Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1909-04-10 / 15. szám
15. szám. KÖZÉRDEK. 3-ik oldal. ran megszakítóit remek beszédét, tmjd Wesz- prémy Zoltán főispán a védnökök és Debre- czen város nevében mondott köszönet :t a miniszter, az iparművészeti társulat, valamint a kamara vezetősége és derék tisztviselőinek, végül Szüry János min. tanácsos tolmácsolva Kossuth Ferencz és Szterényi üdvözletét a kik betegség és nagymérvű elfoglaltatásaik miatt nem vehettek részt a megnyitáson: a kiállítást megnyitódnak jelentette ki. Ezután a vendégek megtekintették a kiállítást, amelyről a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. Kiemelvén Orosz István helybeli lakatos kandalló felszerelését, Drá- gus István által készített bádogos munkát és a gazdasági iskola gyékény munkáját. Délben a vendégek tiszteletére a Royal szállodában ebéd volt, a mely után a kiküldöttek visszautaztak a fővárosba. Úgy a rendezés mint a példásszerü kiállítás dr. Rácz Lajos kamarai s. titkár, rendező és Györgyi Dénes fővárosi építész nevéhez fűződik. Az amerikai „Globe“-ből. Az igazán tisztességes asz- szonynak csak egy házibarátja van : az amerikai , Yes‘ porcellán pouder. Az amerikai porcellán pouder tudvalevőleg az egyetlen szabadalmazott pouder a világon, kapható már Magyarországon is. Nagykárolyi lerakatok: GAÁL KÁLMÁN DROGÉRIÁJÁBAN. Azonkívül minden jobb gyógyszertárban, drogériában és párfümeriában, valamint minden előbelöbb divaáru kereskedésben. 1 doboz ára 3 korona, nagy doboz 5 korona. Egy állítólag elintézett lovaglás ügy, A „Szatmármegyei Közlöny“ legutóbbi számában „Befejezett lovagias ügy“ czim alatt egy hir jelent meg, mely közöttem és dr. Antal István között felmerült becsületbeli ügygyei foglalkozik. Tekintettel arra a körülményre, hogy ezen ügyben többféle elintézési mód forog a közönség előtt, sőt ezen ügyben ellentétes nyilatkozat miatt a helybeli járásbíróságnál becsületsértési per is van folyamatban, az ügy tisztázása érdekében kötelességemnek tartom a való tényállás feltárását és a megbízottak által felvett jegyzőkönyvnek leközlését. Az ügy előzménye a következő: A „Közérdek“ folyó évi 13-ik számára a „S?átmármegyei Közlöny“-bcn lapom ellen intézett támadásra dr. Antal István a lap szerkesztőjével szemben azon kifejezést használtam, hogy „Ö a hir megírása óta állandóan szívdobogásban szenved“. Ezen nyilatkozatra az késztetett, hogy nevezett egyén dr. Schönpflug Béla úrral vívni szándékolt párbajában „ssiv- görcsöt“ és dr. Blum József úrral vívni szándékolt párbajában pedig „karzsibbadást“ kapott és ezen párbajt szüntető nagy sérülések daczára és a vértelen kardpárbajok örömére ugyanezen napon reggelig mulatott. A hírért provokálva lettem és minthogy kijelentésemet soha visszavonni nem szoktam és azért helyt is állok, megbizottaim ■ Gallasz Ödön és dr. Sternberg Endre urak utján kijelentettem, hogy mindaddig, mig dr. Antal István Schröder Béla volt nagykárolyi lapszerkesztő űrről, kinek lapjában dr. Antal Istvánra sértő közlemény jelent meg, és dr. Schönpflug Béla úrral, ki a múlt évben dr. Antal Istvánt nyilvánosan megfenyegette a vele szemben tanúsított kihívó magaviseletért, elintézetlen ügyét el nem intézi, az ügy lovagias tárgyalásába nem bocsátkozom. Megbizottaim tekintettel arra a körülményre, hogy dr. Antal Istvánnak párbaji:épes- ségét kétségbevonlam becsiiletbiróságot kértek; minthogy azonban dr. Antal István megbizottai a párbajcodexek ellenére és bizonyosan félve attól, hogy egy becsületbiróság sem lesz képes dr. Antal István becsületét reparálni, ettől elzárkóztak, az ügyet részemről befejezettnek nyilvánították. Az ezen ügyben felvett jegyzőkönyvek szövege a következő: . . . Jegyzőkönyv Felvétetett Nagykárolyban 1939. évi március hó 28-án d. u. 3 órakor a „Régi kaszinó“ helyiségében a dr. Antal István és Simkó Aladár urak között fennforgó lovagias ügyben. Jelen voltak alulirtottak: Balássy Miklós és dr. Gózner Elek, dr. Antal István ur megbízásából magyarázatot, illetve lovagias elégtételt kérnek Simkó Aladár úrtól a „Közérdek“ 1909. évi 13-ik számában „Azt suttogják . . . azt beszélik . . .“ rovatában dr. Antal Istvánra vonatkozó sértő közleményért. A lappéldányt csatolják. Gallasz Ödön és Sternberg Endre, Simkó Aladár ur megbízásából kijelentik, hogy mindaddig mig dr. Antal István Schröder Béla volt nagykárolyi lapszerkesztő úrral, kinek lapjában dr. Antal István urra sértő közlemény jelent meg és dr. Schönpflug Béla úrral, ki a múlt évben dr. Antal István urat a vele szemben tanúsított kihívó magaviseletért megfenyegette, elintézetlen ügyeit el nem intézi, az ügy lovagias tárgyalásába nem bocsátkozik. Balássy Miklós és Gózner Elek a most előadottakra való tekintettel felükkel való értekezés czéljából a tárgya'ás felfüggesztését kérik. Az ügy folytatólagos tárgyalására 1909. évi márczius hó 30-ik napjának délelőtti ll1/» órája tűzetik ki. Kmf. Balássy Miklós Dr. Gózner Elek Dr. Antal István ur megbizottai. Gallasz Ödön Dr. Sternberg Endre Simkó Aladár ur megbizottai. jegyzőkönyv Folytatólag felvétetett a fenti ügyben Nagykárolyban, 1909. évi március hó 30-án délelőtt fél 12 órakor. Jelen voltak alulírottak : Gallasz Ödön és dr. Sternberg Endre kijelentik, hogy a Schröder Béla ügyét felvilágosító magyarázat után tisztázottnak látják és elejtik. Balássy Miklós és dr. Gózner Elek a dr. Schönpflug Béla urra vonatkozó ügyben felmutatnak eredetben és becsatolnak másolatban egy Nagykárolyban, 1939. január 31-iki kelettel ellátott dr. Antal István úrhoz czimzett dr. Szabó Albert és dr. Gózner Elek urak által aláirt levelet, mely levél szerint a dr. Antal István és dr. Schönpflug Béla urak között fennforgóit ügyet a lovagiasság szabályai szerint befejezettnek állítják. Gallasz Ödön és dr. Sternberg Endre Simkó Aladár ur megbizottai kijelentik, hogy tekintettel arra a körülményre, hogy a jelzett levél dr. Antal István ur egyoldalú nyilatkozata folytán és dr. Schönpflug Béla meghallgatása nélkül állíttatott ki, az ügy végleges elbírálása végett becsiiletbiróságot kérnek. Az ügy folytatólagos tárgyalására 1909. évi márczius hó 31-ik napjának délelőtti fél 12 órája tűzetett ki. Kmf. Balássy Miklós Dr. Gózner Elek Dr. Antal István ur megbízottai. Gallasz Ödön Dr. Sternberg Endre Simkó Aladár ur megbízottai. Jegyzőkönyv Felvétetett folytatólag a fenti ügyben Nagykárolyban, 1909. évi márczius hó 31-én d. e. fél 12 órakor. Jelen voltak alulírottak : Dr. Gózner Elek és dr. Szabó Albert, ki az elfoglaltsága miatt visszalépett Balássy Miklós ur helyébe lépett, kijelentik, hogy a becsületbirósági eljárást legfeljebb arra a körülményre találnák helyén valónak, hogy az Antal István dr. ur előadásával szemben a Schönpflug Béla dr. ur által állított tényállás valódisága felett döntsön, erre pedig a két fél nyilatkozatán kívül más bizonyíték rendelkezésére nem állván azt czélra vezetőnek nem találják és kérnek feltétlen elégtételt. Gallasz Ödön és dr. Sternberg Endre kijelentik, hogy miután felük Simkó Aladár ur dr. Antal István ur párbajképességét kétségbe vonta és ezt csak becsületbirósági eljárással lehet tisztázni, mely becsületbiróságot visszautasítani nem lehet, pedig a kijelentést a becsületbiróság visszautasításának veszik, ennélfogva az ügyet felük részéről befejezettnek tekintik. ' Ezek után dr. Gózner Elek és dr. Szabó Albert felük részéről az ügyet szintén befejezettnek jelentik ki. Kmf. Dr. Szabó Albert Gallasz Ödön Dr. Gózner Elek Dr. Sternberg Eudre Dr. Antal István ur meg- Simkó Aladár ur megbi- bizottai. zottai. A jegyzőkönyvben hivatkozott levél igy szól: Kedves Barátunk! Gallasz Ödön és Józsa Jenő urak utján értésedre jutott, hogy dr. Schönpflug Béla városi tiszti orvos ur azt a hirt terjeszti rólad, hogy lakásod bezárt ablaka előtt téged sértő szavakkal illetett és bottal megfenyegetett. Ezen állításod szerint általad észre nem vett inzultusról tudomást szerezvén, megbíztál bennünket, hogy Dr. Schönpflug Béla úrtól nevedben és megbízásodból lovagias elégtételt kérjünk. Minthogy azonban te már egyszer Dr. Schönpflug Béla úrtól a veled szemben elkövetett szóbeli inzultusért fegyveres elégtételt vettél és azóta vele állításod szerint semminemű érintkezésben nem vagy, és mivel kérdésünkre határozottan kijelentetted, hogy sem a kérdéses alkalommal, sem máskor dr. Schönpflug Béla úrral szemben sértő vagy kihívó magaviseletét nem tanúsítottál, — Dr. Schönpflug Béla ur eljárásában nem- láthatunk mást, mint törekvést, hogy párbajra kénysze- ritsen. — Minthogy a lovagiasság szabályai szerint a párbajra kényszeritési szándékkal elkövetett sértésekért nem szükséges lovagias utón elégtételt venni, megbízásunkat azzal adjuk vissza, hogy bírói utón vehetsz Dr. Schönpflug Béla úrtól magadnak elégtételt. Szívélyes üdvözlettel őszinte híveid N. Szabó Albert dr. s. k. Dr. Gózner Elek s. k. Nagykároly, 1909. január 31-én. Tekintetes Dr. Antal István urnák Nagykároly. Az előadottakból a nagyközönség meggyőződhetik arról, hogy mikép szokta dr. Antal István az ö ügyeit a „lovagiasság szabályai szerint“ elintézni, és ezekhez csak azon megjegyzést fűzöm, hogy vele szemben bármely felmerülhető ügyben ezek után a lovagiasság szabályai szerinti elintézést teljesen feleslegesnek tartom, mert ahoz nem kard, hanem sokkal radikálisabb eszköz szükséges. Simkó Aladár. ÉPÍTTETŐK figyelmébe. GzemenMapok bármily nagy mennyiségben jatányos árak mellett kaphatók; FILEP IMRÉNÉL Káimánd-utcza 1G. sz A teszi újdonságok legszebb, legdivatosabb kész női- 8S férfi-ruhák, tavaszi felöltők a legdu- sabb választékban kaphatók Bekker Orbán ruha-üzletében Nagykárolyban (Nagyhajduváros-utcza, Friedl-ház). Gyermekrnhák 3K46I íetiebb! Intányos árak! Bubák mérték szerint készíttetnek.