Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-25 / 39. szám
39. szám Szekszárd, V. évfolyam. Szombat, 1909. szeptember 25. Kiadóhivatal: Be2eredj István-utca 5J szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések ]'e;-’jutányosabb számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. TOLNA VARMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYESÍTESI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Belmunkatárs JAXOSITS KAROLY. Az állami tisztviselők országos mozgalma. Kincses Kolozsvár éppen ma látja vendégül a Magyar Állami Tisztviselők Országos Egyesületét. Közel pár ezer tisz- viselő sereglett oda, hogy megjelenésével is mintegy demonstrálja azt az országos nagy igazságot vagy talán inkább igazságtalanságot, amely a magyar állami tisztviselői kart rövid egy pár év alatt olyan hatalmas, egységes táborrá tömöritette. A magyar tisztviselői kar évtizedeken keresztül maga volt a bárány- szelidség — krisztusi türelem. Várta — egyre várta, hogy majd csak reá is sor kerül a teritett asztalnál, de bizony még csak a lerázott abrosz morzsáját sem juttatták ő neki, elkapkodták azt is a falánk, éhes verebek, az ország más közszükségei, de legkivált a nagyhatalmi téboly, az állig fegyverkezés, ki, sohasem elégithető éhes molochja .. . Végtére .aztán elszakadt a türelem vékony cérnaszála. Mind hangosabb lett a panasz. A tisztviselők belátták, bogy a tömörülésben rejlik ama bizonyos mozgató erő, amely hatalmas előbbre vivő lökést adhat igazságos és méltányos ügyüknek. így született, meg az országos egyesület, amely azonban egyelőre nem igen volt országos, sőt tagjai számát tekintve, talán még ma sem az. A Szegeden megFelelős szerkesztő és laptulajdonos: BODNÁR ISTVÁN. tartott kongresszus legalább még a magyar bírói kar részvétele nélkül folyt le. Ez az érdemes testület akkor még nem igen tartotta a ,,bírói tekintéllyel és függetlenséggel“ ö8szeegyeztetbetőnek a kérést, pláne a hangosabb kopogtatást. Nagyban bizott és bizakodott az akkori igazságügyi miniszter ígéreteiben, de a sok jogos óhaj bizony csak részben nyert kielégítést s ma már a birói kar is ott van és részt vesz a kolozsvári kongresszuson. Megnőtt tehát e tekintélyes testülettel is a tisztviselők országos egyesületének erkölcsi súlya, amely hogy számot tett már eddig is ott, ahol a tisztviselők kívánságait latolgatják, semmi sem mutatja jobban, mint az azóta nem egy tárcánál végbe ment statusreudezés, ami kétségtelenül a megindult országos mozgalomnak, az országos egyesület tevékeny munkájának elvitázhatatlan eredménye. Kár azonban, bogy a magyar tisztviselők még ma is nem egységesen, de széthúzva, sőt, egymás ellenére keresik boldogulásuk útját. Ahelyett, ' hogy egy egyesületben tömörülnének, külön-külön fecsérelik erejüket. így a vármegyei tisztviselők bevonásával még inkább fokozódott volna ama bizonyos erkölcsi súly, viszont a vármegyei és városi • tisztviselők is többet érhetnének el, ha nem partikuláris mozgalmakra vesztegetnék idejüket s kétségtelenül nagy számbeli és egyéb erejüket. Örömmel kell tehát fogadni mindkét réEttyes szám ára ‘20 fillér. szén azt a kezdeményező lépést, amelyet a kolozsvári kongresszus az erők egyesítésére nézve a napokban megtesz. A kolozsvári kongresszus azonban igy is tekintélyes, imponáló hatású lesz s kell is, hogy az legyen, mert a magyar tisztviselői kar nem egy-egy életkérdése kerül ott megvitatás alá. íme, hogy kiragadjunk egy párat: szóba jön a szolgálati pragmatikának sokat feszegetett, de még mindég megoldatlan kérdése. Bizony a magyar tisztviselői kar zömének még ma is csak kötelessége van, de joga úgyszólván semmi. A Bach-, Schmerling-kormány által itt felejtett szolgálati szabályok még ma is sok tekintetben az irányadók. A tisztviselő nem ember, de gép, nem lehet akarata, meggyőződése, önálló véleménye, tartozik úgy igazodni, amint sokszor sziiklátkörü, szamárlétrán feléje kapaszkodott üres fejek dirigálják. Ma már a leghosszabb kinai copf, a katonaság is reájött,, bogy a katonában is a legbecsesebb tulajdon — az ön- 1 álló, gondolkodni tudó egyéniség s ezt miütha fnegtagadná a magyar bürókban ! tapasztalható állapot. Az udvarias, hétrét i görnyedő, alázatos, porban csúszó alakok a ,,kedves, jó tisztviselők“ s ha ráadásul karakterük megtűri a besugás ,,erényé- ! nek“ piszokfoltját, a titkos minősítés megteszi őket mindjárt „soronkivül elő- j léptetendő“ mintatisztviselőknek. Nagyon helyén való dolog tehát, ha Pipás Nagy János próbája. — A Ráday-korból. — Irta: Pataky István. Tóth Mór, a szegedi kirendelt törvényszék egyik ügyésze, Laucsik Máté, a nagy vizsgálóbíró szobájából jött ki, akivel egyik ügyét beszélte meg. Szembejött vele, valami papirt szorongatva kezében, egy magas, alig szürkülő paraszt ember. — Hova atyafi ? —■ kérdi Tóth. — Hát csak ide, ahoz a nagy úrhoz. — Minek ? — Beinvitált, kérőm alássan. — Hogy hívják '? — Pipás Nagy János, szolgálatjára. — Van valakije itt ? — A fiam. — Azt hogy hivják ? — Rátarti Nagy Miska. — Annak más a mellékneve ? — Hát kérőm, az enyém azért Pipás, mert apám, aki nagy kedvelője volt az italnak, amikor anyám ez világra segített, mert nagyon rikácsoltam, a csutora végét a számbanyomta és én ettől mindjárt elhallgattam és mórt azóta is annyira kedvelője vagyok a pipának, rajtam maradt a „pipás“ név. — Hát a fia ? — Az meg azért kapta a „rátarti“ nevet, mert a járása olyan kényeskedő. — Ah igen, ő az az egyedüli ember, akit az ólomálarc alatt is meg lehet ismerni a járásáról. — Hát tetszik ismerni? — Mondom. Az öreg Nagynak eszébe jutott valami. — Hej, tekintetes uram, mikor tetszett látni ? — Majd mindennap. — Hej, nagyon szívesen kérőm, mikor tetszik ismét látni V — Akár holnap. — Ha tetszenék neki, csak egy-két szót mondani.-— A maga üzenetét ? — Azt, azl. E közben lassú, nesztelen léptekkel egy magas, erőteljes úri ember közeledett a beszélgetőkhöz s az öreg Pipás Nagy János háta niegett megállt. Tóth Mórnak intett s az úgy tett, mintha nem venné észre. — Mi volna az ? — kérdi Tóth. — Csak éppenséggel ez a kicsiség. Tessék neki megmondani, hogy : „egy kakuk se szól már, a verem pedig fedve van.“ — Aztán mit jelent ez ? — Szívesen megmondom. Azt jelenti, hogy ősz van, a verem még üres. Munkáskéz kellene haza. — Ezt megértettem. Meg is mondom neki legközelebb. Az öreg szeme megvillant. Ekkor az öreg háta mellett álló ur, az öreg vállára tette a kezét. Az öreg megfordult s elsápadt. — Ah Justinka ur, Justinka ur! Klemm Justin, az akkor már hires csendbiztos volt. — János bátya — szólt az splines olyan nagy baj, miért fortélyoskodik ? Aztán meg az ügyész urat akarja hirhordónak felhasználni ? — Az ügyész urat ? Hn^ de mikor olyan jó képe van. — Úgy van ; de hát én úgy sem engedtem volna az ügyész urat felhasználni. — Hászen már látom. — Aztán János bátya, nekem már minden kakuk beszélt, a befedett veremből pedig itt van minden, nézze. És egy mellette levő csomagra mutatott, amelyből selyemkendők, kalárisok kandikáltak ki. Az öreg odanézett s megvakarta fejét. — Látom, biz’ a. Mindig mondtam, hogy az az átkozott Nótás Kata befonja azt a köly- köt. Pedig ott van a komám lánya, a Cserge Szabó Márija. Régen együvé szántuk a komával. — Az még meglehet ezután, mert a Nótás Katának a Sigre Pista dolgaihoz is van köze. Abból pedig sokára szabadul. — Bár sose szabadulna. Akkor még lehetnénk valami. — Meg lesz, csak azt mondja meg a Miska, hogy hol kapta Bajdor Jancsitól ezeket. — Csak azt ? Ha ő meg nem mondja, a kölyök, hát megmondom én. Ott voltam. Mondtam is Miskának ; ne Katizz te, mert annak nemcsak te, de más is, nemcsak ennyi, de több is kell. — Rendben leszünk, János bátya. Menjünk be Laucsik úrhoz, ott beszéljünk. A többi mind meg van, csak ez az egy hiányzott még nekem. ’ Megindultak a szoba felé. Tóth Mór megragadta az öreg vállát. — Na de előbb mondja meg, mit jelent a ] kakuk, meg verem. Klemm Justin mosolygott.-— Megpróbálom én megfejteni, majd János bátya megmondja, jól mondtam-e. Azt jelenti ugyanis, hogy az öreg elment minden tanúhoz, aki a selymekről tudott s rábeszélte, hogy a fiáról ne szóljanak, a verem pedig azt, hogy a selymek, kalárisok el vannak rejtve De hát én a tanukkal is beszéltem, a tárgyakat is megtaláltam. így van János bátya ? Az öreg mogorván felelt: — Hát miért volna másként, ha igy van?!
