sorokban állt fel a közönség végig az Esterházy-utcán, de különösen a Kossuth Lajos- téri sétatéren és a templombástyán. Fél négykor mutatkozott az első porfelhő a regölyi utón, de csak a püspöki podgyászkocsi jött. Kevéssel rá hintó közeledtét jelentették, erre már mozgás keletkezett, de újra csalódás érte a kiváncsiakat: