Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1909-04-10 / 15. szám

2-ik oldal. KÖZÉRDFK 15-ik szár,.. tanítása, nincs értelme emlékének, meg­ünneplésének sem. Feltámadott sírjából az Igazság! Nem lehet elnyomni azt semmi földi erővel. A marczona harczosok bár szivén szúrták, hogy halálát okozzák, kikelt sírjából, hogy intő például szolgáljon mindenkor a hatalmasoknak gyengesé­gükről, az isteni hatalommal szemben. Uj Messiás kell az emberiségnek, ki ismét megváltsa azoktól a szörnyű bűnöktől, melyeket az Istenfiának ke- resztrefeszitése óta elkövetett, mert sivá- rabb, kietlenebb az emberiség, a fájdalom, a nyomorgók, a szegénység iránt, mint volt ennek előtte tizénnyolczszáz s egy­néhány év előtt. Feltámadunk! Feltámadunk! Ezt hir­deti minden mi él, mi lehel a földön, de ezt harsogják az el hantolt bűnök, az elföldelt igazságtalanságok, az elporladt kemény szivek is! A jó érzelmek, a megértések, a szenvedők iránti részvét, az irgalom, a kegyelet szivbeli érzéseinek kell feltá­madnia, hogy mi is közibük álljunk azoknak, kik e szent napon ünnepi kön­tösben, de csak ünnepi érzelmekkel töm- jénezik s áldják az Istenfiának megdicső­ülését.-:s Alapittatott 1882-ben. Alapittatott 1882-ben. HANDLER DAVID BUDAPEST, VII. ISTVÁN-UT 63. SZ. Papirzsacskó és gyógyszeré­szeti doboz különlegességek . * . . • . gyára. . • . A legújabban megjelent nagy képes :: árjegyzék ingyen és bérmentve. :: mr JUTÁNYOS ÁRAK. Lesz-e föltámadás? (H. J.) Öröm, lelkesedés, tavaszias érzés tör fel a szivekből. A bánatnak, szomorúságnak éjét áttöri a kellő nap: az Ur feltámadott!... Feltámadott!.,.. Örül, ünnepel a termé­szet. Tavaszias szellő enyhe ajkával csókolgatja fel az alvó erőket, a mosolygó nap 'szelíd me­legével pattantja fel a szunyadó virágokat. A remény zöldjébe öltözködnek a fák, igy várják a visszatérő madárkákat, a pihenni vágyó em­bereket. Szeretettel nyújtják ki lombos karjaikat. Hiszen tavasz van, a természet föltáma­dása. Feltámadott!... Az oltárok megfosztott ékessége visszatér. Ott is a tavaszt ünnepük, a lelkek kitavaszodását. Halleluja zeng, könnye­ket sir a liivők öröme. Mert a megtisztult szi­vek tudnak csak igazán sírni és lélekből örülni. Halleluja csak az ily lelkek hymnusza. Feltámadott! . . . Az élet nem reagál e szóra. Ott kevés az öröm, leigázott a lelkese­dés. Mert a tavasznak pompáját letapossa az ember. A szivek gyengéd rügyét lefagya ztja az élet. Az őrömnek felzugó árját lecsapás tja a hitetlen skepsis! . . . „Elhagytak engem élővíz forrását!“ — Azért a pusztaságot járják. A pusztán virág nem terem. Ott csak a fata morgana szemléletében sorvad el a tik- kadt lélek. Ott csak gyermekeket gyönyörköd­tet) legendákká foszlik szét a hit. Először élni felejtették el a hitet, azután már hinni nem tudnak. S akkor a tavasznak örülni sem tud­nak. Akkor a feltámadás lehellete az ünnepnek hangulata nem teremt virágos kertet. Nem tud az élni, ki csak él és a gyönyört szürcsöli. Nem tud az élvezni, ki a mező virágaitól csak tépi és tapossa és nem őrzi. Rideg, hideg ősz van, hol nem örömnek forrása a feltámadás. Ott minden szélvihar a szív zöld leveleit — reményeit fonnyasztja s hullasztja. A kiben a hit él, az husvétkor Halleluját tud zengeni, inig ha félelmetes, sötét éjszaka van is. Még Nagypénteken is. Kereszt a vállán, lesújtva a nyomóiban .. . A szive piheg, a szive él, még ha átszűrjék is, — mert remél. A hit mindig remél. Remél, még ha a reménynek minden szála elszakadt is. Remél, midőn a kereszten már halott csüng is. Mert az Ur feltámadott! . . . lesz a sorsom, — felelt a piros sapkás és gú­nyosan Steining főhadnagyra vetette szemét. Dörner kapitány felállott. Idegesen járt fel és alá az őrtűz mellett. Lassanként köréjük gyűlt az egész század. Olyan vérszomjas arcz- czal néztek a piros sapkásra, mintha fel akar­nák falni őt. Múltak a perczek. Dörner kapitány nyu­godt arczczal járkált tovább. Bensejében forrott, izott minden. Megállt. Végigsimitotta homlokát. — A katona azért katona, hogy engedel­meskedjék, — gondolta magában. Már azt akarta mondani: — Vigyétek! — midőn a pi­ros sapkás összetépett mentéje alatt valami csillogót látott. Ösztönszeriileg odakapott és levette a fiú nyakáról. Egy medaillon volt. Dör­ner kapitány felnyitotta. A medaillonból két női arcz mosolygott reája. Az egyik egy öreg ősz asszony feje volt. Az arcza csupa jóság, a szeme csupa gyöngédség. A másik fiatal, mo­solygó, rózsás leányarezot ábrázolt, tele nap­sugaras tisztasággal, harmatos ifjúsággal. Dör­ner kapitány úgy érezte, hogy a hideg fut végig a hátán. — Kik ezek? — kérdezte komoran. — Az egyik az édesanyám — felelte a fiú büszkén és szemeiből a szeretet, az imá­dat sugárzott elő. — És a másik ? — kérdezte a kapitány. — A másik a mennyasszonyom! — fe­lelte a piros sapkás és lázban égett az arcza. Dörner kapitány ránézett. Szó nélkül visz­szaakasztotti a medaillont a fiú nyakára. El­gondolkozott, aztán mosolyogni kezdett. — Eresszétek el! — kiálltott az őrökre. — Te pedig fuss innen, rohanj! Még a nyomodat se lássam — rivalt a piros sipkásra. — De kapitány uram! . . . Vitéz kapitány uram ! . . . — Egy szót se ordította Dörner. Pusz­tulj ! Ha túlléped az előőrsök sorát egy lövés­sel jelezd, hogy megszabadultál. — Vitéz kapitány uram, legalább a nevét mondja meg! — Semmi közöd hozzá, — morogta a kapitány. Rohanj! Szabad vagy! A piros sipkás hálásan tekintett Dörnerre, aztán eltűnt a homályban. A kapitány végig jártatta szemét a száza­don. Minden arezon ott égett ez a szó : Áruló. De az ajkak némák maradtak. Steining főhad­nagy olyan furcsán mosolygott Dörnerre, mintha ézt mondaná: — No a te csillagod már az enyém lesz holnap. A kapitány leolvasta ezt a gondolatot a főhadnagy arczáról. Felelt is reá: — Ennek a fiúnak volt mit vesztenie, nekem nincs. Ezt haza várják. Néhány perez múlva lövés hangzott kelet felül, jelezve, hogy a piros sapkás megmene­kült. Ä lövésre mindjárt egy másik felelt. Dörner kapitány főbe lőtte magát. S a kinek szivében a hit nem halott, nem hamupipőke, hanem élő, parancsoló, diadal­maskodó királyleány, kinek szivében a remény az örök életnek elöize, — ott virul, ott izzik á szeretet is. Sokan temetnek ma gyermekkori hitet és bizó reményt. Azért ül ma rut önzés tort a vi­lágban. Azért temető az élet, a hol a boldo­gító eszmék pihennek. Sírjaikon még virágot sem ápol a kegyelet. A pusztulás árnyai járnak ott diadalmasan. A sirok között vánszorog a szabad ember, szenvedélyeink rabszolgaláncza rajta. Ott sóhajtozik haldokolva a hiúság lázá­ban s az osztálycsarnok csatájában megsebe­sült egyenlőség. Ott nyög a guruló aranyak véres verítéke alatt a testvériség. Lesz-e föltámadás ? Át tudja-e e kor törni a sirnak kövét? Az önzés, a kislelküség és ke­gyetlenség kemény szikláját? Hiszek a Földámadottban — hiszek a föl­támadásban. Szivemben öröm ég, az ajkamon Halle­luja zeng! Mert az Ur valóban föltámadott! . . . 3 * * KÖYALD PETER és FIA cs. és kir. szab. kelme- és szőrmefestő, .•. .*. vegytisztító és gőzmosó-gyár .-. BUDAPEST, VII., SZÖVETSÉG-UTCA 37. sz. Megbízói kényelmét szem előtt tartva városunk­ban képviseleten létesített, ezáltal módot nyújt a nagyérdemű közönségnek arra, hogy ezégét — csomagolási és postaköltségek mellőzésével közvetlenül felkereshesse. Lofkovits Sámuel kereskedő Nagykároly bírja képviseletét és a gyár rendes áraiban vállalja az úri-, női- és gyermeköltönyök, diszitő- és bútorszövetek, függönyök, kézimunkák, sző­nyegek, csipke- és végáruk, szőrmék, stbiek vegyitisztitását és festését, valamint gallérok, kézelők mosását és vasalását. Úgyszintén ágytollak tisztitását — ------ és fehérneműk mosását is. A nagyérdemű közönséget biztosítva kifo­gástalan munkájáról és mindenkor méltányos árairól, szives jóindulatába és figyelmébe ajánlja a képviseletet és számos megbízatást kér a Kováid Péter és Fia cég. t t t t Iparművészeti kiállítás megnyitása. A debreczeni kereskedelmi és iparkamara áltál a keresk. miniszter, az országos iparművészeti társulat és Debreczen sz. kir. város támogatá­sával rendezett iparművészeti kiállítást 7-én dél­előtt 10 órakor nyitotta meg a kereskedelem­ügyi miniszter képviseletében : S-üry János mi­niszteri tanácsos. A megnyitás nagy ünnepségek keretében folyt le, a melyen jelen voltak: a keresk. miniszter képviseletébe: Szüry János min. tanácsos, Rambovszky Jenő osztálytaná­csos, az országos iparművészeti társaság kép­viseletében Alpáry Ignácz és Zsolnai Miklós alelnökök, Györgyi Kálmán igazgató és dr. Czakó Elemér főőr, az Országos Iparegyesület képviseletében Gelléri Mór kir. tan. igazgató, továbbá Dr. Falussy Árpád, Veszprémi Zol­tán, gróf Vay Gábor és Perényi István báró fő­ispánok. Csanak János képviselő, valamint a hatóságok, egyházak képviselői és a város leg- előbkelőbb közönsége, stb. Az üdvözlő beszé­det Szentkirályi Tivadar kamarai elnök mon­dotta el aki egyidejűleg indítványozta azt is, hogy a megnyitás alkalmából Kossuth Ferencz kér. miniszter és Szterényi József államtitkárt a közönség sürgönyileg üdvözölje a mit az élénk éljenzés mellett tett magáévá. Ezután Al­páry Ignácz mondotta el éljenzések által gyak­Legolcsóbb beszerzési forrás! ^"*01!!!aTy'--s,rk2,*a,<tAr, é,s .TEMFK,EZÉS1 intézet­___Q..._.......................................................... .............. Alapittatott 1873. evben. Állandóan raktáron tartok I-so rendű salgotarjani es porosz TÜ ZELŐ KŐSZENET. " Zt KOVÁCS-SZENET. Szives megrendelést kér MAKAY JÓZSEF FIA. __________________________________ Nagykároly, Széchenyi-utcza 26. sz. (Saját ház.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom